2020. július 19-én az Újszász Városi Tornacsarnok egyik pályáján a Virtuális Hungarian Open feladatait teljesítették az újszászi résztvevők, a másik két pályán pedig férfi és női csapatversennyel emlékeztek az újszászi lábtoll-labdázók az 1996-ban rendezett 1. Hungarian Openre és a koronavírus-járvány miatt elmaradt 25. Hungarian Openre. A Nosztalgia Kupa résztvevői és nézői között többen voltak olyanok, akik 1996-ban résztvevői voltak az első Nyílt Magyar Nemzetközi Bajnokságnak. Fehér János, Peter von Rüden és Tóth Gábor azóta is minden évben részt vettek a rangos versenyen. Barta Imréné, Lakatos Zoltán és Barabara von Rüden is ott volt a kezdeteknél.

A lelkes versenyzők a játékot csak a Bálint Ferenc által felajánlott ízletes ebéd elfogyasztására szakították meg.

A csapatverseny után egyéni versennyel zárult a nap, amelyben együtt játszottak a férfiak és a nők.

 

A Nosztalgia Kupa résztvevői

 

Mezőny legidősebb csapata: Elöl Peter von Rüden és Szacskó József. Hátul szervál Fehér János

 

Elődöntő

 

Rab Alexander, Vidák Armand és Kenyeres Krisztián

 

Lakatos Daniella talpalása

 

Berkó Sándor sánca

 

Ebéd

 

Ebédosztás

 

Fotó: Fehér János, Kovács Evelin és Sillinger Zsanett

 

Eredmények

Csapatverseny

Férfiak (6): 1. Berkó Sándor, Herczeg Gábor, Ráski Lajos, Tóth Gábor, 2. Kanalas Márió, Németh Márk, Sebők Roland, döntő: 15-7, 15-6, 3. Czétényi Krisztián, Galambos László, Varga-Nagy Bálint 

Nők (3): 1. Diós Letícia, Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Kovács Evelin, 2. Lakatos Daniella, Nagy Diána, Pelczer-Földi Nikoletta, döntő: 15-6, 15-8, 3. Barta Imréné, Bubori Hajnalka, Ézsiás Lotti

Egyéni (12). 1. Rab Alexander, 2. Ráski Lajos, döntő: 21-11, 3. Berkó Sándor, 4. Farkas Lilla

 

Nosztalgia Kupa
Újszász, 2020. július 19.
29 résztvevő
  Férfi csapat (6)  
1. Berkó Sándor, Herczeg Gábor, Ráski Lajos, Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Kanalas Márió, Németh Márk, Sebők Roland Újszászi VVSE
3. Czétényi Krisztián, Galambos László, Varga-Nagy Bálint Újszászi VVSE
4. Kenyeres Krisztián, Rab Alexander, Vidák Armand Újszászi VVSE
5. Kanalas Renátó, Kulcsár Zalán, Zsigmond Tamás Újszászi VVSE
6. Fehér János, Peter von Rüden, Szacskó József Újszászi VVSE
  Női csapat (3)  
1. Diós Letícia, Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Kovács Evelin Újszászi VVSE
2. Lakatos Daniella, Nagy Diána, Pelczer-Földi Nikoletta Újszászi VVSE
3. Barta Imréné, Bubori Hajnalka, Ézsiás Lotti Újszászi VVSE
  Egyéni (12)  
1. Rab Alexander Újszászi VVSE
2. Ráski Lajos Újszászi VVSE
3. Berkó Sándor Újszászi VVSE,
4. Farkas Lilla Újszászi VVSE
5. Kulcsár Zalán Újszászi VVSE
6. Varga-Nagy Bálint Újszászi VVSE
7. Kovács Evelin Újszászi VVSE
8. Zsigmond Tamás Újszászi VVSE
9. Vidák Armand Újszászi VVSE,
10. Bubori Hajnalka Újszászi VVSE
11. Ézsiás Lotti Újszászi VVSE
12. Czétényi Krisztián Újszászi VVSE
  Szenior egyéni (2)  
1. Peter von Rüden Újszászi VVSE
2. Szacskó József Újszászi VVSE

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.