A jó Isten kegyelméből immáron negyedik alkalommal vehettünk részt az idei hittanos táborban.
2012. augusztus 6-án az újszászi plébániát vehettük birtokba. A gyerekek létszáma 20 fő körül mozgott. A kézműveskedés során csuhévirágot, bőrkarkötőt készítettünk. A daltanulás és játék mellett közösen vettünk részt szentmisén, szentségimádáson. Az egyik reggel többen Zagyvarékasra átkerékpározva vettek részt egy templomismereti vetélkedőn, a bátrak még a templomtoronyba is felmászhattak. Ellátogattunk Jászboldogházára, ahol a helyi plébános atya nagy szeretettel fogadott bennünket, és megtekinthettük a templomot. Majd csobbantunk is a strandon. Táncoltunk, számháborúztunk, illetve egy délután keretében előadtunk több történetet a Bibliából. A gyerekek nagyon ügyesek voltak a feladatok megoldásában. Sokat tanultunk egymástól, egymás által az együtt töltött idő alatt. A tábor zárásaként kirándulni mentünk Gödöllőre, ahol a királyi kastélyt néztük meg, amely igazán elvarázsolt bennünket. A fiúkat különösen érdekelték a kiállított fegyverek, a lányokat pedig a korhű ruhák. Kirándulásunk során útba ejtettük a máriabesnyői kegyhelyet is, ahol együtt imádkozva indultunk hazafelé.
Köszönjük Miklós János atyának a lehetőséget és segítséget, illetve minden szervezőnek a munkáját, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy élményekkel gazdagodhassunk.
Nagy Szilvia