Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Katolikus vallás

Publikálva: 2013. július 05. (péntek) 15:53

Találat: 831

Június 28-án és 29-én ezzel a mottóval rendezték meg a IX. Váci Egyházmegyei Találkozót Pásztón. Hála a Zagyvarékasi Egyházközségnek, hogy megszervezték az utat 29-én, és egy személyben képviselhettem az újszászi híveket a rendezvényen. Nagyszerű élményben lehetett részem. Egész nap színes programok várták a résztvevőket a színpadon és környékén. Pl.: az iskolában a gyerekeknek kézműves foglakozás, fizika óra a nagyobbaknak. Akik mégis a szabadban maradtak, azok válogathattak a kegytárgy árusok kínálatából. Bár egy picit az eső közbeszólt, de a programokat ez nem befolyásolta. Mire elkezdődött a nap várva várt eseménye, a szentmise, elállt az eső. A szentmisét Dr. Beer Miklós megyés püspök atya celebrálta. Köszönet a Zagyvarékasi Római Katolikus Egyházközségnek a színvonalas program megszervezéséért.

Farkas József Attila

A találkozó színhelye
(Fotó: Farkas József Attila)

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Katolikus vallás

Publikálva: 2013. július 05. (péntek) 15:51

Találat: 1637

Június 22-én tartottak papszentelést a Váci Székesegyházban. A szászbereki Kolping Katolikus Iskola megszervezte az utazást, és néhány újszászi fiatal részt tudott venni ezen a színvonalas szertartáson. Ennek az egész programnak az az érdekessége, hogy az egyik papot, Halász Pétert 25 évvel ezelõtt az újszászi templomunkban keresztelték. A szertartás végeztével a belvárosban fagyizás következett, majd a hazafelé úton betértünk a Vácrátóti Arborétumba. Köszönet Miklós János atyának és a Kolping Iskolának, hogy részt vehettünk.

Farkas József Attila

Halász Péter újmisés

Forrás: http://vaci.szekesegyhaz.hu

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Katolikus vallás

Publikálva: 2013. július 05. (péntek) 15:43

Találat: 941

A közelmúltban Alapi József szászbereki polgármester úrral történt telefonbeszélgetés és személyes beszélgetés során merült fel az a jogos igény, hogy jó lenne, ha az ottani temetőben is lenne lélekharang, miként van Újszászon és Zagyvarékason is. Az igényt nagyon is jogosnak kell tartanunk. Tudomásom szerint a lélekharangra már eddig is jelentős adomány gyűlt össze. Így aztán alapos a remény, hogy még ez évben valóra válik sok szászbereki lakos vágya: megszólalhat az ottani temető lélekharangja. Adja Isten, hogy minél ritkábban kerüljön erre sor.

Ennek kapcsán érdemes néhány fontos tudnivalót közzé tenni a harang használatával, jelentőségével kapcsolatban, ami – természetesen – nemcsak Szászbereken érvényes. Nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a harang használata az európai kultúrkörben egyértelműen egyházi eredetű, sőt napjainkban is elsősorban templomokhoz, temetőkhöz kapcsolódik. A harang elsődleges rendeltetése: felhívni a figyelmet a közelgő templomi szertartások kezdetére. Ez a szentmisék előtt fél- és negyedórával megszólaló „hívogató” harangszó mintegy figyelmeztetés arra, hogy jó lesz elindulni a templom felé. A szentmise kezdetét jelző „beharangozás” rendszerint két, vagy több haranggal történik (már ahol van).

Jó 100 évvel ezelőtt a harang mai szóval élve a „helyi közmédia” szerepét töltötte be, mert rádió, televízió híján az emberek, ha hallották, hogy megszólal a lélekharang, figyelték, hogy hány szakaszban „versben” szól. Ha az elhunyt férfi volt, akkor három vers volt hallható, ha az elhunyt asszony volt, akkor két vers szólt, ha pedig az elhunyt gyermek volt, akkor csak egy vers hangzott el és a vers(ek) után következett az összharang, amelynek során az összes harang megszólalt. (Egyébként ez manapság is így van). Ha tűzvész támadt, akkor a harangot félre verték (úgy húzták, hogy a harang nyelve a harang köpenyét csak az egyik oldalán érje). A harang azonban nem csupán hírszolgálati eszköz volt, hanem egyben felszólítás: imádkozz, mert valaki meghalt, imádkozz, imádkozz az elhunytért, imádkozz a gyászolókért, imádkozz, mert tűzvész van stb.!

Mindez nem csupán történelem: ma is aktuális, hogy amikor meghalljuk a harangszót, akkor fokozott buzgósággal imádkozzunk az elhunytért (akár ismerjük, akár nem) és a gyászolókért. De ez az imára való felszólítás ma kibővül: a mai ember nagyon jól teszi, ha sziréna hangját hallva imádkozik azokért, akik miatt a sziréna szól. Természetesen az imádság nem ment fel bennünket az alól, hogy tettekkel is segítsünk, ha tudunk. Ezt azonban – sokszor, akár hozzáértés hiánya miatt is – nem tehetjük meg. Ilyenkor különösen is jó, hogy imádsággal segíthetünk. Éljünk ezzel a lehetőséggel, mert ez sokkal többet ér, mintha csak „szorítunk”, ami az együttérzésen kívül mást nemigen jelent. Hitből fakadó, kérő imára a mi Urunk, Jézus is gyakran felszólít bennünket. Szívleljük meg ezt a felszólítást és általa is hatékonyan gyakoroljuk az Isten- és emberszeretetet.

Miklós János plébános

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Katolikus vallás

Publikálva: 2013. június 22. (szombat) 13:33

Találat: 954

Épp ma mentem el egy szép búzatábla mellett, és arra gondoltam, hogy ezt a szépen kalászba szökkent búzát egy jó hónap múlva learatják. Legalábbis remélem. Mert a földművelő embernek mindig is nagy szüksége volt a kiolthatatlan reményre. A bő termésben csak akkor lehet biztos az ember, ha már zsákokban van a gabona. (Csak csendesen jegyzem meg, hogy a jó Isten különleges ajándéka, hogy környékünk „megúszta” pusztító hóvihar, Zagyva-árvíz, földrengés, pusztító szélvész, jégeső nélkül. Istennek legyen hála! És ő adja meg, hogy továbbra is elkerüljünk minden bajt).

Visszatérve az aratáshoz: vitathatatlan, hogy a bő termés nagy ajándék, de azt sem feledhetjük, hogy az aratáshoz arató emberekre is szükség van, úgyannyira, hogy nélkülük hiába van bő termés és kedvező időjárás. Verejtékes emberi munka nélkül az ember akár éhen is halhat. Ez a tény arra késztessen bennünket, hogy becsüljük meg embertársainkat, akik ezt a fontos, embert próbáló szolgálatot értünk vállalják.

E cikk címe azonban még más fontos gondolatot is ébreszthet bennünk. Az Úr Jézus egy alkalommal így szólt: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” (Máté evangéliuma 9. fejezet 37. és 38. vers). – Ezek a szavak arra hívják fel a figyelmünket, hogy imádkoznunk kell papi hivatásokért, akiknek az a feladata, hogy begyűjtsék az embereket Isten országába.

Oly sok reményvesztett ember él a mai világban. Kell, hogy legyenek, akik Isten Igéjével vigasztalást nyújtanak, akik választ adnak arra a kérdésre, hogy mire való ez a földi élet? Vajon szeretteinket, akik már elmentek ebből a világból viszont láthatjuk-e még? Isten a Szeretet, de ha nincs, aki róla beszéljen, hogy ismerheti meg őt a mai ember? Szükség van emberekre, akik bemutatják a szentmisét, megkeresztelik az embereket, feloldoznak bennünket bűneink alól a szentgyónásban, közreműködnek a szentségi házasság megkötésénél, Krisztus kegyelmét közvetítik a betegek, a haldoklók felé.

Közel fél évszázadnyi papi szolgálat után örömmel és Isten iránti hálával gondolok arra, hogy sok olyan pappal hozott kapcsolatba a gondviselő Isten, akik örömmel és fáradhatatlanul szolgálták és szolgálják Istent és az ő népét. Boldog emberekkel, akiket nem az anyagiak, hanem az Isten és az emberek iránti önzetlen, áldozatkész szeretet tett boldoggá.

Kell, hogy ma is legyenek, akik meghallják Isten hívó szavát és vállalják a papi hivatást. A papi hivatások igazi iskolája a buzgó keresztény család. Ezért hát kell, hogy imádkozzunk buzgó keresztény családokért és papi hivatásokért.

Nem tartom valószínűnek, hogy ezen cikkem után annyi fiatal jelentkezik papnövendéknek a váci püspökségen, hogy nem győzi őket felvenni a megyéspüspök, de ha kettővel többen imádkoznak erre a szándékra, már akkor megérte. Ha cikkemet valaki 10 év múlva valahol elolvassa és „kihallja” belőle Isten hívását, és követi a hívást, akkor érdemes volt írni.

Itt jegyezném meg, hogy 25 éve, egy szép nyári napon templomunkban kereszteltek meg egy szolnoki, Halász Péter nevű kisfiút, akit idén június 22-én délelőtt 10 órakor a Váci Székesegyházban szentel pappá dr. Beer Miklós megyéspüspök atya. Érte is imádkozzunk. Erre a papszentelésre zarándoklatot szervezünk, az érdeklődők jelentkezését június 15-ig szívesen várjuk a plébánián, úgy Újszászon, mint Zagyvarékason, Szászberekről nem is beszélve...

Halász Péter újmisés

Forrás: http://vaci.szekesegyhaz.hu

***

Örömmel és hálás köszönettel jelent hetem, hogy a helyi Önkormányzat rendszeresen gondoskodik a templom körüli fű és gyom levágásáról, sőt most, pünkösd előtt a plébániaudvar nagyra nőtt füvét is levágták.

Miklós János plébános

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Teológia

Publikálva: 2013. június 03. (hétfő) 12:33

Találat: 949

Örök mementó, jubileum, ünnep. Mindezek a szavak, kifejezések jól tükrözik azt a fogalmat, hogy valamire emlékezni kell. Megemlékezünk a történelemben történt események évfordulóin. Egyes vallási ünnepeken felekezeti hovatartozástól függően vagy függetlenül az egyházi ünnepléseket tartjuk fontosnak egy – egy évben.

Ugyanakkor vannak életünkben is nevezetes alkalmak, mint a név- és születésnap, a házassági évforduló napja, de említhetem sikeres pályafutásunk jeles eseményeinek dátumait is.

A Bibliában is nagyon sok helyen olvashatunk arról, hogy Isten felszólítja népét: „Emlékezzél meg...”, és ekkor egy olyan eseményre hívja fel a figyelmét az embereknek, amelyben

1. meg kell látniuk, hogy ott és akkor Isten cselekedett számukra valami nagyon fontosat a történelemben,

2. vagy az általa kiemelt napra valami különleges áldást tartogatva saját tettének fontosságára akar fókuszálni.

Például a szombat megtartása megfelel mindkét vonatkozásnak:

• a szombat a megemlékezés napja az egyiptomi szabadulásról,
• valamint arra akarja inteni az emberiséget, hogy a teremtés után Isten maga is megpihent, ezért nekünk, embereknek is be kell iktatnunk egy napot a héten, amikor megpihenünk, feltöltődünk, tehát az isteni munka egyik momentuma van kiemelve.

Emlékezzél meg! Lehettek volna ezek a szavak is a nyitómondat részei a nemrégiben megtartott jubileumi ünnepségen, amelynek a Rózsa Imre Középiskola épülete adott otthont. 50 év igen nagy idő. Ha úgy tetszik, fél évszázad. Ennyi idő telt el azóta, hogy valaki egy merészet gondolt, és ezt a gondolatot tett követte.

Milyen sok diák tanulhatott, érettségizhetett ezen idő alatt az iskola épültén belül? Mennyi élményt rejthettek a kirándulások, közös kikapcsolódások? Vajon hányan voltak a tanácstalan továbbtanulni szándékozók közül, akik tanáraik biztatására, bátorítására lettek pályájuk sikeres és elismert szakemberei a későbbiek folyamán? Mindezek olyan kérdések, amelyekre a népes tanár – diák mementók alapján lehetne választ adni.

Emlékezzél meg, és megemlékeztek mindazok a résztvevők, velem együtt, akik ott voltak/voltunk az ünnepi alkalmon. Az iskola falain belül eltöltött évek felidézéséről – úgy gondolom – mindenkinek a szebbnél szebb élmények jutottak az eszébe. Mert jó volt felidézni azt a korszakot, amikor még diákok voltunk. Azokra az évekre visszagondolni, amikor lázasan készülődtünk az érettségire, mint első vizsgánkra, megmérettetésünkre. Az iskolapadban ülve terveztük a jövőt, és szebbnél szebb álmokat szőttünk az előttünk álló nagybetûs éltre. Persze az már az évek múltával derült ki, hogy ezekből mennyi valósult meg, és milyen módon.

Megemlékeztünk életünk azon részéről, amely felejthetetlen marad, és hiszem azt, hogy nem véletlenül lettünk mi újszászi gimnazisták és középiskolások akár régen volt ez, akár a közelmúltban.

Szabóné Szabó Henrietta
Pünkösdi Teológiai Főiskola
lelkész szakos hallgatója