HIT ÉS ÉLET

2009. szeptember

Elkezdődött az új tanév, új feladatokkal, új kihívásokkal. A hívő ember számára az új tanév új lehetőség és egyben megújuló kötelesség: megismerni katolikus hitünk igazságait.

Kiemelt feladata minden szülőnek és nevelőnek, gondoskodni arról, hogy a felnövekvő nemzedék is megismerje és élje katolikus hitünk igazságait. Ezt minden erővel segíteni kell!

Jelenleg a plébániáink területén élő gyermekek jelentős százalékának nincs módja arra, hogy megismerje katolikus hitét, jóllehet a kedves szülők gyermekük megkeresztelésekor megígérték, hogy gyermeküket katolikus módon nevelik. Olykor előfordul - hála Istennek -, hogy megkereszteletlen szülők is gondoskodnak gyermekeik hitoktatásáról, vallásos nevelésről, de - sajnos - még több az olyan szülő és nevelő, aki erről "megfeledkezik".

Ma, amikor gyermekeinket ezernyi rossz hatás éri, különlegesen is szükséges, hogy szilárd hiten alapuló meggyőződés alakuljon ki gondolkodásukban.

 

Sokan elfeledkeznek, vagy nem tudnak arról, hogy véges életünkről nem is olyan soká, nem földi hatalmasságok, hanem az előtt a Krisztus előtt kell számot adni, aki értünk - minden emberért - szeretetből feláldozta életét a kereszten. ő nem azt kérdezi meg tőlünk, hogy hányas tanulók voltunk, milyen erősek voltunk, hány nyelvet tudunk, hanem azt, hogy tudásunkat valóban jóra használtuk-e?

 

Gyermekeink vallásos nevelése tehát nem valami hobbi, hanem alapvető, kikerülhetetlen emberi kötelesség. Ennek érdekében szülőknek, gyermeknek, tanulónak, óvodának, iskolának mindent meg kell tenni. Hála Istennek és köszönet a jóindulatú szülőknek, nevelőknek, gyermekeknek, diákoknak, vannak, akik jó lelkiismerettel teljesítik feladatukat.

Azonban a jelenlegi helyzetben aligha lehet azt állítani, hogy e téren mindenki teljesíti kötelességét... Vajon ki viseli majd a felelősséget Isten és a történelem előtt?

Mindszenty bíboros - annak idején - az iskolai hitoktatás fakultatívvá tételekor előre megmondta, hogy majd nem győznek elég börtönt építeni. Szóról szóra beteljesedett, amit mondott.

Hány fiatal tud ma felelni arra a kérdésre, hogy mi az élet értelme? Hány család élete megy morálisan tönkre, mert senki sincs, aki megmondaná, hogyan kell emberhez méltóan élni. Mi az ember? Nem ugyanazzal a következménnyel jár, ha erre a Biblia örök érvényű válaszát tudom és hiszem, hogy az ember Isten képmása, vagy ha azt gondolom, hogy az ember a legfejlettebb állat és kész. A Biblia válasza arra késztet, hogy szeretetből áldozat legyek a másik emberért, ellenkező esetben a "nagy hal megeszi a kicsit" embertelen elv érvényesül.

Jézus örök érvényű szavai keménynek tűnhetnek, de értünk mondja: ha meg nem tértek, mindnyájan elvesztek. Itt az idő, hogy mindnyájan felülvizsgáljuk és megújítsuk életünket, amíg nem késő! Legyen velünk Jézus segítsége és a Boldogságos Szűz anyai oltalma.

Miklós János plébános

 

Vége a nyárnak

2009. augusztus

Küszöbön van az új tanév, új feladatokkal, új kihívásokkal. Van, akit ilyenkor elragad a lelkesedés, van, akit hatalmába vesz a szorongás, a félelem, a kudarcok esélye.

Az Egyház sok évszázados gyakorlata ilyenkor: segítségül hívni a Szentlelket, aki annak idején az Egyház létének kezdetén, az első pünkösdkor az apostolokat és a velük imádkozó Szűz Máriát megvilágosította és megerősítette.

Ez akkor különös, szinte kirobbanó erővel történt: az addig nem csupán bátortalan, hanem kimondottan gyáva apostolok kiálltak a néhány héttel korábban Krisztus halálát követelő nép elé, és fejükre olvasták bűneiket, de egyben meghirdették számukra Isten megbocsátó irgalmát. Mostantól már nem a félelem, hanem a bátor bizalom töltötte el őket, és Jézus feltámadásáról nagy elszántsággal tettek tanúságot. Életüket teljesen Isten kezébe helyezték. Ezt tükrözi - többek között - az az esemény is, amikor Heródes ki akarta végeztetni Szent Péter apostolt. Péter tudta, hogy másnap kivégzik, mégis, éjszakának idején, a halál közvetlen közelségében mit tett? Elolvashatjuk az Apostolok Cselekedetei c. újszövetségi Írásban: "azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve." (ApCsel 12,6). Csodálatos ez az Istenre hagyatkozás.

Amikor új tanévet kezdünk, kell, hogy mi is nagyon kérjük a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, hogy akár szülőként, nevelőként, akár tanulóként elszánt bátorsággal és szeretettel tudjunk hozzálátni feladataink betöltéséhez, de ugyanakkor legyen bennünk egy fenntartás nélküli, teljes bizalom a rólunk gondoskodó Istenben.

Az ünnepélyes tanévkezdő szentmise újszászi templomunkban szeptember 13-án, vasárnap délután 6 órakor kezdődik, a szászbereki templomban pedig délelőtt 11-kor (Zagyvarékason de. fél 10-kor). A szentmise végén kenyéráldásra kerül sor, amiként történt ez az elmúlt tanév kezdetén is. Szeretettel várjuk a tanulókat, szülőket, nevelőket.

Miklós János plébános

 

Augusztus hónap ünnepei

2009. július

Küszöbön áll augusztus, sőt, mire ezek a sorok a kedves olvasókhoz jutnak, már el is érkezett a nyár újabb meleg hónapja.

Ebben a hónapban Egyházunknak jelentős ünnepei irányítják figyelmünket hitünk lényeges igazságaira éppúgy, mint a hit hősi tanúira.

A tanúk sorában, mindenekelőtt - a teljesség igénye nélkül - érdemes megemlíteni a Franciaország déli részén lévő kis Ars nevű falucska plébánosát, Vianney Szent Jánost (), aki idén 150 éve, azaz 1859. augusztus 4-én halt meg. XVI. Benedek pápa ezen jeles évfordulóhoz kapcsolta a papság évét.

Ki volt Vienney Szent János? Egy egyszerű parasztcsalád gyermeke, aki a nagynak nevezett francia forradalom polgárháborús körülményei miatt tanulmányait csak jelentős késéssel tudta elkezdeni. Szerény képességei miatt csak a nagy paphiányra való tekintettel szentelte őt fel püspöke, majd a kis, eldugott, néhány száz lakosú Ars község plébánosává tette, ahol odaérkeztekor siralmas állapotok várták: kevés templomjáró mellett négy "jól működő" kocsma. Az új plébános naponta több órán át egyedül imádkozott a templomban, beszédeiben pedig felvette a harcot az iszákosság ellen, aminek eredményeként - nem minden zökkenő nélkül - egymás után zártak be a kocsmák. (Hasonló jelenség ma is, másfelé is elkelne...) Nemcsak a falubeliek magatartása változott meg gyökeresen, de a szent plébános hatása évek múltán messze túljutott a falu határain. Ezrek és ezrek jöttek hozzá, hogy elvégezzék szentgyónásukat. Naponta 10, olykor 16 órán át gyóntatott. Életének forrása és középpontja a mindennapi szentmise volt. Rendkívül szigorú és következetes volt önmagához, az esendő emberek felé pedig csodálatra méltó hitelességgel képviselte Isten irgalmas szeretetét.

Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta karmelita apáca, vértanú a következő szent, akit feltétlenül meg kell említenünk. A hívő zsidó családból származó filozófusnő, aki felnőttként keresztelkedett meg, tudatosan felajánlotta életét a német és a zsidó népért, a haláltábor foglyaiban tartotta a lelket, majd 1942. augusztus 9-én Auschwitzben a gázkamrában fejezte be földi pályafutását.

Szent Lőrinc vértanú ünnepét augusztus 10-én tartja Egyházunk. A 3. században élt, szegényeket gondozó diakónust tüzes rostélyon sütötték meg, mégsem tagadta meg hitét.

Szent Maximílián Kolbe lengyel minorita szerzetes-pap ünnepe augusztus 14-én van, mivel 1941-ben ezen a napon halt meg vértanúként úgy, hogy az auschwitzi haláltáborban szenvedő egyik családapa helyett önként vállalta az éhhalált.

Augusztus hónap kiemelkedően kedves és szép ünnepe Szűz Mária mennybevételének parancsolt ünnepe, (közismertebb nevén Nagyboldogasszony), amikor is az egész Egyház örvendezik annak, hogy Szűz Máriát Isten földi pályafutása után testestül, lelkestül fölvitte a mennyei dicsőségbe.

Országunkban és Újszász városában egyaránt kiemelkedően fontos augusztus 20-a, Szent István király ünnepe, aki példájával ma is tanít igazi hazaszeretetre, példás családi életre (mert ugyebár bajor Gizellával nem élettársi kapcsolatban, hanem szentségi házasságban élt!!!) és elkötelezett vallásosságra. Bárcsak áthatná a felelősségtudat országunk vezetőit és a családapákat úgy, mint Szent István királyt. Amennyiben ez megvalósul, lesz jövője népünknek.

Joggal fohászkodhatunk:

Ahh, hol vagy magyarok
tündöklő csillaga,
ki voltál valaha
országunk istápja?
Hol vagy István király?
Téged magyar kíván
gyászos öltözetben
teelőtted sírván.

Miklós János plébános

 

ARATÁS

2009. június

Június közepén - végén országúton, vagy a határt járva lépten-nyomon aratást végző embereket, gépeket lát az ember.

Visszagondolok ilyenkor gyermekkoromra, amikor volt szerencsém megtapasztalni azt, hogy mit is jelent a marokszedés, ami a földművelő munka kemény része volt.

Gépen ülve, a hőséget, port viselve ma sem szórakoztató műsor aratni, sőt változatlanul az egyik legfárasztóbb, legkeményebb munka. Ráadásul, ha a munkafolyamatot kezdetétől a végéig: a vetéstől az aratásig nézzük, ehhez a munkához rendkívül makacs elszántság kell. Aki ősszel elveti a magot, mindaddig nem biztos munkájának eredményében, ameddig zsákokban nem áll a learatott, kicsépelt gabona. Hiszen hiába kel ki ősszel idejében a gabona, hiába takarja be a fagytól óvó hóréteg, hiába kedvező a tavaszi idő, hiába fejlődik ki a gazdagnak ígérkező termés, ha az aratást megelőző napon megérkezik a hosszan tartó szeles eső, szinte minden kárba veszhet, lehet, hogy a jó termést a penész eszi meg.

Nagy hálával és tisztelettel tartozunk ezért mindannyian azoknak, akik a nap terhét és hevét viselve fáradoznak mindennapi kenyerünkért, és itt bizony nem feledkezhetünk meg a pékek emberpróbáló munkájáról sem. Persze ez a megbecsülés és tisztelet akkor lesz életté, ha a kenyeret és egyáltalán az ételt nem pazaroljuk, dobjuk a szemétbe, hanem rendeltetésének megfelelően fogyasztjuk.

Az aratás szó kapcsán aztán eszünkbe kell, hogy jusson Jézus szava: "Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába" (Mt 9,38). - Ezek a szavak arra vonatkoznak, hogy imádkoznunk kell papokért, papi hivatásokért.

Papnak lenni gyönyörű hivatás! Ezt 43 évi papi szolgálat után is örömmel mondhatom! Papi életem során nem kevés olyan eset történt, amikor meg kellett élnem: csak ezért is érdemes volt igent mondani az isteni hívásra. Hányszor csodálhattam meg fiatalok, felnőttek buzgóságát, őszinte hitét, amikor rátaláltak életük értelmére. Hányszor tapasztalhattam meg a halál küszöbén álló emberek Istenre találását. Hányszor élhettem meg, mekkora ajándék, öröm és feladat hinni Jézus Krisztusban.

Senki ne higgye azonban, hogy papnak lenni tömény sikertörténet. Kudarc és a munka látszólagos teljes eredménytelensége is állandó kísérője ennek a szolgálatnak, hívatásnak. Ez mégsem ok a csüggedésre! Fáradhatatlanul kell mindig újra kezdeni, és Jézus, Mária és a szentek példájából tanulni. Mindig is szükség volt papi hivatásokra, de meggyőződésem, hogy ma - reményvesztett világunkban - minden eddiginél inkább. Mert kell, hogy minden keresztény a remény tanúja legyen, és ebben a papok különösen is élen járjanak. Ezért hát kérjük az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.

Miklós János plébános

 

Húsvéti örömünk

2009. április

Rohan az idő! Néhány hete még oly messzinek tűnt a húsvét, most pedig már szinte küszöbön van. Bizonyára a szent negyven nap, vagyis Nagyböjt eddig eltelt napjai gyümölcsözőek voltak számunkra. Többet imádkoztunk, többet gondoltunk Urunk értünk vállalt szenvedéseire, és bizonyára nagyobb gonddal törődtünk embertársainkkal. Városunkban és Zagyvarékason számosan éltek a lehetőséggel, és a lelkigyakorlat során, vagy azon kívül elvégezték szentgyónásukat. Bizonyára adott esetben - ha kellett - nagylelkűbbek voltunk a megbocsátásban.

A nagyhét szent napjai újabb elmélyedésre, töltekezésre adnak alkalmat: Virágvasárnapon (húsvét előtti vasárnap) az ünnepi szentmise barkaszenteléssel kezdődik. A barkaágak emlékeztetnek bennünket azokra a pálmaágakra, amelyekkel Jeruzsálem népe köszöntötte a szent városba szamárháton bevonuló Úr Jézust. Gyönyörű ének kíséri ezt a szent liturgiát, majd a szentmisében megrázó jövendölést hallunk Jézus szenvedéséről, és meghallgatjuk a passiót (Jézus szenvedéséről szóló evangéliumi részletet). Ezt sokfelé a világon (így Újszászon is) éneklik.

Szerte a világon nagycsütörtökön a püspöki székesegyházakban ünnepi szentmisére kerül sor, amikor is az egyházmegye papsága ünnepélyesen megújítja a pappá szenteléskor tett ígéreteket, a püspök pedig megáldja a keresztelésnél, bérmálásnál, papszentelésnél, oltárszentelésnél és betegellátásnál használatos olajokat. Ennek a napnak az estéjén kerül sor az utolsó vacsorára emlékező szentmisére. Ezen az estén alapította Urunk az Oltáriszentséget és a papságot. A szentmisét követően kerül sorra a csendes, elmélyedt hódolat Urunk előtt, aki köztünk maradt a kenyér színében.

Nagypéntek Urunk szenvedésének és kereszthalálának emléknapja, amikor is a pap és a szolgálattevők piros ruhát öltenek, mintegy ezzel is emlékezvén Urunk értünk ontott vérére. Az emlékező szent liturgia ezen az estén egy ószövetségi szentírási részlettel, egy szentleckével és a János passió eléneklésével vagy olvasásával kezdődik, amelyet rövid beszéd, majd a kereszt előtti hódolat és végül szentáldozás követ.

Nagyszombaton igazában nincs templomainkban liturgia, mert az este sötétedés után kezdődő gyönyörű liturgia már húsvét, Urunk feltámadásának ünneplése, amely tűz- és húsvéti gyertyaszenteléssel, húsvéti örömének éneklésével kezdődik, majd legalább három ószövetségi olvasmányt és közben énekelt zsoltárokat hallgatunk meg. Ezt követi az ünnepélyes Alleluja éneklés, az evangélium, szentbeszéddel. Ahol lehet, ilyenkor történik meg a felnőttek - megfelelő előkészület után történő - megkeresztelése, majd első szentáldozása. A szentmisét - legalábbis a Kárpát-medencében - feltámadási körmenet koronázza meg.

Húsvétot ünnepelni nem lehet az egyház nélkül. A nyuszikázás szánalmas játék a Feltámadt Krisztus ünnepléséhez képest.

Ezért is várjuk nagy szeretettel Újszász, Zagyvarékas és Szászberek lakosságát a boldog együtt ünneplésre. Így kívánok mindenkinek áldott, békés húsvéti ünnepet.

Virágvasárnapi szentmise lesz Újszászon április 4-én, szombaton este 6-kor, vasárnap reggel 8-kor és este 6-kor, Szászbereken de. 11-kor, Zagyvarékason de. fél 10-kor.

Nagycsütörtökön a szentmise, nagypénteken a szent liturgia Zagyvarékason du. 5-kor, Újszászon este fél 7-kor, kezdődik.

A húsvéti szent liturgiát Zagyvarékason nagyszombaton este fél 7-kor, (körmenet nélkül), Újszászon (körmenettel) este fél 9-kor kezdjük.

Mindenkit szeretettel várunk! Ünnepeljünk együtt!

Miklós János plébános

Miklós János plébános a Szociális Otthonban

 

Húsvétra készülünk

2009. március

"Messze van még húsvét" - mondhatná akárki, így február végén, amikor e sorokat írom. Ha azonban tisztában vagyunk a húsvét jelentőségével, akkor inkább az a kérdés merülhet fel bennünk - teljes joggal -, hogy vajon elég időnk van-e a felkészülésre?

Az idén február 25-én van hamvazószerda. Ez a nap a húsvétra előkészítő, negyven napos nagyböjti szent idő kezdő napja, amely katolikus ember számára szigorú böjtöt jelent (miként nagypéntek is). Ezen a két napon: hamvazószerdán és nagypénteken a katolikus ember - ha már betöltötte 18. évét és még nem kezdte el 60. évét - a szigorú böjt törvényének engedelmeskedve csak háromszor étkezik, egyszeri jóllakással. A húsételtől való tartózkodás viszont - ezen kívül - minden nagyböjti péntekre is vonatkozik, éspedig 14 éves kortól felső korhatár nélkül.

A nagyböjti szent idő azonban nem merülhet ki csupán a böjtölésben. Hétről hétre, vagy még gyakrabban át kell gondolnunk Jézus értünk vállalt szenvedését, akár az evangéliumot olvasva, akár a keresztutat, vagy a fájdalmas rózsafüzért imádkozva. Ezen túl szükséges a lelki megtisztulás, amelynek csodálatos eszköze a jól végzett szentgyónás.

Amikor Istentől bocsánatot kérünk, akkor nem feledkezhetünk el az egymás iránti megbocsátásról sem.

Nagyon fontos, hogy ember testvéreink ellenünk elkövetett hibáit, bűneit mielőbb bocsássuk meg, feledjük el, jótetteiket pedig annál inkább jegyezzük meg, és legyünk értük hálásak.

Erre a magatartásformára hadd álljon itt egy tanulságos történet:

Homok és kő

Két barát utazott a sivatagban. Valamin összevesztek, és az egyik felpofozta a másikat. Ekkor ő, anélkül, hogy visszavágott volna, lehajolt, és ujjával beírta a homokba:

- Ma a barátom megütött engem.

Továbbmentek, ameddig csak nem találtak egy oázist, ahol elhatározták, hogy megfürdenek. Az, akit megütöttek, nem tudott úszni, és a zavaros víz magába akarta szippantani. Ekkor a barátja utánament, és kimentette őt. A másik, ahogy a partra jutott, lehajolt, és egy kőbe karcolta:

- Ma a barátom megmentette az életemet.

Társa, aki először megütötte, majd megmentette az életét, csodálkozva kérdezte:

- Amikor megpofoztalak, a homokba írtad, és amikor kihúztalak a vízből, kőbe. Miért?

A másik így felelt:

- Amikor valaki megbánt minket, írjuk homokba, hogy a megbocsátás szele elsöpörje! De ha valaki valami jót cselekszik velünk, véssük kőbe, hogy semmi ne vigye el a nyomát!  Ha mindezt megszívleljük, akkor az egész nagyböjti szent idő olyan lesz, hogy nemcsak mi magunk gazdagodunk általa, de családunk, környezetünk is.

Még egy fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet: a szent negyven nap szép programja a nagyböjti lelkigyakorlat, amelyet idén március 22-én, 23-án és 24-én tartunk, úgy, hogy mindhárom napon (vasárnap, hétfőn és kedden) du. fél 5-kor Zagyvarékason, este 6-kor pedig Újszászon lesz lelkigyakorlatos szentmise, szentbeszéddel. A lelkigyakorlatot vezeti Kiszel Mihály albertirsai plébános atya.

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit.

Miklós János plébános

 

Új esztendő kezdetén

2009. január

Most, hogy véget ért a 2008-as esztendő, érdemes visszatekinteni az elmúlt évre, annak is leginkább az utolsó hónapjaira. (Természetes, hogy személy szerint számomra nem jelentéktelen az a több mint 17 év, amely Nagykőrösön és Nyársaspáton életem szerves része lett).

Itt és most a hála leginkább az itt eltöltött néhány hónapra összpontosul. Sok szép élményt és pozitív tapasztalatot szerezhettem.

Számomra megújuló élményt jelent minden olyan esemény, amely a város életének családias összetartását jelzi. Ennek szép példáját láttam abban a kedvességben, ahogyan a hívő közösség fogadott, ahogyan újból és újból kinyilvánítja a templommal való törődését, kiemelkedően szép és felemelő, hogy jelentős számban jönnek el a hívek a vasárnapi és ünnepi szentmisére és a minden csütörtökön du. fél 5-kor kezdődő szentségimádási órára. Az általános iskola énekkarának és az Operabarátok Kórusának karácsony előtti szép éneklése, a hittanosok karácsonyi műsora bizonyára sokak számára jelentett maradandó élményt. Az éjféli szentmise előtt megtörtént az új ének-, és ima kivetítési rendszer megáldása, amelyet sokan fogadtak nagy örömmel. Köszönjük az adakozó testvéreknek, hogy ezt lehetővé tették. Templomunk tetőzetének, esőcsatornáinak, a számos kitört ablaknak rendbetétele is a közelmúlt eredménye, a templompadlás takarításáról nem is beszélve. Szerencsénk, hogy a munkálatokat haranghoz értő emberek végezték, akik felfigyeltek arra, hogy a nagy harang felerősítése kilazult. Ezt megjavították, és ennek köszönhető, hogy nem szakad le.

December végén abban a megtiszteltetésben is részesülhettem, hogy Molnár Péter polgármester meghívott a városi képviselő-testület gyűlésére. Szerencsés találkozás volt ez a város vezetőségével. Bízom benne, hogy hosszú távon is jó együttműködést tudunk kialakítani a város és mindannyiunk érdekében.

Egyházközségünk nagy gondja, hogy a plébániaépület pala fedése, sőt részben a tető gerendázata is nagy felújításra szorul. A munka nem halasztható, hiszen a tető sok helyen beázik, nem egy helyen úgy, hogy az a nyáron festett mennyezeten is meglátszik.

Ennél azonban sokkal súlyosabb baj az, hogy keresztény emberek családi élete nem ritkán keresztényhez méltatlan módon folyik, sokan nem törődnek gyermekük vallásos nevelésével, jóllehet erre azok megkeresztelésekor ígéretet tettek. Örök üdvösségünket tesszük így kockára.

Nagy lelki megújulásra van szükség. Ha lesznek továbbra is hittel imádkozó emberek városunkban, akkor nem kell félnünk jövőnktől.

Az isteni gondviselés nagy ajándéka, hogy hiszünk Jézus Krisztusban, a világ Világosságában, akiről így ír Szent János evangélista:

"őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be... Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be." (Jn 1,4-5 és 9-11).

Bárcsak Jézus tanításának csodálatos örömhíre minél több ember szívét töltené el!

Városunk katolikus hitéletében újabb előrelépésre van szükség, hogy még több fiatal és gyermek kapcsolódjon be az egyház életébe. Szükség van a családok megújulására. Nagyon remélem, hogy közös összefogással tudunk előrehaladni.

Mindehhez szívből kívánom, hogy karácsony öröme maradandóan töltse el az új esztendőben minden testvérem szívét. A karácsonyi öröm igazi tanítói: Jézus, Szűz Mária, Szent József és a betlehemi pásztorok. Adja Isten, hogy jó tanítványaiknak bizonyuljunk.

Miklós János plébános

 

Ki vagyok? Honnan jöttem? - 3. rész

2008. november

Amint azt ígértem, folytatom a két hónappal ezelőtt elkezdett beszámolómat. A múlt havi számban addig jutottunk, hogy közel 20 esztendőt töltöttem el Gyálon és Vecsés Andrássy-telepen. Az utóbbi helyen Bognár Ferenc atyát, mint káplán-hitoktató segítettem munkájában. Megcsodálhattam, hogy húszévi súlyos cukorbetegség mellett milyen elszánt buzgósággal, elkötelezettséggel lehet lelkipásztori munkát végezni.

Dr. Nagy Árpád gyáli plébános, akiről említettem, hogy néhány év alatt Gyálon modern templomot és plébániát épített, 1988. szeptember 7-én - infarktus következtében - 55 évesen, váratlanul meghalt, így a gyáli plébánia vezetése rám várt.

Mint a plébánia vezetője, nem sok időt töltöttem ott, de ez a rendszerváltás kezdetére esett, és így azzal járt együtt, hogy sikerült - a jól működő templomi hittan mellett - megindítani az iskolai hittant mind az általános iskolákban, óvodákban, mind pedig a néhány éve működő közgazdasági szakközépiskolában. Segítőkész, elkötelezett hitoktatók könnyítették feladataim ellátását.

Közben 1990-ben Török Ferenc egyetemi tanár, Ybl- és Kossuth-díjas építész tervei szerint elkezdtük építeni a Gyálhoz tartozó Felsőpakonyon a szép kis kerek templomot.

Ebben a helyzetben kaptam meg Marosi Izidor püspök atyától a dispozíciót, amellyel 1991. március 1-jei hatállyal Nagykőrösre helyezett. Ott rendkívül összetett helyzet várt, de a jó Isten megadta, hogy úgy éreztem magam, mint aki hazaérkezett.

Kőrösön akkor már újraindult a Református Tanítóképző Főiskola, és református testvéreink nagyszabású terveket fogalmaztak meg egykori gimnáziumuk (Arany János is tanított ebben az intézményben) és általános iskolájuk újraindításáról. Mint egynapos plébánost, engem is meghívtak, hogy adjak tájékoztatót a helyi katolikus egyház iskola-koncepciójáról. Túl rövid volt az idő, így az általam ott elmondottakat nagyon hamar revideálnom kellett. Hamarosan be kellett kapcsolódnom az iskola-visszaigénylési küzdelmekbe, amelynek eredményeként 1992. július 1-jén sikerült átvennünk a városközpontban - az egykori egyházi ingatlanban - berendezett, akkor még 5, később 6 csoportos óvodát, amely ma a Váci Egyházmegye legnagyobb óvodája, a városban pedig szakmailag a legkiválóbb. 1994 nyarán beindíthattuk - felmenő rendszerben - katolikus iskolánkat is, amely jelenleg igen fontos missziót tölt be: a város legelesettebb családjaiból származó gyermekek számára igyekszik, olykor szinte emberfeletti erőfeszítések árán otthont, hitet, tudást, emberséget adni.

A kilencvenes évek elején újraindított református gimnázium és az általános iskola nemcsak a református egyház nyeresége, hiszen a tanulók mintegy 40 %-a katolikus, akik heti 2 órában katolikus hittant tanulnak, az órarendbe beépített órákon. A gimnazista hittanosok jelentős számban választják a hittan érettségit. (Többen, mint a reformátusok).

Mielőtt Újszászra és Zagyvarékasra kerültem volna, már akkor is tisztában voltam azzal, hogy az egyházi iskola (akár katolikus, akár református) minden nyűgjével, nehézségével, anyagi és egyéb gondjával és bajával együtt is óriási áldás egy-egy egyházközség életében. A hitoktatás munkájában elkötelezett hitoktatók kis csapata állt és áll helyt ma is a mindenkori plébános mellett.

Kezdettől nagy áldás volt - és mind a mai napig áldás maradt - az, hogy a Szent László Szeretetszolgálat Alapítvány által támogatott étkezési akció tíz-húsz idős, kisnyugdíjas számára jelentett és jelent napjainkban is nemcsak kedvezményes étkezést, de hétfőtől péntekig nap mint nap ismétlődő alkalmat arra, hogy idős, magányos testvéreink egy-két órát elbeszélgessenek.

Mindezek mellett - 1995-től 2004-ig tartó munkával - ugyancsak Török Ferenc mérnök tervei szerint felépült Boldog Apor Vilmos vértanú püspök tiszteletére a nyársapáti templom.

2004 nyarán - két évtizedes kihagyás után - Csonka Csaba újmisés személyében új káplán atya tette sokszínűbbé a lelkipásztori szolgálatot. A jó kedélyű, cigány származású pap nagy közmegelégedésre látta el szolgálatát. (Jelenleg is ezt teszi Cegléden!)

2004 nyarán más személyi változás is történt: Simon Kinga, váci származású kántor, kórus-vezető, hittanár került Nagykőrösre, aki rövidesen egy - főként fiatalokból álló - kórust szervezett, legfőként a minden vasárnapi és ünnepi liturgia szolgálatára. Hogy milyen eredménnyel, arról némi képet kaphatott mindenki, aki hallotta éneküket november 8-án a zagyvarékasi templomban, a püspöki szentmisén. Itt illik megköszönnöm mindazok buzgóságát, akik elfogadták erre szóló meghívásomat, illetve kivették részüket az ünnep előkészítéséből és megrendezéséből. Röviden... tehát ennyi eddigi életem. Kérem, imádkozzanak értem, ugyanezt én is megteszem minden kedves Olvasóért:, "kicsiért" és "nagyért" egyaránt.

Szeretettel közöljük a kedves Olvasókkal, hogy adventi lelkigyakorlatunkat - Csonka Csaba ceglédi káplán atya vezetésével - december 7-én a vasárnap este 6-kor kezdődő szentmisével kezdjük, és hétfőn, kedden, ugyancsak este 6-kor folytatjuk. Mindenkit szeretettel várunk.

Miklós János plébános

 

Ki vagyok? Honnan jöttem? - 2. rész

2008. október

"Nem vagytok a magatokéi" - így ír Szent Pál apostol. Ez a mondat késztet arra, hogy újszászi, szászbereki és zagyvarékasi szolgálatom kezdetén egyet és mást elmondjak magamról. - Így kezdődött az az önéletrajzi cikk, amely ezen lap legutóbbi számában jelent meg.

Akkor a pappá szentelésig jutottunk, ami 1966. június 19-én történt.

Ennek a nyárnak nagy meglepetése volt az első dispozíció (így nevezzük azon iratot, amelyben a megyéspüspök egy-egy lelkipásztori feladat ellátását rábízza egy-egy papra), amely a Kecskeméttől mintegy 30 km-re lévő Izsák községbe szólított. A gondviselő Isten nagy ajándékának tartom, hogy papi életem első évét a későbbi váci megyéspüspök, Marosi Izidor mellett tölthettem. Egy virágzó egyházközség káplánja lehettem, ahol több mint 200 gyermek járt hittanra. Bizony nagy kihívás volt megfelelni ennek a feladatnak. Helyzetemet nagyban könnyítette a plébános atyai megértése. Onnét kerek egy év múlva Hatvan egykori ferences plébániájára, az újhatvani plébániára kaptam káplán-hitoktatói kinevezést. Az ottani közösség emlékezetében még elevenen élt az 1950-es év nyarának döbbenetes élménye: az ott lévő ferences szerzeteseket összeverték és elhurcolták, a védelmükre kivonult tömeget beterelték a mozi épületébe, és ott gumibotokkal összeverték őket, majd mintegy 70 családot deportáltak: a férfiakat Recskre, a nőket a hortobágyi rizsföldekre internálták. A három éves brutális bánásmód (1953-ban szabadultak) egyeseket megtört, de a többséget megerősítette hitében. Közel négy szép évet tölthettem az ottani közösség szolgálatában. Gyönyörű emlékeim közé tartozik, hogy sok-sok gyermeket sikerült hitoktatásban részesíteni, nagy sikerű húsvéti misztériumjátékot adtunk elő a város mindkét katolikus templomában. A gyönyörű neobarokk templomra most is hálásan gondolok vissza.

Amikor 1971 nyarán megkaptam a Budapest melletti Gyálra kápláni dispozícómat, először is elő kellett vennem a térképet, hogy megkeressem ezt az általam ismeretlen helyet. Akkor nem gondoltam, hogy néhány hónap híján 20 évet töltök majd Budapest agglomerációs övezetében, előbb Gyálon, mint káplán-hitoktató, majd mint kisegítő és ugyanakkor Vecsés Andrássy-telepen káplán-hitoktató, később ugyanitt plébános és végül Gyálon plébános. Ez utóbbi helyen előbb dr. Tomory János (egykori zagyvarékasi plébános) mellett, majd dr. Nagy Árpád plébános mellett voltam káplán, akinek később utóda lettem. Dr. Nagy Árpád mellett szolgálni különleges isteni ajándék volt: szemem láttára irányította az új gyáli templom, majd a plébánia felépítését. Az ott szerzett tapasztalatok hasznosnak bizonyultak számomra akkor, amikor a Gyálhoz tartozó Felsőpakonyon elkezdtük építeni a templomot, majd akkor is, amikor a Nagykőröshöz tartozó Nyársapáton épült templom. Dr. Nagy Árpádtól egyébként is sokat tanulhattam. A közösség formálása, a kultúra terjesztése, a mindenki iránti bátor nyitottság és hithűség, hazaszeretet egyaránt példa marad számomra.

Amikor a múltkori számban elkezdtem életrajzom írását, nem gondoltam, hogy még két cikkbe sem fér bele, így hát kérem, legyenek türelemmel a kedves Olvasók. Majd a jövő hónapban - ha Isten éltet - folytatom.

Engedtessék meg nekem, hogy még egy jó hírt tegyek közzé: november közepéig várjuk azon igényes, legalább 18 éves fiatalok és felnőttek jelentkezését katekumenátusra, vagyis felkészítő tanfolyamra, akik nincsenek megkeresztelve, vagy meg vannak ugyan keresztelve, de nem jutottak el az elsőáldozásig. Jelentkezés a zagyvarékasi vagy az újszászi plébánián, illetve a 06-20-469-98-44-es mobiltelefonon vagy a 366-391-es vezetékes telefonon.

Miklós János plébános

 

Ki vagyok? Honnan jöttem? - 1. rész

2008. szeptember

"Nem vagytok a magatokéi" - így ír Szent Pál apostol. Ez a mondat késztet arra, hogy újszászi, szászbereki és zagyvarékasi szolgálatom kezdetén egyet és mást elmondjak magamról.

Elég régen, 1942-ben születtem Vásárhelykutason. Ezt a falunevet hiába keresnénk a mai térképeken, mert közben - még az 1940-es évek végén - a Székkutas nevet vette fel, mivel határában bőségben nőtt az orvosi székfű, aminek feldolgozó üzeme is volt a faluban. Amúgy "papírforma" szerint Hódmezővásárhelyen születtem, mivel Vásárhelykutas akkor még oda tartozott.

Édesanyám özvegy volt, amikor édesapám 1938 táján feleségül vette. Édesanyám első házasságából született Ernő bátyám, aki apját követve reformátusnak lett keresztelve, és mind a mai napig református. Ifjabb bátyám, Pál 1939-ben született. Családunk a falutól egy 5-6 km-re levő tanyán élt, és földműveléssel foglalkozott.

Kis testvérem, Balázs 1946 nyarán látta meg a napvilágot. Ezt követően - még azon év szeptember 4-én, szentségekkel megerősítve halt meg édesanyám. Ekkor alig több mint 4 és fél éves voltam. Kis testvérem novemberben követte anyukámat.

Elképzelhetőnek tartom, hogy édesanyám tanított imádkozni, de erről biztos emlékem nincs. Mindenesetre - emlékeim szerint - édesapámat úgy 20 éves korom táján láthattam először imádkozni. Szó, ami szó, nem mondható, hogy vallásos családból származom. Bár iskolás korom első évében még tartott az általánosan kötelező hittan (ekkor elsőáldozó is lettem), és már ekkor voltak vágyaim a papi hivatás irányában, a következő évek tragikusan rossz hatásai nagyon elsodortak a hittől. Igen rossz irányba haladtam akkor, amikor a 6. osztály utáni nyáron mégis megragadott az isteni kegyelem, hogy gyökeresen új irányt adjon életemnek. Attól a nyári naptól mind a mai napig szilárd meggyőződésem, hogy méltatlanságom és alkalmatlanságom ellenére a jó Isten meghívott a papságra.

A papságra való elhivatottság hamar kitudódott, és környezetem gúnytáblája lettem. Hála Istennek, túléltem. Nem bántam meg, hogy erre az útra léphettem.

Általános iskolai tanulmányaimat nagyobb részt (7. osztály végéig) a "Hatablaki" tanyai iskolában végeztem. Csak 8. osztályban kerültem be a falusi iskolába, ahol egy év alatt természetesen nem sikerült ledolgozni a 7 előző év hiányosságait.

Ilyen előzmények után a színvonalas, és magas követelményeket támasztó kecskeméti Piarista Gimnáziumban töltött egy év nem volt sikertörténet. A következő tanéveket már a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban töltöttem, ahol 1961-ben érettségiztem, majd felvételt nyertem a Váci Egyházmegye papnövendékei közé, és azon év őszén megkezdtem tanulmányaimat az Egri Érseki Hittudományi Főiskolán, ahol tanulmányaimat 1966. júniusában befejezve, a Váci Székesegyházban dr. Kovács Vince püspök, apostoli kormányzó június 19-én pappá szentelt. Akkor tizenketten voltunk. Hogy ezután mi történt, arról a jövő havi számban szeretnék beszámolni. Már most is kérem, imádkozzanak értem, mert rám fér, mint mindannyiunkra.

Miklós János plébános

 

Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga...

2008. szeptember 18.

Szép és ősi egyházi énekünk Szent István királyhoz fohászkodik a fenti szavakkal, hogy legyen közbenjárónk Istennél nemzetünkért. Szent István király ünnepén - templomunk búcsú napján - azért imádkoztunk, hogy a mindenható és jóságos Isten áldja meg viharvert nemzetünket.

Amikor ezek a sorok az Olvasó kezébe kerülnek, már jóval túl leszünk a nagy Király ünnepén, de a fenti szavak nem veszítenek időszerűségükből.

Most, hogy az Újszászi Híradó lapjain először szólíthatom meg városunk lakosságát, mindenek előtt szeretném megköszönni azt a szívélyes fogadtatást, amiben már ideérkezésem első napján, a költözködés szorításában, majd augusztus 10-én, az első itteni vasárnapi szentmisén részesülhettem. Első naptól mindmáig fölemelő élmény számomra az, hogy mennyire segítőkészek és tevékenyek az itteni emberek. Ez érvényre jutott - egyebek mellett - a templom és környezete szorgos búcsú előtti felkészítésében éppúgy, mint az internet kapcsolat kialakításához nyújtott segítségben. A búcsúi szentmise és az azt követő körmenet a lelkes énekléssel, segítéssel ugyancsak növelte mindannyiunkban az összetartozás örömét. Az ünnepi körmenet után hívő közösségünk jelesre vizsgázott vendégszeretetből. Az a kedvesség, ahogyan az újszászi hívek a Nagykőrösről ide zarándokolt mintegy 25 hívőt fogadták, minden elismerést megérdemel. Olyan értékes tulajdonságokat fedezhettem fel már ittlétem első napjaiban az itt élő emberekben, amelyek nélkül sem egyházi, sem emberi közösség nem épülhet fel.

Ma, amikor nemzetünk egy soha eddig meg nem tapasztalt erkölcsi válságot él át, különlegesen nagy szükség van a bármilyen vallású hívő és jóakaratú emberek imájára, összefogására, akkor is, ha úgy tűnik, hogy a hívő és jóakaratú emberek nagyon kevesen vannak.

Megtapasztalva nemzetünk válságát - amely nagyobb katasztrófa, mint a néhány éve Újszász városát is fenyegető árvíz - nincs okunk a keserűségre, reményvesztésre. Mert mi ugyan képesek vagyunk elhagyni saját magunkat, de Isten nem hagy el bennünket, még akkor sem, ha hitetlennek tartanánk magunkat. Ez persze nem ment fel bennünket a cselekvéstől. Építenünk kell imával, a tíz parancs megtartásával Istennel való kapcsolatunkat, de gondos szeretettel kell törődnünk emberi, főként családi kapcsolataink elmélyülésével. A házastársi, szülői és gyermeki szeretetet, a nagyszülőkkel, magányos, idős emberekkel való törődésünket is meg kell újítanunk.

Isten iránti mély hálával és a felelősségérzet megrendültségével gondolok arra, hogy rám bízta városunk lakosságának lelki szolgálatát, melyet nem katolikus keresztény testvéreinkkel együttműködve szeretnék ellátni. Örömmel és reménységgel kezdek ehhez a szolgálathoz, mert hiszem, maga az Úr mondja: "Ne félj! Én veled vagyok!" Amikor elkezdtem ezt a szép szolgálatot, akkor arra gondoltam, hogy Isten segítségével kezdem el. Ez az isteni segítség nem ritkán az emberek segítségében nyilvánul meg, ahogyan azt máris megtapasztalhattam, és bizton hiszem, hogy a jövőben még inkább megtapasztalom, és ezt máris hálásan köszönöm.

Megújulásunk forrása az élő Istennel való kapcsolat, amely mindenki számára lehetséges, sőt szükséges. Ennek a megújulásnak kiváló forrása a vasárnap megünneplése és egyáltalán az igazi ünneplés. Ünneplésre, együtt örvendezésre várjuk városunk lakosságát minden vasárnap de. 8 vagy 18 órára gyönyörű templomunkba. Már az ószövetségi Zsoltár így kiált fel: "Boldog a nép, amely tud ünnepelni, és arcod fényében járhat, Uram." (88. Zsoltár).

A szép ünneplés mindenki számára kiváló alkalom a lelki töltekezésre.

Várunk mindenkit, szeretettel.

Miklós János plébános

 

Miklós János plébános ezekkel a szavakkal búcsúzott előző munkahelyétől az ottani újságban: