Turnéra indult a Big Band
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Kulturális hírek, események
- Találat: 767
Koncert körútra indult a Szolnoki Big Band. A Bartók Béla Zeneiskola együttese a „Legyen a könnyűzene is mindenkié!” pályázat keretében látogatott el a megyében élő általános iskolásokhoz. A fiatalokra minden helyszínen interaktív koncert várt.
Így próbált koncert körútjára a Big Band zenekar. A zeneiskola növendékeiből álló együttes Farkas Róbert és Fülöp Attila zenetanárok vezetésével pop-rock, swing, latin és funky stílusú darabokkal készült közönségének.
„Több település iskolájában fogunk játszani. A lényege az, hogy ezt a fajta zenét, a könnyűzenét kicsit közelebb tudjuk vinni a felnövekvő generációhoz és megtudjuk ismertetni velük a különböző műfajokat, mert ugye nem csak egyféle stílust játszunk.”- mondta Farkas Róbert a Bartók Béla Zeneiskola trombitatanára.
A „Legyen a könnyűzenei is mindenkié” pályázat koncert turnéjának első állomása a szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola volt, ahol a gyerekek kipróbálhatták a csörgő hangszereket és tánctudásukat is megmutathatták.
A turné Újszászon folytatódott, ahol a diákok a zenekar felépítését, a hangszerek jellemzőit és a Big Bandben játszó fiatalok hangszerválasztásának történetét is megismerhették.
„Anyáéknak mondtam, hogy szeretnék zenét tanulni. Bementünk a zeneiskolába, anyáék mondták, hogy válasszak egy hangszert, én pedig felrohantam Robi bácsi termébe és mondtam, hogy ezt szeretném tanulni.”- mondta Szabó Erik János.
Forrás: www.szolnoktv.hu
60 éves a művelődési ház
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Városi Művelődési Ház és Könyvtár
- Találat: 944
A művelődési ház 2018. november 17-én ünnepelte megalakulásának 60. évfordulóját. 60 év nem kevés idő egy intézmény életében.
Az újszászi művelődési ház 1958-ban alakult járási művelődési központként. Ekkor a Bajcsy úti iskola régi szárnyában működött, majd a könyvtárral együtt két év múlva átkerült az akkorra elkészült tanácsháza épületébe.
A visszaemlékezők szerint ekkor Kakuk József kántor-tanító, az általános iskola igazgatóhelyettese igazgatta a művelődési házat. Pedagógusokból álló énekkart és színjátszó csoportot is vezetett.
A vezetést Horváth Ferenc, majd 1963-ban Koncsek Pál vette át. Mindketten pedagógusok voltak. A színjátszás, a néptánc ebben az időszakban nagy sikernek örvendett.
1969-től Volter Györgyné Halász Ilona volt a vezető, majd Harsányi László rövid megbízatása után Szabó Mihály lett az igazgató.
Ebben és az azt követő időszakokban is, amikor Pogány József, utána pedig Lugosiné Urbán Erzsébet volt a művelődési ház igazgatója, nagy hangsúlyt kapott a különböző körök, szakkörök, klubok működtetése, melyek mindig a kor követelményeinek, a lakosság igényeinek igyekeztek megfelelni. Ezek működéséhez nagy segítséget nyújtott a tsz, az áfész és a ktsz, később pedig a takarékszövetkezet. A művelődési ház ebben az időszakban élte fénykorát.
A 1992-től két évtizeden át Fehérné Szekeres Zsuzsa volt az intézmény igazgatója.
Őt Barta Imréné követte, aki ez év júniusi nyugdíjba vonulásáig igazgatta az intézményt.
Sajnos a 70-es, 80-as években jól működő csoportok közül mára már csak néhány maradt, akik több évtizeden keresztül fennmaradtak, a népdalkör, a díszítőművészeti szakkör és a kertbarát kör.
Hosszú és lehetetlen lenne felsorolni, mi minden történt ezalatt a hat évtized alatt a művelődési házban, kik, mikor, mit tettek.
Ez az évforduló kicsit rendhagyó, mert a születésnap alkalmából egy Ki-Mit-Tud?-ot hirdettünk meg újszásziak számára, amire számos jelentkező nevezett.
A műsor előtt Kaló Istvánné alpolgármester asszony köszöntötte a megjelenteket.
Ezt követően Fehérné Szekeres Zsuzsa emlékezett vissza az intézményben eltöltött több mint két évtizedre.
Majd kezdetét vette a Ki-Mit-Tud?
A zsűri tagjai:
- Bodnárné Szabó Gabriella nyugalmazott iskolaigazgató
- Almási Klára operett és opera énekes, a zsűri elnöke és
- Nagy Adrienn, a zagyvarékasi Dream Dance mazsorett és tánccsoport vezetője.
Fellépők sorrendje:
- Kertvárosi óvoda Tulipán csoportja-tánc
- Samu Dóra-tánc
- Zagyvaparti Idősek Otthona lakói - Márton-napi dalcsokor
- Gulyás Ferenc-vers
- Borsos Klaudia-tánc
- 3. osztály – A tücsök és a hangya szerkesztett műsora
- Lázár Léna-Tóth Blanka-tánc
- Varga Beáta-tánc
- 4. osztály néptánc
- Homonnai Dorina-tánc
- Százszorszép Népdalkör
- 12. Dalma Dance tánccsoport – kicsik
- Szünet – 15 perc
- Kállai Gabriella-ének
- Rábai Melinda-Mihályi Richárd-tánc
- Novák Veronika-vers
- Homonnai Dorina és Homonnai Nikoletta-tánc
- Kisliliom néptánccsoport
- Kalapács Istvánné-vers
- Fordulat tánccsoport-haladó csoport tánc
- Only Dance-tánc
- Zagyvaparti Idősek Otthona dolgozói-ének
- Nosza Mami tánccsoport
A sok színvonalas produkció után a zsűri nagyon nehéz helyzetben volt, nem volt könnyű eldöntenie, hogy kiknek ítélje oda a Dobozi Róbert polgármester által felajánlott díjakat, ami felnőtt és gyermek kategóriában 1. díj 50-50 ezer forint. Felnőtt kategóriában a Százszorszép Népdalkör kapta, gyermek kategóriában a 4. osztályosok néptánccsoportja, illetve gyermek kategóriában egyéni első helyezések is kiadásra kerültek Lázár Léna és Tóth Blanka táncprodukciójáért és Kállai Gabriella csodálatos hangjáért 8-8 ezer Ft-ban részesültek. A felnőtt kategória 2. helyezettje a Nosza Mami tánccsoport 25 ezer forintos pénzdíjban részesült. A harmadik helyet Gulyás Ferenc verse érdemelte ki. A gyermekeknél a harmadik osztályosok produkcióját 10 ezer forinttal jutalmazta a zsűri.
Két különdíj is kiadásra került. A felnőtteknél a Zagyvaparti Idősek Otthona Márton napi dalcsokrával, a gyerekeknél pedig a Fordulat tánccsoport haladó csoportja kapott különdíjat.
Támogatóinknak köszönjük a különdíjak felajánlását: Kaló Istvánné alpolgármester Zagyvaparti Idősek Otthona, Újszászi Énekszó Alapítvány, Földi Lászlóné, Korpácsi Ferenc, Farkas Gyula Csabáné, Szabó János.
Némethné Varga Edit
Jól szerepeltek az újszásziak a Szenior Kupán
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 732
A 35 éven felüliek részére Szenior Kupával bővítette a kínálatot a Magyar Lábtoll-labda Szövetség, amelyből az elsőt november 17-én Nyárlőrincen rendezték. Az előzetes élénk érdeklődés ellenére viszonylag kevés, de annál lelkesebb szenior lábtoll-labdázó: edzők, lábtoll-labdás szülők, szenior korba “öregedett” aktív játékosok neveztek a nyárlőrinci versenyre. A szokásosnál kisebb csapattal nevezett az Újszászi VVSE is. Az újszásziak a kis létszám ellenére jól szerepeltek. Az öttagú csapatból mindenki aranyéremmel tért haza. Négyen két versenyszámban is első helyezést értek el.
Bemelegítés
Tóth Gábor és Pénzváltó István
Szenior Kupa Nyárlőrinc 2018
Pénzváltó István volt a házigazda
A Szenior Kupa résztvevői
Tóth Gábor, Tánczos Krisztina és Szacskó József (Újszászi VVSE)
Kezdés
Tánczos Krisztina (Újszászi VVSE)
Tóth Gábor (Újszászi VVSE)
Polónyi Ágnes (Újszászi VVSE)
Szacskó József, Tóth Gábor és Tánczos Krisztina
Polónyi Ágnes - Simonné Kószó Anita egyéni mérkőzés
Mészáros Orsolya - Tánczos Krisztina egyéni mérkőzés
Felvették a verseny a férfiakkal: Tánczos Krisztina és Polónyi Ágnes (Újszászi VVSE), Simonné Kószó Anita és Mészáros Orsolya (Pusztaszer PISZE SE)
Szenior férfi csapat: 2. Cserszegtomaji SK, 1. Újszászi VVSE, 3. Pusztaszer PISZE SE
Női egyén +35: 2. Simonné Kószó Anita, 1. Polónyi Ágnes (Újszászi VVSE), +45: 1. Tánczos Krisztina (Újszászi VVSE, 3. Mészáros Orsolya (Pusztaszer PISZE SE)
Férfi egyéni +35: 2. dr. Varga Zoltán (Cserszegtomaji SK), 1. Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 3. Berezvai Tamás (Cserszegtomaji SK)
Férfi egyéni +45: 2. Vágó Tibor (Pusztaszer PISZE SE), 1. Takács Tamás (Cserszegtomaji SK), 3. Pigler Tamás (Pusztaszer PISZE SE), 4. Szacskó József (Újszászi VVSE)
Tóth Gábor, mint díjátadó
Férfi egyéni +55: 2. Pénzváltó István (Nyárlőrinc), 1. Fehér János (Újszászi VVSE)
Fotó: Fehér János és Tánczos Krisztina
A csapatversenyben a három férfi és egy női csapatra való játékos körmérkőzést játszott. A jól játszó pusztaszeri-újszászi női csapat játszmát rabolt a férfiaktól. A férfi csapatversenyt még a fiatalok között is nagyon aktív Tóth Gábor vezetésével az újszásziak nyerték. A második helyről maratoni mérkőzés döntött (21-18, 18-21, 21-19) Cserszegtomaj javára Pusztaszer ellenében.
A férfi egyénikben Tóth Gábor (Újszászi VVSE), Takács Tamás (Cserszegtomaji SK), Fehér János (Újszászi VVSE), a női egyénikben Polónyi Ágnes (Újszászi VVSE) és Tánczos Krisztina (Újszászi VVSE) végzett az első helyen.
Az első Szenior Kupa barátságos párosokkal fejeződött be.
Újszászi győzelem a lábtoll-labda maratonon
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 628
2018. november 3-án és 4-én rendezték Tápióbicskén az V. Nyílt Nemzetközi 24 órás Lábtoll-labda Maratont, amelyen négy ország – Ausztria, Magyarország, Németország és Szerbia lábtoll-labdázói mérkőztek. A csapatok mindkét nap 12-12 órát játszottak. A két játék közötti idő barátkozással, főzéssel, pihenéssel telt. A félórás mérkőzéseken egy csapat két ellenfél ellen gyűjtötte a pontokat. A pontok összeadódtak. A maratont közel száz pont előnnyel az Újszászi VVSE Tóth Gábor vezette csapata nyerte.
V. Tápióbicske Lábtoll-labda Maraton
Nagy Máté köszöntötte a résztvevőket
Nemzetközi mezőny
Négy országból 10 csapat nevezett
Bakos Dániel honosította meg Tápióbicskén a lábtoll-labdázást
A pusztaszeri csapat
Tápióbicske serdülő csapata
A nyitó mérkőzés
Csantavér csapata (Szerbia)
Sven Walter és Philipp Graefenstein (Németország TV Lipperode)
Michael Holzapfel (Ausztria NSG) és Szigedi Barbara, Tóth Annamari (Tápióbicske)
Bakos Dávid, Tóth Sándor Gábriel, Böndör Tina, Szigedi Barbara, Tóth Annamari és Michael Holzapfel
A főszervező Nagy Máté is játszott
A végeredmény
A győztes újszászi csapat: Kézér Zsolt, Bakos Dániel, Bakos Dávid és Tóth Gábor
Bakos Dávid
Fotó: Fehér János és Tóth Gábor
Végeredmény:
1. Bakos Dániel, Bakos Dávid, Fehér János, Kézér Zsolt, Tóth Gábor (Újszászi VVSE) 709
2. Árvai Milán, Lőrincz Tamás, Nagy Máté (Tápióbicske ST) 617
3. Mezei Gábor, Oláh Szabolcs, Pikó Tibor (Tápióbicske ST) 547
4. Philipp Graefenstein, Molnár József, Sven Walter (TV Lipperode, Németország) 508
5. Michael Holzapfel, Szigedi Barbara, Tóth Annamari (NSG Ausztria, Tápióbicske ST) 507
6. Honti Lívia, Lőrincz Bettina, Malatinszki Viktória, Szigedi Hanna (Tápióbicske ST) 488
7. Bakos Dávid, Böndör Bettina, Tóth Sándor Gábriel (Újszászi VVSE) 453
8. Dékány Dávid, Németh Mátyás, Simon Márk (Pusztaszer PISZE SE) 430
9. Krunc Márió, Szerencsés Andrej, Triznya Martin, Visnyovszki Noel (Csantavér, Szerbia) 344
10. Lőrincz Zoltán, Magyari Norbert, Molnár Laura (Kecskemét) 260
Sikeres szezonzáró
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 777
2018. november 10-én a Baranya megyei Bólyban rendezték az utánpótláskorú lábtoll-labdázók szezonzáróját, a tíz versenyszámos Tini Kupát. A közel száz versenyző küzdelmében legjobban az Újszászi VVSE versenyzői szerepeltek. Hat első, öt második és hat harmadik helyezéssel tértek haza Baranyából. A fiúk minden versenyszámot megnyertek. Serdülő csapatban csak újszásziak álltak a dobogón. Serdülő fiú párosban három újszászi duó volt érmes. A gyermek fiúk csapatversenyében és a gyermek fiú párosban is újszászi győzelem született. A vegyes párosokat is magabiztosan nyerték az ÚVVSE versenyzői. A serdülő lányok csapatban és párosban ezüstéremmel, valamint a vegyes páros érmekkel járultak hozzá az újszászi éremgyűjteményhez. A gyermek korcsoportos lányok a szezon végére összeszedték magukat, és csapatban és párosban is bronzéremmel zárták a 2018-as évet.
Különlegesen teljesített Kökény Martin és Rab Alexander. 2018-ban Kökény Martin a serdülő korcsoportban minden versenyt megnyert. Bólyban három győzelemmel zárta az évet. Csapatban Galambos Lászlóval és Kenyeres Krisztiánnal, párosban Galambos Lászlóval, vegyes párosban pedig Diós Letíciával állt a dobogó legmagasabb fokán. Ő lett 2018 legjobb serdülő fiú versenyzője. 2018-ban a gyermek korcsoportban Rab Alexandert senki sem tudta legyőzni. Így ő lett az év legjobb gyermek játékosa. Ő is három számban nyert Bólyban. Csapatban Konka Dániel és Kulcsár Zalán, fiú párosban Kulcsár Zalán, vegyes párosban Suki Bianka volt a társa a győzelemben.
A serdülő lányoknál Diós Letícia érdemelte ki az év játékosa címet. A bólyi versenyen csapat és páros második, valamint vegyes páros első helyezéssel bizonyította tudását.
Az újszászi csapat a bólyi Tini Kupa megnyitóján
Az újszászi csapat felül nézetből
Tini Kupa Bóly 2018
Négy pályán zajlott a verseny
Csapatverseny
Gyermek fiú csapatdöntő: Újszász - Szederkény
Újszászi győzelem
Eredményhirdetés előtt
Aranyérem került Kulcsár Zalán nyakába
Gyermek fiú csapat: 2. Szederkény, 1. Újszászi VVSE, 3. Nagykanizsa Zemplén SE
Gyermek fiú páros: 2. Trubics Goran, Zsdrájevics Niko (Szederkény), 1. Kulcsár Zalán, Rab Alexander (Újszászi VVSE), 3. Pirbus Domokos, Pölcz Máté (Nagykanizsa ZSE) és Irowa Noel, Major István Csongor (Dunaújváros Gárdonyi DSE)
Gyermek leány csapat: 2. Szederkény, 1. Cserszegtomaji SK, 3. Újszászi VVSE
Két újszászi harmadik helyezés a gyermek leány párosban: Breszkó Klaudia, Oláh Lola és Suki Bianka, Kolmanics Bianka
Gyermek lány páros: 2. Kovács Liliána, Berezvai Barbara (Cserszegtomaji SK), 1. Gumhert Noémi, Pál Diána (Cserszegtomaji SK), 3. Breszkó Klaudia, Oláh Lola és Suki Bianka, Kolmanics Bianka (mindkettő Újszászi VVSE)
Serdülő fiú csapat. Három újszászi csapat a dobogón.
Serdülő fiú páros: 2. Varga-Nagy Bálint, Czétényi Krisztián (Újszászi VVSE), 1. Kökény Martin, Galambos László (Újszászi VVSE), 3. Kenyeres Krisztián, Sebők Roland (Újszászi VVSE) és Rupa Roland, Kattári Dávid (Dunaújváros Gárdonyi DSE)
Serdülő leány csapat: 2. Újszászi VVSE, 1. Pusztaszer PISZE SE, 3. Cserszegtomaji SK
A legeredményesebb újszászi lányok: Diós Letícia és Bakó Lili
Serdülő leány páros: 2. Diós Letícia, Bakó Lili (Újszászi VVSE), 1. Horváth Orsolya, Buki Napsugár (Pusztaszer PISZE SE), 3. Gyetvai Boglárka, Rénes Boglárka és Belovári Panna, Lázár Petra (mindkettő Cserszegtomaji SK)
Serdülő vegyes páros: 2. Galambos László, Bakó Lili (Újszászi VVSE), 1. Diós Letícia, Kökény Martin (Újszászi VVSE), 3. Tóth Réka, Suhajda Bálint (Szederkény) és Konka Tímea, Kenyeres Krisztián (Újszászi VVSE)
Gyermek vegyes páros: 2. Börzöli Nikolett, Zsdrájevics Niko (Szederkény), 1. Rab Alexander, Suki Bianka (Újszászi VVSE), 3. Román Sándor, Belovári Panna (Cserszegtomaji SK) és Trubics Goran, Tukacs Noémi (Szederkény)
Fotó: Fehér János
Lábtoll-labda az Aktív rádió hétvégi sportműsorában, a Ziccerben. Szerkesztő: Kovács Tibor.
|
Győzelem után kínos vereség
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Sakk
- Találat: 549
NB-II Maróczy Géza SE-III (Szeged) – Újszász 5-7
Újszász – Tóth László SE II (Kecskemét) 5,5-6,5
Az NB-II-es csapatbajnokság második fordulójában együttesünk Szegedre látogatott. Az újonc hazaiak ellen csak a győzelem volt elfogadható eredmény, ennek ellenére szoros küzdelmeket hozott az összecsapás, hiszen éltáblásaink: Simonyi, Muhari, Molnár döntetlenben egyeztek meg ellenfeleikkel. A középjáték után azonban néhány táblán esélyes állást alakítottunk ki, így elsősorban középtáblákon Pásztor, Váradi és Farkas is megnyerte mérkőzését. A többi táblán nem kockáztattunk, döntetleneket értünk el, illetve Czeglédi sajnálatos módon vereséget szenvedett.
Győzött: Pásztor, Váradi, Farkas
Döntetlenezett: Simonyi, Muhari, Molnár, Takács, Szíjártó, Csízik, Gödöllei és Kovács L.
Vesztett: Czeglédi
A következő fordulóban a középcsapatnak számító kecskeméti Tóth László SE tartalék együttesét fogadtuk. A lehető legjobb összeállításban ültünk együtt asztalhoz, ezért mi voltunk a mérkőzés esélyesei. Sajnos, ezen a napon semmi nem sikerült, ellenfeleink pedig kihasználták hibáinkat, Varga és Pásztor kiélezett állásban rosszat húzott, és meglepetésre vereséget szenvedett. Molnár és Gödöllei szép játékkal győzött, így joggal reménykedtünk a csapat győzelmében. Sajnos, több táblán az előnyösebb állásokat nem tudtuk megnyerni, illetve Czeglédi és Csízik bonyolult állásban vereséget szenvedett. Összességében nagy meglepetés csapatunk veresége, de reméljük, hogy tanulni fogunk a hibáinkból. Sajnos, így lecsúsztunk a dobogóról, és jelenleg csak a 4. helyen állunk.
Győzött: Molnár, Szíjártó, Gödöllei
Döntetlenezett: Simonyi, Muhari, Takács, Váradi, Kovács L.
Vesztett: Czeglédi, Varga, Pásztor, Csízik
A bajnokság állása a 3. forduló után:
1. Meritum SE Szeged 6 pont (22), 2. TÁKISZ-SE (Kecskemét) 6 pont (20,5) 3. Makó-II 5 pont (19,5), 4. Újszász 4 pont (22), 5. Karcag 4 pont (20), 6. Tóth László SE-II (Kecskemét) 3 pont (17), 7. Orosháza 2 pont (17,5), 8. Maróczy Géza SE-III (Szeged), Békés 2 pont (17), 10. Kiskunfélegyháza 2 pont (15,5), 11. Gyula 0 pont (15), 12. Szentes 0 pont (13)
Szakosztályunk november havi programja:
NB-II 4. forduló Orosháza - Újszász 2018.11.18.
Varga László
Szíjártó Csaba: októberi mérlege egy győzelem, egy döntetlen (Fotó: Fehér János)
Rab Alexander duplázott Szepetneken
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 966
Jól szerepeltek az Újszászi VVSE versenyzői október 27-én az Újszásztól 320 kilométerre lévő Zala megyei Szepetneken a 11-13 évesek részére rendezett 23. Lábtoll-labda Gyermek Országos Bajnokságon. Uralták a fiú mezőnyt. A csapatversenyt a Béki Norbert, Kulcsár Zalán, Rab Alexander trió nyerte. A bajnokcsapat tagjai az egyéniben is dobogóra állhattak. A Rab Alexander – Béki Norbert házi döntőben Rab Alexander győzött. A náluk fiatalabb Kulcsár Zalán a harmadik helyen végzett. A fiatalabb évjáratú újszászi csapatok biztatóan játszottak. Ötödik és nyolcadik helyük, valamint Konka Dániel egyéni ötödik helyezése dícséretes. Az újszászi lányok szerény eredményeket értek el. 5. helyen végzett a Breszkó Viktória, Kolmanics Bianka, Oláh Lola, Suki Bianka összeállítású csapat. Az egyéni valamivel jobban ment. Suki Bianka a négy közé jutásért játszott, de a végén csak nyolcadik lett.
Vendégségben Szepetneken
Fiú egyéni: 2. Béki Norbert (Újszászi VVSE), 1. Rab Alexander (Újszászi VVSE), 3. Kulcsár Zalán (Újszászi VVSE) és Zsdrájevics Niko (Szederkény)
Laskiné Spingár Éva köszöntötte a versenyzőket
Az újszászi csapat
23. Lábtoll-labda Gyermek Országos Bajnokság Szepetnek 2018
Megkezdődött a verseny
Sándor Kristóf, Szurmai Bence, Konka Dániel, Ürmös László, Oláh Krisztián és Galambos Levente
Újszászi győzelem az elődöntőben Cserszegtomaj ellen
A döntő után Szederkény (zöld) és Újszász csapatai
Fiú csapat: 2. Szederkény, 1. Újszászi VVSE (Béki Norbert, Rab Alexander, Kulcsár Zalán), 3. Nagykanizsa ZSE
Fotó: Fehér János és Sillinger Zsanett
Lábtoll-labda az Aktív Rádióban:
|
Elkészült a futópálya rekortán borítása
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Egyéb támogatások
- Találat: 955
Fotó: Fehér János
Mindent Újszász nyert
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 908
2018. október 13-án Nagykanizsán a Zsigmondy Sportcsarnok hat pályáján rendezték a 22. Lábtoll-labda Ifjúsági Országos Bajnokságot. Korábban nagykanizsai fölény jellemezte ezt a versenyt. A kanizsaiak rendszeresen négy ifi bajnokságot nyertek, majd az újszászi Kanalas Renátó megjelenésével, aki többször egyénit tudott nyerni, hármat. Most mind a négy versenyszámot az Újszászi VVSE versenyzői nyerték. A fiúknál a Kanalas Renátó, Kovács Márton, Kökény Martin, Kökény Zoltán összeállítású csapat a Bitó Balázs, Németh Mátyás, Simon Márk pusztaszeri trióval játszott háromjátszmás mérkőzést az aranyéremért.
A fiú egyéniben a még serdülő Kökény Martin (Újszászi VVSE) elleni három játszmás elődöntőben meghúzódott Kanalas Renátó a fináléban fájdalmait és régi ellenfelét, a nagykanizsai Horváth Gergőt leküzdve nyerte negyedik ifjúsági egyéni bajnokságát.
Az újszászi lányok könnyedén nyerték a csapat és az egyéni bajnokságot. Mindkét számban újszásziak döntőztek. Bajnok lett az Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Vachal Krisztina összetételű csapat, egyéniben pedig a duplázó Vachal Krisztina.
Különleges Szaszkó Dorka teljesítménye, aki fiú csapatban játszva bronzérmet, leány egyéniben pedig ezüstérmet nyert.
22. Lábtoll-labda Ifjúsági Országos Bajnokság Nagykanizsa
Középen az Újszászi VVSE ifjúsági lábtoll-labdázói
A verseny megnyitója
Kezdés előtt
Két újszászi csapat mérkőzése
Cserszegtomaj - Újszász leány elődöntő
Kökény Martin, Kovács Márton, Kanalas Renátó és Kökény Zoltán
Kökény Zoltán sáncolása a döntőben
Kanalas Renátó szervája
Pusztaszer - Újszász fiú döntő
Sánc
Időt kért az újszászi csapat
Újszászi győzelem a fiú csapat döntőben
Gratuláció
Az érmeket Budavölgyi Veronika, a Nagykanizsa ZSE örökös bajnoka adta át
Leány csapat: 1. Újszászi VVSE, 1. Újszászi VVSE, 3. Cserszegtomaji SK
Fiú csapat: 2. Pusztaszer PISZE SE, 1. Újszászi VVSE, 3. Újszászi VVSE
Két újszászi csapat a dobogón
Szaszkó Dorka
Kovács Márton (fehérben) a négy közé jutásért játszott
Szaszkó Dorka (piros) - Vachal Krisztina (kék) döntője
Leány egyéni: 2. Szaszkó Dorka, 1. Vachal Krisztina, 3. Ézsiás Fanni és Farkas Lilla (mind Újszászi VVSE)
Kanalas Renátó védhetetlen szervákat adott
Kanalas Renátó - Horváth Gergő fiú egyéni döntő
Az újszászi szurkolótábor
Fiú egyéni: 2. Horváth Gergő (Nagykanizsa ZSE), 1. Kanalas Renátó (Újszászi VVSE), 3. Kökény Martin (Újszászi VVSE) és Németh Mátyás (Pusztaszer PISZE SE)
Fotó: Fehér János
Tudjunk róla! - 2018. október
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Tudjunk róla!
- Találat: 2758
Egy választás margójára
Tisztelt újszászi lakosok, kedves barátaim!
Köszönöm!
Október 7-én rendbontás nélkül, méltósággal zajlott le az időközi polgármester- választás Újszászon. Kifejezetten magas volt a részvételi arány, a lakosság 48,5%- a adta le szavazatát. Összesen 2412 választópolgár járult az urnákhoz. 1701 választópolgár gondolta úgy, hogy engem tart legalkalmasabbnak erre a nemes feladatra, a város vezetésére. Ez 71%-os többséget jelent. Felemelő érzés volt az urnák felbontása után szembesülni ezzel az eredménnyel! Köszönöm minden újszászi szavazópolgárnak, aki élt demokratikus jogával, és elfáradt a szavazókörökhöz ezen a napon. Köszönöm a szavazóköri delegáltak, a Helyi Választási Bizottság, a Rendőrség munkáját is, valamint minden hivatali dolgozónak azt, hogy ezt az itt lakók számára olyan fontos eseményt ilyen professzionális módon bonyolították le. Úgy tapasztaltam, a Polgárőrség is alaposan kivette részét az esemény biztosításából- óvó tekintetüket mindenhol magamon éreztem vasárnapi körútjaimon. Azt ígérem, a jövőben kiemelt figyelmet fogok fordítani erre a szervezetre, hiszen a benne önkéntesen dolgozók helyismerete és tenni akarása az Egyesület szabályos működése és a civil szférával való zavartalan együttműködése esetén nagyban hozzá tud járulni a lakosság biztonságérzetének javulásához.
Mindannyian tudjuk, hogy az időközi választás kiírását egy váratlan tragédia előzte meg. Ha visszanézzük az előző polgármester úr választási eredményeit (2002:1590, 2006:1659, 2010:1219, 2014:1202 szavazat), akkor azt látjuk, hogy elődöm nagyom magasra tette a bizonyos politikai lécet, hiszen 16 éven át töretlenül képes volt megőrizni a választók többségének bizalmát.
Az október 7-i választási eredmény a lakosság irányából most óriási bizalmat közvetít felém, melynek súlyát átérezve azt ígérhetem: munkámat, tapasztalatomat, kapcsolataimat a település érdekében maximalizálom, hogy új lendülettel tudjuk visszaszerezni versenyképességünket, és virágzó kisvárost tudjunk teremteni Újszászból, mindannyiunk megelégedésére. Szerencsére terveim megvalósításában magam mögött tudhatom a képviselő-testület döntő többségét, hiszen egy képviselő kivételével mindenki biztosított már a támogatásáról.
Tevékenységemet és a fontosabb információkat napra készen követheti a tisztelt lakosság facebook oldalamon, de itt, az Újszászi Híradó hasábjain is időről- időre hírt fogok adni a településünket érintő fontosabb kérdésekről.
Még egyszer szeretném megköszönni azt a határtalan bizalmat, melyet a valaha volt legmagasabb újszászi szavazati arány személyem felé kifejezett, és arra biztatom Önöket, forduljanak hozzám ötleteikkel és javaslataikkal bizalommal: én az itt élő lakosságot kívánom szolgálni felekezeti, ideológiai, etnikai különbségektől függetlenül!
Kora őszi programok Újszászon
Kora ősszel több nagyszabású rendezvénynek is helyt adott településünk. Augusztus 25-én az I. Jászsági Lecsófőző Fesztivál az előzetes várakozásoknak megfelelően kiválóan sikerült. A gasztronómiai élmények mellett fantasztikus volt megtapasztalni azt a családias hangulatot, mely az egész programot végigkísérte. Az éjszakai tűzijáték után az est hivatalos része ugyan véget ért, ám a piactéren még órák múlva is családok, baráti társaságok üldögéltek beszélgetve, gyerekek futkároztak mindenhol. Úgy vélem, ez a fajta együttlét, ez a fajta közösségi élmény az, amire nagy szükségünk van mindannyiunknak. Gratulálok a szervező Újszászi Önvédelmi Sportegyesületnek, és külön gratulálok Péter Tamás ötletgazdának a kezdeményezésért. A jövőben is számíthat a támogatásomra minden olyan ügyben, mely a lakosság jólétéhez hozzá tud járulni.
Szeptember 14-én, a városnap előtti pénteken zsúfolásig megtelt a művelődési ház színházterme. Közelről és távolról érkeztek népdalkörök az „Újszász Város Szép Helyen Van” elnevezésű dalos találkozóra. A szervezők (Az Újszászi 4H Egyesület és jómagam) ezt a címet adták dalos találkozónknak, amivel tisztelegni kívántunk Bartók Béla, a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzője előtt.
Bartók pontosan 100 éve, 1918-ban nagyobb arányú népzenegyűjtést folytatott településünkön. Munkájának eredménye 155 lejegyzett népdal lett, melyek közül 5 dalt sorolt az A osztályba, 76-ot a B-be, 57-et a C-be és végül 17 dalra az „egyéb” jelölést alkalmazta. Több Újszászon gyűjtött népdal azóta az egyetemes magyar népdalkincs részévé vált: pl. a Megkötöm lovamat, az Egyszer egy királyfi és a „Virágéknál ég a világ” kezdetű népdal is, melynek szövegét Bartók kedves újszászi adatközlőjéről szerkesztette meg.
Újszász büszke lehet erre a hagyatékra.
A dalos találkozó fellépői után testvértelepüléseink gálaműsorát csodálhatták meg a jelenlévők, majd fergeteges táncház kerekedett, melyen az Antal Banda felcsíki népi zenekara muzsikált.
Szeptember 15-én a városnapi események szervezéséből is kivettem a részem, mivel segítségemmel jó esély van arra, hogy a település egy pályázati forrásból tudja finanszírozni a délutáni programokat, így gyakorlatilag ingyen, anyagi ráfordítás nélkül meg tudjuk valósítani ezt a nagyszabású rendezvényt. A pályázat sikere esetén a városnapi kiadásokra félretett összeget, mintegy három millió forintot tudunk megtakarítani, melyet így rendkívüli fejlesztésekre tudunk fordítani. A pályázat utófinanszírozású, így a támogatási döntés meghozataláig valakinek ezt az összeget benne kell tartania ebben a projektben, hiszen a fellépők tiszteletdíját és az egyéb kapcsolódó költségeket ki kellett fizetni. A délutáni programok finanszírozását én vállaltam magamra, hogy a várostól erre az átmeneti időre se vonjunk el forrásokat.
Sajnos a városnapot, és a dalos találkozót sem tudta teljes mértékben elkerülni a kampány. A választás előtti hetekben, a kiélezett küzdelemben voltak olyanok, akik puszta jelenlétemet is provokációnak érezték ezeken a programokon. Természetesen a munkavégzésnél, az előzetes egyeztetéseknél, a pályázatok összeállításánál, a rendezvény fizikai lebonyolításánál már nem lehetett találkozni velük. Az igazság az, hogy minden dolgos kézre szükségünk lett volna ezeken a napokon. Újszászon sem most, sem a jövőben nem fogjuk visszautasítani a tevékeny segítséget, így arra biztatok minden elégedetlenkedőt, hogy bátran jelentkezzenek önkéntes munkára a jövőben, szívesen fogjuk fogadni a segítségüket!
Régen volt olyan városnap Újszászon, ahol három országból négy népcsoportot is vendégül tudtunk látni, ráadásul ilyen magas színvonalon. Debicából a lengyel barátaink, Csíkcsicsóról a székely, míg Palicsról a vajdasági barátaink látogattak el hozzánk. A székely barátainkat Trunkról moldvai csángók is kísérték. Trunk település hagyományőrző csoportjával régi kulturális kapcsolatot ápol a településünk. A vendégek visszajelzése alapján maradandó élményekkel sikerült őket gazdagítanunk, egyben öregbítenünk Újszász hírnevét. Csíkcsicsó és Trunk küldöttsége személyesen engem kért meg arra, hogy adjam át köszönetüket és tolmácsoljam jókívánságaikat az újszászaiknak. Azt üzenték, hogy minden újszászit kiemelt figyelemmel és szeretettel várnak vendégségbe hozzájuk, akár szervezett, akár magánkezdeményezéssel utaznának arra. Biztatom Önöket, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel. A testvértelepüléseinkkel való kapcsolat is csak akkor tud erős és igazán élő maradni, ha az az ott lakó emberek barátságára épül.
A Debicából érkezett lengyel, és a Palicsról érkezett bácskai barátainkat személyesen Kalóné Erzsike alpolgármester asszony fogadta és kalauzolta ezeken a napokon. Az eddigi gyakorlattól eltérve sajnos sokkal kevesebb ember bevonásával kellett biztosítani a delegációk kíséretét, melyet volt aki nehezményezett is. A vendégek fogadása és ellátása ennek ellenére méltó módon történt. A palicsi delegáció esetében félreértésekre adhat okot egy személyes sértettségből adódó félreértés, melyről én magam csak a delegáció elutazása után értesültem. Egyeztetve azonban Palics község polgármester asszonyával, Dobó Mártával (aki személyesen beszélt minden érintettel) ezt a félreértést sikerült orvosolnunk. Arra kérek minden újszászit, hogy őrizzük meg nyugalmunkat minden stresszes helyzetben, és ne csináljunk a bolhából elefántot ott, ahol értelmes párbeszéddel minden konfliktust meg lehet oldani. A jövőben Újszásznak békére és kiszámítható gyors fejlődésre van szüksége, nem ártalmas veszekedésekre és sehová nem vezető harcokra.
Szeptember 26-án támogatásommal egy különleges rendezvény, a „Lépj Velünk!” mozgássérült információs nap következett a különleges események sorában. Az „Én is vagyok” Egyesület érzékenyítő tréninget, általános iskolásoknak előadást, mozgássérülteknek termékbemutatót és pályázati, gyakorlati tanácsadást nyújtott.
Szeptember 29-én „Búcsút int az ősz a nyárnak”- címmel gálaműsoron vehettünk részt a szépkorúak tiszteletére.
Külön öröm számomra, hogy az itt felsorolt színes programok nagyobb része civil szervezetek kezdeményezésére jött léte. Magam is alapítója, illetve tagja vagyok több újszászi civil szervezetnek. Nagyon sok rendezvényt és nagyon sok civil szervezetet támogattam már Újszászon. Mindezek mellett az Újszászi Civil Fórum elnökségének is tagja vagyok. Számomra nagyon fontos a civil élet és a civil szervezetek működése. Többször elmondtam már nyilvánosan, hogy az önkormányzat csak az anyagi és a tárgyi feltételek felett rendelkezik. A szellemi tőke a civileknél van. Ha megfelelően működnek a civil szervezetek egy településen, akkor azok nagyon nagy mértékben hozzá tudnak járulni az ott lakók jólétéhez. A jövőben ennek megfelelően kiváló kapcsolatban kívánok együttműködni valamennyi civil szervezettel. Arra biztatom őket, bátran forduljanak hozzám, ha ötleteik megvalósításához segítségre van szükségük!
A kora őszi programokról egy kisfilmet is készíttettem, melyet megtekinthetnek facebook oldalamon, vagy az alábbi linken:
Döntsünk Közösen programom előkészítése.
Választási kampányomban több, mint ezer emberrel beszélgetve alakítottam ki programomat. Úgy találtam, Újszászon hatalmas kiaknázatlan szellemi tőke van. Aktív és nyugdíjas építőipari, gépész, vasúti, rendészeti, mezőgazdasági, közigazgatási, pedagógus … stb. szakemberek szeretnék segíteni településünk fejlődését, mindannyiunk közös hasznára. A „DÖNTSÜNK KÖZÖSEN” programmal meg fogom teremteni annak a valódi lehetőségét, hogy minden újszászi lakos, aki tenni akar településünk jövőjéért, közvetlenül is bele tudjon szólni a források elosztásába, azaz közösen tudjuk meghatározni azt, hogy a rendelkezésre álló anyagi erőforrásokból milyen beruházásokat valósítsunk meg.
A program beindításához most olyan szakemberekre van szükségem, akik tanácsadóként segíteni kívánják polgármesteri munkámat a jövőben. Várom ezért az alábbi területekről szakemberek jelentkezését a Döntsünk Közösen program alapját adó bizottságokba. A bizottságok tagjainak díjazás nem jár, feladatukat társadalmi munkában fogják ellátni. Költségtérítésre indokolt esetben igényt tarthatnak. Feladatuk egyes stratégiai döntések előkészítésében, illetve a „Döntsünk Közösen” program keretében beérkezett projektjavaslatok elbírálásában lesz.
Az alábbi témakörökben tervezem bizottságok felállítását:
- oktatás
- sport
- építőipar (magas, mély, szakági)
- vasút (vasútépítés, automatizálás, vasúti közlekedés)
- kultúra
- rendészet, közbiztonság
- mezőgazdaság
- egészségügy
Jelentkezni pár soros önéletrajzzal (benne a szakmai végzettség megnevezése), és pontos elérhetőségek feltüntetésével lehet, a email címre küldött elektronikus levéllel, vagy zárt borítékban a nevemre címzett levéllel, melyet ügyfélfogadási időben a Városháza portáján lehet leadni a Szabadság tér 1. sz. alatt.
Döntsünk Közösen program: A közvetlen beavatkozás valódi lehetősége. Fejlesszük a jövőben közösen Újszászt!
Megköszönve megtisztelő figyelmüket, üdvözlettel:
Dobozi Róbert
Újszász város megválasztott polgármestere
Farkas Lilla korosztályos első az első maratoniján
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Duatlon, Triatlon
- Találat: 1231
Az október 6-i szombati rövidebb távokkal, és az október 7-i vasárnapi maratonnal együtt összesen 33 500-an neveztek a 33. Spar Budapest Maraton Fesztiválra, ami új rekordot jelent. A 42,2 km-es vasárnapi maratonon összesen 13 ezren indultak egyéniben, párban, vagy négyes váltóban. Ehhez jöttek még a 30 km-t vállaló futók is, akik a 12. km-nél kapcsolódtak a mezőnyhöz. A külföldi indulók száma is rekordot döntött, 96 országból 5200-an érkeztek a futóversenyre. A franciák, a britek és a németek voltak a legtöbben.
Újszász is kitett magáért. ÚVVSE színekben egyszerre öten indultak maratonon (42192 méter). Leggyorsabban az első maratonis Farkas Lilla futott. Az 1481 női teljesítő közül 57.-ként, 3 óra 30 perc 42 másodperces idővel ért célba. Ez az eredmény a 18-19-éves lányok korcsoportjának legjobb eredménye. A férfiak mezőnyében 3864-en értek célba. 1860. Bakos Dániel 4:07:14. 2391. Farkas István 4:22:41, 2550. Tóth Gábor 4:26:38. Furcsa Ernő izomgörcs miatt 30 kilométernél a verseny feladására kényszerült.
Fotó: Farkas István és Fehér János
Ismerkedés a lábtoll-labdával a ceglédi sportnapon
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 613
2018. szeptember 28-án Cegléden lábtoll-labdáztak az újszásziak – Farkas Levente, Fehér János, Kanalas Márió, Kanalas Renátó, Kenyeres Krisztián, Kökény Zoltán, Szaszkó Dorka, Vidák Armand – a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolában az Európai Sporthét városi rendezvénye és az iskola hagyományos ütős sportágak napja keretében. Az újszásziak bemutatásakor a sportnap szervezője, Orosz Tamás testnevelő tanár az ütős sportágak rokonaként mutatta be a lábtoll-labdát. Valóban van rokonság. A lábtoll-labdázók mindig magukkal viszik a széles fejű ütőjüket (cipőjüket).
A ceglédi diákok körbeülték a pályát, amelyen Kanalas Renátó profi módon mutatta be a rúgásokat és a labdaérintéseket. Utána Kökény Zoltánnal párban bűvészkedtek. Nagy tapsot kapott a fekvőtámasszal nehezített passzolgatásuk és a kétlabdás játékuk, amelyben nagyon jól kihasználták a magas terem adta lehetőséget. Utána körjáték következett, elsőször egy, utána kettő majd három labdával.
A háló feletti játék az egy életig tartó indiánozással kezdődött, amelyben Szaszkó Dorka lett a ceglédi bajnok. Utána rövid csapat, páros és egyéni mérkőzéseken láthatták a ceglédiek az ütős, talpalós lábtoll-labdázás minden szépségét. Sokan már nagyon várták, hogy ők is rúghassák a toll-labdát. Húszpercnyi játék után menetlevelet kaptak a tanulók, amellyel sportágról-sportágra járva pontokat gyűjtöttek. A lábtoll-labdázásnál célba rúgás, dekázás és háló feletti passzolás volt a feladatuk.
Bemelegítés
Attrakció
Szaszkó Dorka
Virág Attila és Kanalas Márió két labdával
A közönség
Vidák Armand, Kenyeres Krisztián, Kanalas Márió, Szaszkó Dorka, Farkas Levente, Kökény Zoltán és Kanalas Renátó
Orosz Tamás köszöntötte az újszásziakat
Kanalas Renátó
Szaszkó Dorka
Kökény Zoltán és Kanalas Renátó
Körjáték
Kökény Zoltán
Farkas Levente
Kenyeres Krisztián
Vidák Armand
Ceglédiek a pályán
Ceglédi labdabűvölő
Ceglédi csapatok mérkőzése
Dekázás
Dekázás színes labdával
Fotó: Fehér János
Újszász – Pusztaszer 2-2
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Lábtoll-labda
- Találat: 761
A lábtoll-labdázók 2018. október 6-án Újszászon rendezett 23. Serdülő Országos bajnokságán a fiúknál az újszásziak – Galambos László, Kenyeres Krisztián, Kökény Martin –, a lányoknál a pusztaszeriek – Buki Napsugár, Hegedűs Petra, Horváth Orsolya, Kiss Bettina – nyerték a csapatversenyt. A bajnokcsapatok tagjai egyéniben is jeleskedtek. Kökény Martin és Horváth Orsolya egyéniben is bajnok lett, a csapattagok pedig érmesként álltak a dobogón. A fiú egyéniben nagy fölényben voltak az újszásziak. A legjobb nyolc között hét hazai volt.
Dunaújváros Gárdonyi DSE
Az Orbán Tibor vezette Szederkény csapata
Tápióbicske ST csapata
Pusztaszer PISZE SE
Az Újszászi VVSE csapata
A 23. Serdülő Országos bajnokság megnyitója
Fehér János köszöntötte a résztvevőket
Vágó Tibor (Pusztaszer), Orbán Tibor (Szederkény), Farkas Lilla versenytitkár és Fehér János
Újszász - Dunaújváros mérkőzés
Az Újszászi VVSE leány csapata
Fiú csapat: 2. Tápióbicske ST, 1. Újszászi VVSE, 3. Újszászi VVSE
Leány csapat: 2. Újszászi VVSE, 1. Pusztaszer PISZE SE, 3. Szederkény
A Dunaújváros Gárdonyi DSE negyedik helyezett fiú csapata
Diós Letícia (Újszászi VVSE)
Kökény Martin (Újszászi VVSE)
Galambos László (Újszászi VVSE)
Fiú egyéni: 2. Galambos László, 1. Kökény Martin, 3. Kenyeres Krisztián és Rab Alexander (mind Újszászi VVSE)
Leány egyéni: 2. Diós Letícia (Újszászi VVSE) 1. Horváth Orsolya (Pusztaszer PISZE SE), 3. Bakó Lili (Újszászi VVSE) és Buki Napsugár (Pusztaszer PISZE SE)
Fotó: Fehér János és Tánczos Krisztina
Lábtoll-labda az Aktív Rádióban:
|
A Magyar Diáksport Napja
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Vörösmarty Mihály Általános Iskola
- Találat: 612
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 2018. szeptember 28-án rendezte meg az Európai Diáksport Napját, amely hazánkban idén ezerkétszáz iskolát és négyszázezer gyereket mozgatott meg. Az Európai Sporthét eseménysorozat részeként zajló sportnap Európában összesen harminc országban zajlott, 2,5 millió iskolás részvételével.
Ehhez a programhoz csatlakozott idén az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola. Előre megtervezett program alapján mozgattuk meg az iskola összes tanulóját és pedagógusát. A gyerekek három helyszínen sportoltak egyszerre 120 percen keresztül, amelyben valamennyi diák és két tanárnő is teljesítette a 2018 méteres futást. A program lebonyolításában nagy segítségünkre volt a polgárőrség terület biztosítása, volt tanítványaink lelkes munkája, Mérész Tímea aerobikos bemelegítése, az iskola dolgozóinak segítőkészsége, az Újszászi 4H Egyesület és az iskola vezetőségének támogatása, a testnevelés munkaközösség aktív részvétele, valamint az iskola pedagógusainak buzgó együttműködése. Ezúton is szeretném megköszönni a segítségüket.
Reggel 7:45-től 7:55-ig aerobikos bemelegítéssel hangolódott az egész iskola a Magyar Diáksport Napjára. 8 órától indult a felső tagozatos tanulók 2018 méteres futása. Az évfolyamok 10 percenként kezdték a futást. A célba ért diákok Sportszelettel és teával frissítették magukat. 8:45-től a futás eredményhirdetése történt, ahol a legjobban futó diákok érem és csokoládé díjazásban részesültek. Eközben a tornacsarnokban nagy erőkkel folyt az alsós tanulók sorváltó versenye, valamint az iskolaudvaron a gyerekek különböző sportokat próbálhattak ki, mint például az Újszászon népszerű lábtoll-labdát, tollaslabdát, kosárlabdát, kézilabdát, gólyalábazást, hullahopp karikázást és karikahajtást. Akik számára a futás nagyon megtetszett, azok fogó játékot is játszhattak az iskolaudvaron.
9 órától az alsós és felsős tanulók helyet cseréltek. Az kisebbek egyénileg és váltóban teljesítették a 2018 méter futást, míg a nagyobbak a tornacsarnokot és az iskolaudvart vették birtokba.
Az iskolából az alsós tanulók közül 153 fő, míg a felsős tanulók közül 127 fő vett részt a futásban. Összesen 280 tanuló és 2 pedagógus teljesítette a 2018 métert.
Összességében elmondható, hogy egy jól megszervezett, kiváló hangulatú rendezvényt bonyolított le az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola. Örülünk, hogy csatlakoztunk a Magyar Diáksport Napja rendezvénysorozathoz, és feledhetetlen pillanatokat szereztünk mind az iskola tanulóinak, mind a pedagógusainak.
Tóth Gábor
Fölényes győzelem a nyitányon
- Részletek
- Írta: Főadminisztrátor
- Kategória: Sakk
- Találat: 570
NB-II. Újszász – Szentes 9,5-2,5
2018. szeptember 23-án megkezdődött az NB II-es csapatbajnokság küzdelemsorozata. Az 1. fordulóban a szerény képességű tavalyi, utolsó előtti helyezett Szentes együttesét fogadtuk. Szíjártó Csaba betegsége miatt nem játszhatott, helyette újszászi színekben első alkalommal Farkas István ült asztalhoz. A megnyitások után még nem látszott a papírforma győzelem, azonban a középjátékban több táblán előnyösebb állásra tettünk szert. Muhari, Molnár Váradi és Czeglédi fokozta előnyét, és megnyerte mérkőzését. Több táblán egyenlő állásban döntetlen született. A végjátékban Simonyi, Varga és Gödöllei túljátszotta ellenfelét, és szintén győzött. Takács előnyös állását nem tudta megnyerni, Pásztor pedig hátrányosabb állásból veszített. Összességében magabiztos siker született, amellyel a tabella első helyére kerültünk.
Győzött: Simonyi, Muhari, Czeglédi, Molnár, Varga, Váradi, Farkas, Gödöllei
Döntetlenezett: Takács, Csízik, Kovács L.
Vesztett: Pásztor
A bajnokság állása az 1. forduló után:
1. Újszász 2 pont (9,5), 2. Meritum SE (Szeged) 2 pont (8,5), 3. Orosháza, Tákisz SE (Kecskemét) 2 pont (7,5), 5. Maróczy SE III (Szeged) 2 pont (6,5), 6. Makó II, Tóth László SE II (Kecskemét) 1 pont (6), 8. Karcag 0 pont (5,5), 9. Kiskunfélegyháza, Gyula 0 pont (4,5) 11. Békés 0 pont (3,5), 12. Szentes 0 pont (2,5)
Szakosztályunk október havi programja:
Október 7. NB II. 2. forduló Maróczy SE III (Szeged) – Újszász
Október 28. 10:00 NB II. 3. forduló Újszász – Tóth László SE II (Kecskemét)
Helyszín: Művelődési Ház
Varga László
A csapat simán vette az első akadályt