Parkerdő

Újszász határában, az Orczy család egykori ősparkjában és újonnan telepített területeken 120 hektáros parkerdőt alakított ki a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat.

Utakat, szalonnasütő helyeket készítettek a kirándulók számára, a kocogó mozgalom híveinek, pedig erdei tornapályát rendeztek be. Az egykori park 100-150 éves fái alatt rendbe hozták az elhanyagolt tórendszert, közelében, pedig pihenőket állítottak fel. Az Az Újszászi Parkerdőt a Szolnok megyei műszaki hetek keretében megrendezett szakmai napon, 1974. május 5.-én avatták fel. A sétautak, tűzrakó helyek, esőkunyhók, játszórétek és az erdei tornapálya nem csak a település lakosságának nyújtottak kikapcsolódást. A nyári táborozások, többek között az olvasótáborok sokak szép emlékei közé tartoznak. Aztán egy időre mintha megfeledkeztek volna róla, majd 2005-ben végre újból táborozóktól volt hangos az erdő. Azóta nyaranta több száz gyerek sátorozhat a felújított táborhelyen a szociálisan rászorulóktól az ifjú kézművesekig.

Az évenként hagyományosan megrendezett futónapon a város apraja-nagyja rója a Parkerdő ösvényeit és játszik a fák árnyékában.

A kastély egykori angolkertje, amely az 1829-ben felszámolt pesti Orczy-kertből "megmenekített" növényanyagot is tartalmazta, ugyan nem védett terület, de sok értékes, mondhatni ezen a területen ritkaságnak számító növényfajtával dicsekedhet: pl. gyertyán, szürke nyár, kanadai vasfa, illetve a különlegességnek számító bújtatott vadgesztenyefa, amely a város címerében is szerepel.

Irodalom: Parkerdők Magyarországon (szerk. Mészöly Győző, 214. old. /Bp., Natura/)

Kastélypark

Az 1880-as évek legvégén Orczy Andor új kastélyt építtetett a Tápió menti Szarvashalomra. A kastély parkjának telepítésénél a pesti Orczy-kert terveit valósították meg újra az 1900-as évek elején. Az őshonos sziki tölgyes maradványai – az esetlegesen 100 évesnél is idősebb kocsányos tölgy, csertölgy és mezei juhar példányai – mellett több mint 130 féle növényfaj, köztük ritkaságok is megtalálhatóak a korlátozottan megtekinthető az 1980-ban védetté nyilvánított kastélyparkban. A kastély épülete előtt tiszafák találhatók. Az épület előtti sétányon mahónia és eperfák díszlenek. Ez a rész az un. "francia kertek" mintájára született meg. A hátsó homlokzatnál ezüstfenyősor húzódik. Az örökzöldek közt tuják és virginiai boróka található. A több irányba futó sétányok a kerti tónál futnak össze. Itt található a park legidősebb és legnagyobb átmérőjű tölgye. A sétányok mentén hársfák és jegenyetölgyek találhatók. Találhatók itt: páfrányfenyők, török mogyoró, fehér és szürke nyárfák.

Irodalom:

Szolnok megye természeti értékei / [fel. szerk. Zelenyánszki András] 68-71. old Szolnok : M. Tcs., 1989

Magyarországi települések védett természeti értékei / [szerk. Tardy János] 307-308. old. Budapest : Mezőgazda, cop. 1996

A város természeti értékei közé tartoznak: a Zagyva folyó, valamint a Tápió és a holtágak, gazdag élővilágukkal.

Újszász élővizei a Zagyva és a Tápió, horgászásra alkalmasak.

Határában található gyepterületek a Tápó-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet részét képezik. A Nagykáta-Újszász vasútvonal két oldalán található ősgyepmaradvány: szikes legelők és kisebb löszgyepek mozaikja, határán egy kisebb fehér nyár csoporttal és tölgytelepítéssel. A Tápió mentén kisebb ezüstfa erdőben védett kékvércsék költenek. Az alföldi tájra oly jellemző kunhalmokból ma már csak hármat lehet felfedezni Újszász határában: az újszász és Tápiógyörgye határán található Cigány-halmot, a Dinnyés-halmot és a Hosszúháti halmot melynek lábánál, a homokbánya oldalában partifecskék fészkelnek, illetve a fokozottan védett gyurgyalagból is feltűnik néhány.

Az Alsó-Zagyva hullámtere még megőrizte az eredeti mocsárvilág jellegzetességeit, melyekhez szervesen kapcsolódnak a kubikgödrök és kubikerdők, az öreg botolófüzesek.

Legértékesebb növénytársulásai az ártéri mocsárrétek, a nedves kaszálórétek és a fűz-nyár ligeterdők. Hegyvidéki eredetű a szibériai nőszirom, reliktumnövény a fátyolos nőszirom. Gazdag az itt fészkelő madárfauna, megtalálható itt a szalakóta, bíbic, goda és a piroslábú cankó. Több madárfajnak – köztük a halászsasnak – táplálkozóhely.

Fotók: Barta Imréné