Szajol – Újszász 1–3 (0–2)
Szajol, 100 néző. Vezette: Kóródi Ferenc

SZAJOL: Ulviczki A. – Dalmadi (Lucza), Bezzeg, Vincze P. – CSAJBÓK Z., Fülöp, VADAS, Balla, Szentmiklósi (Gerhát D.) – Szabó T., Angyal (Donkó)

Edző: Kun Mihály

ÚJSZÁSZ: KOVÁCS GY. – BALÁZS, PONGRÁCZ, SZABÓ A., SZURMAI – DÓRA (JÁNOSIK), RÉZSÓ P. – KOVÁCS T., KOCSIS B. (SZABÓ G.) – HÉJA (GAZDAG), FARKAS I. (PAPLANOS ÁDÁM)

Edző: Mérész Zoltán

 

Vincze Patrik (labdával) és társai harminchét veretlenül megvívott bajnokit követően szenvedtek vereséget az Újszásztól.

Fotós: Fodor Orsolya

 

Nagyon felszívta magát az Újszász erre a mérkőzésre, az első húsz percben szinte csak egykapuzott, Kovács Tamás pedig duplázott.
Ezután a mezőnyben kiegyenlítődtek az erőviszonyok, a Szajol igyekezett bizonyítani, hogy nem véletlenül hozott le harminchét meccset veretlenül.

Betalálnia azonban sokáig nem sikerült az éllovasnak, amely a szépítő gólja után rögtön egyenlíthetett volna is, de Fülöp Ádám ziccert hibázott, míg a túloldalon Gazdag Gyula egy kontra végén betalált.

GÓLSZERZŐK: Donkó (87.), ill. Kovács T. 2 (1., 16.), Gazdag (95.)

KIÁLLÍTVA: Ulviczki A. (76. – egyből piros lappal, tizenhatoson kívüli szabálytalanságért).

KUN MIHÁLY: – Megérdemelt vendéggyőzelem született. Várható volt, hogy egyszer ki fogunk kapni, és ez most jött el. Jó érzés volt, hogy a szurkolók úgy ünnepeltek minket, mintha megnyertük volna a meccset. Ez sokat jelentett!

MÉRÉSZ ZOLTÁN: – Gratulálok a Szajol hosszú veretlenségéhez! Fiatal csapatom lelkesedéssel és küzdeni tudással pótolta a két csapat közti különbséget, ezért emelem kalapom a fiúk előtt! Nagy sikert értünk el.

 

Újszász 2016©