A trianoni békediktátum 100. évfordulója 

2020. június 4-én 16 óra 30 perckor, a nemzeti összetartozás napján, száz másodperces harangzúgással vette kezdetét ünnepi megemlékezésünk a Szent István templomban. 

A trianoni tragédiára emlékezve, június 4-ét a Magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek.” 

A nemzeti összetartozás napja – a trianoni békediktátum – a magyar történelem egyik legfájdalmasabb eseményéhez fűződik. Nem elsősorban azért, mert ennek értelmében Magyarország elveszítette területének és nemzeti vagyonának mintegy kétharmadát, hanem azért, mert az elcsatolt területeken több mint hárommillió magyar is élt. Ezt a nemzeti tragédiát egy nemzetnek kell feldolgoznia. 

A száz másodperces harangzúgást követően egy közel húsz perces videó-lejátszására került sor, melyben több mint 40 fő működött közre. Az összeállításban minden megszólalótól egy kérdésre kerestük a választ: Mitől magyar a magyar? Az újszászi szereplőkön kívül Csíkcsicsó, Kisgéres, Palics és Sárosoroszi települések lakói is elmondták gondolataikat. Szeretném itt is megragadni az alkalmat, és külön köszönetet mondani Daczó Dénesnek, Feke Gábornak, Rajka Evelinnek és Szalai Andreának, akik felvették, összegyűjtötték és elküldték nekünk határon túli barátaink videó-üzeneteit. A videó a Városi Művelődési Ház facebook oldalán, valamint a YouTube csatornáján is megtalálható. 

Forrás: youtube

A videóban megszólalók, szereplők névsora: 

Antal Imre (Csíksomlyó, Erdély) 

dr. Ágotai Ede (Újszász) 

Battyányi Józsefné (Újszász) 

Bilkej Éva (Sárosoroszi, Kárpátalja) 

Blanár Panna (Kisgéres, Felvidék) 

Blanár Gabriella (Kisgéres, Felvidék) 

Blum Dániel (Újszász) 

Bognár Tibor (Palics, Vajdaság) 

Bóta Adrienn (Újszász) 

Deák István (Palics, Vajdaság) 

Deák Gizella (Palics, Vajdaság) 

Dobó Márta (Palics, Vajdaság) 

Dobozi Róbert (Újszász) 

Fehér János (Újszász) 

Feke Gábor (Kisgéres, Felvidék) 

Furik Csaba (Kisgéres, Felvidék) 

Hajdú Lajos (Csíkcsicsó, Erdély) 

Kaló Istvánné (Újszász) 

Kaló Istvánné (Újszász) 

Kelemen Gábor (Csíkcsicsó, Erdély) 

Kelemen Jenő (Csíkcsicsó, Erdély) 

Koncsag Ágnes (Csíkcsicsó, Erdély) 

Miklós János (Újszász) 

Miklós Melánia (Csíkcsicsó, Erdély) 

Pádár Zoltán (Újszász) 

Petrik Ferenc (Újszász) 

Pócs János (országgyűlési képviselő) 

Pomázi Boróka (Újszász) 

Rajka Attila (Újszász) 

Rajka Evelin (Újszász) 

Répási Csabáné Tóth Rozália Ildikó (Újszász) 

Szabó Kálmán (Csíkcsicsó, Erdély) 

Szabó Magdolna (Csíkcsicsó, Erdély) 

Szalai Andrea (Palics, Vajdaság) 

Szeles Attila  (Palics, Vajdaság) 

Tolvaj József (Újszász) 

Turza Róbert (Újszász) 

Vörös Árpád (Palics, Vajdaság) 

Vörös Bence (Palics, Vajdaság) 

Vörös Marcell (Palics, Vajdaság) 

Vörös Zsana (Palics, Vajdaság) 

A videóban ezen kívül közreműködött még Molnár László, a szolnoki Szigligeti Színház színművésze, aki Dobozi Róbert: Mitől magyar hát a magyar című versét szavalta, majd Karinthy Frigyes: Levél kisfiamhoz – Trianon emléknapjára című írásából idézett, valamint Navratil Andrea népdalénekes és a Palics Magyar Művelődési Egyesület Szederinda népdalkórusa. 

A videó megtekintése után Barta Viktória köszöntötte a megjelenteket, és testvértelepüléseink lakóit, akik az internet segítségével élőben kísérhették végig emlékező műsorunkat. A Himnusz közös eléneklése után Pádár Zoltán református lelkész vezényletével elhangzott az Úri imádság, majd Gonda Adrienn mondta el ünnepi beszédét. 

„Tisztelt megemlékezők! Tisztelt megjelentek!” 

Ma emlékezni jöttünk! Néha a hétköznapok sorában meg kell állunk egy-egy pillanatra, és visszatekintünk, hiszen a jelenünk a múltunkban gyökerezik. Ezer éves történelmünket megvizsgálva hatalmas, győztes csatákra, a hősiesség példáját adó forradalmakra, Európa szerte elismert uralkodóinkra bukkanhatunk. Néha azonban emlékeznünk kell tragikus eseményekre is. 

1920. június 4-én 16 óra 27 perckor, pontosan 100 évvel ezelőtt példátlan dolog történt az európai, de bátran mondhatom, a világtörténelemben. Franciaország szívében, Párizsban, a Trianon palotában ekkor írták alá az első világháborút lezáró diktátumot, amely Magyarországra nézve súlyos területi és emberi veszteségeket hozott. 

A szerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott. Ennek következményeként Magyarország területét 325 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. Hogy mit is jelentett ez pontosan? A Felvidék, a Kisalföld északi fele és a Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala vármegye nyugati pereme, a Muraköz és baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került. Ausztria Nyugat-Magyarország egy sávját, míg Lengyelország északon Szepes és Árva vármegyéből kapott területeket. Összességében a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát. 

Az új határok városokat, településeket vágtak ketté, a határokon túlra került magyarok egyetlen nap alatt jutottak kisebbségi sorsra. 

Ha csak az imént említett számokból indulunk ki, ha csak az emberi oldalt és a szétszakított családokat nézzük, akkor még inkább mondhatom, hogy Trianon tragédia volt. 

„Veszteség, tragédia.” 

Kölcsey Ferenc a következőképp gondolkodik a nemzeti tragédiákról, emléknapokról: 

„Szerencsés történetek felvirágoztathatják, dicsőségre emelhetik a nemzetet. De a balsors csapásiból is eredhetnek magas érzelmek. Szerencse hiúvá is teszen. Szerencsétlenség magába szállást, önismeretet, erőkifejtést hoz magával. Ami nagy, legyen az bármi, szívet és lelket érdekel, s hatása századok múlva is kiemel a mindennapi élet parányiságából. E gondolatok újulnak meg lelkemben, s e gondolatokkal eltöltve hívén, hogy nincs magyar, kit e pillanatokban más valami foglalhatna el.” 

Tisztelt Megjelentek! 

Ezekben a percekben én is, csakúgy, mint 1826-ban Kölcsey Ferenc, hiszem, hogy ezekben a pillanatokban nincs magyar, akinek ne jutna eszébe, vagy ne gondolna a 100 évvel ezelőtti trianoni eseményekre, vagy a magyarságunkra, összetartozásunkra. 

Hiszen 2010 óta ez a nap már nem csak a trianoni békediktátum aláírásának évfordulója, hanem a nemzeti összetartozás napja is. 

Kövessük hát Kölcsey Ferenc tanácsát, és emelkedjünk ki egy pillanatra a mindennapi életünk parányiságából. Ne gyászoljunk! Inkább emlékezzünk! Töltsön el minket a büszkeség! Gyűjtsünk erőt egymástól! És ünnepeljünk! 

Legyünk büszkék közös múltunkra! Legyünk büszkék a 16 magyar Nobel-díjasunkra! A zseniális matematikusainkra, mint Bolyai János, Szemerédi Endre vagy Neumann János! A kimagasló sportteljesítményeinkre! Íróinkra és költőinkre! A különleges és kifejező nyelvünkre! A hőseinkre: Hunyadira, Zrínyire, Dobóra! Legyünk büszkék hagyományainkra, ősi szokásainkra, népdalainkra, a néptánc-művészetünkre! Kulturális és történelmi örökségünk az egyik leggazdagabb a világ nemzetei között. 

Ünnepeljük, hogy 15 millióan vagyunk szerte a világban, és mégis mindenkinek együtt dobban meg a szíve, mikor felcsendül a magyar Himnusz. 

Ünnepeljük, hogy határoktól, korlátoktól függetlenül van közös múltunk, és vannak erős gyökereink, amikbe kapaszkodhatunk! Ünnepeljük, hogy van közös jelenünk, és ami még fontosabb: van közös jövőnk! 

A videóban több mint 40 ember osztotta meg velünk gondolatait, ki szóban, ki énekelve arról, hogy mitől magyar a magyar?! Mennyi ember, mennyi gondolat, mennyi történet, mennyi válasz, mégis egy a kicsengése mindnek: Magyarnak lenni jó. 

Úgy gondolom, hogy mindez együttesen adja a mi egységünket, a mi összetartozásunkat, a mi magyarságunkat! 

Végezetül engedjék meg, hogy Babits Mihály szavaival zárjam beszédemet:  

„Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem
dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy
szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt,
minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét,
a magyarság kincsét!” 

Kívánom, hogy mi is ezen gondolatok mentén éljünk: őrizzük meg magunkban a magyarság színét, a magyarság kincsét, és csak úgy, mint őseink, adjuk tovább utódainknak, mert az összetartó magyarság nem egy gondolat, vagy egy eszme, hanem a valóság. Összetartozásunk a jelen, összetartozásunk a jövő!” 

Az ünnepi beszédet követően Csíkcsicsó polgármestere, Péter Lukács, szintén az internet segítségével, élő bejelentkezés során mondta el összetartozásunkkal kapcsolatos gondolatait. 

Megemlékezésünk hálaadó szentmisével folytatódott, amit Miklós János plébános celebrált. Ezt követően az önkormányzat, az intézmények, a pártok és civil szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat előbb a trianoni, majd az I. világháborúban elesettek hősök emléktáblájánál. 

Gonda Adrienn 

Koszorúk az I. világháborúban elesett hősök emléktáblájánál

Petrik Ferenc és felesége az emléktábla előtt

A koszorúzási ünnepség résztvevői

Az ünnepség résztvevői

Az emlékezés virágai a Trianon emléktábla előtt