117 lábtoll-labdázó lépett pályára február 9-én Dunaújvárosban a Gárdonyi Kupán, az utánpótlás idénynyitón. Legnépesebb csapattal az újszásziak indultak. Hat első, négy második és tíz harmadik helyezéssel ők voltak a legeredményesebbek. A korcsoport váltásokat jól vették az ÚVVSE versenyzői. Az idősebb korcsoportban is az élen folytatták, ahol az elmúlt évben abbahagyták. Az éremtáblázat második helyén a gyermek és a serdülő leány mezőnyt uraló Cserszegtomaji SKvégzett négy arany, egy ezüst és három bronzéremmel. Egy-egy versenyszámot nyertek a pusztaszeriek és a szederkényiek. A pusztaszeriek egy bronzzal többet gyűjtöttek mint a dél-dunántúliak. Kiemelkedően szerepeltek a Kökény fivérek. Martin a serdülőknél győzelemre vezette csapatát és nyerte az egyénit is. Az ifjúságiaknál bátyja, Zoltán másolta le a teljesítményét. Jól játszott a Csobai Levente, Konka Dániel, Kulcsár Zalán, Szurmai Bence gyermek csapat. Kulcsár Zalán bravúros győzelemet aratott egyéniben. A jól szerváló Jónás Károly Krisztián meglepetés bronzot nyert.

 

Pirosban az újszásziak

 

117-en a megnyitón

 

Újszászi serdülő csapatok egymás ellen

 

Újszász - Szederkény serdülő leány mérkőzés

 

A Szederkény - Újszász gyermek fiú csapat döntő után. Pirosban az újszásziak: Csobai Levente, Kulcsár Zalán, Konka Dániel és Szurmai Bence

 

Gyermek leány csapat: 2. Dunaújváros Gárdonyi, 1. Cserszegtomaji SK, 3. Újszászi VVSE (Oláh Lola, Breszkó Klaudia, Hajdú Fanni)

 

Gyermek fiú csapat: 2. Újszászi VVSE (Csobai Levente, Kulcsár Zalán, Konka Dániel, Szurmai Bence), 1. Szederkény, 3. Cserszegtomaji SK

 

Serdülő fiú csapat: 2. Újszászi VVSE (Béki Norbert, Sebők Roland, Oláh Péter, Zsigmond Tamás), 1. Újszászi VVSE (Varga-Nagy Bálint, Kökény Martin, Rab Alexander), 3. Dunaújváros Gárdonyi

 

Ifjúsági leány csapat: 2. Újszászi VVSE (Bakó Lili, Szaszkó Dorka, Vachal Krisztina, Kovács Evelin), 1. Pusztaszer PISZE SE, 3. Újszászi VVSE (Diós Letícia, Kovács Brigitta, Konka Tímea, Ézsiás Zsófia)

 

Ifjúsági fiú csapat: 2. Tápióbicske ST, 1. Újszászi VVSE (Kökény Zoltán, Bakos Dávid, Galambos László), 3. Újszászi VVSE (Kenyeres Krisztián, Czétényi Krisztián, Csabai Gábor)

 

Gyermek fiú egyéni: 2. Zsdrájevics Niko (Szederkény), 1. Kulcsár Zalán (Újszászi VVSE), 3. Trubics Gorán (Szederkény) és Jónás Károly (Újszászi VVSE)

 

Serdülő leány egyéni: 2. Buki Napsugár (Pusztaszer PISZE SE), 1. Horváth Lili (Cserszegtomaji SK), 3. Belovári Panna (Cserszegtomaji SK) és Suki Bianka (Újszászi VVSE)

 

Ifjúsági fiú egyéni: 2. Árvai Milán (Tápióbicske ST), 1. Kökény Zoltán (Újszászi VVSE), 3. Kanalas Márió (Újszászi VVSE) és Kenyeres Krisztián (Újszászi VVSE)

 

Serdülő fiú egyéni: 2. Rab Alexander (Újszászi VVSE), 1. Kökény Martin (Újszászi VVSE), 3. Sebők Roland (Újszászi VVSE) és Mezei Gábor (Tápióbicske ST)

 

Ifjúsági leány egyéni: 2. Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), 1. Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 3 Kovács Evelin (Újszászi VVSE) és Szaszkó Dorka (Újszászi VVSE)

 

Google Photos

Fotó: Fehér János

 

Lábtoll-labda az Aktív rádió hétvégi sportműsorában, a Ziccerben. Szerkesztő: Kovács Tibor.

 

Forrás: D+ TV

 

Gyermekek

Fiú csapat (10): 1. Trubics Gorán, Varga Balázs, Zsdrájevics Niko (Szederkény), 2. Csobai  Levente, Konka Dániel, Kulcsár Zalán, Szurmai Bence (Újszászi VVSE), döntő: 11-4, 8-11, 11-7, 3. Berezvai Barbara, Farkas Bence, Román Sándor (Cserszegtomaji SK). További újszászi eredmények: 4. Jónás Károly Krisztián, Sándor Kristóf, Sebők Bence

Fiú egyéni (31): 1. Kulcsár Zalán (Újszászi VVSE), 2. Zsdrájevics Niko (Szederkény), döntő: 7-11, 11-5, 11-8, 3. Trubics Gorán (Szederkény) és Jónás Károly Krisztián (Újszászi VVSE), 6. Konka Dániel, 7. Szurmai Bence, 8. Csobai Levente

Leány csapat (4): 1. Berezvai Barbara, Gumhert Noémi, Pál Diána (Cserszegtomaji SK), 2. Csenki Sára, Farkas Vanessza, Kondor Anett, Kovács Alexa Réka, Szücs Vivien (Dunaújváros Gárdonyi), döntő: 11-0, 11-5, 3. Breszkó Klaudia, Hajdú Fanni, Oláh Lola (Újszászi VVSE)

Leány egyéni (18): 1. Pál Diána (Cserszegtomaji SK), 2. Gumhert Noémi (Cserszegtomaji SK), döntő: 11-9, 5-11, 11-5, 3. Hegedűs Petra (Pusztaszer PISZE SE) és Berezvai Barbara (Cserszegtomaji SK), 7. Oláh Lola

Serdülők

Fiú csapat (4): 1. Kökény Martin, Rab Alexander, Varga-Nagy Bálint (Újszászi VVSE), 2. Béki Norbert, Oláh Péter, Sebők Roland, Zsigmond Tamás (Újszászi VVSE), döntő: 11-8, 11-9, 3. Bozár János Rajmond, Major István Csongor, Rupa Roland (Dunaújváros Gárdonyi), 4. Kanalas József, Lázár Sándor, Makula Lajos, Oláh Krisztián

Fiú egyéni (16): 1. Kökény Martin (Újszászi VVSE), 2. Rab Alexander (Újszászi VVSE), döntő:  11-9, 11-9, 3. Mezei Gábor (Tápióbicske ST) és Sebők Roland (Újszászi VVSE), 7. Varga-Nagy Bálint, 8. Oláh Péter

Leány csapat (5): 1. Belovári Panna, Horváth Lili, Lázár Petra (Cserszegtomaji SK), 2. Börzöli Nikoletta, Lendvai Dalma, Tóth Réka (Szederkény), döntő:  11-7, 11-5, 3. Hegedűs Petra, Horváth Ramóna, Kiss Bettina (Pusztaszer PISZE SE), 5. Breszkó Viktória, Kolmanics Bianka, Lázár Zsuzsanna, Suki Bianka

Leány egyéni (16): 1. Horváth Lili (Cserszegtomaji SK), 2. Buki Napsugár (Pusztaszer PISZE SE), döntő: 2-11, 11-3, 16-14, 3. Belovári Panna (Cserszegtomaji SK) és Suki Bianka (Újszászi VVSE), 6. Kolmanics Bianka

Ifjúságiak

Fiú csapat (5): 1. Bakos Dávid, Galambos László, Kökény Zoltán (Újszászi VVSE), 2. Árvai Milán, Mezei Gábor, Vadas Viktor (Tápióbicske ST, Dunaújváros Rudas), döntő: 15-12, 15-10, 3. Czétényi Krisztián, Csabai Gábor, Kenyeres Krisztián (Újszászi VVSE), 5. Farkas Levente, Kanalas Márió, Virág Attila

Fiú egyéni (14): 1. Kökény Zoltán (Újszászi VVSE), 2. Árvai Milán (Tápióbicske ST), döntő: 15-12, 15-9, 3. Kanalas Márió (Újszászi VVSE) és Kenyeres Krisztián (Újszászi VVSE), 5. Virág Attila, 6. Galambos László, 8. Csabai Gábor

Leány csapat (7): 1. Buki Napsugár, Horváth Orsolya, Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), 2. Bakó Lili, Kovács Evelin, Szaszkó Dorka, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), döntő: 15-13, 15-13, 3. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Konka Tímea, Kovács Brigitta (Újszászi VVSE)

Leány egyéni (19): 1. Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 2. Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), döntő: 15-8, 14-16, 15-8, 3. Kovács Evelin (Újszászi VVSE) és Szaszkó Dorka (Újszászi VVSE), 5. Bakó Lili, 6. Kovács Brigitta, 8. Diós Letícia

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 6 4 10 20
Cserszegtomaji SK 4 1 3 8
Pusztaszer PISZE SE 1 2 2 5
Szederkény 1 2 1 4
Dunaújváros Gárdonyi - 1 1 2
Tápióbicske ST - 2 1 3

 

Idénynyitó gyermek, serdülő és ifjúsági országos verseny
Dunaújváros, 2019. február 9.
7 egyesület, 117 versenyző
  Gyermekek  
  Fiú csapat (10)  
1. Trubics Gorán, Varga Balázs, Zsdrájevics Niko Szederkény
2. Csobai Levente, Konka Dániel, Kulcsár Zalán, Szurmai Bence Újszászi VVSE
3. Berezvai Barbara, Farkas Bence, Román Sándor Cserszegtomaji SK
4. Jónás Károly Krisztián, Sándor Kristóf, Sebők Bence Újszászi VVSE
5. Lednecki Patrik Balázs, Sziver Patrik, Nagy Dániel Dunaújváros Gárdonyi
6. Irowa Noel, Rabi Marcell, Rédli István Márk Dunaújváros Gárdonyi
7. Budai Tamás Szebasztián, Farkas István, Kádár Barna, Sebők Martin Dunaújváros Gárdonyi
8. Bálint Ádám, Kovács Dominik, Lantos Simon Úri Szent Imre Általános Iskola
9. Csatári Ábel István, Hasanic Dávid Márk, Szücs Tamás Eduárd, Zudor Milán Csaba Dunaújváros Gárdonyi
10. Nagy Tamás, Szőcs Áron, Túri Bodza Úri Szent Imre Ált. Isk.
  Fiú egyéni (31)  
1. Kulcsár Zalán Újszászi VVSE
2. Zsdrájevics Niko Szederkény
3. Trubics Gorán Szederkény
4. Jónás Károly Krisztián Újszászi VVSE
5. Farkas Bence Cserszegtomaji SK
6. Konka Dániel Újszászi VVSE
7. Szurmai Bence Újszászi VVSE
8. Csobai Levente Újszászi VVSE
9. Lednecki Patrik Balázs Dunaújváros Gárdonyi
10. Kádár Barna Dunaújváros Gárdonyi
11. Lantos Simon Úri Szent Imre Ált. Isk.
12. Román Sándor Cserszegtomaji SK
13. Varga Balázs Szederkény
14. Zudor Milán Csaba Dunaújváros Gárdonyi
15. Rédli István Márk Dunaújváros Gárdonyi
16. Sándor Kristóf Újszászi VVSE
17. Hasanic Dávid Márk Dunaújváros Gárdonyi
18. Sebők Bence Újszászi VVSE
19. Sebők Martin Dunaújváros Gárdonyi
20. Rabi Marcell Dunaújváros Gárdonyi
21. Sziver Patrik Péter Dunaújváros Gárdonyi
22. Nagy Dániel Dunaújváros Gárdonyi
23. Csatári Ábel István Dunaújváros Gárdonyi
24. Bálint Ádám Úri Szent Imre Ált. Isk.
25. Nagy Tamás Úri Szent Imre Ált. Isk.
26. Farkas István Dunaújváros Gárdonyi
27. Irowa Noel Dunaújváros Gárdonyi
28. Budai Tamás Szebasztián Dunaújváros Gárdonyi
29. Szőcs Áron Úri Szent Imre Ált. Isk.
30. Kovács Dominik Úri Szent Imre Ált. Isk.
31. Szűcs Tamás Eduárd Dunaújváros Gárdonyi
  Leány csapat (4)  
1. Berezvai Barbara, Gumhert Noémi, Pál Diána Cserszegtomaji SK
2. Csenki Sára, Farkas Vanessza, Kondor Anett, Kovács Alexa Réka, Szücs Vivien Dunaújváros Gárdonyi
3. Breszkó Klaudia, Hajdú Fanni, Oláh Lola Újszászi VVSE
4. Balatinácz Miléna, Domokos Viktória, Troszt Fanni, Tukacs Noémi Szederkény
  Leány egyéni (18)  
1. Pál Diána Cserszegtomaji SK
2. Gumhert Noémi Cserszegtomaji SK
3. Hegedűs Petra Pusztaszer PISZE SE
4. Berezvai Barbara Cserszegtomaji SK
5. Csenki Sára Dunaújváros Gárdonyi
6. Balatinácz Miléna Szederkény
7. Oláh Lola Újszászi VVSE
8. Kondor Anett Dunaújváros Gárdonyi
9. Domokos Viktória Szederkény
10. Farkas Vanessza Dunaújváros Gárdonyi
11. Troszt Fanni Szederkény
12. Tukacs Noémi Szederkény
13. Breszkó Klaudia Újszászi VVSE
14. Hajdú Fanni Újszászi VVSE
15. Szücs Vivien Dunaújváros Gárdonyi
16. Horváth Ramóna Pusztaszer PISZE SE
17. Kovács Alexa Réka Dunaújváros Gárdonyi
18. Túri Bodza Úri Szent Imre Ált. Isk.
  Serdülők  
  Fiú csapat (4)  
1. Kökény Martin, Rab Alexander, Varga-Nagy Bálint Újszászi VVSE
2. Béki Norbert, Oláh Péter, Sebők Roland, Zsigmond Tamás Újszászi VVSE
3. Bozár János Rajmond, Major István Csongor, Rupa Roland Dunaújváros Gárdonyi
4. Kanalas József, Lázár Sándor, Makula Lajos, Oláh Krisztián Újszászi VVSE
  Fiú egyéni (16)  
1. Kökény Martin Újszászi VVSE
2. Rab Alexander Újszászi VVSE
3. Mezei Gábor Tápióbicske ST
4. Sebők Roland Újszászi VVSE
5. Balogh Márton Pusztaszer PISZE SE
6. Bozár János Rajmond Dunaújváros Gárdonyi
7. Varga-Nagy Bálint Újszászi VVSE
8. Oláh Péter Újszászi VVSE
9. Makula Lajos Újszászi VVSE
10. Zsigmond Tamás Újszászi VVSE
11. Major István Csongor Dunaújváros Gárdonyi
12. Rupa Roland Dunaújváros Gárdonyi
13. Lázár Sándor Újszászi VVSE
14. Oláh Krisztián Újszászi VVSE
15. Kanalas József Újszászi VVSE
16. Béki Norbert Újszászi VVSE
  Leány csapat (5)  
1. Belovári Panna, Horváth Lili, Lázár Petra Cserszegtomaji SK
2. Börzöli Nikoletta, Lendvai Dalma, Tóth Réka Szederkény
3. Hegedűs Petra, Horváth Ramóna, Kiss Bettina Pusztaszer PISZE SE
4. Fónai Panka, Szabó Fruzsina, Tóth Bettina Szederkény
5. Breszkó Viktória, Kolmanics Bianka, Lázár Zsuzsanna, Suki Bianka Újszászi VVSE
  Leány egyéni (16)  
1. Horváth Lili Cserszegtomaji SK
2. Buki Napsugár Pusztaszer PISZE SE
3. Belovári Panna Cserszegtomaji SK
4. Suki Bianka Újszászi VVSE
5. Börzöli Nikoletta Szederkény
6. Kolmanics Bianka Újszászi VVSE
7. Szöllősi Vanessza Réka Dunaújváros Gárdonyi
8. Lázár Petra Cserszegtomaji SK
9. Tóth Réka Szederkény
10. Lázár Zsuzsanna Újszászi VVSE
11. Fónai Panka Szederkény
12. Lendvai Dalma Szederkény
13. Kiss Bettina Pusztaszer PISZE SE
14. Tóth Bettina Szederkény
15. Breszkó Viktória Újszászi VVSE
16. Szabó Fruzsina Szederkény
  Ifjúságiak  
  Fiú csapat (5)  
1. Bakos Dávid, Galambos László, Kökény Zoltán Újszászi VVSE
2. Árvai Milán, Mezei Gábor, Vadas Viktor Tápióbicske ST, Dunaújváros Rudas
3. Czétényi Krisztián, Csabai Gábor, Kenyeres Krisztián Újszászi VVSE
4. Koszorús Mirkó, Koszorús Sámuel, Sándor Barnabás Cserszegtomaji SK
5. Farkas Levente, Kanalas Márió, Virág Attila Újszászi VVSE
  Fiú egyéni (14)  
1. Kökény Zoltán Újszászi VVSE
2. Árvai Milán Tápióbicske ST
3. Kanalas Márió Újszászi VVSE
4. Kenyeres Krisztián Újszászi VVSE
5. Virág Attila Újszászi VVSE
6. Galambos László Újszászi VVSE
7. Sándor Barnabás Cserszegtomaji SK
8. Csabai Gábor Újszászi VVSE
9. Farkas Levente Újszászi VVSE
10. Vadas Viktor Dunaújváros Rudas
11. Bakos Dávid Újszászi VVSE
12. Koszorús Sámuel Cserszegtomaji SK
13. Czétényi Krisztián Újszászi VVSE
14. Koszorús Mirkó Cserszegtomaji SK
  Leány csapat (7)  
1. Buki Napsugár, Horváth Orsolya, Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
2. Bakó Lili, Kovács Evelin, Szaszkó Dorka, Vachal Krisztina Újszászi VVSE
3. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Konka Tímea, Kovács Brigitta Újszászi VVSE
4. Gyalog Csenge, Gyetvai Boglárka, Rénes Boglárka, Szrapkó Sára Cserszegtomaji SK
5. Honti Lívia, Szigedi Barbara, Szigedi Hanna Tápióbicske ST
6. Ledneczki Rebeka, Pottondi Judit, Szöllősi Vanessza Dunaújváros
7. Csenki Doroti, Kovács Gina, Tapodi Karina Dunaújváros
  Leány egyéni (19)  
1. Vachal Krisztina Újszászi VVSE
2. Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
3. Kovács Evelin Újszászi VVSE
4. Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
5. Bakó Lili Újszászi VVSE
6. Kovács Brigitta Újszászi VVSE
7. Horváth Orsolya Pusztaszer PISZE SE
8. Diós Letícia Újszászi VVSE
9. Rénes Boglárka Cserszegtomaji SK
10. Konka Tímea Újszászi VVSE
11. Gyalog Csenge Cserszegtomaji SK
12. Pottondi Judit Dunaújváros Rudas
13. Szrapkó Sára Cserszegtomaji SK
14. Ézsiás Zsófia Újszászi VVSE
15. Lednecki Rebeka Dunaújváros Kereskedelmi
16. Tapodi Karina Dunaújváros Kereskedelmi
17. Csenki Doroti Dunaújváros Kereskedelmi
18. Kovács Gina Dunaújváros Kereskedelmi
19. Gyetvai Boglárka Cserszegtomaji SK

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.