Várostörténeti múzeum

Bajnai László a Bánságban, Temesváron született 1918. július 17-én, és a Veszprém megyei Devecseren hunyt el 2003. február 3-án. Szülei: Bajnai (Bajkucsin) Brunó és Kovács Ilona voltak. Gyöngyösön végezte az elemi iskolát és a gimnáziumot. Itt szerzett villanyszerelői képesítést. Gyöngyös Város Villamos Műveknél helyezkedett el, mint villanyszerelő-műszerész. A legtöbb fiatalemberhez hasonlóan, az 1938-1940 közötti időben sorkatonai szolgálatot teljesített. 1942-től 1943 januárjáig a II. magyar hadsereg doni hadműveleteiben vett részt. Huszonötödik évében járt, amikor 1943. február 1-jén házasságot kötött Hegedűs Gizellával, aki 1922-ben született és 1999-ben hunyt el. A házasságból négy gyermek született: László (1943), Péter (1949-+2001), Enikő (1951) és Gábor (1954). 1943. március 1-jétől a Dunai Repülőgépgyárban dolgozott. 1944-ben a gyárat evakuálták, 1945. márciusában (Frankfurtnál) szovjet fogságba esett, ahonnan 1948. júliusában tért haza. 1949 júliusától két hónapig Gyöngyös Város Közműveinél dolgozott. 1949 szeptemberében került a Mátraházai Tüdőgyógyintézetbe műszaki gondnoknak, ahol 5 évig alkalma volt egy intézmény működésének, üzemeltetésének alapos megismerésére. 1954 júliusától 1957 októberéig már a Kékestetői Állami Gyógyintézet gazdasági vezetőjeként tevékenykedett, miközben mérlegképes könyvelői képesítést szerzett. 1957-ben érkezett Újszászra a szociális otthon megalapítására, létrehozására. Élete történetének e szakaszához érve úgy gondolom, be kell mutatni, főleg a fiatalabb nemzedék számára a valós helyzetet, milyen körülmények közé is "csöppent".

A szociális otthont a volt Orczy- Dessewffy kastély épületében kellett létrehoznia. Az 1831-ben, klasszicista stílusban épített, egyemeletes, megközelítően téglalap alakú kastélyt, amelyet a Zagyva ártéri erdejével 65 katasztrális holdnyi angol stílusú tájképi park vett körül, a II. világháború után államosították. Az államosítást megelőzően, gróf Dessewffy Emil 1935-ben bekövetkezett halála után fia, gróf Dessewffy (II.) Aurél örökölte a rezidenciát, amelyet 1945 előtt rövid ideig az olasz, majd Magyarország 1944. március 19-i megszállásával a német katonák vették használatba. A németek átmeneti kórházként működtették. A sebesülteket szállító, úgynevezett "gólya" mentőrepülőgépek a jelenlegi sporttelep melletti üres, legelőként használt területen landoltak, s onnan gépjárművel vitték a betegeket a kórház-kastélyba. Az angol-amerikai szövetségesek légiereje bombázással akarta megsemmisíteni a kórházként működő kastélyt. Látva a bombatölcsérek méreteit, egy találat is elég lett volna ahhoz, hogy az épület és a benne levő sebesültek megsemmisüljenek.

Az államosítás után több mint 10 évig, valamilyen oknál fogva a létesítmény-komplexummal érdemben senki nem foglalkozott. A kastély még megmaradt berendezéseit, felszereléseit, nyílászáróit széthordták. Később az ajtókat, ablakokat bedeszkázták. A gazdasági épületeket, a Budapestről Újszászra telepített, volt Orczy-kert üvegházának növényanyagát, a téglából épült magas kerítést ugyancsak széthordták. Hogy miért nem történtek megelőző intézkedések a közvagyon megmentésére, nem tudom! Több históriát ismerek, és több feltételezésem van, de a miértre most nem kívánok reagálni, mert elterelődne a figyelem Bajnai Lászlóról, arról az emberről, akit éppen méltatni szeretnék, aki szakértelmével, rátermettségével úgyszólván a semmiből "várat", szociális otthont teremtett.

Szervező, irányító, dolgos, hozzáértő munkája eredményeként 1960 augusztusában alakult ki olyan állapot a szociális otthonban, hogy már fogadhatta az arra rászoruló beutaltakat. Elérte, hogy az intézet Szolnok járási központi fenntartású legyen, így a működési költségeket is a járási központ finanszírozta. Az idők során az intézet Országos Bemutató Módszertani Központ lett, és 1962-re elkészült az új épületrész is.

A szociális otthonnak saját gazdasága volt, ahol a bentlakók képességeik szerint aktívan dolgozhattak. A kertészet mellett az úgynevezett "moslékos sertéshizlalás" eredményeként húsellátásból szinte teljesen önellátóak voltak, a megszabott élelmezési normát a saját előállítású nyersanyaggal jelentősen kiegészítették. Így az ellátottak és alkalmazottak élelmezése jó volt. A saját gazdasági tevékenység működését más étkezést nyújtó intézmények, intézetek vezetői is tapasztalatcserével igyekeztek hasznosítani, adaptálni.

1963-ban a Nemzetközi Gerontológiai Társaság Budapesten tartotta kongresszusát. Bajnai Lászlót előadónak kérték fel. Az idősödéssel általában és az idősödés gyógyászatával foglalkozó gerontológiai kongresszus résztvevőinek egy csoportja ellátogatott Újszászra, és az ott tapasztaltakról nagy elismeréssel nyilatkoztak.

Bajnai László a gondozottak, ellátottak és alkalmazottak szórakozására is nagy figyelmet fordított. Közös kirándulásokat szervezett a munkakollektívák bevonásával. Figyelmet érdemel, hogy 1965-től Újszász második fiókkönyvtára a szociális otthonban nyitott. A könyvtár egy 72 négyzetméteres helyiségben működött nyugalmazott, tiszteletdíjas pedagógus vezetésével.

A szociális otthon vendégkönyvét lapozgatva sok olyan érzelmi töltésű kedves sor olvasható, amely az idős korú, a sokszor kiszolgáltatott emberek törődéséről tanúskodnak.

Bajnai László a munka mellett tanult, képezte magát. Politikai főiskolát végzett, több tantárgyból államvizsgázott. Újszász közéletében fáradhatatlanul, eredményesen közreműködött. Több cikluson át 1985-ig tagja volt a Községi, Nagyközségi Tanácsnak és a Tanács Végrehajtó Bizottságának. 1957-1962 között társadalmi munkában betöltött MSZMP titkári tisztségét is a település érdekeinek szolgálatába állította. Bizonyára kevesen tudják, hogy 1966-tól 1970-ig az újszászi "Szabadság" Mg. Tsz. SE elnöki tisztségét is ellátta. Minden társadalmi tisztségét ellenszolgáltatás nélkül végezte. 1985-ben vonult nyugdíjba, és Budapestre költöztek. Kedves feleségének, Gizikének haláláig ott éltek. Azt követően Devecserben telepedett le, s ott hunyt el.

Munkáját megbecsülték, több esetben elismerték. Az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben háromszor (1963, 1965, 1985) részesült, 1975-ben megkapta a Munka Érdemrend Arany-, 1985-ben a Munka Érdemrend Ezüst fokozatát. A legnagyobb elismeréseket azonban a szociális otthon gondozottaitól, ellátottaitól, alkalmazottaitól kapta. A biztos alapokra helyezett Újszászi Szociális Otthon dolgozói, élükön Mérész József intézetvezetővel, méltó utódoknak bizonyulnak Bajnai László emlékéhez. Méltón őrködnek az intézet 220 idős, fogyatékos lakójának ellátásán, amelynek eredményeként 2005. szeptember 17-én, Újszász város napján, az Időskorúak Szociális Otthona kollektívája, a közvélemény szimpátiáját elnyerve, Szakmai Díjban részesült.

Születésének 88. és halálának 3. évfordulóján tisztelettel és nagyrabecsüléssel emlékezünk Bajnai Lászlóra, az Újszászi Időskorúak Szociális Otthona alapítójára, létrehozójára, egykori vezetőjére, Újszász közéleti személyiségére. Bízunk, eljön az idő, amikor a szociális otthon névadójaként is tisztelhetjük.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára