Versenynaptár

2024. április 4-6-án rendezték a 17. German Opent 29 csapat részvételével, ahol három francia, egy finn, három hongkongi, öt magyar, tizenkét német, négy vietnámi, valamint egy szlovák-francia vegyes csapat alkották a színvonalas mezőnyt. Az magyar lábtoll-labdázókat Honti Lívia, Szigedi Barbara, Szigedi Hanna (Tápióbicske LSE), Fehér Zsolt, Simon Márk (Pusztaszer PISZE SE), Baranyai Benett, Lukács Benedek, Lukács Márton, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE), Lendvai Dalma, Troszt Fanni (Szederkény), Dobozi Boglárka, Kovács Brigitta, Kovács Evelin, Kökény Martin, Nagy László, Rab Alexander, Szaszkó Dorka, Zsigmond Tamás (Újszászi VVSE) és Palotás Dominik (Cserszegtomaji SK) képviselték.

A versenyt a French Openhez és Sicilian Openhez hasonló DC rendszerben rendezték, ahol a szemben álló felek páros, csapat, majd egyéni mérkőzéseket játszottak egymás ellen. Az első napi csoportmérkőzések során Nagy László, Palotás Dominik, Szaszkó Dorka, Takács Endre és Zsigmond Tamás csapata az FFC Hagen 1. mögött a második helyre került a D csoportban. Baranyai Benett, Kökény Martin, Lukács Benedek, Lukács Márton és Rab Alexander az F csoport győzteseként várhatták a folytatást, míg Honti Lívia, Szigedi Barbara és Szigedi Hanna a G csoport negyedik helyére jutottak. A H csoportban Fehér Zsolt, Kovács Evelin és Simon Márk másodikként, Lendvai Dalma, Kovács Patrícia és Troszt Fanni negyedikként zárt az első nap végén.

A legjobb nyolc közé jutásért Kökényéknek Újszász Szaszkóval, Simonéknak pedig Vietnam 2-vel kellett megmérkőzniük. A két magyar csapat összecsapását Lukácsék nyerték 2-0-ra, így ők jutottak be a nyolc közé. A pusztaszerieknek sajnos nem sikerült meglepetést hozni a későbbi bajnok, Vietnam 2 csapata ellen, akik a párost és a csapatot is könnyedén nyerték. A legeredményesebb nyolc csapat közé az alábbi egységek jutottak: Vietnam 1, Vietnam 3, Hong Kong China 2, FFC Hagen 1, Hong Kong China 1, Nagykanizsa-Újszász, Haspe 1, Vietnam 2.

 

Ugyan számos magyar csapattal találkozhattunk a German Openen, szép számmal akadtak olyan játékosok, akik a nyílt verseny adta lehetőségeket kihasználva inkább egy nemzetközi csapatban próbáltak érvényesülni.

Az európai mezőnyben is kiválóan teljesítő Horváth Gergő Szepetneken kezdte pályafutását, majd hosszú éveken keresztül a Nagykanizsa ZSE játékosállományát erősítette. Jelenleg a németországi FFC Hagen játékosa, így ezen a versenyen is a németek csapatát erősítette, ahol kiváló játékkal a 4. helyen végzett Christopher Zentarra, David Zentarra, Maximilian Duchene és Stefan Blank csapattársaként.

Kovács Brigitta Daniel Nass, Florian Krick és Thore Riepe csapatában játszott. A német FFC Hagen és Flying Feet Haspe játékosaival összhangban jól teljesített az Újszászi VVSE játékosa, a top 16 csapat közé bejutva TG Münster, majd Párizs csapatait legyőzve 13. helyen zártak. Brigi csapatban és párosban is gyorsan beilleszkedett a németek egységébe, ezáltal egy effektíven együttműködő csapatként kiváló mérkőzéseket tudhatnak maguk mögött.

A szederkényi lányok csapatát a magyar származású, Flying Feet Haspe egyesületet erősítő Kovács Patrícia tette nemzetközivé. A lányok jó hangulatú meccseken vannak túl, rengeteg közös élményt szerezve a 25. helyen zártak a bajnokságban.

Farkas Lilla

 

2024. március 28-án az újszászi tornacsarnokban – ahol Fehér János több mint 30 évig dolgozott – rendezte az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola az intézmény legjobb négy lány és fiú lábtoll-labdázója számára az egyéni versenyt. Az előző fordulók során tovább jutó versenyzők részére adódott meg a lehetőség, hogy az iskola abszolút bajnoka legyen és a tavaly elhunyt edzőnk emlékére alapított Fehér János vándorserleget egy évre elnyerje és megőrizze.

Sem a tavalyi, sem az idei bajnokságban nem játszottak alárendelt szerepet a lányok, hiszen az elmúlt évben Kovács Boglárka a második helyen végzett és az idén is volt hölgy dobogós.

A versenyzők körmérkőzést játszottak, a mérkőzések két nyert szettig tartottak és egy játszma 21 pontos volt. Így egy játékosnak hét egyéni meccset kellett játszania nagyon rövid pihenőkkel közötte. A rendezvény 3,5 óráig tartott a versenyzők számára, ami egy nagyon intenzív edzésnek is megfelelt. Csak a legjobb fizikai és mentális állapotban lévő lábtoll-labdázó nyerhette el a megtisztelő serleget.

 

A Fehér János vándorserleg végeredménye: 2. Dániel Petra, 1. Kanalas Renátó, 3. Dániel Patrik és Kanalas Richárd

 

A German Open harmadik napja látványos meccsekkel indult. Első körben a legjobb négy közé jutásért játszottak a játékosok. Vietnam 1 FF Haspe 1 ellen játszott, Nagykanizsa-Újszász Hong Kong China 2 ellen, FFC Hagen Hong Kong China 1 ellen, míg Vietnam 2 Vietnam 3 ellen küzdött. A legjobb négy csapat közé jutottak az alábbiak: Vietnam 1, Nagykanizsa-Újszász, FFC Hagen 1, Vietnam 2.

Nagykanizsa-Újszász csapata Hong Kong China 2 ellen párosban két játszmában szenvedett vereséget. Csapatban összeszedték magukat a fiúk és az első szettet megnyerték. Majd a hongkongiak fordítottak és a második játszma az övék lett, de a magyarok nem hagyták magukat és végül három szettben megnyerték a csapatot. Egyéniben mindkét játszmát sikerült nyerni a magyaroknak, így végül 2-1 lett az állás Rabéknak. Ezzel Nagykanizsa-Újszász csapata bekerült a legjobb négy közé. A döntőbe jutásért Vietnam 1 csapatával néztek szembe. A párost két szettben Vietnam 1 nyerte. A csapatnál azonban fordítottak és szoros mérkőzésen nyertek a magyarok. A lendület kitartott, az egyénit két szettben nyerte Kökény Martin, így Nagykanizsa bekerült a döntőbe.

A másik ágon FFC Hagen 1 játszott Vietnam 2 csapatával, ahol Vietnam nyert, így a magyar csapatnak vele kellett megmérkőzni az első helyért. Vietnam legerősebb csapata most sem okozott csalódást, látványos ollózásokkal mind a párost, mind a csapatot két szettben nyerték Nagykanizsa-Újszász ellen. Így ők a második helyen végeztek a legeredményesebb magyar csapatként.

A másik ágon FFC Hagen 1 valamint Vietnam 1 mérkőzött meg, amit az ázsiaiak nyertek, ezzel megszerezve a harmadik helyet. Ezzel az egyetlen dobogós helyezést az európaiak közül Nagykanizsa és Újszász vegyes csapata zsebelte be.

Újszász Szaszkó csapata az első meccsét Vietnam 4 ellen játszotta, ahol párosban és csapatban sem sikerült nyerniük. Így a továbbiakban a 13-16. helyért játszhattak. A következő ellenfelük Párizs csapata volt. A párost nagyon szoros, három szettben sikerült végül a franciáknak megnyerniük. Csapatban azonban sikerült nyerniük a magyaroknak, viszont egyéniben három szettben végül a franciák győztek. Így az állás 2-1 lett a franciák javára. Utolsó párharcukat a TG Münster 1 ellen játszották a 15. helyért, ahol párosban a németek nyertek. Csapatban viszont fordítottak a magyarok és három szettben nyertek. Az egyénit pedig már könnyen hozták két játszmában, ezzel a csapat a 15. helyen végzett.

Pusztaszer-Újszász csapata elsőként TG Münster 1 csapatával játszott a záró napon. A párost és a csapatot is hozták a magyarok, így egyénire már sor sem kerülhetett. A következő ellenfelük Hong Kong China 3 volt. A párost Hong Kong China 3 nyerte és mivel ebben a csapatban van a sérült játékos, így egyénivel folytatták, ahol Hong Kong ismét két szettben győzött, így végül Pusztaszer került ki vesztesként a mérkőzésből 1-2-re. Utolsó meccsüket Pusztaszer a finnek ellen játszotta. A páros és a csapatot is megnyerve a bajnokság 11. helyén végeztek.

Szederkény csapata az első meccsét FF Haspe 4 ellen játszotta, ahol a lányok két szettben nyerték meg a párost és a csapatot is, így a következő meccsen Tápióbicske csapatával küzdhettek meg a 25. helyért. Párosban és csapatban is szoros mérkőzéseken Szederkény győzött. Így ők zártak a 25. helyen, Tápióbicske pedig 26. lett. 

Dobozi Boglárka, Farkas Lilla

 

Az első napon egy váratlan sérülés következtében a tervezett játékmenettel ellentétben nem sikerült minden meccset lejátszani. Hong Kong 3 csapatából egy játékost baleset ért, így az FFC Hagen 1 elleni meccsüket, mely a legjobb 8 közé jutásért zajlott csak péntek reggel tudták lejátszani. Sajnálatos módon a játékos a mai napon sem tudott pályára állni, így bár megengedték, hogy a páros után egyénit játszanak mégsem sikerült Hong Kong 3 csapatának győzelmet aratnia. Ezzel kialakult a legjobb 8 csapat: Vietnam 1, Vietnam 3, Hong Kong China 2, FFC Hagen 1, Hong Kong China 1, Nagykanizsa-Újszász, Haspe 1, Vietnam 2.

Számukra a mérkőzések két csoportban folytatódtak. A Nagykanizsa-Újszász csapatnak ebben a körben Vietnam 2, Hong Kong China 1 és FF Haspe 1 csapatokkal kellett megmérkőzni.

 

 

2024. április 4-én kezdődött a 17. German Open 29 csapat versenyzésével. Három francia, egy finn, három hongkongi, öt magyar, 12 német, 4 vietnámi, valamint egy szlovák-francia vegyes csapat alkotja a színvonalas mezőnyt.

A csoportmérkőzésekhez nyolc csoportot alakítottak ki, ahol mindenki párossal kezdett, majd követketett a csapat és döntetlen állás esetén játszottak egyénit is. A magyar csapatok sorsolása a következőképpen alakult:

A cserszegtomjai, nagykanizsai és újszászi összeállítású Újszász Szaszkó csapatnak (Nagy László, Palotás Dominik, Takács Endre, Szaszkó Dorka, Zsigmond Tamás) FFC Hagen 1, FFC Hagen 4 és a szlovák-francia vegyes csapattal kellett megmérkőznie. Először a felvidéki Sebastian Költő csapatával kerültek szembe, ahol egy szoros páros mérkőzést nyertek, majd ezt követően a csapatot elveszítették, de az egyénit is sikerült hozniuk, így végül 2-1-re nyertek. A második körben a rutinos FFC Hagen 1 ellen játszottak, ahol párosban és csapatban sem sikerült nyerniük, így 0-2 végeredménnyel elveszítették a meccset. A harmadik összecsapáson FFC Hagen 4-es csapata ellen 2-0-ra nyertek, így csoport másodikként várják a folytatást.

 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.