NB-II. Újszász – Kiskunfélegyháza 9-3
NB-II. Gyula – Újszász 2,5-9,5

Decemberben két mérkőzéssel folytatódott, illetve 2019-re befejeződött az NB II-es sakk csapatbajnokság küzdelemsorozata. A harmadik fordulóban a gyengébb játékerőt képviselő Kiskunfélegyháza együttesét fogadtuk. Molnár munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott játszani, így Gulyás, mint első számú tartalék ugrott be a helyére. Az első órákban óvatos játékok alakultak ki. Muhari, Pásztor és Gulyás döntetlenben egyezett meg ellenfelével. A középjátékokban már kijött a két csapat közötti különbség, hiszen Simonyi, Czeglédi, Varga gyorsan győzött. Később Takács, Váradi és Csízik is simán verte ellenfelét.

A végeredmény magabiztos győzelem, és ami fontos, csapatunkból senki nem kapott ki ellenfelétől.

Győzött: Simonyi, Czeglédi, Varga, Váradi, Takács, Csízik
Döntetlenezett: Muhari, Pásztor. Farkas, Gulyás, Gulyás, Mikus, Zólyomi

A következő, a 2019. évi utolsó fordulóban Gyulán vendégeskedtünk. Sajnos, elég tartalékosan ültünk asztalhoz, hiszen Muhari és Pásztor nem állt rendelkezésre, ezért újoncként először bevetettük Babucs Illést. Már a megnyitásban látszott, hogy ezen a napon csak mi jöhetünk ki győztesen, hiszen Varga mintaszerű játékkal simán verte ellenfelét, illetve több táblán már jól álltunk.  Később Molnár, Farkas és Csízik is győzedelmeskedett. Ezek után több táblán nem erőltettük a játékot, Szíjártó, Váradi és Babucs partija remire végződött. A végén még voltak izgalmak, de összességében fölényes győzelem lett a vége. Külön dicséret illeti a csapatot, annak valamennyi játékosát, hogy a december hónapban lejátszott 24 mérkőzésen senki nem kapott ki.

A két nagyarányú csapatgyőzelemmel 1 pont előnnyel átvettük a vezetést, így a februári folytatás előtt elég pozitív a helyzetünk.

Győzött: Molnár, Varga, Farkas, Takács, Csízik, Kovács, Zólyomi
Döntetlenezett: Simonyi, Czeglédi, Szíjártó, Váradi, Babucs

A bajnokság állása a negyedik forduló után:
1. Újszász 33 pont, 2. Maróczy Géza SE II. (Szeged) 32 pont, 3. Tóth László SE II. (Kecskemét) 28,5 pont, 4. Makó II. 25 pont, 5. Békés 24,5 pont, 6. Szentes 23 pont, 7. TÁKISZ SE (Kecskemét) 22 pont, 8. Orosháza 18,5 pont, 9. Kiskunfélegyháza 17 pont, 10. Gyula 16,5 pont

Varga László

 

Csízik Károly: 3 győzelem és egy döntetlen a mérlege

Fotó: Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.