Farkas Lilla ismét nyert Tatán
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Duatlon, Triatlon
- Találat: 765
2018. augusztus 4-én rendezték a XXXV. Tatai Minimaratont. Hőségriasztás volt érvényben, amikor délelőtt 11-kor – a váltótagokkal együtt – 549 versenyző nekivágott a Tata legszebb részein kanyargó 13.5 kilométeres távnak. A hűvösebb erdős részeken viszonylag kellemes volt a futás, a tóparton a napozók és a fürdőzők közötti szakaszon azonban perzselően sütött a nap. A rendezők alaposan felkészültek a melegre. Hat frissítő állomással várták a futókat. A legjobb hűtést azonban a Kertvárosban a lelkes szurkolók által működtetett párakapukból és locsolócsövekből kapták a futók.
Fotó: Fehér János és Kézér Béla
Mint eddig mindig, a harmincötödik minimaratonin is indultak újszásziak. A többség már többször futott Tatán. Közülük a csúcstartó Fehér János, aki harmincötödször ment végig a pályán. Csak ő és a tatabányai dr. Répássy György büszkélkedhetnek ezzel a teljesítménnyel. Külön köszöntötte őket Michl József, Tata város polgármestere. Ketten – Berkó Sándor és Herczeg Gábor – első alkalommal teljesítették a minimaratont. A 10 fős újszászi csapatból, a férfiakat lehagyva, megismételve előző évi teljesítményét, Farkas Lilla futott a leggyorsabban. (1:01:14) A nők abszolút versenyében hetedik helyen végzett, és megnyerte korcsoportja, a 19-24 évesek versenyét. Betegen érkezett a versenyre a balatonaligai triatlon edzőtáborból. Ezért nem sikerült egy órán belül futnia, de még így is lehagyta az újszászi fiúkat, akik közül a 83. helyezett Zvolenszki Károly ért legjobb idővel a célba. (1:04:24). 28 év szünet után futott ismét Tatán, a leghangulatosabb magyarországi futóversenyen Farkas Gábor. Az előző héten a hosszú távú triatlont teljesítő Tóth Gábor már egészen jól mozgott, és előző évi eredményén 180 helyezést és tizenöt percet javított.
Eredmények:
Nők (163): 7. Farkas Lilla 1:01:25 (1. helyezett a 19-24 évesek korcsoportjában), 118. Szőke Mónika 1:29:14 (7. helyezett a 16-18 évesek korcsoportjában).
Férfiak (343): 94. Zvolenszki Károly 1:04:14 (6. helyezett a 19-24 évesek korcsoportjában), 124. Tóth Gábor 1:08:26 (23. helyezett a 35-39 évesek korcsoportjában), 132. ifj. Fehér János 1:09:10 (24. helyezett a 35-39 évesek korcsoportjában), 259. Farkas Gábor 1:23:10 (38. helyezett a 45-49 évesek versenyében), 262. Berkó Sándor 1:23:21 (34. helyezett a 30-34 évesek korcsoportjában), 398. Furcsa Ernő 1:29:33 (11. helyezett az 60-64 évesek korcsoportjában), 325. Herczeg Gábor 1:43:26 (29. helyezett a 25-29 évesek korcsoportjában), 337. Fehér János 1:58:41 (13. helyezett a 65-69 évesek korcsoportjában).
Generációváltás előtt
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 656
Remekeltek és több nagy meglepetést is okoztak az utánpótláskorú sportolók a 23. lábtoll-labda Hungarian Openen. A férfi és a női kategóriában is felállhatott ifjúsági, azaz 19 év alatti sportoló a dobogóra.
Hagyományosan Újszász adott otthont a hazai lábtoll-labdázás egyik legnagyobb seregszemléjének, az idén már 23. alkalommal megtartott Hungarian Opennek. A versenyre hét ország több mint 170 sportolója nevezett, a prímet pedig a magyarok vitték. Köztük is – egyetlen kategória kivételével – a még utánpótláskorú fiatalok.
A női csapat döntőben hat sportolóból öten még utánpórláskorúak voltak a lábtoll-labda Hungarian Openen.
A csapatversenyeknél már-már junior és ifjúsági házi döntőt rendeztek, mivel a későbbi győztes Újszász VSE-ben háromból kettő, az ezüstérmes pusztaszerieknél pedig mind a négy nevezett játékos 19 év alatti volt.
„A Pusztaszer ezzel együtt is nagyon közel került ahhoz, hogy meglepetést okozzon, az első játékot 8–0-val nyitották, ami egészen tekintélyt parancsoló játék volt. A hajrára aztán az Újszász összeszedte magát és hazai pályán behúzta az első szettet, majd nagy küzdelemben a másodikat is. Mindenesetre azon, hogy a legjobb csapatokban ilyen sok a fiatal, már látni, generációváltáshoz érkezett a sportunk” – nyilatkozta a szövetség főtitkára és egyik szervezője, Fehér János az utanpotlassport.hu-nak.
Egyéniben sem okoztak csalódást az ifik. A férfiaknál Kanalas Renátó harmadik lett, míg a nőknél Németh Barbara nyerni tudott, a dobogó harmadik fokára pedig szintén egy 19 év alatti, Vachal Krisztina állhatott fel.
„Mi volt a legnehezebb? Hogy fejben összeszedett legyek. Általában heti kétszer tudok edzeni, de ezek az alkalmak az utóbbi időben ritkultak, így picit még nehezebb volt. Nagy köszönet jár a sikerért az edzőmnek és a “pótedzőmnek” – nyilatkozta immáron az aranyéremmel a nyakában Németh Barbara a Szolnok TV-nek.
Forrás: www.utanpotlassport.hu
Tóth Gábor extrém teljesítményei
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Duatlon, Triatlon
- Találat: 1342
Valamikor az 1970-es években Hawaii szigetén három sportember találkozott. Az első 3,8 km-t úszott, a második 180 km-t kerékpározott, a harmadik pedig azt állította magáról, hogy lefutotta a teljes maratoni távot (42 195 m). S mint ahogy az lenni szokott, mindhárman a saját teljesítményüket tartották a legnagyobbnak. Volt velük egy negyedik is, aki egy darabig hallgatta a vitát, aztán megszólalt. "Ez mind semmi, csináljátok végig mindhármat egymás után!" "Nincs a földön ember, aki képes erre." - hüledeztek a többiek. "Már hogyne lenne - itt vagyok én!"
Akárhogy is történt, akár a megszépítő messzeség kerekítette így ki a történetet, tény, hogy 1978-ban az első hawaii Ironman (vas- vagy acélember) triatlon versenyen 15-en indultak. A győzelmet Gordon Haller szerezte meg 11 óra 46 perces idővel. Bármilyen őrültségnek tetszett ez a sportág, és bármilyen őrülteknek tűntek a szerelmesei, a triatlon elindult világhódító útjára. Azóta milliók űzik világszerte. 2000 óta már az olimpián is megküzdhetnek a legjobb triatlonosok. Az orvosi vizsgálatok időközben kiderítették, hogy a triatlon mégsem az az őrültség, aminek kezdetben sokan hitték. Arányosan terheli az izmokat és ízületeket, átlagon felül fejleszti a keringési rendszert. A három sportág egyidejű gyakorlása pedig változatosságot ad. Persze nem mindenkinek az Ironman távon kell versenyezni. Az életkorának megfelelő távot mindenki megtalálhatja magának az egyre sokasodó versenyeken. A triatlon gyorsan eljutott Európába és Magyarországra is. 1983-ban az újszásziak is ott voltak az első hazai triatlon versenyen. Nem hosszútávon, hanem sok szép eredményt elérve a barátságosabb rövid, sprint és mini távokon versenyeztek.
A legjobb újszászi triatlonozó, Barta István Nagyatádon a hosszútávot is kipróbálta. Nem is egyszer. 10-szeres teljesítőként tagja a verseny TTT társaságának. Legjobb eredményét 1993-ban érte el, amikor 9 óra 36 perc alatt negyedikként ment végig a pályán. Később is többször végzett az első tízben. Pályafutása során a németországi Roth-ban, a legnagyobb európai versenyen is kétszer indult. Sajnos, a sportág bölcsőjébe, Hawaiiba nem sikerült eljutnia.
Az ő példáját követve 2013-ban Bakos Dániel 14 óra 47:07 idővel második újszásziként teljesítette az időközben Ironmanról eXtremeMan®-re keresztelt versenyen a hosszútávot.
Így érkeztünk el 2017 év végéhez, amikor Tóth Gábor elhatározta, hogy 25 év után visszatér a triatlonhoz, és benevez a nagyatádi hosszú távú triatlon versenyre, a 29. ExtremeMan®-re. Kemény edzésbe kezdett. Egész télen futott, erősített, görgőzött, majd a jó idő beköszöntével szinte minden nap 60-100 kilométereket kerékpározott. A sok munka látszott rajta, mert közel húsz kilót fogyott. A futó és a kerékpár eredményei is folyamatosan javultak. Közben azonban a lábtoll-labda pályán is helyt állt. Sorra nyerte a versenyeket. Férfi párosban Herczeg Gáborral, vegyes párosban Vachal Krisztinával nyert országos bajnokságot, csapatban is veretlenül teljesítettek.
Fotó: Farkas István, Farkas Lilla és Fehér János
Remekeltek az újszásziak a Hungarian Openen
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 710
Négy napon át szállt a lábtoll-labda Újszászon, ahol kilenc ország 175 versenyzője lépett pályára a 23. Nyílt Magyar Nemzetközi Lábtoll-labda bajnokságon, a Hungarian Openen.
Az induló országok, Ausztria, Csehország, Franciaország, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Szerbia és Szlovákia csapatai Újszász utcáin színes, zenés menetben vonultak fel a megnyitóra, ahol az üdvözlések után a verseny résztvevői egyperces főhajtással emlékeztek meg a nemrégiben elhunyt Molnár Péter polgármesterről.
A városvezető 16 alkalommal volt a verseny védnöke, a külföldiek közül is sokaknak személyes ismerőse, aki a halála előtti napokban is a hagyományos viadal sikeres megrendezéséért dolgozott.
Az újszászi bajnokok (balról jobbra): Tóth Gábor, Kézér Zsolt, Vachal Krisztina, Becskereki Sándor, Győrfi Barbara, Farkas Lilla, Herczeg Gábor (Fotó: Barta Imréné)
Balaton-átevezés és átúszás
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Duatlon, Triatlon
- Találat: 819
Már háromféle sporttevékenységgel lehet átkelni a Balaton egyik partjáról a másikra. Át lehet korcsolyázni. Persze ehhez az kell, hogy biztonságosan befagyjon a Balaton. 2017-ben vastag volt a jég. Több ezren teljesítették a Fonyód-Badacsony 5.2 kilométeres távot. 2018-ban nem volt hideg. Gyenge volt a jég. Elmaradt az átcsúszás. Maradt az átúszás és az átevezés. Az átúszás a rangidős. Július 14-én kétszeri halasztás után 36. alkalommal úszhattak a kalandvágyók Révfülöpről Balatonboglárra. Az 5.2 kilométert 7309-en teljesítették.
Jóval fiatalabb kezdeményezés az átevezés. Ez Fonyódról indul és badacsonyi fordítóval 10.2 kilométer evezés után Fonyódra érkezik.
Az átúszás kétszeri halasztása miatt összecsúszott a két rendezvény. Voltak, akik így is teljesítették mindkét távot. Mások, mint például a Herczeg fivérek a számukra kedvesebbet választották. Herczeg Csaba másodszor tempózott Révfülöpről Boglárra. Ideje 2 óra 22:45.
Péter és Gábor Pap Magdolnával egy hajóban 1 óra 28:04 alatt kenuzták át oda és vissza a Balatont.
Auriga díjátadó
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Duatlon, Triatlon
- Találat: 646
2018. június 30-án Szolnokon rendezték az Auriga Erdei Futóverseny Sorozat hatodik, záró fordulóját. A rendezők a versenysorozat végén azokat a pontversenyben korcsoportonkénti 1-3. helyezetteket, akik a hat fordulóból legalább négyet teljesítettek, éremmel és emblémázott ajándékkal díjazták. Az ünnepélyes eredményhirdetést július 13-án az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tartották, amelyre hat újszászi volt hivatalos. A díjakat Szabó István, Szolnok város alpolgármestere és Szabovik Zoltán, a verseny főrendezője adta át.
Az újszászi díjazottak:
2.75 km serdülő fiú-2: 3. Zakar Mihály
5.5 km ifjúsági fiú: Zakar József
5.5 km szenior-4: Szaszkó Nándor
5.5 km szenior-7: Fehér János
11 km szenior-4: Farkas István
11 km ifjúsági lányok: Farkas Lilla
Újszászi sikerek a Lábtoll-labda nemzetközi versenyen
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 667
Újszászi sikerekkel fejeződött be a 23-ik Hungarian Open Lábtoll-labda bajnokság. 175-en versengtek egyéni és csapat versenyszámokban egymással. A rendező Újszászi VVSE idén is bizonyította, hogy sportolói a hazai lábtoll-labda sportágban messze az élen járnak.
Kemény 4 napon van túl a Magyar Lábtoll-labda Szövetség, hiszen az elmúlt időszakban Újszász adott otthont a 23-ik Hungarian Open bajnokságnak. idén 9 nemzet versenyzői rúgták a játékszert. Miután szombaton csapatversenyben teljes újszászi siker született - hiszen a férfiaknál a Becskereki, Herczeg, Kézér, Tóth összeállítás, a nőknél - (ebben a felállásban életükben először nyerve Hungarian Opent) a Farkas, Győrfi, Vachal trió állhatott a dobogó legfelső fokára - indulhattak az egyéni mérkőzések. Lányoknál 46-an, férfiaknál 85-en léptek pályára.
"A fiúknál két újszászi játssza a döntőt, a lányoknál egy francia kislány játszott Németh Barbival, 2:1-re a magyar kislány diadalmaskodott. Ez a 175 ember, ez a sok versenyző jól érezte magát, igyekeztünk kiszolgálni őket maximálisan." - mondta VERES PÁL a Magyar Lábtoll-labda Szövetség elnöke.
Barbara tíz éve lábtoll-labdázik. Nehéz dolga volt, hiszen fájós lábbal kellett játszania, ellenfele is felkészült, labdabiztos, ügyes lány volt.
"Mi volt a legnehezebb? hogy fejben összeszedett legyek. Mennyit szoktál edzeni? Általában hetente kétszer, ezek most ritkultak. Kinek köszönheted a sikereket? Az edzőnek és a pót edzőmnek." - mondta NÉMETH BARBARA Pusztaszer PISZE SE.
A fiúknál izgalmas, kemény, kétesélyes döntőt játszott a két újszászi sportoló. Tóth Gábor hozta formáját. Csapatgyőzelme után - mely már sorozatban a 8-ik volt - begyűjtötte a Hungarian Openen szerzett 10-ik győzelmét.
"Én maximálisan kihoztam magamból mindent, kettőből kettőt nyertem, egyéniben az ellenfelem nagyon kemény ellenfél, idén most sikerült először megvernem, remélem lesznek még ilyen mérkőzések." - mondta TÓTH GÁBOR Újszászi VVSE.
Az Európai Lábtoll-labda Szövetség elnöke maximálisan elégedett volt az újszászi szervezéssel.
"Már 25-ik alkalommal vagyok itt, mindig örülök és lelkesen jövök, mert az a munka, amit itt tesznek nagyon lelkesítő és nagyon jótékony hatással van mindenre. Sajnos még elég kevés európai ország játssza ezt a sportágat, de azon dolgozunk, hogy minél több országhoz eljusson és elterjedjen." - mondta Peter von Rüden az Európai Lábtoll-labda Szövetség elnöke.
A sportolók a csapat és egyéni versenyszámok között Szolnokon strandoltak, megismerkedtek a helyi nevezetességekkel, barátságokat kötöttek, a versenyt pedig egy hatalmas majd gulyáspartival zárták.
Forrás: SzolnokTV
Tóth Gábor tizedik, Németh Barbara első győzelme
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 778
2018. július 24. Újszász
A negyedik napon folytatódtak az egyéni versenyek. A férfiak versenyében a 16 közé hét újszászi, hat nagykanizsai, egy borjádi, egy pusztaszeri és a német Arne Twer (FFC Hagen) jutott.
Mérkőzések a nyolc közé:
Herczeg Gábor (Újszászi VVSE) – Fehér Zsolt (Pusztaszer PISZE SE) 21-12, 21-13
Kleics Dávid (Borjád SE) – Arne Twer (FFC Hagen) 21-8, 21-11
Kökény Martin (Újszászi VVSE) – Huszár Emil (Nagykanizsa ZSE) 21-16, 22-20
Farkas Balázs (Nagykanizsa ZSE) – Farkas Balázs (Újszászi VVSE) 21-14, 21-10
Kanalas Renátó (Újszászi VVSE) – Lukács Benedek (Nagykanizsa ZSE) 21-13, 21-16
Horváth Gergő (Nagykanizsa ZSE) – Kökény Zoltán (Újszászi VVSE) 21-13, 21-5
Lukács Márton (Nagykanizsa ZSE) – Molnár Gergő (Újszászi VVSE) 21-10, 21-19
Tóth Gábor (Újszászi VVSE) – Baranyai Benett (Újszászi VVSE) 21-11, 21-9
A nyolc közé jutásért lejátszott mérkőzések után négy újszászi, három nagykanizsai és a 2013-ban Hungarian Open győztes borjádi Kleics Dávid maradt versenyben.
Mérkőzések a négy közé jutásért:
Herczeg Gábor (Újszászi VVSE) – Kleics Dávid (Borjád SE) 21-18, 21-12
Kleics Dávid a tőle megszokott mindent visszaadok stílusban játszott, de a második játszmára nagyon elfáradt.
Farkas Balázs (Nagykanizsa ZSE) – Kökény Martin (Újszászi VVSE) 21-13, 21-15
A sportág nagy tehetsége, a felnőtt skalpokat gyüjtő, még serdülő korú Kökény Martinnak ez a mérkőzés még erős volt.
Kanalas Renátó (Újszászi VVSE) – Horváth Gergő (Nagykanizsa ZSE) 24-22, 21-19
Az ifjúsági korosztály két legjobbja szoros mérkőzést játszott.
Tóth Gábor (Újszászi VVSE) – Lukács Márton (Nagykanizsa ZSE) 21-13, 21-9
Tóth Gábor uralta a pályát.
Mérkőzések a döntőbe jutásért:
Herczeg Gábor (Újszászi VVSE) – Farkas Balázs (Nagykanizsa ZSE) 21-7, 21-9
Gyors győzelem.
Tóth Gábor (Újszászi VVSE) – Kanalas Renátó (Újszászi VVSE) 21-8, 21-9
Ez a mérkőzés sem tartott sokáig.
Fotó: Berkó Sándor, Fehér János, Fehér Judit
Lábtoll-labda az Aktív rádió Ziccer című hétvégi sportműsorában. Szerkesztő Kovács Tibor
|
A színpadon is jók a lábtoll-labdázók
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 590
A csapatversenyek eredményhirdetése után a tornacsarnok kertjében paprikás krumpli partival folytatódott a Hungarian Open. Jól fogyott, a külföldieknek is nagyon ízlett a Tóth István, Tóth Roland és segítőik által főzött magyaros étel. A paprikás krumpli után a hajnalig tartó hagyományos Kasza diszkó várta a nemzetközi társaságot.
A harmadik nap pihenéssel, relaxációval kezdődött. Voltak, akik Szolnokon a tiszaligeti strand vizében mártóztak és voltak, akik a délután kezdődő egyéni versenyig alvással töltötték az időt.
Az egyéni versenyre 82 férfi és 36 nő nevezett. Újításként az első két fordulóban kiesők a Vesztesek Kupájában kaptak javítási lehetőséget. Az egyéni mérkőzések különösebb meglepetés nélkül, a papírformának megfelelően zajlottak.
Fotó: Barta Imréné
Este a művelődési házban a sokak által várt, a versenyzők zenés-táncos produkcióiból álló showműsoron találkozott a nemzetközi társaság. Az első műsorszám a versenyzők ellátását segítők – Kecskés Lászlóné, Laskiné Spingár Éva, Lengyel Erzsébet, Papp Erzsébet, Zrinszki Istvánné és az ötletgazda, Tóth Istvánné – adták elő nagy vidámsággal Újra virul a fityula Újszászon címmel. Jó zenékre apácákból lábtoll-labdázókká vetkőzve nagy sikert aratva szórakoztatták a közönséget. Utánuk Tóth Gergő gitárkíséretével Szacskó Levente énekelt. Kovács Brigitta és Vachal Krisztina UV tánccal lepte meg a közönséget. Az UV fénnyel bevilágított színpadon fehér ruhában előadott botforgatással és botdobálással nehezített akrobatikus táncuk nagy tapsot kapott. Sikert aratott Tóth Gergő és Tóth István apa-fiú duóban előadott a Quimby Most múlik pontosan című érzelmes dalával. Új, a lábtoll-labdázók showműsorában még nem látott produkcióval jelentkezett a tápiószecsői Nagy Máté. A Kandi kamera a 23. Hungarian Open érdekes pillanatait örökítette meg. A közönség nagyokat nevetett a róluk vetített képeken. Peter von Rüden egy német dallal színesítette a programot. Berkó Sándor három R&B stílusú dallal lépett a színpadra. A koreai Nickhun – Let it rain, és két amerikai B2K – Bump, Bump, Bump, Snopp Dogg – Lets get blowndalt énekelte. A francia csapat az Oh, Champs-Elysees! (Ó, Sanzelizé) örökzöldre előadott kalapos koreográfiával arattak közönségsikert. Az olaszokat Andrea Vacirca képviselte profi módon, aki Chopin Nocturne no 1. művét zongorázta. Korábban többször zárta a műsort a királyhalmiak kólója. Most a szintén a Vajdaságból érkezett csantavériek fergeteges kólójával zárult a műsor.
Hungarian Open Lábtoll-labda bajnokság Újszászon
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 765
23-szor is Hungarian Open Lábtoll-labda bajnokság Újszászon. Európa folyamatosan legrégebb óta működő versenye százakat vonzott idén is Jász-Nagykun-Szolnok megyébe. A hazai versenyzők mellett más magyar településekről, és az országhatáron túlról is érkeztek sportolók, akik csapatban és egyéniben is megmérkőznek egymással.
1996-ban rendeztek először Hungarian Open Lábtoll-labda bajnokságot Újszászon, azóta minden esztendőben összejönnek a sportág legjobbjai, hogy összemérjék tudásukat. A 23-ik verseny a héltvégén kezdődött. Európa legnagyobb létszámú bajnokságára idén is 9 országból érkeztek. Vannak Ausztriából, Cseh és Német és Franciaországból, de jöttek a határon túli magyarlakta településekről, Szerbiából, Erdélyből és a felvidékről is. 34 férfi és 13 női csapat mérte össze tudását a hétvégén.
"Az első nap rangsoroló volt, a férfiak 8 csoportban voltak, az első kettő jutott a legjobb 16 közé, aztán ki a legjobb nyolc, a nőknél a legjobb 4-ig jutottunk el." -mondta FEHÉR JÁNOS főszervező.
Vachal Krisztina 6 éve lábtollazik, az elmúlt években számos nemzetközi és hazai sikert elért, tavaly világbajnokságon szerepelt. Egyéniben és csapatban is nagy esélyese az újszászi versenynek.
"A mostani válogatott csapattársam hatására kezdtem el lábtollazni. megszerettem a sportot. A mostani verseny rosszul indult, meghúzódott a lábam, és fáj, de jól fog sikerülni, ha odatesszük magunkat." -mondta VACHAL KRISZTINA Újszászi VVSE.
Krisztináék végül bejutottak a döntőbe. De nem csak a lányok, a férfiak mezőnye is hozta az újszászi sikereket. A legjobb 4 közé helyi és nagykanizsai csapatok jutottak. Tóth Gábor a vendéglátók nagy öregje már 25 éve űzi ezt a sportot, eredményből amit csak lehet már begyűjtött. Országos és Európa bajnok, VB 3-ik helyezett, nemzetközi és hazai győzelmek tucatjai vannak a háta mögött egyéniben és csapatban egyaránt.
"Eddig nagyon jól játszunk, a csapattársak jól kisegítenek, hozzuk a mérkőzéseket." -mondta TÓTH GÁBOR Újszászi VVSE.
A hétfőt pihenéssel töltötték a versenyzők, majd indultak az egyéni versenyszámok. A döntőt várhatóan kedden este játsszák Újszászon.
Forrás: SzolnokTV
Újszász nyerte a férfi és a női csapatversenyt
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 572
A férfiaknál a második nap a főágon a négy közé jutásért játszott mérkőzésekkel kezdődött.
Csák Dávid, dr. Bogár László, Nózsi Péter (Újszászi VVSE) – Farkas Balázs, Kanalas Renátó, Kökény Martin (Újszászi VVSE) 21-19, 21-9
A első játszmában jól játszottak az újszászi ifisták. A másodikra már kedvüket vesztették.
Baranyai Benett, Huszár Emil, Lukács Márton, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE) – Kökény Zoltán, Lakatos Zoltán, Szűcs Gergely, Takács Zoltán (Újszászi VVSE) 17-21, 21-15, 21-16
Fotó: Barta Imréné
Lábtoll-labda az Aktív Rádióban:
|
Küzdelmes mérkőzésen nyert a kanizsai csapat.
Farkas Balázs, Horváth Gergő, Lukács Benedek (Nagykanizsa ZSE) – Csorba Márk, Himmer János, Kleics Dávid, Nyisztor Zoltán (Borjád SE) 21-15, 21-6
Himmer János sérülésével elszálltak a borjádi esélyek.
Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor (Újszászi VVSE) – Kovács Márton, Molnár Gergő, Molnár Dániel (Újszászi VVSE) 21-9, 21-10
Technikai és fizika fölényben volt a győztes.
Az alsóbb ágak helyosztói után az elődöntők következtek.
Baranyai Benett, Huszár Emil, Lukács Márton, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE) – Csák Dávid, dr. Bogár László, Nózsi Péter (Újszászi VVSE) 21-19, 21-17
Vesztett és nem jutott a döntőbe a tavalyi győztes, a már csak alkalmanként játszó, 2010-ben Zhongsanban a világbajnokságon negyedik újszászi csapat.
Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor (Újszászi VVSE) – Farkas Balázs, Horváth Gergő, Lukács Benedek (Nagykanizsa ZSE) 21-16, 19-21, 21-15
Az első játszmát nagy előnyről elfölényeskedték az újszásziak. A második játszmát is szétesetten kezdték. 10-2-re elhúzott az ellenfél. 14-14-re még sikerült egalizálni, de a játszma elúszott. A harmadik játszmában Herczeg Gáborék magukhoz ragadták az irányítást és végig vezetve nyertek.
Döntő
Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor (Újszászi VVSE) – Baranyai Benett, Huszár Emil, Lukács Márton, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE) 21-19, 21-12.
A döntőben egy szoros és egy könnyű játszmában nyerték a hazaiak negyedik bajnokságukat, és az előző évi kisiklás után visszaszerezték a bajnoki trónt. A huszonöt éve lábtoll-labdázó Tóth Gábor 19-re növelte Hungarian Open bajnokságai számát.
A nőknél a felső ágon két újszászi csapat elődöntőzött.
Farkas Lilla, Győrfi Barbara, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE) – Csák Vivien, Fehér Valéria, Hornyák Erzsébet, Kaszonyi Viktória (Újszászi VVSE) 21-17, 21-10
Nehezen kaptak lábra Vachal Krisztináék. A második játszmában már működött a csapatuk.
Az alsó ág elődöntőjében megérdemelten nyert a bátran játszó pusztaszeri tini csapat.
Buki Napsugár, Horváth Orsolya, Németh Barbara, Lázár Jázmin (Pusztaszer PISZE SE) – Balogh Eszter, Gyalog Csenge, Sillinger Zsanett, Udvari Boglárka (Cserszegtomaji SK) 21-19, 21-16.
A döntőben a pusztaszeriek kezdtek jobban és 8-0-ra elhúztak. A kánikula ellenére ledermedt az újszászi csapat és szurkolótábora. A hazaiaknak nem jött be semmi. Nagyon idegesen játszottak. Aztán megnyugodtak, kijöttek a gödörből, ponterősek lettek a talpalásaik. Az ellenfél ütéseit is sikerült hatástalanítaniuk és máris 21-16-ra az újszászi trióé volt az első játszma. A második szett álomszerűen indult. 8-2-ig tartott a szárnyalás. Innen fordítottak a pusztaszeriek. 16-15-nél már nekik állt a játszma. A végjátékban Vachal Krisztina talpalásai következtek. Sikerült is fordítani. 20-19-nél a mérkőzéslabdát hatszor mentették a pusztaszeriek. Hetedikre Kriszti begyötörte a 21. pontot és első ízben nyert Hungarian Opent a Farkas Lilla, Győrfi Barbara, Vachal Krisztina összeállítású csapat.
A harmadik helyért
Balogh Eszter, Gyalog Csenge, Sillinger Zsanett, Udvari Boglárka (Cserszegtomaji SK) – Csák Vivien, Fehér Valéria, Hornyák Erzsébet, Kaszonyi Viktória (Újszászi VVSE) 21-12, 17-21, 21-19. Most sem sikerült a dobogóra lépniük Hornyák Erzsébetéknek.
XXIII. Hungarian Open
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 909
Kilenc ország – Ausztria, Csehország, Franciaország, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Szerbia és Szlovákia – versenyzői vonultak fel július 21-én az abonyi fúvószenekar és az abonyi mazsorettek vezetésével Újszász utcáin. A tornacsarnoktól indulva, a városházát érintve tettek egy kört a Penny körüli és a piaci forgatagon keresztül a Vörösmarty Mihály Általános Iskola udvaráig, ahol a Magyar Lábtoll-labda Szövetség és az Újszászi VVSE lábtoll-labda szakosztálya nevében Fehér János köszöntötte a megjelenteket. A Himnusz hangjai után a verseny résztvevői egyperces főhajtással emlékeztek meg Molnár Péter polgármesterről, aki 16 alkalommal volt a verseny védnöke, aki a külföldiek közül is sokaknak személyes ismerőse volt, és aki a halála előtti napokban is a verseny sikeres megrendezéséért dolgozott.
Rózsa György városi képviselő, a Pénzügyi bizottság elnöke a város nevében köszöntötte a megjelenteket és kívánt jó versenyzést és újszászi tartózkodást mindenkinek. Beszédében kiemelte, hogy városi összefogással, – amelyben a középiskola igazgatójaként ő is részt vett – és támogatók segítségével jutott el a verseny a huszonharmadik találkozóig.
Peter von Rüden, az Európai Lábtoll-labda Szövetség elnöke részvétét fejezete ki Molnár Péter halála miatt. Huszonöt éve jár Újszászra. Szívesen jön ide, mert sok újszászi barátja és ismerőse van. A nagy létszámú színvonalas verseny fontos rendezvénye az európai lábtoll-labdázásnak.
Pócs János országgyűlési képviselő, a verseny fővédnöke is megemlékezett Molnár Péterről. Elmondta, hogy személyes találkozásaik során sokszor szóba került Újszász sportja, ezen belül a lábtoll-labdázás is. Molnár Péter nagyon büszke volt városa sportéletére és a nemzetközi lábtoll-labda versenyre is. Magasra tette a mércét. Ezt a színvonalat közös munkával a jövőben is tartanunk kell – mondta, majd mindenkinek sikeres versenyzést kívánva megnyitotta a 23. Nyílt Magyar Nemzetközi Lábtoll-labda Bajnokságot.
Az abonyi mazsorettek két táncukkal szórakoztatták a közönséget, majd a csapatok elvonultak a verseny helyszíneire. A tornacsarnokban nyolc csoportban 34 férfi csapat, a művelődési házban négy csoportban 13 női csapat kezdte meg a selejtezőket, amelyek során különösebb meglepetés nem történt. Az esélyesek biztosan nyerték a csoportjukat. Hozzájuk sorsolták a csoport másodikokat. A nyolc közé játszott mérkőzésekkel zárult az első nap. A nők a legjobb négyig jutottak. A férfiaknál a nyolc között öt újszászi csapat várta a folytatást. Legjobb négy női csapat közé közé két újszászi egység jutott.
Térzene, csapatok felvonulása és a megnyitó ünnepség
Fotó: Barta Imréné
Dekázz huszonötöt! eredményhirdetés
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 772
2018. július 10. Újszász
Huszonöt évvel ezelőtt, 1993. május 29-én rendezték az első magyarországi lábtoll-labda versenyt. Erre emlékezve “dekázz legalább huszonötöt” címmel facebook akciót hirdetett a Magyar Lábtoll-labda Szövetség.
Dekázz bárhol, tornateremben vagy különleges helyszíneken, Magyarországon vagy külföldön, trükköket bemutatva vagy jelmezt viselve, egyedül vagy csoportosan! A dekázásodról készíts fotót vagy videót, majd töltsd fel, küldd el a facebookra!
A legjobb 25 produkciót egy-egy lábtoll-labdával és egyedi pólóval díjazzuk! – szólt a felhívás.
A felhívásra 72 pályamű érkezett. Több helyen: Cserszegtomajon, Dunaújvárosban, Bényén, Szederkényben, Újszászon csoportosan dekáztak, lábtoll-labdáztak a résztvevők, amelyről fotókat és videókat küldtek a szervezők. Több kutyás és macskás képet is kaptunk. Ausztriából és Németországból is volt csatlakozó. Mindenki igyekezett érdekes képeket, videókat küldeni. Többségében a jelenleg lábtoll-labdázók jelentkeztek. A régiek közül sajnos kevesen vettek részt a dekázásban.
Több érdekes videót is kaptunk, amelyek közül Kovács Márton (Újszász), Kunics Réka (Nagykanizsa) és Vachal Krisztina (Újszász) “műsorát” értékelte a zsűri a legjobbnak.
Valamennyi beküldő, csatlakozó 25 éves a magyar lábtoll-labdázás feliratú pólót kapott.
A beküldött fotók és videók a www.facebook.com/events/142210606607543 linken tekinthetők meg.
Erzsébet tábori lábtoll-labdázás
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 716
2018. július 6. Tápiógyörgye
Július 2-án és július 6-án Tápiógyörgyén a Kazinczy Ferenc Általános Iskola Erzsébet táborában népszerűsítették a lábtoll-labdázást az Újszászi VVSE lábtoll-labdázói. Július 2-án Fehér János rövid szabály és sportágtörténeti ismertetője után Bakó Lili és Kökény Martin tartottak sportági bemutatót. Kökény Martin zsonglőrködése után Fehér János rúgásokkal ismerkedő edzést szervezett a tápiógyörgyei gyerekeknek, akik nagyon lelkesen és ügyesen rúgták a labdát. Egyszerre 45 labda szállt a teremben. Az edzés végére szinte mindenki tudta a térd, lábfej és sarokrúgás kombinációt. A befejező gyakorlat a dobott labdák visszarúgása volt, amely során a táborozásban részt vevő tanárok – köztük Juhász Attila iskolaigazgató – öt csoportnak dobták a labdát, a tanulók pedig ügyesen visszarúgták nekik.
Július 6-án Farkas Lilla és Sebők Roland voltak a rúgásokat, labdaérintéseket bemutató játékosok, majd különböző egyensúlyozó gyakorlatok és rúgások szerepeltek a napi edzésprogramban. A távolba rúgó verseny után a háló feletti labdaharc, a „szabadulj a labdától” játék fárasztotta ki a részvevőket. Dekázó versennyel és csapatmérkőzésekkel fejeződött be a kétnapos lábtoll-labda program, amelynek remélhetőleg lesz folytatása.
Tápiógyörgye Erzsébet tábor
Kökény Martin
A közönség
Bakó Lili
Egyéni mérkőzés
Kökény Martin zsonglőrködése
Ismerkedés a labdával
A első rúgások
Mindenki mozgásban
Negyvenöt labdát rúgtak egyszerre
Rúgás gyakorlás segítséggel
Dobott labda visszarúgása
Jó dobás - jó rúgás
Mindenki nagyon lelkesen lábtoll-labdázott
Öt csoportban rúgták a labdát
Anna néni és az iskola igazgatója, Juhász Attila is dobta a labdát
A második nap segítői: Sebők Roland és Farkas Lilla
Farkas Lilla
Sebők Roland
Játék párban
Egyensúlyozás
A kicsik is nagyon ügyesek voltak
Egyensúlyozó séta a labdával
Rúgás gyakorlás
Rúgás gyakorlás
A lányok is ügyesen rúgták
A rúgás tanulásban Farkas Lilla és Sebők Roland segített
Dekázás
Távolba rúgás
Labdaharc 1.
Labdaharc 2.
Szerva
Csapat játék
Farkas Lilla a legügyesebb gyerekekkel
Tápiógyörgyei köszönet
Fotó: Fehér János
Auriga Erdei Futóverseny - 6. forduló
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Duatlon, Triatlon
- Találat: 713
2018. június 30-án rendezték az Auriga Erdei Futóverseny Sorozat befejező, hatodik fordulóját. Az újszásziak most is jól szerepeltek. Farkas Lilla másodikként ért célba a női 11 kilométeren. A többiek korcsoportjukban értek el jó helyezéseket.
Fotó: Farkas István és aurigassk.5mp.eu
Eredmények:
5.5 km: 5. Zakar József 24:09, 8. Szaszkó Nándor 25:01, 27. Fehér János 41:45
11 km nők: 2. Farkas Lilla 52:52
11 km férfiak: 14. Farkas István 55:51
A versenysorozat végén azok a korcsoportonkénti 1-3. helyezettek, akik a hat fordulóból legalább négyet teljesítettek, érmet, emblémázott ajándékot kapnak. Eredményhirdetés július 13-án 17:00 órakor az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.
Az újszásziak közül öten korcsoport első helyezettként hivatalosak a díjkiosztóra.
5.5 km ifjúsági fiú: Zakar József
5.5 km szenior-4: Szaszkó Nándor
5.5 km szenior-7: Fehér János
11 km szenior-4: Farkas István
11 km ifjúsági lányok: Farkas Lilla