- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 848
Remekül kezdtek az Újszászi VVSE lábtoll-labdázói 2018. február 10-én Dunaújvárosban, a gyermek, serdülő és ifjúsági idénynyitón. A 12 versenyszámból 9-ben újszászi győzelem született. Az aranyak mellé még öt ezüst és kilenc bronzérem is az újszásziak gyűjteményébe került. A korcsoport változások miatt jelentősen változott a mezőny összetétele. Voltak, akiknek ez lehetőséget adott az előrelépésre, voltak akik, a magasabb korcsoportban most a sor végére kerültek. Kökény Martinnak, aki az elmúlt évben a legjobb gyermek versenyzőnek bizonyult nem okozott gondot a korcsoport váltás. A első serdülő versenyén ott folytatta, ahol az előző évben abbahagyta. Két győzelemmel mutatkozott be a serdülők között. A múlt év legjobb serdülő játékosa, Kovács Márton is bátran játszott az ifik között. Egy bronzérmet elcsípett az idősebbek elől. Kökény Martin és Kovács Márton Dunaújvárosban vették át az elmúlt évi kiváló teljesítményükért járó serleget. A jó kezdéshez, a kilenc aranyhoz Rab Alexander, Kökény Martin, Diós Letícia és Vachal Krisztina két-két aranyéremmel járult hozzá. A kilencedik győzelem a nagy rivális nagykanizsaiakat legyőző Kanalas Renátó, Kökény Zoltán, Molnár Gergő, Suki József összeállítású ifi csapat érdeme.
Pirosban az újszászi csapat
A verseny megnyitóján
Fehér János és Kohán Árpádné
Kökény Martin 2017 legjobb gyermek fiú játékosa
Fehér János és Kökény Martin
Kovács Márton 2017 legjobb serdülő fiú játékosa
2017 legjobb gyermek és serdülő versenyzői: Belovári Panna (Cserszegtomaji SK), Kökény Martin (Újszászi VVSE), Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE) és Kovács Márton (Újszászi VVSE)
Gyermek leány mérkőzés
Újszászi győzelem a gyermek fiúk harmadik helyért lejátszott mérkőzésén
Az eredményhirdetésre várva
Gyermek fiú csapat: 1. Újszászi VVSE (Rab Alexander, Béki Norbert, Oláh Krisztián), 3. Újszászi VVSE (Breszkó Klaudia, Kulcsár Zalán, Konka Dániel)
Gyermek leány csapat: 2. Újszászi VVSE (Kolmanics Bianka, Suki Bianka, Breszkó Viktória)
Serdülő fiú csapat: 1. Újszászi VVSE (Galambos László, Kökény Martin, Kenyeres Krisztián)
Serdülő leány csapat: 1. Újszászi VVSE (Rab Viktória, Bakó Lili, Diós Letícia)
Ifjúsági leány csapat: 2. Újszászi VVSE (Szaszkó Dorka, Kovács Brigitta, Lakatos Daniella, Kovács Enikő), 1. Újszászi VVSE (Farkas Lilla, Vachal Krisztina, Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia)
A verseny felülnézetből
Ifjúsági fiú csapat: 1. Újszászi VVSE (Molnár Gergő, Suki József, Kanalas Renátó, Kökény Zoltán)
Gyermek leány egyéni: 2. Pál Diána (Cserszegtomaji SK), 1. Belovári Panna (Cserszegtomaji SK), 3. Suki Bianka (Újszászi VVSE) és Berezvai Barbara (Cserszegtomaji SK)
Gyermek fiú egyéni: 2. Kattári Dávid (Dunaújváros Gárdonyi), 1. Rab Alexander (Újszászi VVSE), 3. Béki Norbert és Oláh Krisztián (mindkettő Újszászi VVSE)
Kovács Márton (Újszászi VVSE)
Serdülő leány egyéni: 2. Lázár Petra (Cserszegtomaji SK), 1. Diós Letícia (Újszászi VVSE), 3. Bakó Lili (Újszászi VVSE) és Rénes Boglárkas (Cserszagtomaji SK)
Serdülő fiú egyéni: 2. Kenyeres Krisztián (Újszászi VVSE), 1. Kökény Martin (Újszászi VVSE), 3. Sándor Barnabás (Cserszegtomaji SK) és Galambos László (Újszászi VVSE)
Ifjúsági leány egyéni: 2. Farkas Lilla (Újszászi VVSE), 1. Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 3. Szaszkó Dorka (Újszászi VVSE) és Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE)
Ifjúsági fiú egyéni: 2. Kanalas Renátó (Újszászi VVSE), 1. Horváth Gergő (Nagykanizsa ZSE), 3. Suki József és Kovács Márton (mindkettő Újszászi VVSE)
Fotó: Fehér János és Tánczos Krisztina
Lábtoll-labda az Aktív Rádióban:
|
Szloboda Imre közel 2000 fényképet készített a dunaújvárosi gyermek, serdülő és ifjúsági lábtoll-labda idénynyitón. Minden résztvevő megtalálhatja magát a képeken:
https://mega.nz/#F!Kg4RyRZR!4iPNMbnNns680wW1kQzyhQ
https://mega.nz/#F!zkwlBboK!GGoGsnSM679aRrtbYSCG4Q
https://mega.nz/#F!zlpkTYga!ceaCR8iO1Ths8dBWZLGuZA
https://mega.nz/#F!fkI10AYQ!-7Thv5hWXlrZIStyzatS8Q
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Tollaslabda
- Találat: 1024
16 iskola 84 versenyzője ütötte két napon át a labdát Újszászon a 20. Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tollaslabda Diákolimpián. A verseny főrendezői: dr. Tombor Attila gyógyszerész, a Zagyvarékasi KSK tollaslabda szakosztályának vezetője és Fehér János, az Újszászi Tornacsarnok vezetője, – akik az 1970-es években sokat tollaslabdáztak egymás ellen – 1999. január 16-án nem gondolták, hogy egy népszerű és hosszú sorozatot kezdenek.
Legnépesebb, 22 fős csapattal a Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola indult. Ők nyerték a legtöbb érmet, 13-at: két arany, öt ezüst és hat bronz elosztásban. Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 18 versenyzőt indított, és hét éremmel a második helyen végzett az éremtáblázaton. A vörösmartysok Bakó Lili és Oláh Barnabás révén két aranyérmet nyertek. Oláh Krisztián ezüst, Sebők Dávid, Ágotai Ede, Fodor László és Rab Viktória bronzérmesként jutott tovább.
A középiskolások között egy arany, két ezüst és két bronzéremmel a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium versenyzői szerepeltek a legjobban.
Rendszeres résztvevője a tollaslabda diákolimpiáknak Bózsó Janka. Hatodik megyei diákolimpiai bajnoki címét nyerte, most a Verseghy Gimnázium színeiben.
A Szolnokon tanuló újszásziak közül Vachal Krisztina (Szolnok Varga) második, Molnár Dániel és Németh Márk (Szolnok Baross), valamint Becskereki László (Újszász Rózsa) harmadik helyezést ért el.
Az érmeseknek március 10-én Rákóczifalván, a területi döntőn folytatódik a verseny, ahol Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyék legjobbjaival kell megküzdeniük a március végi kiskunfélegyházi országos döntőért.
Fotó: Fehér János
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Sakk
- Találat: 757
NB-II
Karcag – Újszász 5,5-6,5
Az NB-II-es csapatbajnokság 7. fordulójában igazi megyei rangadóra került sor, hiszen a tavalyi bronzérmes Karcag együtteséhez látogattunk. Ellenfelünk a lehető legjobb összeállításban, román éltáblásokkal állt fel. Nálunk Pásztor Attila nem tudott játszani, így Gulyás Zoltán ült asztalhoz helyette. Két táblán gyors döntetlen született, Takács és Varga remizett. Sajnos, Gulyás a megnyitási szakaszban nagyot hibázott, és gyorsan vereséget szenvedett. A többi táblán kiegyenlített küzdelmek alakultak ki. Három órai játék után Váradi, Csízik és Kovács Lilla sokkal jobban állt, és végül győztesként álltak fel az asztaltól. Czeglédi bonyolult állásban hibázott, így éltáblásunkra, Simonyira hárult a felelősség. A gyalog hátrányos végjátékot sikerült döntetlenre mentenie, így együttesünk minimális arányú győzelmet aratott, amely a végelszámolásnál nagyon sokat érhet.
Győzött: Váradi, Csízik, Kovács L.
Döntetlenezett: Simonyi, Muhari, Molnár, Varga, Szíjártó, Takács, Gödöllei
Vesztett: Czeglédi, Gulyás
A bajnokság állása a 7. forduló után:
1. Újszász 12 pont (49,5), 2. Maróczy SE II (Szeged) 10 pont (46), 3. Orosháza 9 pont (44,5), 4. Meritum SE (Szeged) 9 pont (42), 5. Makó-II 8 pont (45,5), 6. Békés 8 pont (45), 7. Tóth László SE-II (Kecskemét) 7 pont (43,5), 8. Karcag, Gyula 6 pont (40), 10. Tákisz SE (Kecskemét) 5 pont (39), 11. Szentes 3 pont (35,5), 12. Kiskunfélegyháza 1 pont (33,5)
A megyei csapatbajnokságban tartalék együttesünk Martfűre látogatott. Több játékosunk hiányzott, így először mutatkozott be két ifjúsági játékosunk. Az éltáblákon sorra arattuk a győzelmeket, azonban a hátsó táblákon játszó játékosaink veszítettek. Összességében magabiztos győzelem született.
Martfű – Újszász II 4-6
Győzött: Gulyás, Merena, Kovács I., Inges, Muhari G., Babucs
Vesztett: Gömöri, Tálas, Orbán, Flasch
A bajnokság állása a 6. forduló után:
1. Kisújszállás II, Szolnok 10 pont (41), 3. Karcag II 8 pont (32,5), 4. Újszász II 6 pont (27), 5. Törökszentmiklós 4 pont (24,5), 6. Abony 4 pont (22), 7. Túrkeve 3 pont (21,5), 8. Martfű 2 pont (16,5), 9. Kunszentmárton 1 pont (6).
Sakk szakosztályunk február havi programja:
2018.02.18 10:00 NB-II 8. forduló Újszász – Kiskunfélegyháza
2018.02.25 09:00 Megyei CSB 7. forduló Újszász II – Abony
A mérkőzések helyszíne: Újszász Művelődési Ház
Varga László
Kovács Lilla, ifjúsági játékosunk szép győzelmet aratott
Fotó: Fehér János
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Teremfoci
- Találat: 888
Az Újszászi VVSE labdarúgó-szakosztálya az idén is teremfoci tornát rendezett a legkisebb focistáknak. 2018. január 27-én a szolnoki Lurkó, Szászberek, Zagyvarékas és természetesen a házigazda Újszász csapatai vették birtokba a csarnokot.
Az U9-es korosztályban kiemelkedett a Lurkó csapata, amely valamennyi ellenfelét magabiztosan legyőzve szerezte meg az első helyet. A reggeli kezdés miatt valószínűleg lassan ébredező újszászi csapat nem fért fel a dobogóra, de az idő előrehaladtával egyre ügyesebben játszott. A második helyen a Zagyvarékas, míg a harmadikon Szászberek csapata végzett.
Fotó: Fehér János
Eredmények: Szászberek – Újszász 2-1, Zagyvarékas – Lurkó 1-4, Újszász – Lurkó 1-5, Zagyvarékas – Szászberek 3-2, Újszász – Zagyvarékas 2-4, Szászberek – Lurkó 0-7.
1. | Lurkó FFK | 3 | 3 | 0 | 0 | 16-2 | 9 pont |
2. | Zagyvarékas | 3 | 2 | 0 | 1 | 8-8 | 6 pont |
3. | Szászberek | 3 | 1 | 0 | 2 | 4-11 | 3 pont |
4. | Újszász | 3 | 0 | 0 | 3 | 4-11 | 0 pont |
Az eredményhirdetés után az U7-esek következtek. Itt három csapat játszott egymással körmérkőzést. A házigazda újszászi futballpalánták udvariatlan vendéglátónak bizonyultak, mivel mindkét ellenfelüket alaposan kitömték, így végül ők emelhették magasba a serleget.
Eredmények: Újszász – Lurkó 5-0, Lurkó – Szászberek 3-2, Szászberek – Újszász 2-7.
1. | Újszász | 2 | 2 | 0 | 0 | 12-2 | 6 pont |
2. | Lurkó | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-7 | 3 pont |
3. | Szászberek | 2 | 0 | 0 | 2 | 4-10 | 0 pont |
Szilvási Ferenc
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Tollaslabda
- Találat: 784
Népszerű a tollaslabda a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. 76-an ütötték a labdát a három délutánon rendezett iskolai diákolimpián®. A legjobbak a megyei döntőbe jutottak, amelynek február 3-án és 4-én Újszász lesz a helyszíne.
Fotó: Fehér János
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Sakk
- Találat: 759
NB II
Újszász – Békés 7-5
Újszász – Orosháza 5-7
Az NB II-es csapatbajnokság 5. fordulójában a dobogóra pályázó Békés együttesét fogadtuk. Mindkét együttes a legjobb összeállításban ült asztalhoz, így nagy csatára volt kilátás. Már a megnyitások után látszott, hogy szoros lesz a végeredmény, hiszen néhány táblán jobban álltunk, viszont egy-két állás az ellenfélnek kedvezett. Takács, Varga és Molnár győzelmével átvettük a vezetést, azonban Csízik és Kovács Lilla vereséget szenvedett, így ismét szoros volt a mérkőzés. Czeglédi szép végjátékban győzött, így a többi táblán már a döntetlen is elegendő volt a csapatgyőzelemhez. Összességében végig vezetve magabiztos győzelmet arattunk.
Győzött: Czeglédi, Molnár, Varga, Takács
Döntetlenezett: Simonyi, Muhari, Szíjártó, Váradi, Pásztor, Gödöllei
Vesztett: Csízik, Kovács L
A következő fordulóban szintén hazai pályán a tavaly még felsőbb osztályban játszó Orosháza együttesét fogadtuk. Ellenfelünk gyengén rajtolt a bajnokságban, azonban játékereje alapján szintén dobogóra esélyes együttes volt. Óvatos játék jellemezte az egész mérkőzést, több táblán már a megnyitások után döntetlenek születtek. Sajnos, Czeglédi és Csízik elrontotta az állását és vereséget szenvedett. A hátralévő mérkőzéseken mindent megpróbáltunk, azonban ezen a napon nem volt szerencsénk és fájó vereséggel zártuk az évet.
Döntetlenezett: Simonyi, Muhari, Molnár, Varga, Szíjártó, Váradi, Takács, Gulyás, Gödöllei
Veszett: Czeglédi, Csízik
Szerencsére ebben a fordulóban riválisunk is vereséget szenvedett, így a hullámzó teljesítmény ellenére az őszi szezonban az élen végeztünk.
A bajnokság állása hat forduló után:
1. Újszász 10 pont (43) 2. Maróczy SE II. (Szeged) 9 pont (40), 3. Békés 8 pont (39,5), 4. Meritum SE (Szeged) 8 pont (36), 5. Tóth László SE II. (Kecskemét) 7 pont (39), 6. Orosháza 7 pont (38), 7. Makó II. 6 pont (38), 8. Karcag 6 pont (34,5), 9. Gyula 4 pont (32,5), 10. Szentes, Tákisz SE (Kecskemét) 3 pont (31), 12. Kiskunfélegyháza 1 pont (29,5)
A megyei csapatbajnokságban tartalék együttesünk Karcagot fogadta. Sajnos, különféle okok miatt nagyon tartalékosan ültek asztalhoz, ezért csak a tisztes helytállás volt a cél. Több ígéretes állást rontottak el játékosaink, amelynek súlyos verség lett a következménye.
Újszász II. – Karcag II. 2-8
Győzött: Babucs
Döntetlenezett: Pásztor, Gulyás
Vesztett: Merena, Inges, Muhari G, Gömöri, Kovács L, Tálas, Kurdi
A bajnokság állása öt forduló után:
1. Kisújszállás II. 8 pont (34,5), 2. Karcag II. 8 pont (32,5), 3. Szolnok 8 pont (32), 4. Újszász II. 4 pont (21,5), 5. Abony 4 pont (18,5), 6. Túrkeve 3 pont (18), 7. Törökszentmiklós 2 pont (18), 8. Martfű 2 pont (13,5). 9. Kunszentmárton 1 pont (8)
Sakk szakosztályunk január havi programja:
2018.01.21. Megyei CSB 6. forduló Martfű – Újszász II.
2018.01.28. NB II 7. forduló Karcag – Újszász
Varga László
Takács Lajos, FIDE mesterünk volt a legeredményesebb az őszi szezonban