Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. április 05. (vasárnap) 00:00

Találat: 2202

1940-től az 1950-es évekig 

Újszászon 1945 előtt két Hangya szövetkezeti bolt üzemelt (Kishangya és Nagyhangya). Magánboltok száma 10, ebből Tüzép kettő, nyolc pedig vegyesbolt. 

Vendéglátó egységek italkimérők illetve kocsmák voltak, ezek száma 10-12 volt. 

Szolgáltatóegységekkel el volt látva a település, hiszen működött cipész, órás, női-férfi szabó, fodrász, asztalos, lakatos, esztergályos, fényképész, kéményseprő, kovács, festő–mázoló. 

A magánboltokat üzemeltették: Vágó István, Vágó János, Mucza Béla, Remecz János, Hájas László, később fia Károly, Konka János, Heringer István, Csikla Mihály, Szabó Béla. 

Tüzelő árusítással foglalkozott Weiner Jenő, Nagy Sándor és Vágó István. 

Vendéglátó egységeket, kocsmákat üzemeltették: Varga József, Mózer Rezső, Vígh Gábor, Úri Kaszinó az Árpád utcában, Gazdakör. Vágó Bálint, Molnár Mihály (Kotorász), Kaló András, Id. Kaló József, Utasellátó, Partizán kocsma Antal István. 

A háború után az akkori felmérések szerint minden második utcában volt zugkimérés. 

Ruházati cikkek kereskedelmével Fischer úr, Szabó Béla és Vágó István foglalkozott. 

Húsboltok: Bakó István, Molnár Károly, Veres Albert, Varjú János, Barta Józsefné Jolánka néni. 

Pékek: Molnár András, Kulcsár Imre, Bálint Gyula, Antal Mátyás. 

Cukrász: Jánosi József. 

Borkimérő volt Kovács Géza (Rózsa). 

Fényképész: Balogh Imre. 

1950-től 2002-ig, az ÁFÉSZ megszűnéséig 

A kereskedelemben az 1950-es évekig működtek a magánboltok, majd az államosítás után fokozatosan megszűntek, vagy átvette az 1946-ban megalakult földműves-szövetkezet. Vagy bérbe vette az üzlethelyiséget, vagy megvásárolta azt. 

A szövetkezeti bolthálózat kiépítése 1958-tól vette kezdetét. Elsőnek a hangya szövetkezeti boltok átvételével és korszerűsítésével kezdődött, majd a magánboltok átalakításával, átszervezésével, korszerűsítésével folytatódott. Új egységek építésére 1968 után került sor, amikor is a földműves-szövetkezet átalakult Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetté. 

Ekkor kezdtük építeni a cukrászdát, amely aztán a fiatalságnak adott szórakozási lehetőséget, kialakult az étterem, a jelenlegi Fecske vendéglő, Iparoskör, Vasutaskör, élelmiszerboltok is épültek, kiépült a tüzép telep, ahol tüzelőanyagot és építőanyagot is lehetett vásárolni, a gáz cseretelep, az olaj- benzinkút, a szolgáltatóház, a szikvíz üzem és az autógumi centrírozó. 

Az 1980-as években az ÁFÉSZ 25 kereskedelmi egységgel rendelkezett. Kereskedelmi egység 14, vendéglátó 6, szolgáltató 2, felvásárlás 2, és szállítás 1. A 14 kereskedelmi egység az áruház megépítése után 8-ra csökkent. 

250 dolgozó volt, igen sok házaspár és család dolgozott az ÁFÉSZ egységeiben. 

A rendszerváltás után a szövetkezeti boltok fokozatosan megszűntek, majd eladásra kerültek. 

A két áruházat a Szolnoki ÁFÉSZ vásárolta meg, a Szász éttermet Bálint Ferenc, a Fecske vendéglőt, a cukrászdát, a bisztrót, a húsboltot, a Tüzépet, egy vegyesboltot volt szövetkezeti dolgozók, egy vegyesboltot a Mezőtúri ÁFÉSZ vette meg és üzemeltette. 

2002-től napjainkig 

Újszászon az ÁFÉSZ megszűnése után az alábbiak szerint alakult a kereskedelmi hálózat: 

Kiskereskedelem: Fenyő Áruház, CBA üzletek, a Papp Zoltán által épített üzlet, ami jelenleg a Hong Kong áruház.

Magánboltok: vegyesbolt 6, húsbolt 2, Tüzép-építőanyag telep 1, kenyérbolt 5, zöldségbolt 2, virágbolt 4, vas-műszaki 2, ajándékbolt 3, dohánybolt 4. 

Vendéglátóegységek: Szász vendégház, Fecske vendéglő, Bisztró, Presszó. 

Italboltok: Família, Halászcsárda, Lévai kocsma, Viking, Peti csárda, Csacsos. 

A település arányához viszonyítva megfelelő számú kereskedelmi vendéglátóegység működik Újszászon. 

Az ÁFÉSZ és a KTSZ megszűnésével sajnos a lakossági szolgáltatások többsége is megszűnt. A régen Nagyhangya boltként üzemelő épület – ami most az enyészeté – az ÁFÉSZ vegyesboltja is volt, erre a célra hasznosítható lenne. 

Varga János
nyugalmazott ÁFÉSZ elnök

Fűszer csemege

Az áruház

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. április 05. (vasárnap) 00:00

Találat: 1163

Az újszászi foci történetének egyik legjellegzetesebb figurája Kálózi Károly, a „Mester”. Annak idején az édesapja, id. Kálózi Károly volt a csapat intézője, aki nagyon sokat tett községünk labdarúgásáért, így nem csoda, hogy a fiából is futballista lett, hiszen állandóan „futballszagú” levegőt szívott.

Manapság nagy divat a totális labdarúgásról beszélni, vagyis arról, hogy nincsenek kötött posztok, mindegyik játékosnak a pálya bármelyik pontján fel kell találnia magát. E viszonylag modern elméletnek Kálózi Károly már évtizedekkel ezelőtt megfelelt, pedig abban az időben még nem magyarázták, hanem csinálták a focit Magyarországon. Jómagam 1967-es újságokat lapoztam át, amelyekben szinte minden bajnokin gólt szerzett, mint csatár. A fejjátéka egészen kitűnő volt, az egyik tudósítás szerint pl. „Kálózi ritkán látható nagy gólt fejelt”. Fejelőtudományát akkor is jól kamatoztatta, mikor bekket kellett játszania, bár szemtanúk szerint ezt néha túlzásba vitte, mert egészen alacsony labdákat is inkább fejelt, mint rúgott. Természetesen a középpályán sem jött zavarba, és csak azért nem mondhatjuk rá, hogy jó középpályás volt, mert akkoriban az e poszton játszókat fedezetnek hívták! Rendkívül nagy küzdő volt, sokszor a saját testi épségét sem kímélte. Régi fotókat nézegetve nagyon könnyű megtalálni Kálózit, mert vagy a szemhéja van leragasztva, vagy éppen egy csinos turbán van a fején.

A végére hagytam a „Mester” kapus karrierjének történetét. Először akkor állt be a három léc közé, mikor Dancsó eligazolt a Szolnoki Olajbányászba, és egy teljes szezonon át őrizte az újszászi hálót. Jópár év múlva, az 1980-as évek közepén ismét kapus nélkül maradt a focicsapat, a mentőangyal ismét Kálózi Károly volt. Általában az angyalok nem 45 évesek szoktak lenni, de ne problémázzunk ilyen apróságokon, mert a védései alapján inkább egy tinédzsernek nézte volna a felületes szemlélő. Bárhová utaztunk el idegenbe, ahol megismerték egykori játékostársai, rögtön nagy beszélgetések kezdődtek, és általában a következő párbeszédek játszódtak le:

– Szevasz Karesz! Te most az edző vagy az intéző vagy a csapatnál?

– Nem, én vagyok a kapus – mondta szerényen az őszülő „Mester”, aztán a meccsen kivédte az ellenfél csatárainak szemét. A legszebb az volt a dologban, hogy ahol a közönség először még talán gúnyolódott, netán már előre sajnálta a „nyugdíjas kapust” a sok gól miatt, a végén már tapsolt egy-egy Kálózi-robinzonád után.

A „Mester” 48 éves korában még védett az újszászi csapatban, a sportorvosnál egyik ámulatból a másikba estek, mikor elő kellett bányászni a kartonját. Még ma is beszáll néha védeni kispályás meccseken és bizony a mai fiatalok példát vehetnek Kálózi Károlyról, az ő lelkesedéséről és sportszeretetéről. Velük, azaz a fiatalokkal is sokat foglalkozott, hiszen volt edzője a serdülőknek, illetve az ifiknek, és a felnőtt csapatnál is működött. Tehát e téren is univerzálisnak bizonyult.

Mikor elolvassa ezt az írást és majd találkozom vele, már előre tudom, hogy csak ennyit fog mondani:

– Jól van, Kabos!

Ennek a „Jól van!”-nak a hangsúlyát azonban sajnos így a papíron nem tudom visszaadni.

Szilvási Ferenc
Újszászi Híradó 1995. május (Sporttörténeti különszám)

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 05. (csütörtök) 00:00

Találat: 1253

Ez évben ünnepeljük a több névváltozáson átment Újszászi Városi Vasutas Sport Egyesület (ÚVVSE) fennállásának 90 éves évfordulóját. Településünkön szép hagyományai vannak a sportéletnek. Több szakosztály is működik. Eredményesen versenyző sportolóink öregbítik Újszász hírnevét. 

Ökölvívó szakosztályunk soha nem lévén, így bokszolóval sem dicsekedhetünk. Faragó István az első olyan ökölvívó, aki ugyan nem településünk színeiben öklözött, de elért eredményeinek, sikereinek szálai szülőhelyéhez kötődnek. Jó reklámhordozó volt, mindenki tudta származásának helyét, és hogy naponta vonattal ingázik Újszász és szolnoki munkahelye között. 

Nézzük, mit tudunk Faragó Istvánról, az első újszászi születésű ökölvívóról? Faragó Mihály és Farkas Erzsébet gyermekeként látta meg a napvilágot Újszászon, 1931. 09. 09-én. Elemi iskoláit szülőhelyén végezte. A Szolnoki Járműjavító Üzemi Vállalat Tanonc Iskolájába került, majd idővel szakmunkásképző iskolát végzett, ahol technikusi képesítést szerzett. A normatechnológus szakmát tekintette magáénak. Ökölvívó edzői (1957) és játékvezetői (1959) képesítést szerzett. Az 1950-es évek elején a nagy múltú, 1922-ben alakult Szolnoki MÁV SE Ökölvívó Szakosztályában kezdett el bokszolni. Hamar igazolt versenyző lett. Munka– és sportterületen egyaránt szorgalmas volt. Hosszú munkaviszonya alatt végig a MÁV állományában dolgozott, sportolt. 

Faragó István

1957. 10. 20-án kötött házasságot Újszászon a szolnoki születésű (1938. 09. 18.) Zvekán Máriával. Boldog házasságban éltek. Szolnokon telepedtek le. Két gyermekük született, Mária (1958) és István (1965). Az utódok viszik a Faragó vérvonalat. 

Faragó István ökölvívó nevével 1955-ben találkozunk először, amikor is a jobbára fiatalokból álló MÁV ökölvívói (Király, Fehérvári, Farkas, Ecsédi, Váli, Faragó, Guba, Tímár, Horváth, Dobos, Nagy) Északi Területi Csapatbajnokságot nyertek. 1956: Kecskeméten rendezett Területi Bajnokságon harmadik helyezést, Salgótarjánban rendezett Területi Csapatbajnokságon kiütéses (KO) győzelmet aratott. 1957: Vidéki Csapatbajnokságon újabb kiütéses győzelemmel nyert. Ezek után nem volt meglepetés, hogy behívták a Magyar Vasutas Válogatott keretbe. Úgy emlékszem, kezdetben könnyűsúlyban (57-60 kg), később kisváltósúlyban (60-64 kg) szerepelt. Megadatott neki, hogy nagy ökölvívó „ágyúkkal” bunyózhatott. Elég csak megemlíteni Miriszlay Endre (Cica), Mihályi István (Pikszis) és Dobos Miklós nevét. Miriszlay Endre az egyetlen olyan szolnoki ökölvívó, aki Európa-bajnok és háromszoros magyar bajnok volt. 34 alkalommal lépett kötelek közé válogatottként. Dobos Miklós válogatott ökölvívót, olimpiai kerettagot láttam, amikor a Szigligeti Színház színpadán felállított szorítóban (1957. szeptember) a Szolnoki MÁV – Debreceni Vasutas bajnoki ökölvívó mérkőzés előtt, Papp László, háromszoros olimpiai bajnokkal bemutató mérkőzést játszott. Nem sok hiányzott, hogy az olimpikont egy megrendítő ütéssel padlóra küldje. Lehet, ezzel függ össze, hogy 1958 februárjában megismétlődött kettejük összecsapása. 

A MÁV SE ökölvívói hazai mérkőzéseiket rendre az ószolnoki vasúti átjáró mellett levő MÁV Millennium Művelődési Otthonban vívták teltház előtt. Ott voltam szurkolóként nemegyszer. Láttam „bunyózni” Faragó Istvánt. Volt olyan mérkőzése, amikor pontozásos győzelemre állt ellenfele. Jókor érkezett a biztatás: „Pityuka! A csecsekezedet használd!” Ugyanis Faragó István balkezes, szurkolók nyelvén: „csecsekezű” ökölvívó volt. Mondanom sem kell, szót fogadott, és balkezes felütéseivel javára fordította a mérkőzést. 

Faragó István ökölvívó állásban

Faragó István nagyon szerény emberként élt. Újszászon alig tudták, hogy jeles ökölvívó. Akkor hallatott magáról, amikor az 1950-es évek derekán ökölvívó bemutató mérkőzést szervezett szülőhelyén, a Bajcsy-Zsilinszky úton levő, közelmúltban lebontott „Kompárt” épületben. A színpadon felállított közel 5x5 méteres szorítóban (ringben) Miriszlay Endre és Mihály István, többszörös válogatott összecsapása nagy élményt jelentett. Mindannyiunk örömére, Faragó István is kötelek közé lépett. Nagy tapssal fogadtuk. Láthattuk a „csecsekezének” erejét, a váltakozó alapállását hogyan alkalmazza. A bemutató felkeltette az újszászi fiatalok ökölvívás iránti érdeklődését. Egy ideig edzések is folytak Faragó István vezetésével a „Kompártban”. Néhányszor én is részt vettem az edzéseken. Jó ritmusú, érdekes edzések voltak. Először az alapelemeket kellett elsajátítani, utána lehetett egymás között „kesztyűzni”. Hamar abbahagytam a bokszot, mert már korábban, általános iskola elvégzése után (1950) elköteleztem magam a futball mellett. Voltak olyan fiatalok közöttünk, akik igen reménykeltően bokszoltak. Ezek között volt Barna Gyula is. Kár, hogy nem folytatta tovább. Máig érthetetlen előttem, miért nem talált Újszászon talajra az ökölvívás. 

Faragó István néhányszor ökölvívó mérkőzéseket is vezetett. Ezen a területen azonban nem állandósította magát. 

A Faragó fivérek elkötelezett hívei voltak az ökölvívó sportnak. Ugyanis Faragó Mihály (Budapest, 1927. 12. 03. – Szolnok, 2004. 04. 18.) a MÁV Járműjavító Üzemi Vállalat dolgozójaként, 1957-től a MÁV SE ökölvívó szakosztály intézőjeként működött. Nemcsak az intézői feladatok ellátásában jeleskedett, kitűnő kapcsolatot tartott Dávid Lászlóval, minden idők legjobb MÁV ökölvívó vezető edzőjével, amit jól hasznosított a csapat javára. 

Faragó István viszonylag korán, 68. életévében, 1999. 04. 20-án örökre megpihent. 

Köszönöm Faragó István özvegyének a kiegészítő információkat, Molnár Illés közreműködésével a fényképeket. Újszász lakossága nevében bátorkodom kijelenteni, Újszász első ökölvívójáról nem feledkezünk meg. 

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára 

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 04. (szerda) 00:24

Találat: 2060

Az újszászi labdarúgás története képekben
Varga Ferenc gyűjteményéből

1950-es évek dereka: a fotó az egykori sportpálya öltöző pályagondnoki része előtt készült.
Balról jobbra: 1. Nagy József, 2. Nagy István, 3. Szilágyi József, 4. Varga János (sötét szemüvegben), 5. ifj. Zérczi Mihály, 6. ifj. Zérczi Mihályné Fábián Erzsébet, 10. Nagy András, ? (A sportöltöző helyén, amely magában foglalta a szolgálati lakást is 1962-ben középiskola létesült.)
(Fotó: Varga Ferenc tulajdona)

1953. Fotó a Dózsa György úton, az egykori sportpályán készült.
Az ifjúsági labdarúgók mérkőzését jó kedvvel szemlélők egy csoportja. Ülnek, jobbról balra: 1. Krutila József, 2. Király István, 3. Tóth Vilmos, 4. Bakó József, 5. Frikker Márton, 6. Molnár Lajos. Háttérben: Király István és Krutila József mögött Kelemen Pál.
(Fotó: Varga Ferenc tulajdona)

Hőgye Mihály (Piski, 1923. 112. 21. – Szolnok, 1972. 05. 22.): minden idők Újszász legjobb labdarúgója.
(Fotó: Varga Ferenc tulajdona)

Művelődési Ház, 1983. 06. 18: egykori labdarúgók találkozójának egy csoportja hozzátartozóikkal.
Előtérben jobból balra: 1. Tóth István, 2. Tóth Istvánné Kovács Mária, 3. Tóth Vilmos, 4. Iglódi András, 5. Király Istvánné Hőgye Irma, 6. Király István.
(Fotó: Varga Ferenc tulajdona)

1955. 06. 27: Újszász labdarúgó csapatának egy csoportja.
Balról jobbra: 1. Molnár Károly Péter, 2. Pataki János, 3. Krutila József, 4. Szegedi Gyula István, 5. Király Ferenc, 6. Nagy András, 7. Földi Béla, 8. Mihályi István edző.
(Fotó: Varga Ferenc tulajdona)

1958/1959. bajnoki év: Újszász első csapara megye I. osztályba való jutásért. („A”. csoport.)
Álló sor, balról jobbra: 1. Kelemen Pál, 2. Zimonyi István, 3. Király Ferenc, 4. Bakó László (Pofa), 5. Kelemen László, 6. Szurmai István, 7. Csabai Ferenc, 8. Kálóczi Gábor intéző, 9. Bulyáki József edző
Középen, balról jobbra: 1. Nagy József csapatkapitány, 2. Varga László. Elől, balról jobbra: 1. Kővári József, 2. Zérczi János, 3. Molnár Károly Péter.
(Fotó: Varga Ferenc tulajdona)

Mihályi István (Szolnok, 1912. 05. 29. – Szolnok, 1992. 01. 18.) játékos, játékos-edző. Egyik legsikeresebb nevelőedző az 1950-es években. A sportöltöző klubhelyiség nevét őrzi.

Mihályi István edző, élete delelőjén túl. Háttérben Nagy Ferenc „Dudus” labdarúgó, aki egykor a DVSC labdarúgója is volt.

1950: Újszász felnőtt labdarúgó csapata egy bajnoki mérkőzés előtt.
Jobbról balra: 1. Tóth István csapatkapitány, 2. Kelemen Pál, 3. Mihályi István, 4. Mucza Endre, 5. Vágó Dezső, 6. Kővári József, 7. Király Ferenc, 8. Nagy József, 9. Katona Károly.

1953: Újszászi Lokomotív labdarúgó csapata, az egykori Dózsa György úti labdarúgópályán. (1962-ben középiskola létesült a helyén.)
Balról jobbra, az első sor: 1. Varga Ferenc, 2. Kelemen Pál, 3. Molnár Károly Péter,
Második sor: 1. Tóth István, 2. Király Ferenc, 3. Nagy András, 4. Mucza András, 5. Kovács István (Tömzsi).
Harmadik sor: 1. Krutila József intéző, 2. Högye Mihály, 3. Bakó Gáspár, 4. Szegedi Gyula István, 5. Király István, 6. Ivanics István, 7. Kis Károly, 8. Szegedi Kálmán edző.
(Fotó: Varga Ferenc tulajdona)

Balogh Kálmán (Balatonrendes, 1868. február – Újszász, 1964. december): kántortanító, ”Ujszáaszi Testedzők Egyesülete” (UTE) egyik alapító tagja, első választott elnöke.
(Fotó: Varga Ferenc tulajdona)

1955/56. bajnoki év a megyei I. osztályban. Felvétel az egykori Dózsa György úti labdarúgópályán készült.(19623-ben középiskola létesült a helyén.)
Álló sor: 1. Király István, 2. Juhász Péter, 3. ? , 4. Bakó József intéző.
Térdelő sor, balról jobbra: 1. Mihályi István (játékos-edző), 2. Kovács Gábor (Kupak), 3. Tóth István, 4. Hőgye Mihály, 5. Kovács István (Tömzsi), 6. Katona Károly.
Alul: Kelemen Pál (ölében a kisfia, Palkó)
(Fotó: Varga Ferenc tulajdona)

Egy családban három Kovács fivér, egykor újszászi labdarúgók.
Balról jobbra: 1. Kovács István „Tömzsi” balhátvéd (Újszász, 1923. 01. 01. – Újszász, 1992. 05. 01); 2. Várdi Mária (mostohatestvér), 3. Kovács Gábor (Kupak) jobbszélső (Újszász, 1930. 11. 13.- Szolnok, 2009. 04. 15.), 4. Kovács János kapus (Újszász, 1926. 05. 16.- Budapest, 1980. május).
(Fotó: Kovács család tulajdona)

Dózsa György úton levő egykori sportöltőző szolgálati lakásrésszel és a gondnoki lakrésszel, az ahhoz tartozó WC-vel, óllal és krumplis veremmel. (A létesítmény együttes helyén, 1962-ben középiskola épület.)
(Fotó: Varga Ferenc tulajdona)

1971: Felső sor balról jobbra: 1. Bóta András. 2. Molnár Sándor (Medgyes Pál gondnok veje), 3. Rátóti Pál.
Felülről második sor balról jobbra: 1. Fehér István, 2. Nagy József, 3. Konka Menyhért, 4. Farkas János (Pipi).
Alsó sor balról jobbra: 1. Szilágyi József. 2. Tóth István. 3. Kovács György, 4. Dancsó Gábor, 5. Kálóczi Károly, 6. Boros András, 7. Varga László edző, 8. Kálóczi Gábor intéző.
(Fotó: Kálóczi Károly tulajdona)

Kálóczi Károly (Negyed, 1940. 10. 31.) Zagyvaparti Idősek Otthon lakója, egykori legendás labdarúgó
Forrás: Krassóiné Gyüre Rozália Margit: „A sport ereje”. (Ú. H. XXV. évf. 1. szám – 2015. január)

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 04. (szerda) 00:24

Találat: 1885

Már pici korunkban gömb alakú rongy, műanyag, gumi vagy bőrből készült labdát gurítunk, dobálunk, elkapjuk, rugdossuk, játszunk vele örömünkre, egyedül és csoportosan. A labdakezelés fejlődése során alakult ki játékká. Egyik legkedveltebb sport lett a focizás. A labdarúgás ősidők óta ismeretes, legnagyobb tömegeket megmozgató sportággá nőtte ki magát.

Újszászon több mint hagyománya, kultusza volt a labdarúgásnak. A II. világháború befejezése után 1945-ben a sportolni vágyó fiatalok indíttatására Krutilla József és Mihályi István irányításával a MÁV Sport Egyesület labdarúgócsapatot szervezett. Attól kezdve e sportnak hódolói, művelői szenvedélyes játékukkal eredményes sport szakosztályt alkottak. A már 90. évfordulóját ünneplő ÚVVSE-ben a korosztály változásával különböző kiemelkedő csoportok alakultak ki. Elmondás szerint Király korszak, Boros korszak, Kovács korszak, Szilvási korszak, Rézsó korszak, Szurmai korszakot említhetjük meg. A korszakok megnevezését a labdarúgócsapatok vezető egyéniségeinek neve alapján azonosították csapattársaik.

Az Újszászi Híradó oldalain Varga Ferenc volt labdarúgó, Újszász Város díszpolgára, a régebbi korok személyes résztvevője tollából sok cikket, információt és régi fényképeket gyakran láthattuk.

A ma 60-70-75 évet megélő helybeli focistákról nem sok mindent tudunk. Elfeledkezünk róluk. Újszász sport dicsőségének pedig ők is részesei. Van olyan sportoló, aki a sportnak, a labdarúgásnak, az utánpótlás-képzésnek szánta egész életét, idejét, erejét. Egyik ilyen ember az utcabeli, a majdnem szomszéd Kálóczi Károly, a mester aki idén tölti be 75. életévét.

A Zagyvaparti Idősek Otthona B épületének egyik szegletében beszélgetünk a múlt emlékeiről. Ebben az intézményben kényszerhelyzete miatt több mint 10 éve él. Jól érzi magát ebben a környezetben. Teljes ellátásban részesül.

1940. október 31-én született a ma Románia területén lévő Negyed falucskában. 1944-ben kerültek Újszászra. Nagycsaládban nőtt fel, öten voltak testvérek: három fiú, két lány. Már csak bátyja Gábor és Erzsi él, mindkettő megözvegyülve.

Apukája, Gábor bácsi a vasútnál vonatvezető, következetes, szigorú, sportszerető ember volt. 1959-ben Rákospalotán foci szakosztályvezető volt. Aktív időszakában itt Újszászon is a sportvezetőség tagja, ügyintézője volt. Szerette a futballt. Nem is csoda, hogy középső fia, Károly is megszerette a focit.

Általános iskoláit a vasúton túli istállóból átalakított osztálytermekben, a nagykerti iskolában végezte. Tornatanára, Lakatos Csaba felfigyelt mozgékonyságára, labdajátékokban kimagasló küzdőképességére, versenyek győzelemre-vitelére. Már iskoláskorban is az osztályversenyek, iskolaversenyek erőssége volt. A nagykerti iskola focistái sorra verték a belterületi, a környező községek, Zagyvarékas, Szászberek és jászsági iskolások csapatait.

1954-ben a MÁV Járműjavítónál segédmunkásként dolgozott, miközben Makai Károly edző trenírozta, majd Mihályi István edző Újszászon. (István és Péter fiával később egy csapatban játszott). A Szolnoki MÁV csapatában pótjátékosnak igazolták le, de ezzel nem elégedett meg. Két év után az újszászi csapathoz visszaigazolt. Akkori sporttársai Kővári József, Király Ferenc, Bakó László (Pofa), Kelemen Pál, Szurmai István, Zérczi János (Szolnoki MÁV-nál is védett), Varga László, Rontó Kálmán, Csabai Ferenc (utóbbiak is játszottak a Szolnoki MÁV-nál) vezető edzőjük Horváth Ferenc volt. Társait megállás nélkül sorolja tovább. Kovács György, Mérész József, Farkas János (Pipi), Farkas Béla (Dagi), Rátóti Pál, Molnár Sándor, Nagy Ferenc (Dudus), Kovács László, Nagy József (Jozsó), Terék János, Dancsó Gábor, Konka Imre, Barta Károly, Boros András, Fehér István, Konka Menyhért, Bene Sándor, Tóth Vilmos, Frikker Márton, Gulyás András (Öcsi), Gulyás Imre, Gáspár László (Maradona) és még sokan mások.

1. sor balról jobbra: Bóta András – Molnár Sándor (a gondnok fia), – Rátóti Pál – Medgyes Pál (a gondnok férje)
2. sor: Fehér István – Nagy József, Konka Menyhért, Farkas János
3. sor: Szilágyi József – Tóth István – Kovács György – Dancsó Gábor – Kálóczi Károly – Boros András – Varga László edző, Kálóczi Gábor (1971)

Karcsi a labdarúgásban megállta a helyét. Ifi és felnőtt csapatban minden posztot tudott pálya játékosként és kapuvédőként is. Fiatal korától kezdve aktív életében megyei első osztályú csapatszintig sportolt.

Pályafutása során serdülőkkel is foglalkozott. Edzői munkát végzett. 30 kisfiú 2-3 évig keze alatt tanulta meg a labdarúgás csínját-bínját, fortélyait. Egyik tehetséges tanítványát, Rézsó Pétert meg is említi.

Szívesen emlékszik vissza azokra az időkre, amikor öt-hatszáz drukker is kint volt a pályán szurkolni. Kíváncsiak voltak a menő csapatokra, a Szolnoki ITSK-ra, a Horváth Lajos FIFA játékvezető, Asztalos István és Almási János MB I-es futballbírók munkájára. Természetesen az újszászi fiatalok teljesítményére is, akiket jó esetben dicsérni, bénázás miatt fújozni vagy szidni lehetett. ő maga az élcsapatok közül a Fradinak drukkolt.

A csapatszellem mindig jelen volt játékukban. A tisztességes versenyben hittek. Alázattal és tisztelettel fociztak. Alázat a játék iránt, tisztelet az ellenfél iránt. A vereségből mindig tanultak valamit. Igyekeztek a hibákat edzéseiken kijavítani. Megértették a siker lényegét. Minden azon múlik, ha kitartanak a végsőkig, akkor is, amikor már mások feladták.

Családias közösség alakult ki a focisták körében. Minden héten csütörtök este a Vasutas Klubban, később a pályaöltöző épületében játékos megbeszélésre gyűltek össze. Megvitatták, elemezték a versenyeken teljesítetteket, beszélgettek, egymást ugratták, cikizték, bohóckodtak, ettek és ittak, amikor volt mit. Volt indok mindenre. Ha győztek, azért ünnepeltek, ha vesztettek, azért. A közösségi erő az együttlétben rejlett. Ez volt az életformája a focistáknak a 60-as évek végén, a 70-es, 80-as években.

A mindenki Karcsija 52 éves koráig aktívan sportolt. A sporttörténetben keresni kellene még egy olyan labdarúgót, aki ilyen korban még pályára lépett és teljesített. Nehezen, vagy nem is találnánk a környékben. ő egy élő legenda az ÚVVSE életében. Több figyelmet, több tiszteletet érdemelnének a sport ikonjai! Azok, akik kimagasló eredményeket értek el sporttevékenységükkel, Újszász népszerűsítésében. Azokra is emlékeznünk kell, akik már nincsenek közöttünk. Azokra, akik önzetlen munkával helyt álltak, példaképpé váltak az utókor számára.

Karesznak érszűkületi betegségéből kifolyólag mindkét lábát amputálták. Az első egyik lába elvesztését nehezen viselte. Hosszú ideig a kétségbeesés uralkodott rajta. Sportolóként megtapasztalta, hogy a „küzdés” a legcsodálatosabb dolog a világon. A sport reményt ad az élet küzdelmeiben. Segít felülkerekedni mindenen. A küzdés ösztönöz a győzelemre. Hajtja az embert. Nyerni! Nyerni időt, nyerni békességet, nyerni életet. A küzdelem késztette nap mint nap, hogy felülmúlja gyötrelmeit. Harcolt, hogy meglássa a holnapot, várva a másik napot. Azt a reményt nyújtó napot, ami könnyebb és élhetőbb életet sejtetett. Időről időre harcolt az élet értelméért. És győzött!

Nelson Mandela a Dél-afrikai Köztársaság egykori elnöke így vallott: „A sport képes megváltoztatni a világot.”

A sport ereje hatalmas. Karcsi sportember. Megváltoztatta olyannak, mint amilyen. Mosolygós, viccelődős, akaraterős, nagyhangú, sorsába beletörődő optimista, kiváló volt sportoló. Sportszerűségével emelt fővel járhat köztünk. Rokkantsága ellenére sport múltja, de az emberi értéke miatt sem merülhet fel a kirekesztés érzésének stigmatizációja. Fő értéke még az emlékei, amelyek mindig vele vannak.

Csak töredékét tudtam lejegyezni annak, amit életében eddig átélt. Reménykedem abban, hogy lesznek olyan emberek, akik ezekről az időszakról hitelesen, hozzáértően tudnak majd írni, tájékoztatva az utókor olvasóit.

E sorok róla szólnak. Úgy gondolom, általa a sebei beforrnak, a fájdalmai enyhülnek, majd elmúlnak. A sport dicsősége pedig örökre megmarad.

Tavasztól jó időkre áhítozik, hogy kijárhasson az újszászi meccsekre, nosztalgiázni, szurkolni. Azt is el tudom képzelni, hogy lesz fiatal korosztályból olyan sportoló, aki néha-néha autóját felajánlja számára, hogy tiszteletből kiszállítsa arra a helyre, ahol életének nagyobbik részét közösségben, pályán töltötte.

Az újév kezdetén elképzelésének megvalósulásához kívánok erőt, egészséget és sok baráti segítséget. A mindennap megéléséhez pedig mérhetetlen türelmet és kitartást kívánok.

A sport szeretete és ereje tartsa meg, s kísérje élete végéig!

Krassóiné Gyüre Rozália Margit