Az egészségügyi alapellátás folyamatos biztosítása érdekében elengedhetetlen a fiatal szakemberek megszólítása, támogatása, bevonása településünk életébe.

Korábban egy orvostanhallgatóval már kötött szerződést önkormányzatunk, majd éveken át sikertelenül próbálkozott újabb egészségügyi ösztöndíjas felkutatásával. A képviselő-testület támogatásával ezért pályázati felhívásunkat átdolgoztam, korszerűsítettem, a kor által megkövetelt feltételekhez szabtam.

Az új felhívás közzétételét követően rekordidő, kevesebb mint 90 nap alatt 5 orvostanhallgató döntött úgy, hogy szakmai pályafutását megpróbálja összekötni településünkkel.

 

Fotó: facebook

 

A pályázókat a Képviselő-testület meghallgatta, majd Szőke István Tamással javasolta a szerződés megkötését.

A kiválasztott fiatalemberrel február 17-én írtuk alá a támogatási szerződést. Igazán határozott, értékes és tehetséges diákot ismertem meg a személyében. Örülök, hogy Újszászra esett választása háziorvosi hivatása megvalósításához! Kívánok tanulmányaihoz sok sikert és jó egészséget!

Új ösztöndíjasunk bemutatkozó levele:

„Szőke István Tamás, ötödéves orvostanhallgató vagyok. Debrecenben születtem, azóta itt élek, tanulmányaimat is itt folytatom. A Fazekas Mihály Gimnáziumban spanyol kéttannyelvű szakra jártam, az utolsó két évben erősödött fel bennem az orvosi pálya iránti érdeklődés. Ez a két év állt rendelkezésemre, hogy emeltszintű kémia, illetve biológia tudásra tegyek szert.

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karra átlag feletti pontszámmal sikerült felvételt nyernem, itt a szemesztereket 4,6 átlaggal zártam. Egy éve a háziorvoslás mellett köteleztem el magam, azt érzem ez a szakirány képes biztosítani a számomra fontos értékeket, úgymint: szoros orvos-páciens kapcsolat, aktív tevékenység és részvétel egy közösség, és az egyén eredményes egészségnevelésében, illetve egészségfejlesztésében, széleskörű, általános orvosi ismeretek és családi élettel való összeegyeztethetőség.

A pályázat által ígért és elvárt dolgok a jövőbeli terveimnek megfelelnek. Mind a korszerű rendelőben való munka, Újszász városának kiváló földrajzi elhelyezkedése, a szolgálati lakás megfelelő lehetőséget nyújtanak számomra a jövőre nézve. Ezért még decemberben ellátogattam Újszászra, ahol várakozásaimat felülmúló fogadtatásban, és körbevezetésben részesültem. A városvezetés elkötelezettsége a folyamatos fejlődés és a minél magasabb színvonalú orvosi ellátás mellett még vonzóbbá tette számomra a városban való munkát, és letelepedést.

Az egyetem után a pályázat elnyerése esetén a szolnoki Hetényi Géza kórházban tervezem a rezidensi képzésemet elvégezni, ennek érdekében felvettem a kapcsolatot a kórház főigazgatójával, aki biztosított ezen tervem megvalósíthatóságáról. A szakvizsga megszerzése után, háziorvoslás mellett, a sürgősségi orvoslás irányában tervezem tovább képezni magam, valamint a praxisban végzett munka során megismert lakossági igényekhez mérten egyéb irányba való továbbképzéstől sem zárkózom el.”

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.