Amikor még Budapest közvetlen közelségében Gyálon, illetve Vecsésen voltam (összességében közel 20 éven át) lelkipásztor, többször előfordult, hogy a Közép-Európa legnagyobb temetőjeként számon tartott budapesti Új köztemetőben kellett temetnem. De – sajnos –, akár itt Újszászon és környékén is egyik leggyakoribb feladatom: végső útjukra elkísérni elhunyt testvéreinket.

Különös erővel hatott rám, amikor a közelmúltban ismét ellátogathattam az előbb említett Új köztemetőbe, és azon belül is meglátogathattam a 301-es parcellát, ahol az 1956-os forradalom kivégzettjei tizenéves tanulóktól Nagy Imre miniszterelnökig nyugszanak.

Bizony az általunk lakott Földre úgy is tekinthetünk, mint egy nagy temetőre, ahol milliók, sőt ember-milliárdok nyugszanak. A halál nem válogat: hősök és hóhérok, tudósok és írástudatlan emberek, kicsik és nagyok előbb-utóbb egyaránt bevégzik, bevégezzük földi pályafutásunkat.

Isten létezik. Ha viszont csak létében hiszünk, de szavaiban már nem, akkor hamar mérhetetlenül igazságtalannak gondolhatjuk őt. Hiszen az egyik ember lelkiismeretlenül éli világát, és egyetlen váratlan perc alatt meghal, a másik, becsülettel helytáll házasságban, családban, iskolában, munkahelyen, majd sok szenvedés után meghal. Hol itt az igazság? – tehetjük fel a kérdést. A válasz pedig így fogalmazható meg a Szentírás alapján: az embert az Isten a maga képmására, férfinak és nőnek teremtette meg, és értelemmel, szabad akarattal, halhatatlan lélekkel ajándékozta meg. Halhatatlan lelkünk a halál pillanatában megjelenik az élő Isten előtt, aki tökéletesen ismer bennünket, és akkor miénk lesz az, amit életünkkel kiérdemeltünk: örök, boldog együttlét Istennel és már célba érkezett embertársainkkal, amennyiben az Isten- és emberszeretet betöltötte életünket, és egészen tiszta lélekkel kerültünk Isten elé, vagy – amennyiben Isten jóságát mindvégig visszautasítottuk –, eljutunk az örök gyűlölet helyére, a pokolba, ahol egy szemernyi szeretet sincs. Az Isten az ő végtelen jóságában, Jézus Krisztusban emberré lett és magára vette mindannyiunk minden bűnét, és kiengesztelte azt szenvedésével és önként, szeretetből vállalt kereszthalálával. Ennek gyümölcse az, hogy Istennél a legnagyobb bűnös is irgalmat nyerhet. Ennek – részünkről, emberek részéről – elengedhetetlen feltétele az őszinte bűnbánat, mert igaz az, amit Szent Ágoston mondott: „Isten megteremtett téged megkérdezésed nélkül, de nem fog üdvözíteni közreműködésed nélkül”. Amennyiben Isten- és emberszeretetben halunk meg, de nem tökéletesen megtisztulva, akkor halálunk után a tisztító hely szenvedése, tisztulása vár ránk, ami bár fájdalmas, de reményteli állapot, mert az ember tudatában van annak, hogy tisztulása után Isten boldogító jelenlétébe kerül, amely felülmúl minden emberi elképzelést.

Imáinkkal, a szentmise felajánlásával segíteni tudunk azokon, akik a tisztulás állapotába kerültek. Ezért aztán az elhunyt szeretteink számára ez jelenti a legnagyobb segítséget. A küszöbön álló november hónap legyen különösen is jó alkalom arra, hogy elhunyt szeretteinkért imádkozunk.

Miklós János plébános