Izgalmakkal teli hónap volt a július intézményünkben, mert 10-én hivatalosak voltunk Jászárokszállásra a XXI. JNSZM-i Idősotthonok Szépkorú, de Ifjúszívű Lakóinak Kulturális és Sportversenyére. Kettő kategóriában indultunk, tánc és színpadi játék. Koós János emlékére a „A kislány a zongoránál” című dalra adtak elő a dolgozók és lakóink egy kendős táncot, majd a „Hogyan születik a pletyka” című darabot. Mindkét műsorszámmal remekeltek ellátottaink, kendős táncukkal 3. helyezést értek el, melyhez ezúton is szívből gratulálunk! Köszönjük a táncban való közreműködést Molnár Adriennek. Egyéni versenyekből is kivették a részüket időseink, amiben szintén szép eredményeket értek el. 

12-én a Vasutas Szakszervezet is kilátogatott otthonunkba a Vasutasok napja alkalmából, ahol egy kis finomság és nótázás mellett beszélhették meg lakóinkkal az aktualitásokat, a felmerülő kérdéseket megválaszolták. 

Közmunka program keretében intézményünkben dolgozó Kaló Tibor felajánlásából került egy Jézust ábrázoló szobor a kastély épület előtti parkosított területre, melyet 19-én ünnepélyes keretek között áldott meg Miklós János plébános. Lakóink rendszeresen látogatják, hálásan köszönjük nevükben is ezt a szép gesztust. 

Ebben az évben is készültünk a munkatársak gyermekeinek Generációs Nyári Napközis Táborral. 

A programot most is úgy állítottuk össze, hogy az idősek és gyermekek közösen, egymással tölthessék az időt, versenyezhetnek, szórakozhatnak. Vetélkedővel is készültünk nekik, ahol szintén bebizonyosodott, hogy az eltérő generációk milyen nagy egyetértésben, egymás segítésével, összehangoltan tudnak versenyezni.  

A táborban ismét Jancsi bohóc nevettette meg a gyerekeket, majd szerdán is találkozhattunk vele a Habpartyn, amit szintén ő, Ádám János szolgáltatott a gyermekeknek. 

Ezeken kívül volt még tábori zászló készítése, bábelőadás megtekintése, szabadfoglalkozáson belül labdajáték, hullahopp, társasjáték, fogócska, színezés, kártyajátékok, lábtoll, tutaj építése - annak úsztatása a Zagyván.  

A tábori programokat segítették: 

  • Fehér János 
  • Szamóca bábcsoport 
  • Városi Könyvtár 
  • Veres Jánosné 
  • Ádám Zsuzsanna 
  • Dobozi Róbert 

Munkájukat, felajánlásukat köszönjük! Fáradtan, de kellemes és vicces élményekkel telve tértek haza a gyermeket, és elmondásuk szerint jövőre találkozunk ugyanitt. 

Nyitrainé Kiss Katalin
igazgatónő
és a mentálhigiénés csoport
 

 

Hogyan születik a pletyka?

 

Tábori csoportkép

 

Kendős tánc

 

Ünnepség a Jézus szobornál

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.