Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 02. (hétfő) 21:16

Találat: 3798

Az újszászi atombunker. Egy lidérces világ, ahol egy féltonnás vasajtó választ el a külvilágtól és a mobiltelefonodra keresztet vethetsz. Minden halott odalent, de a rádió még működik. Délelőtt hárman szálltunk alá, hogy megtudjuk, harminc ember hogyan élhette volna túl a hidegháborút.

A betonmonstrum a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság felügyelete alatt áll.

- Nem nagyon gondozzuk már a területet. Pár évente muszáj leltároznunk egy emelettel lejjebb, de egyébként a kutya nem jár erre - mondja Barta Sándor, aki Szolnokon teljesít szolgálatot gondnokként, bár ahogy a rögtönzött látogatásunkat felvezeti, akár a helyi tárlatvezető is lehetne. Már ha lenne tárlat, de nincs. Van viszont őrbódé balról, gondnoki, kétszobás családi ház jobbról, ahogy a bejárati ajtó nyikorogva kitárul előttünk.
- A kilencvenes évek eleje óta itt már senki nincs szolgálatban, azelőtt viszont két fegyveres őr strázsált a bódé előtt és erősen megszűrték a bejövő forgalmat. De menjünk le, ott érdekesebb dolgokkal is találkozhatunk.

Követjük, én talán egy kicsit megkésve, a kamerával ugyanis a környéket pásztázom, először egy sárgás, eső áztatta lapon akad meg a szemem a fűben, az írás láttán megborzongok: "Méreg-napló". A következő fókusz egy fölém magasodó vasóriáson állapodik meg, elképzelem, ahogy az antenna már évtizedekkel ezelőtt befogta volna a BBC és CNN adásait. Gond nélkül.
A lépcsőkön lefelé kiselejtezett ágyak és óriási pókhálók szegélyezik az utat, a kétfős előörsöt egy bázikus méretű fémszörny tartóztatja fel.
- Ezt most nyitotta ki? - kérdezem naívan.
- Ahhoz így hárman sem lennénk elegen - teszi hozzá mosolyogva a gondok. - Van vagy ötszáz kiló ez a fél méter széles bestia, már a pántok kiengedéséhez is rá kéne állni és a rozsdával még nem is számoltunk.

Lámpával a kezemben teszem meg az első lépéseimet a mélységben és még mielőtt hozzászoknának a szemeim a jótékony sötétséghez, egy táblába ütközik a fejem. Nagy, piros betűkkel hirdeti, hogy merre is van a kijárat. Az első utunk a hatalmas gépterembe vezet, áramfejlesztő dobozok és kapcsolószekrények váltják egymást, a cirill betűk a masinák oldalán jelzik, hogy a régi orosz technika bebetonozta magát a földalatti szükségotthonba.
- Emögött az ajtó mögött van az óvóhely alfája és omegája, a nyolc köbméteres tartály és az óriás víztározó kád elég annak a harminc embernek három napra.
- De ebben a harminc főbe ugye nem csupán a fontos emberek értendők?
- Természetesen szükség van személyzetre, akik a vészhelyzet mellett a gépeket is kezelik - mondja Barta Sándor.
Áporodott szag lengi be a labirintust, ahogy a nedves falhoz érek, tudom, ezt nem két napba telne újra élhetővé varázsolni.
- Egy-két megfeszített melós nap és cirka másfél millió forint. Az akkumulátorok cseréje nem két fillér, pótolni a hiányosságokat szintén, ráadásként nem is kevés idő kéne, hogy kiszellőzön a beragadt dohszag.

Miközben ez a dialógus folyik, megérkezünk az atomkatakombák talán legérdekesebb részéhez, a szobához, amely a külvilággal való kapcsolatot jelentette. Illetve jelenti, ugyanis a vonalak még mindig működőképesek, ha beüzemeltük volna, akkor akár Hódmezővásárhellyel is felvehettem volna a kapcsolatot. Lám, milyen keveset ér ez esetben a pár grammos mobiltelefon. A több tíz kilós "nagypapával" talán még interurbán hívásokat is kezdeményezhettünk volna, míg a maroktelefon olyan defektes lett a több méter vastag vasbeton falak árnyékában, mint a rajzszögre futó kemping bringa a kezdő bicajos alatt.
- D41-313 rádiót próbál! Hogy hallja adásom? Vétel! - próbál rá Barta úr a megyeszékhely katasztrófavédelmi diszpécserére a következő szobából. A szolnoki rádiós 20 másodperc sistergés után megtöri a zajt, az éterből kristálytisztán szállnak a szavak:
- Tökéletes a vétel! Vétel!
Már ezen is elámulunk, hihetetlen, hogy az évtizedes porréteg mögött még ilyesmikre bukkanhat az ember. Amikor a labirintus utolsó szakasza felé közelítünk, az ordító csendet kísérteties pittyegés töri meg.
- Hoppá, bekapcsolva maradt az adóvevő - böki oda cinkos kacsintással a gondnok.

Az ijedtség után már csak egy, a lenti méretekhez viszonyítva, szokatlanul tágas tárgyalóteremre és emeltes ágyakkal telezsúfolt hálószobára marad kapacitásunk.
- A hálószobának tényleg elengedhetetlen tartozéka a kilenc darab gázmaszk? - teszem fel az újabb hülyének tűnő kérdést, rápillantva az ajtónál szemmagasságban szerénykedő leltár táblájára.
- Akkor az volt, de ne higgye, hogy ezek még mindig itt vannak. A dátum sokat elárul... - oktat ki joggal a hely ismerője.
És tényleg, a felsorolás alján cirkalmas betűkkel jelzi a fakuló tinta: ezt bizony 1984-ben készítették.
- Ha akar írni valami érdekeset, akkor azt mindenképpen jegyezze le, hogy ebben a hálóban még műteni is lehetett. Talán még most is lehetne. Minden megvan például a sterilizáláshoz...

A pincerendszer záró felvonásaként egy raktárba toppanunk, lomok mindenfelé, meteorológiai eszközök és kiselejtezett szerszámok, a szoba sarkában világít egy fehérre festett létra. A vészkijárat a levegő, a napfény felé vezető út. Kíváncsiságtól hajtva érdeklődöm, hogy mi lenne, ha megpróbálnék kijutni. A válasz velős, de lényegretörő:
- Nem sikerülne...

A kijárat felé már gyorsabban haladunk, ez a 20 perc is sok volt odalent. A csend és a szűk folyosók halálos elegyet alkotnak, ennél nyomasztóbbat talán még horrorfilmben sem lehetne alkotni. A napfény igazi gyógyírként hat ránk, három nap ott lent meglehet, hogy az atomrobbanásnál is szörnyűbb lenne. Hiszen feljőve fogalmad sem lenne, hogy mi vár majd rád...

Molnár Ádám

A cikk közzététele a Szoljon.hu engedélyével történt.

{vsig}varostortenet/atombunker{/vsig}

(fotó: Bugány János)

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 02. (hétfő) 21:15

Találat: 1857

Tóth Imre Tiszakürtön született 1925. 10. 23-án, és Veszprémben, a Csolnoky Ferenc Megyei Kórházban hunyt el 2007 januárjában.

Apját nem ismerte. Anyja Tóth Julianna, cseléd-háztartási volt. Tóth Imre anyai nagyszüleinél nevelkedett. Egy testvére volt, aki a Magyar Néphadsereg tisztjeként szolgált.

Az elemi iskola 6 osztályát szülőfalujában végezte. Asztalos tanonc volt Stuhl György tiszakürti asztalosnál (1942-1946). 1944 szeptemberében, mint leventét, a Dunántúlra, illetve Németországba vitték, ahol kórházakban dolgoztatták. 1946 márciusában került haza, 1946-1948 között - megszakításokkal - napszámos volt (Budapesten is), közben 1946 decemberében asztalossegéd vizsgát tett. Baloldali pártoknak 1947-től, a közalkalmazottak szakszervezetének 1950-től nyugdíjazásáig tagja volt.

Közigazgatási, köztisztviselői pályafutását Tiszakürtön kezdte (1948. 11. 01.). Fogyasztási adókezelő, majd községi csekk-kezelő volt. Megbízható, szorgalmas munkája eredményeként 1950. 04. 15-tel az Újszász Községi Elöljárósághoz került vezető jegyzőnek. Innen 1950 augusztusában egyhónapos intenzív államigazgatási iskolába irányították. Szakmai, vezetői ismereteit bővítette. Állomáshelyére visszatérve, Újszász község vezető jegyzőjeként alakította ki a település elöljáróságát 1950-ben. Munkáját nehezítette, hogy 1945-ben döntés született az egyes vármegyék közötti területrendezésről. Ennek értelmében Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyétől Újszász, Jánoshida, Tószeg és Zagyvarékas Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyéhez került. A végrehajtás több lépcsőben valósult meg. 1950-ben érkezett el az idő, amikor az érintett községek, így Újszász pénzügyi és telekkönyvi rendezése is megvalósult. Figyelemmel a település vármegyék közötti átszervezésére, a "küszöbön" levő tanácsi rendszer kialakítására, Tóth Imrére rendkívül nehéz feladatok hárultak, melyeknek körültekintő, zavartalan megoldásában elévülhetetlen érdemei voltak. Nem váltott ki meglepetést, amikor a tanácsok megalakulásakor a Végrehajtó Bizottság elnökévé, Újszász első emberévé választották (1950. 10. 22.). E tisztségben dolgozott közmegelégedésre 1953. 06. 15-ig. Élete fontos állomásához érkezett, amikor Csák Vilma óvónővel 1951-ben házasságot kötött Újszászon. (Csák Vilma, a mindenki által szeretett, tisztelt Vilma óvónő Nagykátán született, 1926. 04. 03-án, és a várpalotai kórházban hunyt el 2007. 06. 18-án. A halál kegyes volt hozzá, megkímélte a szenvedéstől.) Egy gyermekük (Katalin, 1953) született.

Tóth Imrét 1953. 08. 01-jével Jászberény Járási Tanács VB igazgatási osztályának vezetőjévé nevezték ki. Itt dolgozott 1954 január végéig. Közben állategészségügyi felcser vizsgát tett. Felcserként került Újszászra 1954 augusztusában. E munkakörében az álláshely megszűnéséig (1955. október) dolgozott. Azt követően a Megyei Tanács VB titkárságán előadóként, a Szolnok Járási Tanács VB igazgatási osztály vezetőjeként, a Megyei Tanács VB-nél különböző munkaterületeken előadóként, főelőadóként, a Megyei Illetményhivatalnál főelőadóként dolgozott. 1972. 10. 01-jén került a Megyei Tanács VB igazgatási osztályára, s itt dolgozott nyugdíjazásáig. Felmentési idejét is figyelembe véve, az utolsó munkanapja 1985. 10. 24-e volt.

A munka mellett mindig tanult. Szakmailag, politikailag képezte magát. Közgazdasági technikumi érettségi bizonyítványt szerzett (1966). Eleget tett az államigazgatási szakvizsga kötelezettségének. Különböző szaktanfolyamokon vett részt. Öthónapos pártiskolát (1960), Tanácsakadémiát (1963), ML Középiskolát (1973) végzett. Munkáját számos erkölcsi, anyagi elismeréssel jutalmazták:

1966: Az Államigazgatás Kiváló Dolgozója; 1971, 1974: Megyei Tanács Elnöki Dicséret; 1978: Munka Érdemrend bronz fokozat; 1980: Kiváló Munkáért (ÉVM), 1985: Munka Érdemrend ezüst fokozat. Megkapta a 15, 20, 25, 30 éves törzsgárda elismerő oklevelet.

A Tóth házaspár, hogy gyermekük és annak családja közelében legyenek, nyugdíjba vonulásuk után a Veszprém megyei, alig 1500 lakosú Papkeszi kisközségben telepedtek le. A Megyei Tanács/Önkormányzat által évente megrendezett nyugdíjas találkozókon mindig részt vett. Sokat beszélgettünk, legtöbbet az újszászi eseményekről, a település fejlődéséről, városiasodásáról. Mindig nagy tisztelettel, empátiával beszélt Újszászról. Szerette, tisztelte a település lakosságát. Így volt ezzel Vilma óvónő is.

Tóth Imre és Csák Vilma megérdemlik, hogy tisztelettel, megbecsüléssel emlékezzünk rájuk. Egész életük során, életük utolsó óráiban is felülemelkedettségről tettek tanúbizonyságot. Ezt példázza az is, hogy testüket a tudomány szolgálatába ajánlották. Nyugodjanak békében!

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Tanári kar 1950-1951. Az első sorban az első Csák Vilma óvónő

Nyugdíjas találkozó a megyeházán 1997-ben Tóth Imre, dr. Szántai Sándor,
dr. Simon László, Varga Ferenc, (félig takarva) Bertalan Sándor

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 02. (hétfő) 21:15

Találat: 2042

Újszász tanítói közel 160 éve jelentősen hozzájárultak a település szellemiségének gyarapításához, az itt élők tudásának fejlesztéséhez. Érdemük örök és elévülhetetlen. Felmérésem szerint Újszász közigazgatási területén, az iskola működéstől számítva ez ideig mintegy 170 tanító végzett nevelő-oktató munkát. Közöttük van Gallai Antal tanító úr is.

Gallai Antal azon tanítók egyike volt, aki egy életre szóló példaként szolgált a felnövekvő nemzedék számára. Úgy gondolom, megérdemli, hogy az újszászi tanítók majdani "Halhatatlanok Olvasókönyvé"-be örökre bejegyezzük nevét.

Gallai Antal Mendén, 1916. november 21-én született, és Budapesten, 1988. november 1-jén hunyt el. Ez év novemberében lesz 20 éve, hogy itt hagyott bennünket. Teljes lényével újszászinak vallotta magát. Talán nem véletlen, hiszen édesapja, Gallai (Gombár) Antal Újszászon született (1885), és ott is hunyt el (1955). Feleségével együtt a szülőföld temetőjében nyugszik. A vasútnál szolgált, a Sülysáp és Mende között levő pusztaszentistváni vasúti megállónál (úrháznál) teljesített szolgálatot. A Nagy Erzsébettel kötött házasságból három gyermekük született: Julianna, Antal és Béla. Mivel Pusztaszentistván nem volt önálló közigazgatási település, a gyermekeket Mendén anyakönyvezték.

Gallai Antal Pusztaszentistvánon töltötte diákéveit. Szülei, a vasúti fizetés kiegészítéseként gazdálkodással, állattartással is foglalkoztak. Ebben a munkában gyermekként ő is részt vállalt. Antal leginkább a háziállatok legeltetésében szorgoskodott, mert így sokat olvashatott. Az elemi iskola elvégzése után a Jászberényi Tanítóképzőbe iratkozott, ahol 1936-ban szerzett oklevelet. Azt követően (1936-1948 között) a Nógrád megyei Mende, Patak, Drégelypalánk, Dejtár római katolikus népiskolákban (elemi iskolákban), illetve Dejtár esetében állami általános iskolában tanított. Patakon a betegszabadságon levő kántortanítót helyettesítette (1938. 12. 01. - 1939. 05. 31.). A Nógrádpataki Plébániahivatal 1939. 06. 05-én kiadott "Működési Bizonyítvány" szerint, a kántortanítói helyettesítés alatt kiváló nevelői és tanítói rátermettségről, udvariasságról, szolgálatkészségről tett tanúbizonyságot. A Dejtáron töltött 5 év alatt a település és az egyház zenei életét szervezte. Egyik alkalommal Mindszenty József, Magyarország hercegprímása látogatása során az énekkart ő dirigálta. Erről fénykép is tanúskodik.

Mint sokan mások, ő is megkapta a katonai behívóparancsot. A szekszárdi 18/1. zászlóaljhoz vezényelték. Az 1942-1943 közötti időben az orosz fronton harcolt. Horthy Miklós kormányzó 1942. október 26. napján, Budapesten kelt legfelsőbb elhatározásával Gallai Antal (1916. Mende - Nagy Erzsébet) tartalékos zászlósnak, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét hadiszolgálaton kardokkal kitüntetést adományozta.

1945-ben Bajorországot az amerikai csapatok megszállták. Gallai Antal ott esett fogságba 1945 májusában sokadmagával. 1945 októberében szabadult. Hazatérése után 1948-ig Dejtáron folytatta tanítói pályafutását. Itt kötött házasságot Luspay Ilona élelmezésvezetővel 1942. október 10-én. A házasságuk gyümölcse: Erzsébet (1943), Antal (1945), Márta (1946), Ilona (1948) és Margit (Újszász, 1953). Diákéveiket Újszászon töltötték, ott jártak általános iskolába. Büszke volt gyermekeire. Mind az öten házasok, diplomások, Margit kivételével nyugdíjasok. A család megsokasodott. Ma már 10 unoka és 18 dédunoka őrzi, vigyázza "nagyi" és "dédi" szülők emlékét. Gallai Antalnak a család volt az életkerete. Bizonyosra veszem, nagyon örülne, ha látná szép számú családja példa értékű, mások számára is követésre méltó összetartását.

A tanító úr 1949-ben került Újszászra, a belterületi állami általános iskolába. A tanerő erős, jól felkészült volt. Hamar beilleszkedett a kollektívába. Nyugdíjazásáig a településen élt, dolgozott. Emlékezetem szerint 1955-től 1960-ig volt iskolaigazgató. Működése alatt színes, gazdag óráira többen felfigyeltek, így a tanulmányi felügyelők is. Szolnok Járási Tanács VB Művelődésügyi Osztálya tanulmányi felügyelőjeként működött 1961-től 1969-ig. Közmegelégedéssel felügyelte a járás működési területéhez tartozó iskolák szakmai tevékenységét. 1962-től évekig a tudományok népszerűsítésével foglalkozó értelmiségi tömegszervezetnek, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Szolnok Járási Szervezetének titkári feladatait is ellátta.

A munka mellett szakmailag képezte magát. Nem túlzás: tanulva tanított. 1951-ben szaktanítói oklevelet (általános iskolában való tanításra külön képesített tanár), 1953-ban pedig a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (Szeged) orosz nyelv és irodalom tanári diplomát szerzett. A tanítóból szakoktató, általános iskolai tanár, majd iskolaigazgató lett. A Nagykerti Általános Iskola igazgatóhelyetteseként ment nyugállományba 1977. 11. 30-án.

Ma már bizonyára kevesen emlékeznek, hogy a szakmai feladatokon túl gondosan ügyelt az újszászi általános iskolák zavartalan működési feltételeinek biztosítására. Számos dolog megvalósítása fűződik nevéhez. A teljesség igénye nélkül: már 1957-ben televízió készüléket vásároltatott az iskolának; gyógypedagógiai osztályt indított szaktanár bevonásával; megvalósította az intézményi vízvezeték-rendszer kiépítését; zongora beszerzéséről gondoskodott, s az iskolai zenei tanításra megnyerte Czitó Györgyné, Újszászra deportált zongoratanárnőt; megszervezte az iskolai énekkart; filmfelvevőt biztosított, hogy művészfilmeket vetíthessenek a gyerekeknek; megszervezte a Hosszú iskola átépítését, rekonstrukciós felújítását; olvasómozgalmat indított.

Úgy gondolom, a felsorolás önmagában is sokatmondó. Megvalósításuk pedig egy nagyszerű ember maradandó tette a közösség javára. Állami kitüntetésekkel nem halmozták el. Igaz, 1968-ban az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült, és általános jutalmazások keretében másfél évenként kapott kisebb-nagyobb pénzjutalmat. Nyugdíjazása is csendben, búvópatak módján történt. Kérdésként merülhet fel: vajon mindenkori vezetői, a kitüntetési javaslat lehetőségével bíró szervezetek kellő körültekintéssel, tárgyilagosan értékelték Gallai tanár úr közel három évtizedes, tagadhatatlanul eredményes tevékenységét? Vagy hátrányt jelentett számára a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje hadiszolgálaton kardokkal kitüntetés, és feleségének erős vallásossága, amely nyílt titok volt? De akkor hogyan lett tanulmányi felügyelő, a TIT Szolnok Járási titkára? A családjától kapott levélrészlet sejtelmes. Íme: "Ön ismerte őt? Hogyan került ennyi év után az emlékezetébe apánk? Nyugdíjazása után elég megkeseredve hagyta el azt a falut, amelynek a felemeléséért ő annyit tett. 1977-ben hoztuk el szüleinket Budapestre, ahol még egészségben jól beilleszkedtek."

"Köszönjük, hogy apánk emlékének ápolására időt és fáradtságot szentel az újszásziak számára. őszintén, mi nem hittük, hogy ez még bekövetkezhet."

Ezek után mit írjak? Túlzás nélkül, lelki telítettséggel gondolok Gallai Antal tanár úrra, akinek általános iskolai végzős tanítványa voltam az 1949-1950-es tanévben. Büszke vagyok, hogy tanulója lehettem, és a Szolnok Járási Tanács VB-nél együtt dolgozhattam vele, még ha eltérő szakterületen is.

A Gallai családnak ezúttal is tisztelettel megköszönöm, hogy édesapjukról ismereteimet kiegészítették, bővítették. Az egész Gallai családnak további békés, boldog életet kívánok a magam, és bátorkodom írni, tanár úr egykori munkatársai, tanítványai, az Újszászi Híradó olvasói nevében.

A befejező sorokhoz keresem a tanár úrhoz méltó felemelő szavakat, de nem nagyon találok. Bölcselkedni, mesterkélt gondolatokat megfogalmazni meg nem kívánok. Méltatlan lenne az ő természetes magatartásához, lényéhez. Így hát Füst Milán költőt, írót hívom segítségül: "Az országnak, a hazának egyik legfontosabb kérdés az, hogy ki neveli, és hogyan neveli a jövendő generációt."

Erre könnyedén válaszolok, amikor azt mondom: Gallai Antal tanár úr nevelt, sokunkat kitűnően! Nem felejtjük! Magas szakmai igényességgel, mindig kellő lojalitással végzett áldozatos munkáját köszönjük! Nevét az újszászi tanítók "Halhatatlanok Olvasókönyvé"-be örökre bejegyezzük.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Évzáró

A tanári kar

Osztálytalálkozó

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 02. (hétfő) 21:14

Találat: 2112

Az 1910. évi VIII. törvénycikk szerint "A magyar szent korona országainak területén az 1910. évi deczember hó 31-ike és 1911. év január 1-je közti éjfél időpontjában létező népességi állapot feljegyzésével általános népszámlálást kell tartani. A népszámlálást országszerte az 1911. évi január hó 1-én kell meginditani és szakadatlanul folytatva, január 10-éig kell befejezni. A népszámlálással egyidőben a lakás czéljára szolgáló épületeket és a lakásokat is össze kell irni. elemi iskolákban alkalmazott férfitanitók a számlálóbiztos tennivalóival megbizhatók és e megbizást - dijazás fejében - fegyelmi felelősség terhe alatt elfogadni és teljesiteni kötelesek."

Újszászon hét számlálóbiztost neveztek ki az összeírások elvégzésére. Az újszászi Tarsoly legelső száma így kommentálta a népszavazást: január 1. és 11. között az év utolsó napján talált állapotoknak megfelelően népösszeírást fognak tartani. Fontos állami érdek ez az összeírás, és csak 10 esztendőnként szokott előfordulni. A lelkiismeretes adatbevallástól tehát senki se tartózkodjék! Ugyanez a cikkíró egy hónappal később viszont a községháza szemére veti a népszámlálás miatt - nem a tanítóknak - kifizetett, szerinte indokolatlanul magas összegeket. (A korábban megszavazott 3 koronás napidíj helyett 5 koronát számoltak el és külön 100 korona lett kifizetve a külterületeken tett utaztatásra is.)

A népszámlálás eredményeit a Magyar Királyi Statisztikai Hivatal 1911-1912-ben tette közzé. A Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye abonyi járásához tartozó Újszász állapotairól az alábbi adatok szerepelnek (összehasonlítva a korábbi- és a legutóbbi népszámlálás számaival):

Lakosok száma: 4249 polgári + 11 katonai, összesen: 4260 személy. A férfiak száma 2134, a nőké 2126. Életkor szerinti megoszlásban:

6 év alatt: 825; 6-11 éves: 725; 12-14 éves: 289; 15-19 éves: 344; 20-39 éves: 1112; 40-59 éves: 671; 60 év feletti: 294 személy. Figyelemre méltó, hogy a lakosság fele 20 év alattiakból állt!

Nőtlen és hajadon: 2403; házas: 1675; özvegy: 182; elvált személy nem volt. (Nem találtuk meg az ellentmondás okát, hogy a házasságban élők száma miért páratlan! Előfordul ez más községek adatainál is.)

Anyanyelv szerint: magyar: 4254; német: 4; tót: 1; egyéb: 1. A magyarul beszélni tudók száma: 4258. Ír és olvas: 2585 személy.

Vallás: római katolikus: 3968; görög katolikus: 14; református: 232; evangélikus: 15; görögkeleti: 3; izraelita: 28.

A lakóházak száma összesen 683. Kőből és téglából épült 20, kő- vagy téglaalappal és vályogfallal 60, vályogból készült 603 ház. Ezekből cserép-, pala- v. bádogtetővel fedett 134, zsindellyel vagy deszkával fedett 174, nád- vagy zsúptetős 375 ház.

Kik vezették Újszász nagyközséget a XX. század első évtizedében? Egy 1911. február 12-én írott jegyzőkönyv szerint a képviselő-testületi ülésen az alábbi személyek jelentek meg:

Volter Joachim bíró, Lehoczky Gábor jegyző, tovább a képviselőtestület tagjai: Bakó Ferenc, Bakó Gergely, Bakó József, Balog Márton, Csábi János, Hirling János plébános, Homonnai Pál telkes gazda, Kocsor Gáspár, Kormos József a temetkezési egylet elnöke, Kovács Mihály, Mózer Rudolf (Rezső), Tótok Antal, Tótok János, Varga P. János, Varga J. Pál törvénybíró, Vágó Mihály, Vágó M. Gábor, és Zérczí András. A Dessewffy- és Orczy uradalmakat a tiszttartó képviselte.

Az 1905-ben megfogalmazott községi szabályrendelet IV. fejezetéből idézünk két paragrafust:

"7. §.: A község képviselőtestülete áll 40 tagból; ezek fele a legtöbb adót fizetőkből készült névjegyzék évenkénti kiigazítása után az 1886 XXII. t.cz. 33. §.-a, a másik fele három évenként hat évre az 1886. 22. t.cz. 41.§.-a értelmében választás útján nyeri megbízatását."

"9. §.: A községi képviselői állás tiszteletbeli, de egyszersmind a község köteléke iránti polgári kötelesség lévén: ezzel fizetés nem jár."

A XV. fejezet 45.§.-a az éves fizetésekről, napidíjakról és tiszteletdíjakról rendelkezik:

(A teljes dokumentum 38 oldal, melynek közlésével most nem terheljük a T. Olvasót.)

Újszász község egykori gazdagságáról egy 1895-ben készített felmérés tudósít hitelesen. Ezt a számbavételt az 1895. VIII. törvénycikk alapján végezték el:

"1. §. Az ország területén 1895. évi november hó 20. és 30. napjai között, a november 20-án talált állapotot véve alapul, a mezőgazdasági adatok összeirása rendeltetik el.

2. §. Ezen összeirás kiterjed a községek általános gazdasági viszonyainak, az egyes gazdaságok területének, mivelési ágának, azok mivelési módjának és egész fölszerelésének följegyzésére, valamint a hasznos házi állatok számbavételére."

Az összeírás községenkénti eredményeit 1897-ben tették közzé. Ebből ismertetünk néhány adatot.

Újszász területét 10.028 katasztrális holdban határozta meg. Ebből szántóföld 5.462, kert 24, rét 1292, legelő 2241, erdő 219, nádas 111, nem termő terület 679 hold.

A fogatok száma:

Lófogatok: egyes 7, kettes 151, hármas 3; ökörfogatok: négyes 71, hatos 1.

Állatállomány: bika 111, tehén (magyar-erdélyi, mokány vagy riska, pirostarka, borzderes) 869, ökör 405, bivaly 1, ló 494, szamár 9, kecske 2, juh 5692, sertés 1538, baromfi 6054, méhcsalád 70.

Gyümölcsfák száma: alma 4054, körte 1454, cseresznye 104, meggy 190, őszibarack 194, kajszibarack 297, szilva 1507, dió 54, mandula 7, gesztenye 120, eper (szeder) 6040 (Az eperfák magas számára egy későbbi cikkben adunk magyarázatot.)

A statisztikák nem világítják meg az okokat, hogy a virágzó mezőgazdasággal, gyümölcskertészettel és jelentős állatállománnyal rendelkező, két évtizede országos vasúti csomópontként jegyzett nagyközségre aztán fél évszázadon át miért telepedett a szegénység. Az áldatlan állapotokat jelzi a házak milyensége, a sáros, az év nagy részében járhatatlan községi- és törvényhatósági utak, az iparosítás hiánya. (Nem dolgunk itt magyarázatokat keresni arra, hogy hová lett a szorgos nép által előállított sok milliárdnyi korona, pengő és forint. Az mindenestre sejthető, hogy nem az újszásziak életét tette jobbá.)

Vessünk egy pillantást a történelemkönyvekre és a századelő folyóirataira. Milyen események foglalkoztatták a kor modern emberét? 1908-ban a Ford autógyár elkezdte a T-modellek sorozatgyártását. (Újszászon az első magántulajdonban lévő gépkocsit 1929-ben vásárolták meg.) 1909-ben a Budapesti Általános Villamossági Részvénytársaság saját költségén a mai Rákóczi útnak a Kis- és Nagykörút közötti szakaszán felszerelt és működtetett 38 darab kísérleti lámpát. (Újszászon 1933-ban kezdődött az áramszolgáltatás, a teljes közvilágítást csak az ötvenes-hatvanas években szerelték fel.) És számunkra talán a legfontosabb eseménye e kornak, hogy 1905. és 1913. között kétmillió magyar hagyta el az országot. Arra vonatkozóan, hogy Újszászról és a hozzá tartózó tanyavilágból hányan indultak el szebb jövőt keresni a világ más tájaira, nem sikerült megbízható adatokat gyűjtenem. Sokan aligha lehettek, akik feladtak szülőföldet és hazát, hiszen csak keveseknek állhatott rendelkezésre olyan összeg, ami fedezhette a nem kevés útiköltséget.

És hogy ne maradjunk látvány nélkül kis történelmi kirándulásunk végén, bemutatunk egy százöt esztendős képes levelezőlapot, mely újszászi utcakép Horváth Mihály üzletével. (A szerző gyűjteménye.) Horváth Mihály boltjáról nem szól dokumentum, sem emlékezet.

Jánoska Antal

Utcakép 1903

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 02. (hétfő) 21:14

Találat: 1745

(Zagyvarékas, 1909. 11. 15. - Zagyvarékas, 1974. 01. 05.)

A Magyar Népköztársaság helyi szervei, a tanácsok, 1950. 06. 15-én alakultak meg Budapesten és a 19 megye székhelyén. Újszászon a helyi tanács 1950. 10. 22-én alakult. Újszász első vezetői voltak; Tóth Imre, Gál János, Lajkó László vb-elnökök, Nagy József tanácselnök, Nagyné dr. Szelmák Erika polgármester. A település jelenlegi első embere Molnár Péter polgármester.

Gál Jánost jól ismertem. Néhány közös feladatunk is volt, így személyének megítélésében nemcsak mások véleményére támaszkodhatok, hanem közvetlen tapasztalataimra is.

Gál János

Gál János a település olyan Végrehajtó Bizottsági (VB) elnöke volt, aki személyes példamutatásával, becsületességével, munkásságával a település történetéhez tartozik, akiről illik tisztességgel megemlékezni, akit lehet halála után 34 évvel is méltatni.

Gál János szülei: Gál István és Kovács Rozália, zagyvarékasiak voltak. Házasságuk gyümölcseként hét gyermekük született (5 fiú, 2 leány). Kovács Rozália iszonyúan nehéz körülmények között, egyedül kényszerült nevelni a gyermekeket, mert férje, az oktalan I. világháborúban odaveszett. A nehéz megpróbáltatások következményeként fiatalon, 48 éves korában elhunyt. A gyermekek árván maradtak.

Gál Jánost idősebb testvére fogadta be. A mindennapi megélhetéshez a fiatal fiú kétkezi munkájára is nagy szükség volt. Iskoláztatása háttérbe szorult, noha értelme, logikus, természetes észjárása már akkor is megmutatkozott.

1931. május 18-án, fiatalon kötött házasságot a zagyvarékasi születésű (1912-2003) Agócs Margittal, aki ugyancsak nagycsaládba született. ők is heten voltak testvérek. Félárván maradtak, a nagymamájuk nevelte őket.

Gál János és Agócs Margit házasságából öt gyermek született: István (1932), Margit (1934), János (1936), Julianna (1940) és Ilona (1942). Mind az öten élnek. (István Zagyvarékas egyik legjobb labdarúgója volt.)

A jó talajba vetett mag Gál János személyében mélyen gyökerezett. A Gál családfa mára erős ágakkal dús lombúvá terebélyesedett. Gyermekein kívül ma már nyolc unoka, tizenhat dédunoka és négy ükunoka ápolja, gondozza, vigyázza Gál János és Agócs Margit emlékét.

Gál János több helyen is megfordult munkavállalás céljából. Nem válogatott a munkában. Előfordult, hogy családjától igen távol, fizikai idénymunkásként dolgozott, hogy szép számú családja mindennapi megélhetését biztosítsa. Feleségének nem volt módja, hogy állást vállaljon a gyermekek nevelése, ellátása és a ház körüli munkák végzése mellett.

Gál János nem feledkezett meg a tanulásról. Szorgalmasan, szisztematikus önképzéssel készült a nagyobb kihívásoknak is megfelelő életre. 1945 után, a családi indíttatását alapul véve, látva, megtapasztalva a szegény emberek kiszolgáltatottságát, sanyarú helyzetét, a politika felé fordult. Baloldali értékeket képviselve, pártmunkás lett. Ott figyeltek fel okos, higgadt, logikus érveléseire, kompromisszumkészségére, lojalitására.

1950. 11. 01-jén közigazgatási pályára irányították. Megfelelő felkészítés után, 1951 októberében Tiszaföldvárra került VB-titkári munkakörbe. Már "belerázódott" munkakörébe, jól érezte magát, amikor ajánlást kapott a megüresedett Újszász Községi Tanács VB-elnöki tisztségre.

A szülőfalujához, családjához közel eső, szívéhez közel álló településen 1953. 08. 15-én foglalta el munkahelyét.

Rövid megszakítással 1968. 02. 29-ig, nyugdíjazásáig volt Újszász Községi Tanács VB-elnöke. Sokat tett a település fejlődése érdekében. Nehéz lenne felsorolni mindazt, ami vezetői időszakában megvalósult. Az általánosságot elkerülve, néhány konkrét beruházást, felújítást, bővítést említek. Ezek: községi könyvtár - 200 kötettel; 100 férőhelyes óvoda, öt tantermes iskola (Nagykert); 20, illetve 30 férőhelyes bölcsőde; két orvosi lakás, körzeti orvosi rendelő; művelődési ház; egy emeletes, 8 tantermes gimnázium; 619 vagonos tárház; szociális otthon; nőtt a villanyhálózat, a belterületi utak, a kiépített járdák hossza; elkezdődött a település parkosítása; magasba szökött a lakosság társadalmi összefogása, stb.

Alsó sor: Nyári Elek, Nagy József, Müller István, Gál János, Papp Károly egy építkezésen

Gál János, hogy a sorjázó, sokszor önmaga által is diktált településfejlesztési feladatoknak eleget tegyen, éjszakába nyúlóan dolgozott. Volt idő (1,5 év), amikor családjával a Községi Tanács udvarán levő szolgálati lakásban "húzódott" meg, hogy övéi közelében többet lehessen. Be kellett látnia, ez nem megoldás, így zagyvarékasi otthonukba visszaköltözve, naponta kerékpározott télen-nyáron Újszász-Zagyvarékas között. A települést jó gazda módjára naponta gyalog járta.

Munkáját elismerték, több kitüntetést is kapott. A tanácsok megalakulásának 20. évfordulóján kormánykitüntetésben részesült. Elmondása szerint legfőbb elismerése Újszász lakosságának feléje irányuló tisztelete, megbecsülése volt.

Viszonylag fiatalon, 65. életévében hunyt el. Újszász Községi Tanács VB egykori vezetői, munkatársai, Gál Jánost saját halottjuknak tekintették. Gondoskodásuknak megfelelően a zagyvarékasi újtemetőben díszsírhelyen nyugszik.

Úgy gondolom a Gál Jánosról, Újszász egykori első emberéről írt emlékezést Thomas Manntól vett idézettel célszerű befejeznem. Eszerint: "A történelemmel sok mindent lehet csinálni, de kiradírozni nem." Nos, Gál János munkásságával, jellemével rászolgált, hogy neve kitörölhetetlenül fennmaradjon Újszász történetében a jelen és az utókor számára.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára