Nemzetközi kutyás túra a parkerdőben
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Szabadidősport
- Találat: 174
Az Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület csatlakozott a Magyar Szabadidősport Szövetség által meghirdetett Világ Gyalogló (Hó)Nap országos eseménysorozathoz, melynek keretében október 8-án parkerdei túrát szerveztünk.
Kellemes napsütéses időben gyülekeztünk a Zagyvaparti Idősek Otthona előtt, majd vágtunk neki a 8,2 km-es sétának az őszi színekben pompázó fák között. Jó hangulatban, sokat beszélgetve és gyalogolva töltöttük el a délelőttöt, miközben mindenki kellemesen elfáradt. A túra különlegessége, hogy házikedvencek is csatlakozhattak hozzánk a gazdáikkal, így Ashley, Füge és Kajla is velünk tartottak garantálva ezzel a vidámságot. Programunk nemcsak állatbaráttá, de nemzetközivé is fejlődött, hiszen a szlovén Nejc Pogacar is lelkes résztvevője volt a túránknak.
A pontonhídon áthaladva az erdészház felé vettük az irányt, mely az Erdei Futónapról már mindenkinek ismerős volt. Ezt követően a Zagyva menti réten vezetett utunk az erdő szélén. A 32-es főút részét alkotó Zagyva híd alatt átkelve értünk a gátra, ahonnan egy félkörívet leíró úton vettük az irányt az erdő felé. Egy kidőlt fán átkelve ismét rendezett ösvényeken haladhattunk tovább egészen a korábbi 32-es főút épségben meghagyott szakaszáig. A néhány száz méteres aszfaltút után ismét átsétáltunk a Zagyva-híd alatt, ahonnan erdei ösvényeken jutottunk el a Vörösmarty-fáig. Innen indultunk visszafelé a tisztáson, pontonhídon és nyúlgáton át egészen az idősek otthona előtt lévő parkolóig.
A parkerdei sétán részt vevő Burján Tímea, Dániel Zoltán, Dánielné Lengyel Beáta, Erdélyi Norina, Erdélyi Sándor, Farkas Lilla, Nejc Pogacar, Szaszkó Fanni, Szaszkó Rita és Szaszkó Szilárd mindannyian pozitív élményekről számoltak be a túra végén, illetve ígéretet tettek arra, hogy amennyiben idejük engedi, legközelebb is csatlakozni fognak az Újszászi VVSE szabadidő szakosztályának hasonló jellegű programjaihoz.
Farkas Lilla
Fotó: Erdélyiné Sztankó Noémi
Az Aradi Vértanúk Emléknapja 2023.
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Események
- Találat: 177
Idősek hónapja programsorozat I. összejövetele
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Események
- Találat: 193
Újszász Város Idősügyi Tanácsa az önkormányzattal és a helyi civil szervezetekkel együttműködve az Idősek Világnapja alkalmából több alkalaomból álló rendezvénysorozatot szervez. Az első összejövetelre október 5-én került sor, ahol Pikula Zoltán a Zagyvaparti Idősek Otthona Igazgatója előadást tartottt Kötetlenül a demenciáról címmel, majd Kovács Szilárd az Újszászi Polgárőrség Egyesület vezetője beszélt.
Szeretettel hívunk és várunk minden szépkorút és érdeklődőt a programsorozat folytatásán.
Újszászi fölény a kupaküzdelmekben
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 130
A 20. Újszász Kupát, ezúttal rendhagyó helyszínen, a Székesfehérvár melletti Seregélyesen rendezték meg a napokban. A hét pályával felszerelt sportcsarnokban dinamikusan váltották egymást a mérkőzések, mely próbára tette a játékosok erőnlétét és állóképességét az egyébként is nehéznek számító versenyen. Öt egyesület hetvenöt játékosa lépett pályára férfi és női csapat, valamint férfi, női és vegyes páros versenyszámokban.
Tóth Gábor és Farkas Lilla az Újszász Kupa győztesei
Fotó: Farkas Lilla
A Cserszegtomaj, Dunaújváros, Pusztaszer, Nagykanizsa és Újszász településeket képviselő versenyzők páros számmal kezdtek, ahol tizenegy női és huszonhárom férfi duó alkotta a mezőnyt. A papírformának megfelelően a férfiaknál nagykanizsai győzelem született, a Lukács testvérek által. A döntőben Benedek és Márton az újszászi feltörekvő riválisaikat, Kökény Martint és Rab Alexandert győzték le három játszmában. A Lakatos Zoltán, Tóth Gábor (Újszászi VVSE) és Fehér Zsolt, Simon Márk (Pusztaszeri PISZE SE) duók pedig a dobogó harmadik fokára állhattak fel.
A női mezőnyben a címvédő Farkas Lilla és Kovács Evelin (Újszászi VVSE) klubtársaikat, Hornyák Erzsébetet és Szaszkó Dorkát győzték le a fináléban.
Férfi csapatban a papírforma nagykanizsai győzelmet ígért, azonban a rutinos újszászi szenior legénység új felállásában sorra legyőzve ellenfeleit a dobogó tetejére állhatott a tizennégy csapatot felsorakoztató mezőnyben. Az ifj. Fehér János, Tóth Gábor és Sipos Péter alkotta team János magabiztos sáncolásaival, Péter pontos feladásaival és Gábor ponterős talpalásaival végig menetelt. A döntőben a szintén újszászi Farkas Balázs, Kökény Martin, Kökény Zoltán és Lakatos Zoltán összeszokott négyese ellen szerezték meg győzelmet három játszmás izgalmas csatában.
A nyolc csapatot számláló női mezőnyben a Diós Letícia, Farkas Lilla, Kovács Brigitta és Kovács Evelin összeállítású csapat a fináléban a rutinos és összeszokott játékosokból álló klubtársaikat, a Csák Vivien, Hornyák Erzsébet és Szaszkó Dorka összetételű triót győzték le három szettben.
Vegyes párosban 25 duó harcolt a helyezésekért. Az elődöntőben végül a pusztaszeri Fehér Zsolt és Szabó Luca újszászi ellenfeleikkel, Farkas Lillával és Tóth Gáborral találkoztak. A másik ágon Kovács Brigitta és Rab Alexander (Újszászi VVSE) a szintén újszászi Béki Norbert és Szaszkó Dorka párosával csapott össze. A döntőben a Farkas Lilla–Tóth Gábor kettős három kiélezett játszmában bizonyult jobbnak Kovács Brigitta–Rab Alexander párosnál. A három versenyszám alapján számított összesített pontszám alapján a hölgyeknél Farkas Lilla három győzelemmel, míg a férfiaknál Tóth Gábor két győzelemmel és egy harmadik helyezéssel nyerte el az Újszász Kupát.
Nincs megállás a sportágban jövő szombaton a 26. Ifjúsági Országos Bajnoksággal folytatódik a szezon.
Forrás: szoljon.hu
Jászberény nyerte a XXIX. Vörösmarty Kupát
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Labdarúgás
- Találat: 236
2023. szeptember 29. eseménydús nap volt az újszászi sportéletben. Reggel a Fehér János Sportközpont névadó ünnepségen sorakoztak fel a 29. Vörösmarty Kupára érkező csapatok. A ceremónián Pócs János országgyűlési képviselő, Nagy József, a Sportegyesületek Országos Szövetségének szervezetfejlesztési és képzési igazgatója, Dobozi Róbert polgármester úr és Farkas István, az Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az óvodások zenés- táncos műsora után a csapatok bevonulhattak a sportközpont területére, ahol Tóth Gábor mutatta be a csapatokat, illetve az Only Dance tánccsoport kápráztatta el a fiatalokat dinamikus táncával.
Guggoló sor: Oláh Olivér, Kövesdi Bence, Rézműves Alex, Bottyán Ádám, Szűcs Dominik
Álló sor: Szentpéteri Dávid, Mérész Milán, Rajka Attila (testnevelő), Dániel Patrik, Zsigmond Márk, Tóth Tibor
Fekvő: Horváth Levente
Guggoló sor: Horváth Ádám, Mércse Erik, Breszkó Dominik, Kanalas Nikolasz
Álló sor: Kanalas Richárd, Farkas Jenő, Kanálos Antal, Kanálos Krisztián, Lakatos Márk, Tóth Gábor (testnevelő)
Szenior csapat nyert a férfiaknál az Újszász Kupán
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 179
2023. szeptember 30-án rendeztük a 20. Újszász Kupát, ezúttal rendhagyó helyszínen, a Székesfehérvár melletti Seregélyesen. A hét pályával felszerelt sportcsarnokban dinamikusan váltották egymást a mérkőzések, mely próbára tette a játékosok erőnlétét és állóképességét az egyébként is nehéznek számító versenyen. Öt egyesület hetvenöt játkosa versenyzett férfi és női csapat, valamint férfi, női és vegyes páros versenyszámokban. Az újszászi csapat kalandos érkezése következtében az egyéni versenyszámot sajnos a versenybíróságnak el kellett halasztani a terembérlet korlátozott ideje miatt.
A Cserszegtomaj, Dunaújváros, Pusztaszer, Nagykanizsa és Újszász településeket képviselő versenyzők páros versenyszámmal kezdtek, ahol tinenegy női és huszonhárom férfi páros alkotta a mezőnyt. A papírformának megfelelően a férfiaknál nagykanizsai győzelem született a Lukács testvérek által. A döntőben Benedek és Márton újszászi feltörekvő riválisaikat, Kökény Martint és Rab Alexandert győzték le három játszmában. A Lakatos Zoltán, Tóth Gábor (Újszászi VVSE) és Fehér Zsolt, Simon Márk (Pusztaszeri PISZE SE) duók a dobogó harmadik fokára állhattak. A női mezőnyben a címvédő Farkas Lilla és Kovács Evelin (Újszászi VVSE) klubtársaikat, Hornyák Erzsébetet és Szaszkó Dorkát győzték le a fináléban. Az elődöntőkben Evelin és Lilla ellenfele Gyalog Csenge és Udvari Boglárka (Cserszegtomaji SK) voltak, míg a másik ágon Kovács Brigitta és Nagy Leila (Újszászi VVSE) küzdöttek a döntőbe jutásért.
Női csapat: 2. Csák Vivien, Hornyák Erzsébet. Szaszkó Dorka (Újszászi VVSE), 1. Diós Letícia, Farkas Lilla, Kovács Brigitta, Kovács Evelin (Újszászi VVSE), 3. Gyalog Csenge, Pál Diána, Udvari Boglárka (Cserszegtomaji SK)
Bővebben: Szenior csapat nyert a férfiaknál az Újszász Kupán
Spirit Színház: Sikeresek és boldogtalanok
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Városi Művelődési Ház és Könyvtár
- Találat: 169
A kiemelkedő sportvezető, Fehér János nevét viseli Újszász ünnepélyesen átadott sportközpontja
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Események
- Találat: 455
Sportünnep volt Újszászon pénteken. A város sportéletének kiemelkedő alakjáról, a hazai lábtoll-labdázás megteremtőjéről nevezték el a település központjában lévő, új műfüves pályával bővülő sportlétesítményt. A Fehér János Sportközpontot ünnepélyesen felavatták, majd birtokba is vették a futballpalánták, a 29. Vörösmarty Kupa labdarúgó-torna résztvevő diákjai.
Izgatott, focimezbe öltözött gyerekek gyülekeztek a Vörösmarty Mihály általános iskola szomszédságában lévő sportcsarnok előtt Újszászon pénteken reggel. Nem véletlenül, hiszen aznap rendezték meg az immár több évtizedes múltra visszatekintő Vörösmarty Kupát, ahol a helyi gyerekek mellett más településekről érkező diákok mérték össze futballtudásukat. Mielőtt azonban pályára léptek a futballpalánták, egy másik, sporthoz kötődő fontos eseménynek lehettek tanúi az ott összegyűltek.
Az Európai Diáksport Napjához kapcsolódva avatták fel a Fehér János Sportközpontot.
– Különös érzés ez most számomra, bőven ráértünk volna még megejteni ezt a névadót – kezdte köszöntőjében Farkas István, az Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület elnöke. – Fehér János nélkül évtizedeken át nem rendeztek sporteseményt Újszászon, de nemcsak itt, hiszen gondoljunk csak a tatai minimaratonra, amit 1984 és 2022 között minden alkalommal teljesített ő. S nem beszélve a lábtoll-labda versenyekről – folytatta Farkas István, hozzátéve: Fehér János kitartása, hite, szellemisége minden ember számára, különösen a sportolók számára példaértékű kell, hogy legyen.
– Halála óta próbáljuk pótolni, de csak utánozni lehet. Ez a sportközpont méltó lesz az ő emberi nagyságához – tette hozzá az elnök, aki említést tett az újszászi élet másik meghatározó személyiségéről, ahogy mondta: János harcostársáról, Szilvási Ferencről is. – Ők ketten egy évtizeden át dolgoztak a város sportjáért. Jelentem nekik: munkájuk nem volt hiábavaló – tette hozzá.
Pócs János, a jászság országgyűlési képviselője is méltatta Fehér János tevékenységét. Ahogy a honatya kiemelte: olyan sportvezetés, olyan sportélet volt ő egy személyben, ami olyan maradandót hagyott a városban, hogy méltóképpen neveztek el róla egy sportközpontot.
– Az ő nevére mindig emlékeznek majd, ő mindig a sportért dolgozott, a sportért lobbizott a tőle megszokott, kedves, szerény, alázatos módján. Munkája része volt azon fejlesztéseknek, melyek a jövő nemzedékét szolgálják majd, ahogy ez itt. Mert a legfontosabb, hogy a gyerekeknek hagyjuk valami maradandót magunk után. Ő megtette – hangsúlyozta Pócs János.
Fehér János munkája ráadásul túlmutatott a város határin. Minderről a Sportegyesületek Országos Szövetségének szervezetfejlesztési és képzési igazgatója szólt több évtizedes személyes ismeretség emlékével.
– Látjuk a városban zajló aktív sportéletet, melynek komoly motorja volt Fehér János. Őt elveszítettük, de a munkája itt marad és bízom benne, hogy folytatódik – monda Nagy József.
A sportközpont névadóján a településvezető is kettős érzelmekkel beszélt.
– Felemelő ez a nap, mert egy fontos elemmel bővül a központ, ugyanakkor szomorú, mert a névadás azt jelenti, hogy valakit elveszítettünk. Az emlékezésen túl ünnepeljünk, s mondjunk köszönetet, akiknek része volt az új műfüves pálya megépítésében. És figyeljük meg a névadó kapcsán elkészült kaput, mely egy „f” és egy „j” betűt formáz. Ezzel is tisztelgünk a sportszakember előtt – emelte ki Dobozi Róbert, aki a további tervekről is szólt.
Elmondta, hogy egy új sportcsarnokot szeretnénk létrehozni a területen.
Fehér János igazi otthona volt a sportcsarnok, mely mostantól a nevét viseli
– Egyszerre fájdalmas és felemelő ez a mai nap. Az utóbbiról szólnék, az egész család nevében hálásak vagyunk, hogy édesapám pályájának elismeréseként ez a létesítmény az ő nevét viseli – mondta el az avatáson ifj. Fehér János. – Ez volt a második otthona, de ha az órákat összeszámolnánk, talán rájöhetünk, hogy ez volt az igazi otthona. S így vált lehetővé, hogy mások számára is otthonossá tegye, s közösségi hellyé váljon ez a csarnok – emelte ki édesapja emlékét felidézve a Magyar Lábtoll-labda Szövetség elnöke. Ifj. Fehér János felidézte 1992-t, amikor megépült ez csarnok. – Nagy dolog volt ez akkor, sok sportág helyet kapott itt, ami bizonyítja, hogy édesapám nyitott volt minden sportra. Öröm számomra, hogy most megint egy új dolog kezdődik, új elemmel bővült a központ. Ő is nagyon büszke lenne, ebben biztos vagyok – tette hozzá ifj. Fehér János.
Forrás: szoljon.hu
Fotó: Mészáros János
Rendhagyó helyszínen rendezik meg az Újszász Kupát
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 120
Immár 20. alkalommal rendezik meg szombaton az Újszász Kupa elnevezésű lábtoll-labda versenyt, amelynek ezúttal a Fejér vármegyei Seregélyes sportcsarnoka ad otthont.
Herczeg Gábor (balról) a kupasorozat legeredményesebb játékosa volt
Fotó: Kovács Nándor
Az év egyik legrangosabb hazai seregszemléjén nem kevesebb, mint a hét versenyszámban (férfi és női csapat, férfi és női páros, vegyes páros, férfi és női egyéni) bizonyíthatnak a sportág művelői, közülük a legtöbb ranglistapontot szerző férfi és női játékos nyeri majd az Újszász Kupát. A bajnoki címekért és a dobogós helyezésekért várhatóan az Újszászi VVSE, a Nagykanizsa ZSE, a Pusztaszer PISZE SE és a Cserszegtomaji SK legjobbjai harcolnak majd.
Emlékezetetőül a torna címvédői Farkas Lilla és Herczeg Gábor (mindkettő Újszász). Az utóbbi játékos 2014–2022 között zsinórban aratott nyolc győzelmével a kupasorozat abszolút csúcstartója. Gábor azonban nem védheti meg címét, ugyanis a tavalyi évben felhagyott az aktív sporttal.
További érdekességek
Az Újszász Kupa történetében a lábtoll-labdázók mindig a maximális teljesítményre, a négy bajnoki címre áhítoztak. A sportág történetében a férfiaknál ez eddig csak Herczeg Gábornak sikerült 2015-ben. A hölgyek mezőnyében az újszásziak közül Farkas Lilla kétszer (2021, 2022), Vachal Krisztina (2018), Kapás Ágnes (2008) pedig egyszer-egyszer nyert négy aranyérmet. Jelenlegi rekorder, három tökéletes bajnokságával, Budavölgyi Veronika (Nagykanizsa).
A kupasoraozat 20 éves történetében a férfiaknál mindössze négyen: Herczeg Gábor, Tóth Gábor, Nózsi Péter (mind Újszász) és Hartai Attila (Nagykanizsa), a hölgyeknél pedig kilencen: Kapás Ágnes, Vágó Henriett, Ézsiás Kitti, Vachal Krisztina, Farkas Lilla (mind: Újszász), Farkas Martina (Borjád), Budavölgyi Veronika, Gozdán Ágota és Kunics Réka (mind: Nagykanizsa) hódították el az Újszász Kupát.
Forrás: szolkon.hu
Fehér Jánosról nevezik el az újszászi sportközpontot
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Események
- Találat: 206
Az újszászi sportélet kiemelkedő alakjáról, a hazai lábtoll-labdázás megteremtőjéről nevezik el az Újszász központjában lévő sportlétesítményt. A Fehér János Sportközpontot pénteken avatják.
Fehér János a magyarországi lábtobb-labdázás megteremtője
Forrás: Facebook Fotó: Dobozi Róbert
Az Európai Diáksport Napja alkalmából avatják fel a Fehér János Sportközpontot Újszászon. A sportcsarnokot, az új műfüves pályát és a street workout pályát is magában foglaló létesítmény névadójával az idén tavasszal elhunyt, a város sportéletének kiemelkedő személyisége előtt tiszteleg a városvezetés és a lakosság. Az ünnepélyes avatást szeptember 29-én, pénteken reggel nyolc órakor rendezik meg.
Forrás: szoljon.hu
Országos Mentőszolgálat ügyeleti tájékoztató
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Egészségügyi ellátás
- Találat: 213
Az ügyeleti alapellátást 2023. szeptember 1-től Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az Országos Mentőszolgálat látja el, majd az egységes, két elemből álló, betegközpontú rendszert (háziorvosi ügyeleti ellátás és sürgősségi ügyelet) az idei év végéig fokozatosan bevezetve az ország egész területén biztosítjuk minden rászoruló számára.
Az egységes ügyeleti telefonszám a vármegyében szeptember 1-től:
1830
HÁZIORVOSI ÜGYELETI ELLÁTÁS
A háziorvosi ügyeleti ellátás azokat szolgálja, akik a háziorvosi vizsgálatot, ellátást ügyeleti időben vennék igénybe. Számukra hétköznap 16:00–22:00 között, szombat, vasárnap és ünnepnapokon pedig 08:00–14:00 között háziorvosi ügyeleti ellátást biztosítunk.
– hétköznap 16:00–22:00 között
– szombat-vasárnap, ünnepnapon 08:00–14:00 között
Szolnok felnőtt: 5000, Szolnok, Tószegi út. 21. (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztály)
Szolnok gyermek: 5000, Szolnok, Tószegi út. 21. (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet Gyermek Sürgősségi Osztály)
Jászberény felnőtt-gyermek vegyes ügyelet: 5100, Jászberény, Szelei u. 2. (Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Sürgősségi Osztály)
Karcag felnőtt-gyermek vegyes ügyelet: 5300 Karcag, Zöldfa u. 48. (Kátai Gábor Kórház SBO)
Tiszafüred felnőtt-gyermek vegyes ügyelet: 5350 Tiszafüred, Nefelejcs út 4.
Törökszentmiklós felnőtt-gyermek vegyes ügyelet: 5200 Törökszentmiklós, Kossuth Lajos u. 126 (Törökszentmiklós Rendelőintézet)
Jászapáti felnőtt-gyermek vegyes ügyelet: 5130 Jászapáti Kossuth Lajos út 10
Kunhegyes felnőtt-gyermek vegyes ügyelet: 5340 Kunhegyes, Dózsa György u. 4.
Mezőtúr felnőtt-gyermek vegyes ügyelet: 5400 Mezőtúr, Kossuth Lajos u. 7-11 (Mezőtúr Városi Kórház SBO)
Kunszentmárton: 5440 Kunszentmárton, Kossuth. út 5. (Kunszentmárton Városi Egészségügyi Központ)
SÜRGŐSSÉGI ÜGYELETI VAGY MENTŐELLÁTÁS
Központi ügyeleti telefonszám:
1830
Az ügyeleti időben hirtelen jelentkező, illetve súlyos egészségügyi problémák esetére nyújt magas szakmai színvonalú és biztonságos megoldást:
– hétköznap 22:00–08:00 között
– szombat-vasárnap, ünnepnapon 14:00–08:00 között
A beteg a központi telefonszám hívásával: szakszerű tanácsot kap, szükség esetén a tartózkodási helyére sürgősségi ügyeleti autót, vagy életveszély esetén azonnali mentőt küldünk, a vármegye bármely településén is tartózkodjon az ellátásra szoruló.
A telefonszám a teljes ügyeleti időszakban, hétköznap 16:00–08:00 között, szombat-vasárnap, ünnepnapon egész nap hívható.
Azok számára, akik személyesen keresnék fel az ügyeletet, az alábbi telephelyeken 22:00–08:00 között erre is van lehetőség:
Szolnok felnőtt: 5000, Szolnok, Tószegi út. 21. (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet Sürgősségi osztály)
Jászberény felnőtt-gyermek vegyes ügyelet: 5100, Jászberény, Szelei u. 2. (Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Sürgősségi Osztály)
Karcag felnőtt-gyermek vegyes ügyelet: 5300 Karcag, Zöldfa u. 48. (Kátai Gábor Kórház SBO)
Tiszafüred felnőtt-gyermek vegyes ügyelet: 5350 Tiszafüred, Nefelejcs út 4.
A fenti vegyes ügyeleti központokon felül, a gyermekek ügyeleti ellátását a Szolnoki Kórházban lévő Gyermek Ügyeleten végzik hétköznap 16:00 órától 22:00 óráig, hétvégén és ünnepnapokon 08:00 órától 22:00 óráig.
A központi ügyeleti telefonszám 2023. szeptember 1-től gyermekek esetében is a 1830.
Az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszerével integrált ügyeleti irányítás keretében hatékony és szakszerű telefonos tanácsadás áll rendelkezésre a gyermek- és felnőtt ellátásban is. Az ügyeleti hívások kezelése rögzített vonalon, beteg- és minőségbiztosítási szempontokból visszakövethetően, az aktuális szakmai betegosztályozási (triázs) irányelveknek megfelelően történik, így a betegek az egységes ügyeleti rendszerben gyorsabban kapják meg az állapotuknak megfelelő és szükséges ellátást.
Összefoglalva kijelenthető, hogy a mentők egységes ügyeleti rendszere az ügyeleti és mentőegységek integrált irányítására és mobilitására épül, így a beteg állapotának megfelelő ügyeleti, sürgősségi ellátást a vármegye valamennyi településén, egységesen, minden rászoruló számára a korábbinál magasabb minőségben és szélesebb elérhetőséggel biztosítja.
A vármegyei alapellátási ügyeleti rendszer jövőbeni működéséről a lakosságot az elkövetkező napokban számos csatornán tájékoztatni fogjuk.
Debrecen, 2023. 08.01.
Tisztelettel:
Dr. Korcsmáros Ferenc
regionális igazgató
Országos Mentőszolgálat
Észak-Alföldi Regionális Mentőszervezet
H-4025 Debrecen, Külső Vásártér 14.
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.
Tel: 06-52/414-793
#Beactive Gyermek és Serdülő Újszász Kupa
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 287
Az év legnehezebb versenyeként számon tartott Újszász Kupán ezúttal a gyermek és serdülő korcsoport mérkőzött meg, egy héttel a felnőttek számára rendezett hasonló verseny előtt. Az esemény különlegessége, hogy mind a hét versenyszámban, férfi és női csapatban, férfi, női és vegyes párosban, férfi és női egyéniben megmérettetik felkészültségüket a játékosok. Az adott korcsoportban legtöbb ranglista pontot szerző versenyzők kapják meg az Újszász Kupát. Eseményünkkel csatlakoztunk a #BeActive szlogennel ellátott európai sporthéthez is, melynek kiemelt napja éppen egybeesett a versenyünkkel, így tovább emelve annak színvonalát.
Az ötvenhárom versenyzővel rendezett eseményen izgalmas mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi. Bár csak két egyesület, a Dunaújvárosi Lábtoll-labda Sportegyesület és az Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület fiataljai küzdöttek egymás ellen, így is nagy presztízscsatákat és látványos, fordulatos összecsapásokat láthattunk.
Tájékoztató az ivóvízhálózatról
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Tájékoztatók
- Találat: 266
Településünkön a Víz és Csatornamű vállalat 1972-ben létesített új vezetékes ivóvízhálózatot.
Az addig mélyfúrású ártézi kútból üzemeltetett rendszert 1978-ban kapcsolták össze a szolnoki ivóvízhálózattal, Szászberekkel és Zagyvarékassal közösen.
A városi szennyvízhálózat kiépítésekor 2000-ben már közvetlenül a szolnoki szennyvíztisztítóba lett bekötve Újszász és a környező települések mindegyike.
Szolnok megyei jogú város 2023-ban a VCSM Zrt állami tulajdonba adásáról döntött, az ivóvízellátás és szennyvízkezelés hosszú távú, kiszámítható biztosítása érdekében.
A szolnoki vízművek ellátási területéhez tartozó hat település közül városunk képviselő testülete a másik öt település döntésének ismeretében határozott az integrációról.
Városunk víziközmű hálózatának tulajdonjogával együtt a mai naptól a kapcsolódó ellátási kötelezettség is a Magyar Államra száll. Bízom benne, hogy a mindannyiunk számára létfontosságú közműhálózat üzemeltetését az új tulajdonos az eddigiekben megszokott színvonal felett fogja majd végezni.
A szerződések közös aláírására ma a Szolnoki Városházán került sor. A megállapodás aláírása előtt a Nemzeti Vízművekhez eljuttattuk azt a településünket érintő rövid és hosszútávú fejlesztési tervet, melyet külső források hiányában Önkormányzatunk nem tudott megvalósítani, de a hálózat működése szempontjából tovább már nem halasztható azok végrehajtása.
A vízműveknél megszokott ügyfélszolgálati telefonszámok, munkatársak, valamint a hibabejelentés módja idén biztosan nem változik.
Fontos tudni, hogy az átadás nem érinti a jelenleg üzemelő ártézi kutak jogi helyzetét, illetve kezdeményezésemre kikerült az átadandó vagyonelemek listájából a víztorony, valamint a régi vízműtelep is.
Előbbire az új települési kamerarendszerek átjátszóállomásainak üzemeltetéséhez, utóbbira a mélyfúrású melegvizű kút esetleges későbbi hasznosításához van szüksége településünknek.
Dobozi Róbert
polgármester
A Budapesti Nagy Sportágválasztón lábtoll-labdáztunk
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 151
A tanév kezdetével sem lankadt a lelkesedése a lábtoll-labázóknak, hiszen a kétnapos Budapesti Nagy Sportágválasztó pénteki és szombati napjára is szép számmal érkeztünk sportági bemutatóra. Első nap tizenöten, másnap huszonegyen népszerűsítettük sportágunkat.
Szeptember 15-én, a rendezvény első napján Farkas Lilla vezetésével Breszkó Dominik, Breszkó Sándor, Debrei Alexandra, Gudics Szabolcs, Lénárt Liza, Oláh Krisztián, Oláh Levente, Rab Bence, Skultéti Zsombor, Steczina Nikol, Szabó Fanni, Ürmös László, Zentay Zoé és Zsigmond Tamás lábtoll-labdáztak, sepak takrowoztak és shuttleballoztak a Merkapt Sportközpontban. Szombaton ifj. Fehér János, Sipos Péter és Tóth Gábor irányításával Breszkó Dominik, Breszkó Sándor, Debrei Alexandra, Gudics Szabolcs, Jónás Károly Krisztián, Kanalas Richárd, Kiss Vendel, Oláh Krisztián, Rab Bence, Rézműves Alex, Skultéti Zsombor, Sörös László, Szaszkó Dorka, Tóth Ákos, Ürmös László, Vidák László Andzseló, Vidák Nikolasz és Zsigmond Tamás népszerűsítették sportágunkat.
A pénteki nap döntően az iskolás csoportoké ezen a rendezvényen. Sorra érkeztek a budapesti és az agglomerációban élő iskolások osztályfőnökeikkel, testnevelés tanáraikkal. A korábbi évek tapasztalataihoz képest idén szabadabban mozogtak a gyerekek a standok között, amely azt eredményezte, hogy a lelkes és kitartó fiatalok hosszabb időt töltöttek a számukra szimpatikus sportágaknál. Az alsó tagozatos csoportok természetesen idén is nevelőik vezetésével járták az egyes sportági helyszíneket. Egy-egy csoport érkezésénél 20-30 gyermek próbálhatta ki egyszerre a lábtoll-labdázást.
Bővebben: A Budapesti Nagy Sportágválasztón lábtoll-labdáztunk
Lengyel testvérvárosunk delegációjával lábtoll-labdáztunk
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 144
A 26. városnap alkalmából a lengyelországi Debicából érkeztek Újszászra vendégek. A 2004-ben kötött testvérvárosi kapcsolatot erősítettük meg ezáltal, új kapcsolódási pontokat keresve, illetve a meglévő közös pontok megújítását helyeztük fókuszba.
A lengyelországi lábtoll-labdázás nagy hagyományokkal rendelkezik, hiszen 2013-ban Pustków Osiedle, a Debica közigazgatási területén elhelyezkedő község adott helyet az ifjúsági nemzetközi lábtoll-labda bajnokságnak, mely az 6. Lábtoll-labda Európa-bajnokság főpróbája volt, amit szintén ezen a helyszínen rendeztek 2014-ben. A 2010-es években számos kiváló játékos került ki ebből a térségből, elsősorban a női mezőnyből, akik nemzetközi szinten is eredményesek voltak.
Ezúttal a sportvezetőjük sajnos nem tudott ellátogatni hozzánk, ám a négy fős küldöttségben kulturális és közművelődési szakemberekkel, szociális és társadalmi ügyekért felelős kollégájukkal találkozhattunk, akik lelkesen rúgták a lábtoll-labdát két napon keresztül. Nem volt ismeretlen számukra a sportág, az egyikőjüknek saját lábtoll-labdája is van otthon. A szombati városnap estéjén vacsora előtt rúgtuk a labdát egészen addig, amíg a Szász Étterem tetejére fel nem repült. A vasárnapi sportnapon folytattuk a passzolgatást, illetve beszélgettünk a sportágról. A lábtoll-labda mellett a sepak takrawot és shuttleballt is kipróbálták, illetve a helyi íjászok bemutatója is magával ragadta őket.
Reméljük, hogy ez a hétvége jó alapot jelent a lengyel lábtoll-labdázás megújítására. A kulturális és szociális ügyekért felelős munkatársak továbbítják sportszervező kollégájuknak az Újszászon szerzett élményeiket, tapasztalatukat, melynek köszönhetően tovább szeretnénk építeni ezt a kapcsolatot.
Farkas Lilla
Bővebben: Lengyel testvérvárosunk delegációjával lábtoll-labdáztunk