2021. május 27-én az Aranykürt étteremben tartotta a 2020. évet értékelő és lezáró küldöttgyűlését az Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület. A hét szakosztály képviseletében megjelent küldötteket Bálint Ferenc SE elnök köszöntötte, majd rövid beszédben értékelte a koronavírus járvány miatti rendkívüli 2020-as évet. Beszéde végén bejelentette, hogy az elnök és az elnökség ötéves mandátuma lejárt, ezért új vezetőség választása vált esedékessé. Megköszönte mindenki segítségét, támogatását, és bejelentette, hogy 18 év elnökség után visszavonul, nem jelölteti magát újra.

Az elnöki beszámolóhoz kapcsolódóan, a hagyományoknak megfelelően a szakosztályok vezetői hozzászólásként ismertették a sportágukban végzett munkát. Szilvási Ferenc a labdarúgás, Kovács Szilárd az asztalitenisz, Varga László a sakk, Fehér János a duatlon-triatlon és a lábtoll-labda, Farkas István a szabadidő szakosztály eredményeit és a Covid-19 járvány okozta nehézségeket ismertette, amelyek között szinte mindenkit érintett a versenyrendszere rövidebb vagy hosszabb felfüggesztése, szüneteltetése, az edzések korlátozása, a nézők nélküli játék. A teremsportok kedvezőtlenebb helyzetben voltak, mint a labdarúgás. Őket viszont a nézők nélküli, zárt kapus játék sújtotta.

 

Fotó: Farkas Lilla és Fehér János

 

Az egyesület 2020. évi költségvetésének teljesítésről szóló beszámolót és a közhasznúsági jelentést Kasza Józsefné gazdasági vezető, a Számvizsgáló Bizottság jelentését Tánczos Krisztina terjesztette elő.

A küldöttek elfogadták az elnökség és a szakosztályok szakmai beszámolóját, a pénzügyi beszámolót és a közhasznúsági jelentést, majd új elnököt és elnökséget választottak. A személyi javaslatokat néhány pontos alapszabály módosítás után Fehér János terjesztette elő. Az elnöki tisztségre jelölt Farkas István röviden ismertette a jövőre vonatkozó elképzeléseit, majd szavazás következett. A jelenlévők a személyi javaslatokkal egyetértettek. Minden jelöltet ellenszavazat nélkül, egyhangúlag megválasztottak.  

A szavazás eredményként a következő öt évben az egyesület új elnöke: Farkas István.

Alelnökök: Fehér János és Mérész Zoltán

Elnökségi tagok: Dobozi Róbert, dr. Katona Károly, Kovács Szilárd, Szilvási Ferenc, Tóth Gábor, Varga László

A számvizsgáló bizottság elnöke: Zsigmond Tamás. Bizottsági tagok: Kovács Ferenc és Tánczos Krisztina

A megválasztottaknak Dobozi Róbert polgármester gratulált és kívánt jó munkát a sportegyesület valamennyi vezetőjének és tagjának az elkövetkező öt évre. „Egyesületünk 1925. évi alapítása óta töretlenül szolgálta településünk lakóinak testi és lelki egészségének megóvását. Az új elnökség összetétele számomra garancia ennek a nemes tradíciónak a folytatására!”

A küldöttek a 18 évig  elnökként tevékenykedő Bálint Ferencet  örökös tiszteletbeli elnökké választották. Dobozi Róbert polgármester hosszú és eredményes elnöki munkája elismeréseként emlékserleget adott át részére. Emlékserleget kapott Kovács Ferenc is, aki 23 évig, 1998-tól 2021-ig elnökségi tagként tevékenykedett Újszász sportjáért.

A küldöttgyűlés kellemes vacsorával fejeződött be.

Fehér János

 

Bálint Ferenc beszámolója:

Tisztelt küldöttek! Kedves  sporttársak! Kedves vendégek!

Rendhagyó és egyben rendkívüli időszakon vagyunk túl.

Mint az élet valamennyi területét, így a sport világát sem hagyta nyomtalanul a remélhetőleg megszűnő pandémiás időszak, amely érintette valamennyi szakosztály elmúlt versenyidőszakát.

Kezdetben zárt versenyeink, majd kültéri mérkőzéseink is sorra elmaradtak vagy zárt kapussá váltak.

Így az elmúlt évben nem tudtuk a hagyományainknak megfelelően a küldötteinket sem összehívni.

Az elnökség és a szakosztályok vezetései folyamatosan koordinálták és bonyolították versenyeiket a lehetőségeknek és a szabályozásoknak, valamint a szövetségek kiírásainak eleget téve.

A hat szakosztályra bővült egyesületünk gazdag és sokszínű lehetőséget biztosított tagjainak az elmúlt évben. Ezekről a szakosztályvezetők részletes tájékoztatást adnak.

A korábban említett nehézségek ellenére támogatóinkkal az együttműködés megfelelő volt. Kiemelten az önkormányzattal, valamint a vállalkozásokkal és a versenyági szövetségekkel.

A TAO keretén belül továbbra is biztosított volt a működtetés, a beszerzés és a fejlesztés. Köszönet érte valamennyiüknek.

2020-ban pályázati támogatást kaptunk a Sportegyesületek Országos Szövetségétől és a Magyar Szabadidősport Szövetségtől. A SOSZ támogatást utánpótlás-nevelésre fordítottuk. A Szabadidő Szövetség támogatásából a lakosság részére 15 sportágban szervezett szabadidős programokat finanszíroztuk.

Gazdálkodásunk megfelelt az ide vonatkozó szabályoknak. Szerényebben, de hatékonyabban használtuk fel eszközeinket.

A választott és megbízott vezetők az alapszabályban foglaltaknak megfelelően végezték megbízatásaikat.

Újszász legnagyobb – taglétszámunk közel 400 főt számlál – és legrégebbi civil szervezeteként – már elmúlt 95 éves egyesületünk – tovább öregbítettük Újszász jó hírét.

Tisztelve elődeink eredményeit, és őrizve a hagyományokat a jelen tisztes és sportszerű megélésével kínálunk lehetőségeket a jövő generációinak. Az eredményeink igazolják, hogy jó úton járunk.  

Mandátumunk lejártával valamennyiőtöknek megköszönöm az elmúlt 18 évet, amelyben egyesületi elnökként veletek lehettem.

További sok sikert és ne feledjétek, HAJRÁ ÚJSZÁSZ!

2021. május 27.

Bálint Ferenc
elnök


 

Farkas István program beszéde

Először engedjétek meg, hogy én is köszöntsem a küldöttgyűlésen megjelent Dobozi Róbert polgármestert, Bálint Ferenc SE elnököt, az elnökség tagjait és az ÚVVSE sportolóit.

Óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú egyesület vezetésére én kaptam felkérést, jelölést.

Bemutatkozásképpen néhány sporttal, sportolással kapcsolatos gondolatot szeretnék megosztani veletek:

Több mint egy évtizede elnökségi tagja vagyok az ÚVVSE-nek, évek óta jelentős összeggel támogatom, elsősorban a TAO-n keresztül az egyesületet.

Aktív résztvevője vagyok az ORSZÁGOS KÉKTÚRA mozgalomnak. Néhány évvel ezelőtt elhatároztam, hogy végigjárom az 1.168 km túraútvonalat. Ez idáig kb. 200 km-t sikerült ebből teljesíteni. A természet szeretete általános iskolai természetjáró szakkörre vezethető vissza.

Évek óta a hosszú távú kerékpározás szerelmese vagyok. Évente néhány ezer km-t tekerek különböző baráti társaságokkal, az utóbbi időben az ÚVVSE szabadidős szakosztálya szervezésében. Legnagyobb kihívás évente egyszer a Tour de Balaton. (Balaton megkerülés –206 km – egy nap alatt). A soron következő éppen most szombaton rendezik, amire 30 újszászi sportbarát nevezett.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy két alkalommal tagja lehettem az országos szenior lábtoll-labda bajnokcsapatnak. 

6-8 éve rendszeres résztvevője vagyok a JNK-Szolnok megyei amatőr teke bajnokságnak.

Az utóbbi néhány hónapban az asztalitenisz is felkerült a kedvenc sportágak közé.

A sport gyakorlatilag az életem része, nagyon fontos része.

Álláspontom szerint a sport két részre osztható, versenysport és szabadidősport.

A versenysport

  • a sportolók számára sok ezer edzéssel eltöltött órát,
  • sportvezetők, sportolók, szurkolók és szponzorok egységét
  • mérhető teljesítményeket
  • versengést, a győzelem iránti vágyat jelenti az én olvasatomban.
  • egy-egy település megítélésében is jelentős szerepe van

A szabadidősport

  • egészséges életmód és a betegség megelőzés fontos eszköze
  • baráti társaságok összetartó ereje
  • szervezett formában megvalósuló hasznos, aktív időtöltés.

Én azt szeretném, hogy a versenysport és a szabadidősport ezer szállal kötődjön egymáshoz, egymástól elválaszthatatlanok legyenek. Reményeim szerint a sportvezetők partnersége mellett Újszász Város sportélete még az eddigieknél is nagyobb mértékben kiteljesedhet, még több családot, felnőttet és gyereket, időset és fiatalt tudunk együttes erővel magunk köré gyűjteni.

Megválasztásom esetén e cél eléréséért fogok dolgozni az elkövetkező időben.

Köszönöm a figyelmeteket.

HAJRÁ, ÚJSZÁSZ!

Farkas István


 

Lábtoll-labda szakosztály
Létszám 102 fő
Szakosztályvezető: Fehér János

A Magyar Lábtoll-labda Szövetség 2020. március 11-én ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. A 2020-as évet jubileumi évnek terveztük. A különböző korcsoportok 25. országos bajnokságát és a 25. Hungarian Opent kiemelt rendezvényként terveztük megrendezni és megünnepelni. A koronavírus megakadályozta terveink megvalósítását.

Az első félévben a versenynaptárban tervezett versenyek március 12-ig rendben lezajlottak.

Az idénynyitó versenyen mind a négy számot az újszásziak nyerték.

Férfi csapat (14): 1. Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Takács Zoltán, Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 2. Farkas Balázs, Horváth Gergő, Lukács Benedek (Nagykanizsa ZSE), döntő: 16-21, 21-18, 21-17, 3. Csák Dávid, Kökény Zoltán, Kökény Martin, Lakatos Zoltán (Újszászi VVSE), 6. Galambos László, Varga-Nagy Bálint, Virág Attila, 7. Bakos Dávid, Fehér János, ifj. Fehér János, Sebők Roland, 8. Almási László, Berkó Sándor, Kanalas Márió, Vidák Armand, 9. Gajdos Tibor, Harsányi Zoltán, Ráski Lajos, Tóth Gergő, 13. Bábosik Ádám, Csabai Gábor, Salihaj Arben Bence, 14. Fülöp Áldáska, Jónás Károly, Kulcsár Zalán, Zsigmond Tamás

Férfi egyéni (35): 1. Herczeg Gábor (Újszászi VVSE), 2. Tóth Gábor (Újszászi VVSE), döntő: 21-15, 11-21, 21-14, 35. Kökény Martin, 6. Farkas Balázs

Női csapat (10): 1. Farkas Lilla, Kovács Evelin, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 2. Horváth Orsolya, Németh Barbara, Szabó Luca (Pusztaszer PISZE SE), döntő: 21-11, 21-19, 4. Héder-Vágó Henrietta, Hornyák Erzsébet, Szaszkó Dorka. 5. Diós Letícia, Ézsiás Lotti, Ézsiás Zsófia, 6. Joó Anett, Kaszonyi Viktória, Lakatos Daniella, Szacskó Ágota, 8. Bakó Lili, Barta Karolina, Czétényi Klaudia, Kovács Brigitta, 9. Gulyás Adrienn, Gulyás-Orcifalvi Tímea, Kurdi Krisztina, 10. Pelczer-Földi Nikoletta, Nagy Diána, Polónyi Ágnes, Tánczos Krisztina

Női egyéni (17): 1. Farkas Lilla (Újszászi VVSE), 2. Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), döntő: 15-21, 21-11, 16-21, 3. Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE) és Szaszkó Dorka (Újszászi VVSE), 6. Kovács Evelin, 7. Hornyák Erzsébet

Ezzel aztán be is fejeződött az idény

Március 12-től május 4-ig a járványveszély miatt felfüggesztettük tevékenységünket. A termek zárva voltak, sem edzési, sem versenyzési lehetőségeink nem voltak.  Az utánpótlás részére a szövetségi versenyek mellett a Magyar Diáksport Szövetséggel kötött licenc szerződés keretében megkezdtük a megyei diákolimpiai® versenyek rendezését. Két megyei selejtező után a Magyar Diáksport Szövetség befejezettnek nyilvánította a 2019/2020. tanévi diákolimpiát®. Ezért a megyei selejtezők többsége és a két országos döntő elmaradt.

Az első félévben a szokásos sportág népszerűsítő tevékenységünket sem tudtuk megvalósítani. Elmaradtak a nagy, sok résztvevős sportnapok, mint a Budapesti Nagy Sportágválasztó, a FitbalanceKids és a Mozgás Éjszakája, de elmaradtak a kisebb iskolai sportnapok is.

A járvány, az elzártság ideje alatt a Lábtoll-labdázz otthon! akció keretében Farkas Lilla, Herczeg Gábor és Tóth Gábor válogatott versenyzők – mindhárman vb bronzérmesek – 16 edzést tartottak a Facebookon és a YouTube-on. Igyekeztek érdekes edzéseket tartani. Kis helyen, lakásban és szabadtéren egyedül is kivitelezhető bemelegítő, erősítő és ügyességfejlesztő gyakorlatokat mutattak be. Házilag elkészíthető labdákkal és egyéb rúgható eszközökkel – WC-papír guriga, teafilter, gyufásdoboz, üdítős doboz – is gyakorlatoztak. Az utolsó részben lábtoll-labdás exatlonnal zártak. Az elkészített edzésprogramok kezdők és haladók részére a későbbiekben is jól hasznosíthatóak lesznek. A Ki tud többet dekázni egy perc alatt? versenyen egy 1x1 méteres négyzetben kellett dekázni. A teljesítésről a szövetség Facebook oldalára kellett videót küldeni. A legjobbakat dekázós pólókkal díjaztuk.

Május 4-től folyamatosan nyitottak ki a termek. Június közepe lett, mire minden szakosztályunk, egyesületünk megkezdhette a munkát. A versenyzést házi versenyekkel kezdtük. Június végén, Bakson végre hivatalos versenyt, a 20. Szenior Országos Bajnokságot rendezhettünk, amelyen jól szerepeltek az újszászi szeniorok. A 20. OB-n 13 versenyszámban játszottak fiatalos lelkesedéssel a 35 éven felüliek, akik között vannak olyanok, akik még rendszeresen edzenek és versenyeznek, sőt mint Tóth Gábor és Lakatos Zoltán, a magyar élvonalhoz tartoznak. Legeredményesebben, 11 bajnoki címmel az Újszászi VVSE versenyzői szerepeltek. Tóth Gábor és Perczel-Földi Nikoletta megismételték az elmúlt évi teljesítményüket, mindketten négy-négy bajnokságot nyertek. A 38 éves Tóth Gábornak még az is belefért, hogy a verseny előtti napon kerékpárral tette meg az Újszász-Baks 110 kilométeres távot, majd a verseny után a haza utat is.

Férfi csapat (6): 1. Farkas István, ifj. Fehér János, Lakatos Zoltán, Tóth Gábor (Újszászi VVSE) 4. Almási László, Berkó Sándor, Ézsiás Tibor, Fehér János, Kolonics Krisztián (Újszászi VVSE)

Férfi páros (8): 1. Lakatos Zoltán, Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 3. Fehér János, ifj. Fehér János (Újszászi VVSE), 5. Almási László, Berkó Sándor, 7. Ézsiás Tibor, Farkas István

Férfi egyéni +35 (6): 1. Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 2. Lakatos Zoltán (Újszászi VVSE), döntő: 11-2, 11-2, 3. Berkó Sándor (Újszászi VVSE), 4. Almási László, 5. Kolonics Krisztián

Férfi egyéni +55 (3): 2. Ézsiás Tibor (Újszászi VVSE), Férfi egyéni +65 (1): 1. Fehér János (Újszászi VVSE)

Női csapat (3): 1. Nagy Diána, Nagy Zoltánné, Pelczer-Földi Nikoletta (Újszászi VVSE), 2. Ézsiásné Major Magdolna, Simonné Kószó Anita, Tánczos Krisztina (Újszászi VVSE, Pusztaszer PISZE SE), döntő: 15-6, 15-7,

Női páros (5): 1. Nagy Diána, Pelczer-Földi Nikoletta (Újszászi VVSE), 2. Nagy Zoltánné, Táncos Krisztina (Újszászi VVSE), döntő: 15-5, 15-4, 3. Ézsiásné Major Magdolna, Simonné Kószó Anita (Újszászi VVSE, Pusztaszer PISZE SE)

Női egyéni +35 (5): 1. Pelczer-Földi Nikoletta (Újszászi VVSE), 2. Nagy Diána  (Újszászi VVSE), döntő: 11-7, 11-4,

Női egyéni +45 (3): 1. Tánczos Krisztina (Újszászi VVSE), 2. Simonné Kószó Anita (Pusztaszer PISZE SE), döntő: 11-6, 11-7,

Női egyéni +55 (3): 1. Nagy Zoltánné (Újszászi VVSE), 3. Ézsiásné Major Magdolna (Újszászi VVSE)

Vegyes páros (11): 1. Tóth Gábor, Pelczer-Földi Nikoletta (Újszászi VVSE), 2. Lakatos Zoltán, Nagy Zoltánné (Újszászi VVSE), döntő: 11-7, 11-6, 3. Berkó Sándor, Nagy Diána (Újszászi VVSE), 4. Ifj. Fehér János, Tánczos Krisztina, 9. Ézsiás Tibor, Ézsiásné Major Magdolna

Akkor még nem gondoltuk, hogy 2020-ban csak a szeniorok eredményeinek örülhetünk.

Júliusban rendeztük volna az év legnagyobb versenyét, a 25. Nyílt Magyar Nemzetközi Bajnokságot, a 25. Hungarian Opent. Sajnos, a határok zárva voltak. Külföldiek nem jöhettek. A hazaiaknak is fontosabb volt a biztonság. Ezért online módon, a Zoomon keresztül cseh, magyar és német csapatokok részvételével ügyességi feladatokból álló Virtuális Hungarian Opent rendeztünk, valamint a Nosztalgia Kupával emlékeztünk a 25. Hungarian Openre. Az ősz folyamán, amikor lehetett, házi versenyekkel próbáltuk a lelket, a sportolási kedvet tartani a versenyzőinkben. Jelentős lemorzsolódás. A korábbi években 140-150-en versenyeztek újszászi színekben.

A HISZEK Benned Sport Program II. alprogram V. ütemében a HBV/385. számú támogatási szerződés keretében, a Sportegyesületek Országos Szövetsége közvetítésével kapott 800000 Ft-ot az egyesület lábtoll-labda szakosztályának utánpótlás-nevelésére használta fel. A HBV/385 pályázatunkkal a sportolási feltételek további javításával a korábban a sportolásba bevont létszám megőrzést, a létszám koronavírus-járvány előtti szintre visszaállítását, majd további bővítést terveztük. Ennek érdekében együttműködési megállapodást kötöttünk a Szolnoki Szakképzési Centrum Újszászon működő Rózsa Imre Technikumával és az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskolával. Az együttműködés keretében tartottunk bemutatót és toborzót mindkét két iskolában. A lábtoll-labdázás tanórai és tanórán kívüli gyakorlásához szakmai és felszerelés (labda, háló) segítséget adunk. A tanórai lábtoll-labdázás különösen az általános iskolában működött jól. A program kedvező hatásai remélhetőleg 2021-ben a létszám stabilizálásban jelentkeznek majd.

A kevés verseny miatt elmaradt az év legjobbjainak szokásos díjazása. Ezért jelentős erkölcsi kár érte versenyzőinket és a szakosztályt.

Néhány díj azonban még így is jutott. 2020 júniusában a 2018/2019. tanévi kiváló tanulmányi és sporteredményei alapján 4 lábtoll-labdázó kapott „Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2019.” díjat: Bakó Lili, Diós Letícia, Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia.

Egy jobb 2021-ben reménykedve.

Újszász, 2021. május 21.

Fehér János


 

A LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓJA (2020.)
(2021. május 21.)

Az Újszászi VVSE labdarúgó szakosztálya 2020-ban az U7-esektől a felnőttekig nyolc csapatot versenyeztetett a különféle bajnokságokban. Körülbelül 100 futballistának nyújtott rendszeresen lehetőséget az edzéseken, illetve a mérkőzéseken való részvételre.

Az MLSZ két fontos stratégiai célja a magyar labdarúgásban az igazolt sportolók számának növelése, illetve az infrastrukturális helyzet fejlesztése, melynek pénzügyi lehetőségeit a TAO-támogatásokon keresztül teremti meg, amelyre évek óta sikeres pályázatokat nyújtunk be.

Köszönettel tartozunk azoknak a cégeknek, amelyek az adójuk egy részét támogatás formájában nekünk utalták, illetve nem utolsósorban Újszász Város Önkormányzatának, amely a működési támogatáson felül minden évben biztosította az önerőt a sportfejlesztési programok megvalósításához.

2020-ban a koronavírus járvány alaposan felülírta a megszokott automatizmusokat, teljes bajnokságot egyik korcsoportban sem sikerült lejátszani, sőt 2020 tavaszán egy időre még az edzéseket is felfüggesztettük.

BOZSIK (Edző: Czapkó Róbert, Szűcs József, Rajka Attila)

A legkisebbek (U7, U9, U11 és U13) a Bozsik-tornákon, illetve fesztiválokon vettek részt rendszeresen, csapataink a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia felügyelete alá tartoznak. Az U7-U9-es korosztályok részére rendezett fesztiválok Törökszentmiklóson, – majd miután átkerültünk egy másik csoportba – Jászberényben voltak. Az edzéseket Rajka Attila, az általános iskola testnevelő tanára tartotta a gyerekeknek. Az utóbbi időben örvendetes módon nőtt a létszám. Az U11-U13-as korosztálynál Czapkó Róbert, majd Szűcs József próbálta átadni a gyerekeknek a pályafutása alatt megszerzett tapasztalatokat.  Szajolban és Újszászon rendezték a tornákat ezeknek a korcsoportnak, tehát mi is szoktunk tornákat rendezni, amelyek jól sikerültek. Az év második felében átkerültünk a jánoshidai csoportba, így új csapatokkal mérhették össze a tudásukat a gyerekek. Összességében a Bozsik-csapatainkról elmondható, hogy mind az edzéseken, mind a tornákon megfelelő létszámban, lelkesen vettek részt legkisebb futballistáink, amiért külön szeretnénk köszönetet mondani a szülőknek is.

U16-U17 (Edző: Szilvási Ferenc)

A 2019/2020-as szezonban U17-es bajnokságot rendeztek, amely az ismert okok miatt félbeszakadt, csapatunk a megyei kiemelt csoportban a 9. helyen állt, amikor berekesztették a szezont. 2020/2021-ben újra U16-os bajnokságot írtak ki, az őszi fordulók után az előkelő harmadik helyen álltunk. A tavasz folyamán némileg visszaestünk az eredményességben, de összességében nem lehet okunk a panaszra, mivel jónak mondható a létszám, illetve az edzéslátogatottság is.

U19 (Edző: Szurmai Tibor, Jánosik Sándor)

Ifi csapatunk szintén a 9. helyre futott be a 2019/2020-as csonka bajnokságban, rendkívül hullámzó teljesítménnyel. A mostani szezonban a kiszámíthatatlan teljesítmény továbbra is megmaradt. Egyelőre a mezőny végén vagyunk, de még van lehetőség a javításra. Mindenképpen pozitív dolog, hogy a felnőtt csapatban rendszeresen szóhoz jut öt ifjúsági korú játékosunk is. Nyilván ez a tény befolyásolja az U19-es csapat eredményességét.

FELNŐTTEK (Edző: Mérész Zoltán)

A 2019/2020-as félbemaradt bajnokságot a 3. helyen zárta csapatunk a megyei első osztályban. 2020 őszén ismét jó tempóban kezdtük el gyűjteni a pontokat és úgy tűnt, hogy újra a dobogó közelében lehetünk, de tavasszal elég volt néhány kisiklás, és le kellett tennünk erről. Pillanatnyilag az a realitás, hogy a 7. hely körül fogunk végezni az utolsó fordulók eredményeitől függően, vagyis – mint hosszú évek óta mindig – jó erős középcsapat vagyunk a megyei első osztályban.

Újszász, 2021. május 21.

Szilvási Ferenc
szakosztályvezető


 

ÚVVSE. Asztalitenisz Szakosztály
2020-as beszámoló

A 2020. év úgy kezdődött, mint ahogy a 2019 zárult.  A pandémiás helyzet miatt a MOATSZ. felfüggesztette az összes bajnokságot, ezért a megyei bajnokságban eredményhirdetés sem volt.

Addigi eredményeink alapján abszolút bajnokesélyesek voltunk, egy aranyéremmel kevesebb lett. Első az egészség, tudomásul vettük a kialakult helyzetet.

Augusztusban nagy sikerrel megrendeztük a XIV. Újszász Kupát, ahol Bene László-Leskó László a 3. helyen végzett. Az ÚVVSE Kupában a másik új igazolásunk a ceglédi Koroknay Tamás –Kiss Zsolt társával 2. helyezést ért el.

A csapat rendesen átalakult, a női szekció egy szó nélkül eligazolt, ezt tudomásul vettem, és újraszerveztem a csapatot. Új igazolásként Ceglédről Koroknay Tamás érkezett, illetve kölcsönjátékosként a szolnoki Tisza SE-től Leskó Lászlóval erősítettük magunkat, ami már erőben lehetőséget nyitott a csapat számára az NB. III-as csapatbajnoki szereplésre.

Szeptemberben az NB. III. Dél-Alföldi csoportban kezdtük meg a bajnokságot, ahol két meccset sikerült lejátszani majd jött a második hullám, melynek következményeként ismét felfüggesztették a bajnokságot.

Költségvetésünk szervezett és tervezett volt.

Újszász, 2021. május 20.

Kovács Szilárd
szakosztályvezető


 

Duatlon-triatlon szakosztály
Létszám 20 fő
Szakosztályvezető: Fehér János

2020-ban a Covid-19 járvány ellehetetlenítette a szakosztály működését. A járvány miatt szinte minden verseny elmaradt. Különleges szerencsével a járvány két szakasza között a XXXVII. tatai minimaratonit meg tudták rendezni a verseny szervezői. A tatai minimaratoniról annyit érdemes tudni, hogy a leghangulatosabb magyarországi futóverseny és azt, hogy a harminchét év alatt minden alkalommal futottak a mezőnyben újszásziak és több jó eredmény is fűződik a nevükhöz. 2020-ban Farkas Lilla érte el a legjobb újszászi eredményt.

Sokáig bizonytalan volt, hogy a szokásos időpontban, augusztus első szombatján megrendezik-e a XXXVII. Tatai Minimaraton és Félmaraton nemzetközi utcai futóversenyt. Június elején jött a hír, hogy a tervezett időpontban Tata várja a futókat a város legszebb részein kanyargó, a várat átszelő, az Öreg-tavat és a Cseke-tavat megkerülő 13.5 kilométeres minimaratonira és a 21.1 kilométeres félmaratonira.

Nyári forróságban, délelőtt 11-kor – a váltótagokkal és a félmaratonisokkal együtt – 650 versenyző vágott neki a távnak.  A hűvösebb erdős részeken viszonylag kellemes volt a futás, a tóparton a napozók és a fürdőzők közötti szakaszon azonban erősen sütött nap, és még erős szél is akadályozta a futókat. A rendezők most is alaposan felkészültek a melegre. Hat frissítőállomással várták a futókat. A legjobb hűtést azonban a Kertvárosban a lelkes szurkolók által működtetett párakapukból és locsolócsövekből kapták a futók. Mint eddig mindig, a harminchetedik minimaratonon is indultak újszásziak. A többség már sokszor futott Tatán. Közülük a csúcstartó Fehér János, aki harmichetedszer ment végig a pályán. Csak ő és a tatabányai dr. Répássy György büszkélkedhet ezzel a teljesítménnyel. A rajtnál külön köszöntötte őket Michl József, Tata város polgármestere. Hárman – Almási László, Kovács Evelin, Pelczer-Földi Nikoletta – első alkalommal teljesítették a minimaratont. A 14 fős újszászi csapatból leggyorsabban, 1 órán belüli eredménnyel, a női versenyben 5. helyezett Farkas Lilla futott. Ideje: 57:40. A várban rendezett eredményhirdetésen a 19-24 évesek korcsoportjában 2.-ként állhatott a dobogón. Az újszászi férfiaknak most nem sikerült órán belül futniuk. 92.-ként ifj. Fehér János futotta a legjobb időt (1:07:24). Berkó Sándornak bevált, hogy felkészülésként maratonit futott. Hat percet javított eddigi legjobbján.

Eredmények

Minimaraton (13.5 km)

Nők: 5. Farkas Lilla 57:40 (2. a 19-24 évesek korcsoportjában), 58. Kenyeres Lívia 1:22:54 (5. a 19-24 évesek korcsoportjában), 78. Pelczer-Földi Nikoletta 1:29:44 (9. a 35-39 évesek korcsoportjában), 102. Kovács Evelin 1:38:04 (8. a 19-24 évesek korcsoportjában), 105. Nagy Judit 1:38:04 (10. a 25-29 évesek korcsoportjában)

Férfiak: 92. Ifj. Fehér János 1:07:24 (13. a 40-44 évesek korcsoportjában), 131. Berkó Sándor 1:11:56 (10. a 35-39 évesek korcsoportjában), 142. Bakos Dávid 1:13:39 (7. a 15-18 évesek korcsoportjában), 185. Czétényi András 1:20:21 (16. a 19-24 évesek korcsoportjában), 187. Farkas István 1:20:26 (11. az 50-54 évesek korcsoportjában), 193. Almási László 1:21:20 (17. a 35-39 évesek korcsoportjában), 258. Fehér János 1:53:24 (4. a 65-69 évesek korcsoportjában), 259. Furcsa Ernő 1:53:35 (9. a 60-64 évesek korcsoportjában)

Félmaratoni (21.1 km): 32. Tóth Gábor 1:51:05 (5. a 35-39 évesek korcsoportjában)

Sajnos, a környék által kedvelt, 2020. szeptember 13-ra a Parkerdőbe tervezett XXXVI. Újszászi Futónap a járvány miatt elmaradt. Megszakadt a 35 éves sorozat.

Újszász, 2021. május 21.

Fehér János


 

Sakkszakosztály beszámolója a 2020. évi tevékenységről

Sakk szakosztályvezető: Varga László
Létszám:25 fő

Csapatbajnokságok:
A 2019-2020-os évadban együttesünk továbbra is az NB II. Tóth László csoportjába kapott besorolást. 2020. év elején az első helyen kezdtük a bajnokságot, szép győzelmet arattunk Szentes ellen, majd nagyon tartalékosan kikaptunk a rangadón a Szegedi Maróczy Géza II. csapata ellen. Sajnos, a járvány miatt a bajnokság utolsó fordulójára nem került sor, így a bajnokság félbeszakadt. Együttesünk nem hivatalosan a 2. helyen végzett. Azóta sajnosan semmi nem történt. Valószínűleg 2021 szeptemberében fog kezdődni az újabb szezon.

Személyi állomány:
Évek óta stabil játékoskerettel rendelkezünk. Ifjúsági játékosaink száma stagnál, 2020 évben 4 ifjúsági játékos volt leigazolva.

Edzés, oktatás:
Jelenleg 4 ifjúsági játékosunk oktatása folyik tervszerűen Jászberényben és Szolnokon, Muhari István és Varga László edzők irányításával.

Egyebek:
Elsősorban az önkormányzati támogatás alapján anyagi gondjaink nem voltak, a felkészülési juttatást, utazási, szállás költséget ki tudtuk fizetni a játékosok részére. Felszereltségünk optimális, készletek, digitális sakkórák, sakk könyvek biztosítva vannak. A művelődési ház klubtermei ideálisak a csapatmérkőzések lebonyolítására.

Szolnok, 2020. 05. 24.

Varga László
szakosztályvezető


 

Szabadidő szakosztály
Létszám: 120
Szakosztályvezető: Farkas István

Ebben a szakosztályban a Cserba Bea által edzett fanatic fitneszezők, gymstick aerobikozók, a Sándor Nóra által vezetett zumbások, a Fuxreiter András shotokan karatézői, íjászok, tollaslabdázók, gyalog és kerékpártúrázók sportolnak kb. 100-120-an. Ők nagyrészt saját költségre, saját egészségükért, saját szórakozásukra sportolnak. Az egyesülethez csatlakozással, tagdíjfizetéssel terembérleti kedvezményben részesültek, a Tárt Kapus Programban pedig kedvezményesen, ill. ingyenesen vettek részt.

Az Újszászi VVSE 2019-2020-ban második alkalommal pályázott sikeresen a HISZEK Benned Sportprogram I. és III. alprogram IV. üteme, a Tárt Kapus Program keretében, amelyben az országból 60 sportszervezet pályázott eredményesen.

A tervezett programot az elnyert 6 millió Ft támogatásból a koronavírus-járvány miatti megszakítás, valamint a program utolsó szakaszában a résztvevőknek az ismét erősödő járványveszély miatti óvatossága ellenére is sikeresen megvalósítottuk. A program sikeres volt, céljait és terveit teljesítettük. Minden korcsoport megmozdult. A családi programokon együtt sportoltak a szülők és a gyerekek. A roma kisebbség is több sportágban részt vett a programokon. Minden sportágban jó volt az aktivitás. Kiemelkedően népszerű volt a fanatic fitness aerobik, a zumba és az újszászi specialitás, a lábtoll-labda. A lakosság nagyon kedvezően fogadta a programot.

Sportágak, mozgásformák

A program keretében 15 sportágban biztosítottunk Újszász lakosságának rendszeres sportolási lehetőséget: asztalitenisz, crossfit, fanatic fitness aerobik, futás-kocogás, jóga, lábtoll-labda, shuttleball, street workout, szepataka, tánc, teqball, teremfoci, thai boksz, tollaslabda, zumba. Ezeket a sportágakat a résztvevők rendszeresen gyakorolhatták.

Alkalmanként további sportágakkal színesítettük a kínálatot. Lehetett röplabdázni, a teqpongot is ki lehetett próbálni, volt több gyalogtúra, kerékpártúra és vízitúra is.

A Városi Tornacsarnok melletti 200 méteres futókörből és egy „D” típusú, kilenc húzódzkodó, tolódzkodó és mászó állványból álló sportpark folyamatosan nyitva volt, ahol rendszeresen sokan futottak és erősítettek.

A pályázati elszámoláshoz minden rendezvényről fényképet kellett készíteni. A fényképek alapján a sportágankénti maximum létszámok: asztalitenisz 40 fő, crossfit 38 fő, duci torna 40, fanatic fitness aerobik 71 fő, futás-kocogás 28, jóga 39 fő, háromlabda (shuttlecock, szepataka, teqball) 15 fő, lábtoll-labda 69 fő, röplabda 9, street workout 32, tánc 48 fő, thai boksz 21, tollaslabda 42 fő, teremfoci 120 fő, túrázás 60, zumba 61. Összesen 765 fő sportolt a programban. Voltak, akik több, akár három-négy sportágban is rendszeres résztvevők voltak (kb.15%).

A halmozódásokat kiszűrve, kb. 650 fő vett részt a Tárt Kapus Programban, és teljesített 21224 aktivitást.

A koronavírus járvány erősödése után a szabadtéri sportágak – a gyalogtúrázás és a kerékpártúrázás – kerültek előtérbe.

Újszász, 2021. május 21.

Farkas István

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.