A Fordulat Tánccsoport 2014 áprilisában alakult. Az elmúlt öt esztendő rengeteg közös élményt tartogatott számukra. Számtalan rendezvényen vettek részt és szerveztek is néhányat. Bejárták az országot és szebbnél szebb eredményekkel térhettek haza. A születésnap alkalmából egy nagyszabású gálaműsort szerveztek ahol nem csak saját csoportjaik léptek fel, hanem vendégelőadók is részt vettek a rendezvényen. Bemutatkoztak a Liliom Néptánc Hagyományőrző Egyesület tagjai, az óvónők tánccsoportja, az óvodások, a zagyvarékasi Dream Dance mazsorett és tánccsoport, a Kisliliom néptánc csoport, a Dalma Dance és az Only Dance tánccsoport.

 

Google Photos

Fotó: Némethné Varga Edit

 

„A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” vallotta Bartók Béla.

A Magyar Kultúra Napját 1989. január 22. óta ünnepeljük annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnusz megírását, mely Magyarország nemzeti himnusza is egyben. A kultúra napja megünneplésének gondolata ifj. Farsang Árpád zongoraművésztől származik, aki így fogalmazott: „Ez a nap annak tudatosítására alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is.”

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

A Városi Művelődési Ház az idei évben Ulviczkiné Herczeg Magdolna képzőművészeti kiállításával emlékezett meg a Magyar Kultúra Napjáról. A kiállítás megnyitón szép számmal vettek részt a látogatók.

 

Google Photos

Fotó: Szűcs Levente

 

Válogatás a kiállítás képanyagából

 

Google Photos

Fotó: Kovács Nándor

 

 

Google Photos

Fotó: Szűcs Levente

 

2019. január 15-én a művelődési ház zenetermében vizsgáztak a szolnoki Ádám Jenő Zeneiskola újszászi tagozatának tanulói. A félévi vizsgán Vindeizen Éva tizenkilenc zongorázó és citerázó tanítványa, valamint Schwarzenberger Simon hét gitározó tanítványa bizonyította hangszeres tudását.

 

Google Photos

Fotó: Ágotai Emese

 

Koncert körútra indult a Szolnoki Big Band. A Bartók Béla Zeneiskola együttese a „Legyen a könnyűzene is mindenkié!” pályázat keretében látogatott el a megyében élő általános iskolásokhoz. A fiatalokra minden helyszínen interaktív koncert várt.

Így próbált koncert körútjára a Big Band zenekar. A zeneiskola növendékeiből álló együttes Farkas Róbert és Fülöp Attila zenetanárok vezetésével pop-rock, swing, latin és funky stílusú darabokkal készült közönségének.

 

 

„Több település iskolájában fogunk játszani. A lényege az, hogy ezt a fajta zenét, a könnyűzenét kicsit közelebb tudjuk vinni a felnövekvő generációhoz és megtudjuk ismertetni velük a különböző műfajokat, mert ugye nem csak egyféle stílust játszunk.”- mondta Farkas Róbert a Bartók Béla Zeneiskola trombitatanára.

A „Legyen a könnyűzenei is mindenkié” pályázat koncert turnéjának első állomása a szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola volt, ahol a gyerekek kipróbálhatták a csörgő hangszereket és tánctudásukat is megmutathatták.

A turné Újszászon folytatódott, ahol a diákok a zenekar felépítését, a hangszerek jellemzőit és a Big Bandben játszó fiatalok hangszerválasztásának történetét is megismerhették.

„Anyáéknak mondtam, hogy szeretnék zenét tanulni. Bementünk a zeneiskolába, anyáék mondták, hogy válasszak egy hangszert, én pedig felrohantam Robi bácsi termébe és mondtam, hogy ezt szeretném tanulni.”- mondta Szabó Erik János.

Forrás: www.szolnoktv.hu

 

2018. szeptember 14-én került megrendezésre a nagy hagyománynak örvendő Dalos találkozó, ahol a környező települések csoportjai mellett a testvér települések - Csíkcsicsó, Debica, Palics és Trunk - csoportjai léptek fel.

 

Google Photos

Fotó: Juhász András Nándorné

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.