Várostörténeti múzeum

Molnár András népes családban, Abonyban született 1910. február 9-én. Szülei: Molnár András ács és Kiss Erzsébet háztartásbeli voltak. Az elemi iskolát szülővárosában végezte. Ugyanott 1927-ben magánvállalkozónál pék szakképesítést szerzett, s Újszászra kerüléséig a szakmájában dolgozott.

Abonyban, az ugyancsak több gyermekes családban született Habony Ilonával kötött házasságot 1934-ben. A frigyből két gyermekük született: Ilona (Újszász, 1936.), aki a Szolnoki MÁV Kórház Belgyógyászati Osztályának nyugalmazott asszisztense és István (Újszász, 1942.), aki az Újszászi "Szabadság" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet nyugalmazott anyagbeszerzője. Ilona Szolnokon, István Újszászon lakik.

Közös életüket Újszászon kezdték. A Kis soron, a mai József Attila utcában telepedtek le. Szülői segítséggel, először a volt Horthy Miklós u. 8. szám alatti (ma Bajcsy-Zsilinszky utca) fűszer- és kiskereskedelmi üzletrészt, illetve a pékség feltételeit teremtették meg. A pékségben nemcsak kenyeret sütöttek, hanem péksüteményeket is készítettek, árusítottak, ami ritkaság volt abban az időben.

A lakóház fokozatos bővítésével 1936-ban alakították ki a szikvízüzemet és 1937-ben a mozit (filmszínházat), abban a formában elsőként a községben. Ezzel több "lábon" állva, korábban nem tapasztalt lakossági ellátást, szolgáltatást biztosítottak. A sűrített széndioxiddal mesterségesen létrehozott szódavíz és a mozi feltűnő újdonságnak számított. Újszász egykori Főterén, a mai Szent István téren működő artézi kútról talicskán, 2 db 25 literes, Soós bádogos kisiparos által készített horganyzott kannával hordták a vizet a szódavíz előállításához. Molnár András - mai kifejezéssel élve - a marketing munkára is ügyelt, ugyanis a szódavíz tartására való, szelepes felsőrésszel ellátott vastag falú szódásüveget cége reklámozására is felhasználta. Környezetemben máig őriznek olyan gyárilag készített szódásüveget, ami a tulajdonos újszászi szikvízüzemét hirdeti. A célzott fejlesztések egybeestek az üzemeltető és a lakosság szándékával.

A nagyvilág és az ország szava az 1940-1950-es években elsősorban a filmen keresztül jutott el a község lakosságához. A mozin kívül a település ifjúságának kevés szórakozási lehetősége volt. Rádió is alig akadt. Sokan még az 1954 nyarán Svájcban lebonyolított labdarúgó világbajnokság közvetítéseit is a jelenlegi Vegyesipari Szövetkezet (Hunyadi u. 5.) helyén üzemelő "Olajütő" udvarán, egy fa tetejére kihelyezett telepes rádión keresztül hallgattuk.

Újszász egyik jelentős vívmánya a mozi létrejötte volt, amely 274 fő befogadására volt alkalmas. A nézőtéren páholyt, zsöllyét (elkerített, drágább helyet, fülkét) alakítottak ki, ügyelve a világítással ellátott irányjelzőkre, az egyéb tűzvédelmi előírásokra.

Minden filmvetítés a Magyar Híradó összeállításával kezdődött. Tájékoztatást kaptunk a legfontosabb hazai és külföldi eseményekről.

Csak a hozzám hasonló korosztálybeliek tudják igazán értékelni, mit jelentettek számunkra közvetlenül az 1945 előtti és utáni években Johnny Paul Weissmüller címszereplésével Tarzan-filmeket látni.

Tarzan, az őserdő fiát alakító Weissmüller (ősei révén jászalsószentgyörgyi származású) olyannyira a hatalmába kerített bennünket, szórakozásra éhes fiatalokat, hogy a piactéren, a Szász étterem helyén levő úgynevezett "epres"-ben Tarzanként ugrándoztunk az eperfákon. Továbbmegyek: Ki ne emlékezne korosztályomból a Zoru és Huru vagy a Stan és Pan dán, illetve amerikai komikus párok filmjeire! Sokszor dőltünk a nevetéstől. Persze, az idősebb korosztály is szórakozhatott Csortos, Jávor, Kabos, Karádi, Szörényi Éva, stb. filmek láttán, hiszen Hyppolit, a lakáj, Lila akác, Meseautó, Halálos tavasz, Valahol Európában, később a Mágnás Miska, Lúdas Matyi, Úri muri, Déryné, stb. filmek máig a magyar filmtörténelem legkiválóbbjai. Ezeken a filmeken nevelkedtünk, ezen alkotások befolyásolták az életérzésünket még az 1950-es évek elejének tagadhatatlanul nehéz időszakában is.

Molnár András, az újszászi mozi megteremtője sem kerülhette el a katonaságot. 1941. 07. 02-án behívóparancsot kapott Budapestre. Közlegényként gépkocsivezető, illetve hadtápos volt. 1944-ben orosz hadifogságba került. (Jászberény területén fogták el!) Molnár Ilona és Molnár István jóvoltából kezembe vehettem azt a "GAVARITY" címet viselő, édesapjuk által a hadifogságban vezetett naplót, amelyből sok mindent megtudtam. Azt is, hogy idegen földön súlyos lábsérülést szenvedett. Falécek közé rögzített roncsolt jobb lábával kilométereket kellett gyalogolnia, nyilván nem sík terepen, jóllakottan. Csak 1947 tavaszán térhetett haza övéihez fáradtan, elcsigázottan. Haláláig viselte a hadifogság megpróbáltatásainak nyomait. A Megyei Hetényi Géza Kórházban fél lábát amputálva, agyérgörcsből eredően, lebénultan hunyt el.

Felmerül a kérdés: a családfő távollétében hogyan lehetett a feleségnek két kisgyermekkel működtetni és üzemeltetni a pékséget, a szikvízüzemet és a mozit az 1945 körüli kaotikus (zűrzavaros) időszakban, ellátási, anyagbeszerzési, utazási, stb. nehézségek közepette. Nos, Ilona asszony értelmével, irányító, szervezőkészségével, s nem utolsósorban munkabírásával. A kedvező személyes jegyekkel (kedves, igazságos, egyenes és becsületes) rendelkező asszony a szűkebb és tágabb értelemben vett rokonait, illetve a családhoz közel álló barátait, a serdülőkorban levő Ilona gyermekét ügyesen tudta orientálni, mozgósítani a feladatokra. Jól emlékszem: közvetlen a háborús éveket követően, egy ideig Sándor testvérbátyám (Újszász, 1926.), aki a Bp.-i Filmgyárban dolgozott, hétvégeken hozta, hétfőn pedig vitte a vasárnapra kölcsönzött mozifilmeket. Ezzel is tehermentesítette az akkori gyötrelmes vonatozás alól Ilona asszonyt, aki tiszteletjegyekkel is igyekezett ellentételezni a segítségnyújtást. Ennek én is élvezője voltam, mert ilyen jegyekkel láthattam abban az időben szinte minden filmet.

Sokat tett a filmvetítések zavartalan megvalósításában Fekete Ferenc mozigépész, Földi Sándor másodgépész, Balogh Imre, Grósz József, a népszerű "Dugó", aki mint filmrolnizó sokszor gyorsan, szakszerűen cselekedett filmszakadások esetén.

Az újszászi mozi a település kortörténethez tartozik, így az utókor számára nevesítenem illik Dudás Béláné Farkas Franciskát és Csizmás Józsefet is, akik jó értelembe vett "mindenesek" voltak.

Molnár András a fogságból hazatérve nem sokára megszüntette a pékséget. A szikvíz üzemnek és a mozinak adott elsőbbséget. Ezeket igyekezett fejleszteni, rentábilisan működtetni úgy, hogy a lakosság igényeit a legjobban kielégítse, s egyben a család megélhetését biztosítsa.

Mindkét terület jól működött, amikor 1951-ben, az államosítás III. ütemében a család tulajdonában levő vagyontárgyakat kártalanítás nélkül államosították. A családi házból is ki kellett költözniük. Annyi lehetőséget kaptak, hogy az udvarban levő gazdasági épületben meghúzódhattak. Úgynevezett "K" (kulák) listára kerültek. Molnár András tudomásul vette a megváltoztathatatlant, igyekezett "belefelejtkezni" a munkába. Ügyelt, hogy segítségével, helyi ismereteinek átadásával a szódavízgyártás, a mozi továbbra is zavartalanul működjön. A kényszer diktálta helyzet következményeként, hogy a család megélhetését biztosítsa, az 1960-1971 közötti időszakban az Újszászi "Szabadság" Mg. Tsz.-ben (I. számú Üzemegység) raktárosként helyezkedett el. Igyekezetét, munkáját megbecsülték. 1971 után szakmájában, a Szolnok Megyei Sütőipari Vállalat Újszászi Péküzemében dolgozott nyugállományba vonulásáig. Érdekesség, hogy élete végéig kitartott a szódavízgyártás mellett. Az államosított szikvízüzem helyett újra megvásárolta a működéshez szükséges eszközöket, s azt kórházba kerüléséig üzemeltette.

A Molnár pékség, a szikvíz üzem és a mozi az idősebb korosztály emlékében mélyen él. Ifjúságunkhoz tapad. A mozi még történelmi értékítéletünkben is közrejátszik. Az egykor Molnár András tulajdonában levő mozi épületkomplexumban egy ideig a "Korona" Kft működött, majd később az enyészet áldozata lett, lebontásra került.

Molnár András közéleti tevékenységében általában visszafogott volt. A helyi Ipar Testület tagja, a Vasutas Kör és a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) pártoló tagja volt. Figyelemmel kísérte Újszász sportját, volt eset, amikor sportfelszereléssel segítette a labdarúgókat.

Úgy hunyt el, hogy állami kitüntetést ugyan nem kapott, de a község ellátása érdekében kifejtett tevékenységét Újszász lakossága elismerte, nagyra értékelte. Tisztelték, becsülték. A lakossági elismerések sok mindenért kárpótolták.

Bízom benne, hogy Molnár Andrásról és családjáról Újszász majdani történetírói nem feledkeznek meg.

Tisztelettel, nagyrabecsüléssel emlékezzünk Molnár Andrásra és feleségére, Habony Ilonára (Abony, 1912. 02. 16. - Szolnok, 1995. 03. 14.), akik újszászi életpályájuk során olyan korszakos tevékenységet, munkát végeztek, amely a város életében példa- és helytörténeti értékű. Hajtsunk hát fejet előttük, őrizzük meg emléküket a jelen és az utókor számára!

Vágó Gáborné Molnár Ilonának és Molnár Istvánnak ezúttal is tisztelettel megköszönöm, hogy a megemlékező írásomban segítségemre voltak.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Molnár András

Molnár Andrásné