A 2019. június 1-jei pápalátogatásra zarándokutat szervezett az Újszászi Római Katolikus plébánia a Caritász csoporttal együtt. A zarándoklat fővédnöke Dobozi Róbert polgármester volt, aki mérhetetlen segítséget nyújtott az utazás lebonyolításában, a szállás megszervezésében Csikcsícsón, Újszász város testvértelepülésén. Az ottani önkormányzat vendégházában kaptunk lehetőséget az elszállásolásra. 

Május 30-án reggel 5:00 órától gyülekezett 28 fős csoportunk, majd indulás előtt a templomban János atya megáldotta a zarándokúton résztvevőket, valamint azt a zászlót is, melyet Dobozi Róbert polgármester készíttetett a pápalátogatás alkalmára. 

Csodálatos erdélyi tájakon haladva, kisebb megállókkal, közel 12 órás út után érkeztünk meg Csíkcsicsóra, ahol barátságos fogadtatásban volt részünk. 

Másnap a környező települések nevezetességeit látogattuk meg, majd elutaztunk az ezeréves határhoz (a történelmi magyar országhatár). A bátrabbak közelről is megtekintették a Rákóczi vár maradványait, a felújított vasúti őrházat, melyben vasúttörténeti kiállítás látható (A Magyar Királyi Államvasutak 30-as számú őrháza fogalom a magyar történelemben. Ez volt a legkeletibb ilyen épület az egykori magyar-román határon), a gyimesbükki kápolnát. 

Harmadnap igen borús, esős időre ébredtünk, de indulni kellett Csíksomlyóra, Ferenc pápa szabadtéri szentmiséjére. Csíksomlyó határában a busz leparkolása után teljes erővel zuhogott az eső. Mire az esőkabátot magunkra cibáltuk, már félig el is áztunk. Így indultunk a dűlőúton, sárban, zuhogó esőben a csíksomlyói kegytemplom irányába. Óriási embertömeg menetelt békésen, énekelve előttünk is és utánunk is zászlókkal, lobogókkal, melyek természetesen átvizesedtek, és súlyuk többszörösét nyomták (a zászlóvivők nagy örömére). Több kilométeres gyaloglás után a kegytemplomhoz érve megbeszéltük, hogy a mozgásukban korlátozottak a kegytemplomban maradnak, míg a többiek nekivágnak a még mindig szakadó esőben a hegyoldalnak, a somlyói nyereg elérésére a Hármashalom-oltárhoz. A Szabadtéri misén a részvétel regisztrációhoz volt kötve, de a folyamatosan szakadó eső miatt a helyfoglalást nem szabályozták, így a legkedvezőbb helyet sikerült elfoglalni a Hármashalom-oltárral szemben. Imádkozva, énekelve, áhítattal várta a tömeg Ferenc pápa érkezését. Csodálatos élményben volt részünk: a pápa érkezésével kitisztult az égbolt, felszállt a köd és a pára, elállt az eső, és gyönyörű napsütés kerekedett a mise kezdetére. Együtt imádkozva, énekelve, hatalmas kivetítőkön keresztül is követhették a szertartást végig, ugyanúgy, mint azok, akik a templomban maradtak. A pápai áldás, a himnuszok eléneklése után elindultunk a buszhoz. Útközben óriási öröm ért bennünket, mert a szentatya elvonulását egészen közelről láthattuk, ahonnan szívélyesen integetett csapatunknak. Igaz, hogy átázva, csapzottan, fáradtan, de egy életre szóló élménnyel gazdagodva tértünk vissza szálláshelyünkre. 

Hazaindulásunk délelőttjén Farkaslakán, a templom-kertben Tamási Áron sírjánál tisztelegtünk, majd Miklós János atya és a helyi plébános közös szentmiséjén vettünk részt. Farkaslakán vásárlással is töltöttünk időt, majd fájó szívvel elindultunk hazafelé, magunk mögött hagyva a szépséges erdélyi tájat. 

Hálásan köszönjük Miklós János atyának és Dobozi Róbert polgármesternek ezt a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen az élményekben gazdag zarándokúton. 

Battányi Józsefné
a Caritasz csoport vezetője 

 

Újszászi zarándokok

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.