Ebben a cikkben leginkább a koleszterinről lesz szó. Említést érdemel még néhány „vérzsírféleség”, melyek szintén problémákat okozhatnak.

Kb. minden negyedik ember vérében magas a koleszterin koncentrációja a referencia tartományhoz képest. Az oka lehet öröklött vagy szerzett túlzott képződés eredménye, amit súlyosbít a sok állati eredetű alapanyagot tartalmazó étrend. Utóbbi önmagában is képes jelentősen megemelni vérünkben nemcsak a koleszterin, hanem egyéb vérzsírfélék koncentrációját is. A tartósan magas vérzsír koncentrációja jelentősen megnöveli az érelmeszesedés kialakulásának esélyét.

A KOLESZTERIN szükséges a sejtek felépüléséhez, megfelelő anyagcseréjéhez. Mivel hormonok alapanyaga, végső soron a só- és vízháztartás, az építő- és lebontó folyamatok optimális működéséhez is nélkülözhetetlen elem. Azonban az életünk egészséges fenntartásához elegendő lenne a saját szervezetünk által előállított mennyiség.

A koleszterint gyakorlatilag minden emberi és állati sejt képes előállítani. Legnagyobb mennyiségben a máj termeli. A koleszterintermelés éjszaka a legintenzívebb. A legtöbb koleszterin körforgásban vesz részt, visszaszívódik. Az epesavakkal együtt ürül ki valamennyi.

Az alkohol, a cukrok, a dohányzás egyaránt fokozzák a koleszterin termelődését és raktározását is. Sportolás közben, ha a pulzusunk jelentősen 120 fölé emelkedik percenként, a szervezetünk raktározásra áll át. Mértékletes, de kitartó és rendszeres mozgás (pl. séta, kocogás, kerékpározás, úszás, kerti munka, tánc) segíti a koleszterin fölhasználódását, és a vérben keringő mennyiség csökken.

A tartósan fennálló erős érzelmi-, fizikai megterhelés miatt a vérben keringő koleszterin mennyisége jelentősen megnő. Ez tulajdonképpen egy „vészreakció”, mely a meneküléshez, futáshoz biztosít gyorsan fölhasználható energiát. Az igen stresszes, de egyre kevesebb mozgást igénylő (és –engedő) életmódunk miatt a vérben keringő energiaforrások nem használódnak el, hanem lerakódnak az érfalra. Így alakulnak ki az érszűkületek, melyek akadályozzák a vér áramlását, a vér erekre gyakorolt nyomása megnő. Emiatt feszülnek, sérülnek az erek, aminek következtében vérrögök képződhetnek. Ezek el is akadhatnak a beszűkült erekben. Az elzáródott erek ellátási területén elhalnak a sejtek oxigénhiány miatt. Kialakul az infarktus, mely annál súlyosabb következményekkel jár, minél nagyobb területet érint a sejtelhalás az adott szervben.

Veszélytelen vérünk koleszterin koncentrációja, ha nem több mint 5.2 mmol/l. Ha 5.2-6.2 mmol/l közötti tartományban van, enyhén emelkedett, de azonnal csökkenteni kell az elfogyasztott állati eredetű ételek mennyiségét. Ha többször egymás után is magasabb a koleszterin szintje, mint 6.2 mmol/l, gyógyszeres kezelésre van szükség. Mivel a gyógyszerek nagy része a saját szervezetünk által termelt koleszterin mennyiségét csökkenti, igen fontos a koleszterinszegény diéta megtartása. Optimális, ha a „jó”, vagyis a HDL-koleszterin mennyisége 1.0 mmol/l fölött van. A stressz sajnos a „rossz”, vagyis az LDL-koleszterin vérkoncentrációját növeli. Az LDL-koleszterin könnyen kapcsolódik az érfalhoz.

A TRIGLICERIDEK csoportja szintén a vérben keringő zsírok. A táplálkozás útján szaporodhatnak fel. Ha 0.8 mmol/l fölé emelkedik az összkoncentráció, a „rossz” koleszterin szintjét húzza magával, még nagyobb károsodást okozva.

A HOMOCISZTEIN nevű vérzsír kis mennyisége ellenére is sok szabadgyököt szabadít fel, melyek miatt összecsapzódnak a vérlemezkék, vérrögök keletkezhetnek.

Érdemes naplót vezetni a táplálkozásról, életvitelről, stresszről, sporttevékenységről. Rögzítve a koleszterinszintet is, könnyebben kideríthető, hogy mi okozhatja a megemelkedését. Mivel a magas vérzsírértékek komoly rizikófaktorok a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából, javaslom, hogy méresse rendszeresen legalább a koleszterinszintjét és a vérnyomását. Fogyasszon minél több élelmi rostot (zöldségek, teljes kiőrlésű gabonák), mert csökkentik a zsírok felszívódását. Az Omega 3 és -9 zsírsavak javítják a szív működését, az erek rugalmasságát. Diófélék, halak tartalmazzák nagyobb mennyiségben. A B-3 vitamin, folsav szintén jó hatást gyakorol ereinkre, csökkentik bizonyos vérzsírfélék koncentrációját (olajos magvak, kukorica, hüvelyesek, vadrizs, zeller, brokkoli, köles).

A húsvéti hagyományok miatt az elkövetkező időszakban magasabb lesz sok ember vérzsírszintje. Próbálja kompenzálni sok mozgással. Azok az állatok, melyek természetes táplálékot fogyasztottak, sokat mozoghattak, kevesebb zsírt, így koleszterint tartalmazó húst szolgáltatnak a nagyüzemi tartásban neveltekhez képest.

Kívánom, hogy az ünnepnapok után is maradjon meg a Kedves Olvasó kellemes közérzete.

Dr. Harangozó Helga

 

Újszász 2016©