NB-II Újszász – Gyula 7-5

Az NB-II-es csapatbajnokság utolsó fordulójában a középcsapatnak számító Gyula együttesét fogadtuk. Számunkra már nem volt tétje a mérkőzésnek, hiszen gyakorlatilag bajnoknak voltunk tekintve, ennek ellenére Varga kivételével az alapcsapatunk játszott. Eléggé hullámzó teljesítményeket nyújtottunk, hiszen Muhari, Molnár, Szíjártó is váratlan veszteséget szenvedett.  A többi táblán jól álltak sakkozóink, sorra aratták a győzelmeket, és végül magabiztos győzelem született.

Győzött: Czeglédi László, Takács Lajos, Váradi László, Gulyás Zoltán, Inges Zénó
Döntetlenezett: Simonyi Zoltán, Csízik Károly, Pásztor Attila, Kovács Lilla
Vesztett: Muhari László, Molnár László, Szíjártó Csaba

Csapatunk mind a 11 ellenfelét legyőzve, óriási pontelőnnyel megnyerte a bajnokságot.

Az NB-I B-be való feljutásért osztályozót kell játszanunk a Kőbánya SC (Budapest) és a Miskolci Kisbocsok csapatai ellen. A három együttesből kettő fog feljutni, így nem lesz egyszerű dolgunk.

A csapatbajnokság végeredménye:
1. Újszász 91,5 pont, 2. Makó II 78 pont, 3. Karcag 76,5 pont, 4. Békés 76 pont, 5. Tóth László SE-II (Kecskemét) 68,5 pont, 6. Gyula 64 pont, 7. Maróczy Géza SE-II (Szeged) 63 pont, 8. Meritum SE (Szeged) 63 pont, 9. Kiskunfélegyháza 60,5 pont, 10. TÁKISZ SE (Kecskemét) 59 pont, 11. Szentes 56 pont, 12. Nádudvar 29 pont

Tartalék együttesünk számára is véget ért a megyei csapatbajnokság. Az utolsó fordulóban a dobogóra pályázó Karcag együtteséhez látogattunk. Sajnos, tartalékosan ültünk asztalhoz, ennek ellenére azonban nagyszerűen játszottunk. Végig izgalmas mérkőzésen igazságos döntetlen született. Ezzel a szép teljesítménnyel a dobogó harmadik fokán végzett csapatunk.

 

Karcag-II Újszász II 5-5

Győzött: Gulyás, Kovács I, Kovács L, Nyers D
Döntetlenezett: Pásztor
Vesztett: Muhari G, Gömöri, Tálas, Nyers L

A bajnokság végeredménye:
1. Kisújszállás-II 60 pont, 2. Szolnok 50,5 pont, 3. Újszász-II 48,5 pont, 4. Karcag-II 44,5 pont, 5. Abony 39,5 pont, 6. Törökszentmiklós 35 pont, 7. Túrkeve 34 pont, 8. Martfű 26 pont, 9. Kunszentmárton 17 pont

 

Sakkszakosztályunk május havi programja:

Osztályozó az NB-I B-be való jutásért 05.07. 10:00 Újszász-Miskolci Kisbocsok
Helyszín: művelődési ház
05.14. 10:00 Kőbánya SC (Budapest) – Újszász

Varga László

 

Google Photos

Fotó: Fehér János

 

NB-II Békés – Újszász 3,5-8,5

Az NB-II-es csapatbajnokság 8. fordulójában rangadóra került sor, hiszen a második helyezett Békés együtteséhez látogattunk. Tétje elsősorban a dobogóért küzdő hazaiaknak volt, így a megbeszéltek alapján elsősorban az éltáblákon elfogadtató volt a döntetlen. Játékosaink nem is kockáztattak, és a megnyitás után Simonyi, Muhari, Czeglédi és Molnár remizett ellenfelével. Már ekkor látszott, hogy a középtáblákon kijön a tudáskülönbség.

Szíjártó, Takács, Varga, Váradi és Csízik szép játszmákban győzelmet arattak. Összességében magabiztos győzelem született, és ami még kiemelendő, senki nem kapott ki. A kiütéses sikerrel bár matematikailag még nem, de gyakorlatilag megnyertük a bajnokságot.

Győzött: Takács, Szíjártó, Varga, Váradi, Csízik
Döntetlenezett: Simonyi, Muhari, Czeglédi, Molnár, Pásztor, Kovács L, Nyers D

A bajnokság állása az utolsó forduló előtt: 1. Újszász 84,4 pont, 2. Makó -II 73,5 pont, 3. Karcag 70 pont, 4. Békés 69 pont, 5. Tóth László SE-II (Kecskemét) 63,5 pont, 6. Gyula 59 pont, 7. Maróczy Géza SE-II (Szeged), Meritum SE (Szeged) 55 pont, 9. Kiskunfélegyháza 55 pont, 10. TÁKISZ SE (Kecskemét) 53,5 pont, 11. Szentes 49,5 pont, 12. Nádudvar 24,5 pont.

 

Újszász- II 8,5-1,5 Törökszentmiklós

A megyei csapatbajnokságban márciusban egy mérkőzést játszott tartalék együttesünk. A középcsapatnak számító Törökszentmiklós együttesét fogadtuk. A dobogóért folytatott küzdelemben mindenképpen a nagyarányú győzelem volt az elfogadható eredmény. Játékosaink jól küzdöttek, sorban aratták a győzelmeket, és vereség nélkül nagyarányú győzelem született.

Győzött: Kovács I, Muhari G, Gömöri, Kovács L, Nyers D, Nyers L, Kurdi
Döntetlenezett: Varga, Gulyás, Tálas

A bajnokság állása az utolsó forduló előtt:
1. Kisújszállás II 51,5 pont, 2. Újszász II 43,5 pont, 3. Karcag II 41,5 pont, 4. Szolnok 41 pont, 5. Törökszentmiklós 35 pont, 6. Túrkeve 33,5 pont, 7. Abony 31,5 pont, 8. Martfű 24,5 pont, 9. Kunszentmárton 15 pont

 

Szakosztályunk április havi programja:

04.09. 10 óra NB-II 11. forduló Újszász – Gyula
04.23. megyei csb. 9. forduló Karcag II – Újszász II

Varga László

 

Takács Lajos: FIDE mesterünk szép játékkal győzött a rangadón

Fotó: Fehér János

 

NB-II Újszász – Szentes 8,5-3,5
TÁKISZ SE (Kecskemét) – Újszász 4-8

Az NB-II-es csapatbajnokság 8. fordulójában a gyenge játékerőt képviselő Szentes együttesét fogadtuk. Molnár nem tudta vállalni a játékot, őt Gulyás helyettesítette. Már a megnyitások után látszódott, hogy jóval nagyobb játékerőt képviselünk. A hátsó táblákon előnyösebb állásokat alakítottunk ki, ami később pontokban is jelentkezett. A magabiztos előnyünk birtokában az éltáblákon nem kockáztattunk, így az első négy játékosunk döntetlenben egyezett meg ellenfelével.

Győzött: Takács, Váradi, Csízik, Pásztor, Kovács L

Döntetlenezett: Simonyi, Muhari I, Czeglédi, Szíjártó, Varga, Gulyás, Inges

A következő fordulóban a középcsapatnak számító kecskeméti TÁKISZ együtteséhez látogattunk.

Csak a győzelem volt elfogadható eredmény, ezért több táblán éles játék alakult ki. Ellenfelünk sokáig jól tartotta magát, több táblán értékes döntetlent értek el. Él játékosaink kiváló teljesítményének köszönhetően végül magabiztos újszászi siker született.

A két nagyarányú győzelemmel tovább növeltük előnyünket a riválisokkal szemben, így félig már a zsebünkben érezhetjük a bajnoki aranyérmet.

Győzött: Simonyi, Muhari I, Czeglédi, Szíjártó, Pásztor, Kovács L.

Döntetlenezett: Molnár, Varga, Váradi, Csízik.

Vesztett: Takács, Nyers D.

A bajnokság állása a 9. forduló után:
1. Újszász 76 pont, 2. Makó II, Békés 65,5 pont, 4. Karcag 61,5 pont, 5. Tóth László SE-II (Kecskemét) 57,5 pont, 6. Kiskunfélegyháza 51 pont, 7. TÁKISZ SE (Kecskemét) 50,5 pont, 8. Gyula 50 pont, 9. Meritum SE (Szeged) 49,5 pont, 10. Maróczy Géza SE-II (Szeged), Szentes 46 pont, 12. Nádudvar 25 pont

 

A megyei csapatbajnokságban, februárban egy fordulót rendeztek. Tartalék együttesünk a 8. helyen álló Martfű együttesét fogadta. Már a megnyitások után kijött a papírforma, és sorban arattuk a győzelmeket. Sajnos, ifjúsági játékosaink betegen ültek asztalhoz, és vereséget szenvedtek.

Újszász-II 7-3 Martfű

Győzött: Varga, Pásztor, Gulyás, Inges, Kovács L, Kurdi

Döntetlenezett: Merena, Muhari G

Veszett: Nyers D, Nyers L.

A bajnokság állása:
1. Kisújszállás-II 36 pont, 2. Újszász-II 35 pont, 3. Törökszentmiklós 29,5 pont, 4. Szolnok 28,5 pont, 5. Karcag-II 28 pont, 6. Abony, Túrkeve 25,5 pont, 8. Martfű 19 pont, 9. Kunszentmárton 13 pont.

 

Sakkszakosztályunk március havi programja:

03.12 NB-II 10. forduló Békés- Újszász

03.26 9.00 megyei csb. Újszász II- Törökszentmiklós

Varga László

 

Pásztor Attila: februárban mindhárom mérkőzését megnyerte

 

NB-II Makó II – Újszász 5,5-6,5

Az NB-II-es csapatbajnokság 7. fordulójában igazi rangadóra került sor, hiszen a 2. helyezett Makó tartalék együtteséhez látogattunk. Mindkét együttes a lehető legjobb összeállításban ült asztalhoz, így szoros eredményre lehetett számítani. A megnyitások után több táblán jobban álltunk, a középjátékban Molnár, Csízik és Varga előnyét fokozatosan növelte, és 3 órai játék után győzelmet arattak. Sajnos, ekkor már látszódott, hogy elsősorban az éltáblákon rosszabbul állunk, amely a végjátékban vereségeket is jelentett. Szerencsére ifi táblásaink jól játszottak, és Peredi, Inges szép játszmában győzött. Összességében igazságos eredmény született, és továbbra is nagy főlénnyel (8 ponttal) vezetjük a tabellát Békés együttese előtt.

Győzött: Molnár, Varga, Csízik, Pásztor, Inges, Peredi
Döntetlenezett: Váradi
Vesztett: Simonyi, Muhari I., Czeglédi, Szíjártó, Takács

A bajnokság állása a hetedik forduló után:
1. Újszász 59,5 pont, 2. Békés 51,5 pont; 3. Makó II 50 pont; 4. Karcag 48 pont; 5. Tóth László SE-II (Kecskemét) 45 pont; 6. TÁKISZ (Kecskemét) 42,5 pont; 7. Gyula 40 pont; 8. Kiskunfélegyháza 37,5 pont; 9. Maróczy Géza SE-II (Szeged), Szentes 36,5 pont; 11. Meritum SE (Szeged) 35 pont; 12. Nádudvar 18 pont.

Sakkszakosztály február havi programja:
2017.02.05.: 9 óra megyei csb. Újszász II- Martfű
2017.02.12.: 10 óra NB-II 8. forduló Újszász-Szentes
2017.02.26.: 9 óra NB-II 9. forduló TÁKISZ SE (Kecskemét) – Újszász

A hazai mérkőzések helyszíne a művelődési ház.

Varga László

 

Varga László: négy győzelem és három döntetlen a mérlege

 

NB-II Újszász – Nádudvar 11-1

A csapatbajnokság idei utolsó fordulójában az utolsó helyezett együttest fogadtuk. Már a rajtnál látszódott, hogy ellenfelünk sokkal gyengébb a többi csapatnál, ezért mindenképpen csak a nagyarányú győzelem volt az elfogadható eredmény. Ennek szellemében éles megnyitásokat választottunk, amely meg is hozta a gyümölcsét. A középjátékban, illetve a végjátékban sorra arattuk a győzelmeket, és mindösszesen két döntetlent leadva, kiütéses sikert értünk el. A nagyarányú győzelemmel tovább növeltük előnyünket a bajnokságban, így reális célkitűzés a bajnoki cím megszerzése.

Győzött: Simonyi, Muhari, Czeglédi, Molnár, Szíjártó, Takács, Varga, Gulyás, Inges, Peredi.
Döntetlenezett: Váradi, Csízik

A bajnokság állása a 6. forduló után:
1. Újszász 53 pont, 2. Makó II 44,5 pont, 3. Békés 43,5 pont, 4. Karcag 43 pont, 5.  Tóth László SE-II (Kecskemét) 38 pont, 6. TÁKISZ SE (Kecskemét) 37 pont, 7. Gyula 34,5 pont, 8. Maróczy Géza SE-II (Szeged) 32,5 pont, 9. Kiskunfélegyháza 31 pont, 10. Szentes 30 pont, 11. Meritum SE (Szeged) 29,5 pont, 12. Nádudvar 11,5 pont.

A megyei csapatbajnokságban is egy mérkőzést játszottunk. Tartalék együttesünk Túrkevére látogatott. Ellenfelünk jó erőkből áll, hiszen a mérkőzés előtt a 2. helyen tanyázott. Ezen a napon nekünk jött ki jobban a lépés, és magabiztos győzelmet arattunk.

Túrkeve – Újszász II 3,5-6,5
Győzött: Gulyás, Peredi, Nyers D., Kurdi
Döntetlenezett: Varga, Pásztor, Kovács L., Tálas, Nyers L.
Vesztett: Muhari G.

A bajnokság állása az 5. forduló után:
1. Kisújszállás II 30 pont, 2. Újszász II 28 pont, 3. Túrkeve, Törökszentmiklós 25,5 pont, 5. Szolnok 24,5 pont, 6. Karcag II 20 pont, 7. Abony 19,5 pont, 8. Martfű 16 pont, 9. Kunszentmárton 11 pont.

Szakosztályunk január havi programja:
2017.01.29 NB-II 7. forduló Makó II – Újszász

 

Peredi Olivér ifjúsági játékosunk veretlen a csapatbajnokságban

Fotó: Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.