Versenynaptár

2023. december 31-én rendhagyó versenyszámokból kialakított versenyt rendeztünk az újszászi tornacsarnokban. A tizenhatodik Szilveszter Kupán harmincheten versenyeztünk a jó hangulatú rendezvényen. A programot nagy indián játékkal kezdtük, melyet kézenfogós páros, sorsolásos páros és csapat, valamint footbag two-squares követtek.

Az indián játék során a háló két oldalán egy-egy oszlopban sorakoztak fel a játékosok, és kezdtük az egyéni versenyszámhoz hasonló játékot. Amennyiben valaki elhibázta a labdamenetet, akkor kiesett így folyamatosan fogyatkozott a mezőny. Hamarosan mindkét térfélen már csak két-két játékos maradt. Az egyik oldalon Oláh Levente és Oláh Olivér, a másikon pedig Jónás Károly Krisztián és Sörös László. Közülük Olivér, majd Renátó rontott adogatása után Jónás Károly Krisztián került a túlsó térfélre a döntő labdamenet erejéig. A játék Sörös László győzelmével ért véget.

 

 

2023. december 30-án rendeztük a 16. sepak takraw bajnokságot Újszászon 21 játékos részvételével. A csapat versenynek megfeleltethető reguval kezdtünk, majd ezt követően páros és egyéni versenyszámokkal folytattuk a programot. Kísérőprogramként dekázó versenyen mérték össze a labdaügyességüket a versenyzők.

Öt regu játszott körmérkőzést, melyből a Berkó Sándor, Ráski Lajos és Tóth Gábor összeállítású csapat került ki győztesen, játszmaveszteség nélkül sikerült nyerniük. A második, harmadik és negyedik helyezettek között körbeverés alakult ki, hiszen mindannyiuknak két meccset sikerült nyerniük. A játszmaarányokat figyelembe véve végül Farkas Balázs, Nagy László és Szaszkó Dorka ezüstérmet szereztek, míg a dobogó harmadik fokára Kovács Brigitta, Németh Márk, Rab Alexander és Skultéti Zsombor állhattak. Ugyan a Farkas Lilla, Kanalas Márió, Kanalas Renátó és Oláh Levente regunak sikerült nyernie a bronzérmesek ellen, de a szettarányok miatt ez csak a negyedik helyre volt elegendő. Ötödik helyen a még nagyon fiatal Kanalas Richárd, Kiss Vendel és Rézműves Alex csapata végzett.

 

 

2023. december 29-én rendeztük a hatodik shuttleball versenyt, ahol két egyesület 31 versenyzője rúgta egész nap a sárga gumilabdából és lila műanyagtollakból álló tajvani származású labdát. A döntően újszásziakból álló mezőnyt a cserszegtomaji Palotás Dominik színesítette éles hátrahúzásaival, ollózásaival és pontos passzaival.

A versenyt csapattal kezdtük, ahol kilenc team játszott két csoportban, hogy minél kedvezőbb helyre kerülhessenek a főtáblán. Az egyik csoportban Berkó Sándor, Ráski Lajos, Tóth Gábor, míg a másik csoportban Czétényi Krisztián, Rab Alexander és Zsigmond Tamás nyertek. A főtáblás mérkőzéseken az imént említett két csapat jutott döntőbe, ahol a rutinosabb Újszász Tóth 15-13, 12-15 és 15-4 eredménnyel nyert. Bronzérmes lett a Kulcsár Zalán, Nagy László, Palotás Dominik és Szaszkó Dorka összeállítású csapat.

 

 

December 28-án háromlabda versennyel kezdtük a tradicionális év végi versenysorozatunkat, melyet ezúttal a tizenötödik alkalommal rendeztünk meg. Délelőtt a gyermek és serdülő korcsoportosok léptek pályára, míg délután az ifjúságiaké, felnőtteké, valamint a szenioroké volt a főszerep.

A kisebb labdától a nagyobb felé haladva sorrendben a következő sportágakban mérték össze a képességeiket és felkészültségüket a játékosok: asztalitenisz, tollaslabda és lábtoll-labda. A gyermek és serdülő korcsoportosok tizenöten küzdöttek a bajnoki címekért. A lányok között Dániel Petra könnyedén nyert, miközben az abszolút mezőnyben, a fiúk között is szépen helyt állt, hiszen csak két fiú előzte meg. A lányoknál Joó Brigitta ezüstérmet szerzett, aki haladó tollaslabda tudásának köszönhetően az összetett mezőnyben is tudott szettet rabolni.

 

 

Az ünnepek előtt a lengyelországi Krakkóban rendezték a 23. Footbag Európa-bajnokságot. A kontinensviadalra kilenc ország, Bulgária, Csehország, Finnország, Franciaország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Spanyolország és Svájc versenyzői neveztek. A lábtoll-labdához hasonló rokonsportág versenyén ott voltak az Újszászi VVSE kiválóságai: Berkó Sándor, Farkas Lilla, Hornyák Erzsébet, Kovács Evelin, Szaszkó Dorka és Tóth Gábor, akik ezúttal is kitettek magukért.

 

A magyar válogatott a krakkói Eb-n: balról-jobbra, álló sor: Lukács Benedek, Baranyai Benett, Lukács Márton (Nagykanizsa), Berkó Sándor, Kovács Evelin (Újszász), Simon Márk, Fehér Zsolt (Pusztaszer) Farkas Lilla, Tóth Gábor (Újszász). Guggoló sor: Hornyák Erzsébet, Szaszkó Dorka (Újszász) és Takács Endre (Nagykanizsa)
Fotó: Sipos Péter

 

Egy kis magyarázat az elejére: A footbag egy kis méretű babbal, homokkal vagy más anyaggal töltött labda, amit több egyéni, vagy csapatsportban használnak. Ezekben a sportokban a labda irányítása nagyrészt lábbal történik, egyes esetekben a test szinte bármely része – a karok kivételével – használható.

A krakkói viadal egyénivel indult, a hölgyek számára számára külön négy fős csoportot jelöltek ki, ahol a körmérkőzések után el is dőltek a helyezések. A francia Audrey Tumelin rutinos játékosként győzte le az újszászi lányokat, akik közül Farkas Lilla klubtársa, Kovács Evelin ellen 9:1-es hátrányból fordított és szerezte meg a győzelmet két játszmában az ezüstéremért zajló küzdelemben. Evelin tehát bronzéremmel zárt, míg Szaszkó Dorka a negyedik helyen végzett. A férfiak közül Tóth Gábor a kilencedik helyet szerezte meg az erős mezőnyben.

A folytatásban a párosoké volt a főszerep, ahol szintén a csoport- és főtáblás verseny során alakultak ki az eredmények. A mieink közül a hetedik helyen végző, Berkó Sándor–Tóth Gábor duó bizonyult a legeredményesebbek.

A záró napon a látványos és magas színvonalú freestyle produkciók után a vegyes párosok fináléját is hatalmas érdeklődés kísérte. A Farkas Lilla–Tóth Gábor kettős kellemes meglepetésre szoros, három játszmás mérkőzés során legyőzte a bajnokesélyes francia Audrey Tumelin és Grischa Tellenbach duót. A bronzérmet pedig a Szaszkó Dorka–Lukács Márton (Nagykanizsa) kettős könyvelhette el.

 

 

Az évzáron ismét a versenyszámok között szerepel, a kézenfogós páros
Fotó: Fehér János

 

Az esemény utolsó napján 2-Square versenyt rendeztek, ahol egy két egyenlő térfélre osztott 2x4 méter nagyságú téglalap alakú pályán a freestyle és szabadidős változattal rokon szabályok szerint rúgták egymásnak a labdát a játékosok, az egyéni bajnoksággal analóg módon. A magyar sikerek itt is folytatódtak, hiszen Tóth Gábor személyében avattak bajnokot. Második helyen végzett a lengyel főszervező, Michal Róg, akit Farkas Lilla követett a dobogó harmadik fokán. Berkó Sándor ötödik, Szaszkó Dorka pedig hatodik helyen zárta az Európa-bajnokság küzdelmeit.

 

Az esztendő utolsó napjaiban sem pihennek

 

Az újszásziak, mint minden esztendőben, így idén is az év utolsó napjaiban a rokon sportágak versenyeivel zárják az évet.

Csütörtökön 10 órától 15. alkalommal rendezik a háromlabda viadalt, amely asztaliteniszezéssel kezdődik, tollaslabdázással folytatódik, majd lábtoll-labdázással fejeződik be. Mindhárom sportágban egy-egy 21 pontos szettet játszanak a résztvevők. Aki több pontot gyűjt a három sportágban, az jut tovább a következő fordulóba. Az örök ranglistát Tóth Gábor vezeti hét győzelemmel, Herczeg Gábor öt győzelemmel a második, Kleics Dávid (Borjád SE) két győzelemmel a harmadik.

Másnap délelőtt rendezik a mindig nagy érdeklődéssel várt a 6. shuttleball verseny, a tajvani lábtoll-labda torna következik. Az ökölnyi gumilabdába szúrt lila tollból álló labdát könnyebb eltalálni, de nehezebb irányítani, mint a mindössze 15 grammos lábtoll-labdát. A lábtoll-labdázók technikájának javítására, az ollózások gyakorlására kiváló segédeszköz. Egy biztos ebben a sportágban is hatalmas meccsek várhatóak.

Szombaton 10 órától a lábtoll-labdázás thaiföldi, malajziai rokon sportága, a 16. sepak takraw-bajnokság mérkőzései következnek, amelynek rúgásai és szabályai nagyon hasonlítanak a lábtoll-labdázáshoz. A különbség a labdában van, a sepak takraw-t ugyanis 17-18 dekás labdával játsszák. A Malajziából és Thaiföldről származó sportágban korábban az újszásziak többször is indultak Nyugat-európai nemzetközi versenyeken.

A vasárnap 16. lábtoll-labda Szilveszter Kupával zárul az év, amelynek műsorán a hagyományos versenyszámoktól eltérő játékok szerepelnek. Lesz kézen fogós páros, nagy indián játék, sorsolásos csapat és páros megméretés. Egy rokon sportágat itt is becsempésznek a lábtoll-labda mellé, hiszen az amerikai eredetű footbag two squares-ben is összemérhetik az ügyességüket a jelentkezők.

A dzsemborik nyíltak, tehát mindenki bekapcsolódhat a különböző labdák rúgásába. Nevezési díj karácsonyról maradt, vagy frissen készített közösen elfogyasztható enni és innivaló.

Forrás: szoljon.hu

 

2023. december 15. és 17. között Lengyelország második legnépesebb városában, Krakkóban rendezték a 23. Footbag Európa-bajnokságot. A lábtoll-labdázók által rendszeresen látogatott nemzetközi versenyektől eltérően most egy számunkra is ismeretlen terepre kerültünk, hiszen korábban nem vettünk még részt ezen sportág versenyein. Az ötletünk onnan származott, hogy a márciusi Polish Open sepak takraw versenyen kaptunk egy labdát, valamint a bambuszlabdában is aktív lengyel Michal Róg ott ajánlotta nekünk ezt a lehetőséget. Hónapokkal később arra lettünk figyelmesek, hogy elkezdték szervezni a versenyt, és tájékoztatásuk alapján a magyar csapat is jogosult részt venni a kontinensviadalon.

 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.