Várostörténeti múzeum

1951.12.03 – 2023.03.23.

Hát ennyi volt a földi lét,
Vége és nincs tovább.
Már nem várnak bontatlan álmok,
Színes, szép csodák.

A hajnalok sem köszönnek,
Melegét nem hinti rád a nap,
S nekünk, kik itt vagyunk még,
Csak emléked, mi megmarad.

Hangod, mosolyod és minden
Apró kis mozdulat
Bennünk él, s mi féltve
Őrizzük arcodat.

S, ha voltak vágyaid, titkok,
Mikről soha nem beszéltél,
Talán, mert szégyellted,
Vagy talán, mert féltél,
Most kiáltsd ki bátran,
Hadd hallják a csillagok.

Ők majd megértik azt is,
Mit földi halandó soha nem tudott.

Most lehunyt szemmel fekszel,
Felhők távolából nézel a földre,
Jöttél valaha sírva egyszer,
S szótlan csendben mentél el örökre.

(Paudits Zoltán: Jöttél valaha)

Tisztelt Végtisztességet adó Gyászolók! – Kedves Mindenki, aki szerette és tisztelte Őt, Fehér Jánost, Újszász város pro urbe díjas kitüntetettjét, a Városi Tornacsarnok vezetőjét, aki immár átlépte a földi élet határait, és átadta helyét az emlékezésnek!

2023. március 23-án döbbent csönd ült a városra. A telefonok persze prüttyögtek, a vonalak égtek országhatáron innen és túl! Kétségbeesetten kapaszkodtunk egymásba: „Mondd, hogy nem igaz! Mondja már valaki, hogy a hír csak egy ízléstelen rossz tréfa!

De hát nem! Fehér János a nagy küzdő, élete legfontosabb meccsén nem tudott győzni. És mi mindannyian – a család, a barátok a sporttársak, a tanítványok, munkatársak – vesztesek maradtunk, és bár szörnyű, de a sors kegyetlen döntését nem tudjuk megváltoztatni. Hiába dübörög az agyunkban, hogy a világnak meg kell állnia! – minden megy tovább. És most itt állunk, és küzdünk a fájdalommal. Lázadunk, tiltakozunk. Nehéz szembe nézni az elmúlással. Vannak az emberi életnek olyan helyzetei, amikor feleslegessé válnak a szavak, mert fájdalmat okoznak annak is, aki mondja, és annak is, aki hallgatja. És igen, feleslegesek a szavak, mert a fájdalmat okozó valóság megváltoztathatatlan: az útnak vége, nincs tovább.

János! Magunkra hagytál bennünket! Akivel életed során találkoztál, akit barátoddá fogadtál, akit tanítottál, akit szerettél, arra egész életére szólóan hatottál, annak kapaszkodót nyújtottál. És most, most mi lesz?

Megrendülten állunk itt előtted és megpróbáljuk elfogadni az elfogadhatatlant, hogy íme, ismét elszaladt egy pillanat, egy emberi élet, kialudt a tűz.

Tisztelt Jelenlévők! Városunk önkormányzata nevében Dobozi Róbert polgármester úr int búcsút!

„A szó teremtette meg a világot, s ha elhallgat, beomlik a világ” – Írja Kányádi Sándor.
Nemrég még hallottuk a hangját, most pedig már csend van. Nemrég még életerős személyével találkoztunk, most pedig már emlékek után kutatunk.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Tisztelt Gyászolók!

Márai Sándor írja, hogy valami örökre elvész bennünk, amikor eltávozunk. Valami, amit nem lehet írásba, képbe vagy hangfelvételre rögzíteni. Mindig zavarba ejtő, és reménytelennek tűnő vállalkozás az itt maradottaknak elhunyt barátunk jellemét felidézni: hiszen a teljesség csupán egy töredékét tudjuk méltatni, az örökség jelentős része szükségszerűen elvész.

Ahogyan a Kihívások könyvében szerepel:

„Az életünk fontos emberei nyomokat hagynak rajtunk. Fizikailag lehetnek közel vagy távol, a lelkedben ott élnek, mert ők segítettek megformálni a lelkedet.”

(Rachel Cohn-David Levithan: Dash és Lily – kihívások könyve)

Fehér János 1951-ben született, értelmiségi család első gyermekeként. Eredeti végzettsége szerint agrármérnök, 2004-től 2007-ig sportmenedzseri tanulmányokat folytatott a Testnevelési Egyetemen, több sportágban edzői és játékvezetői képesítést szerzett.

Egész életében imádott mindent, aminek köze volt a sporthoz. elhivatott munkájának eredményeként még válogatott sportolót is kinevelt, ám ha megkérdezhetnénk, hogy mi volt a legnagyobb eredménye, alighanem azt válaszolná: az, hogy nagyon sokakat életre szóló élményekhez juttatott, és közösségeket teremtett.

Általános és középiskolás évei alatt ismerkedett meg különböző sportágak – labdarúgás, birkózás, asztalitenisz, sakk, atlétika, tollaslabda – alapjaival. Már ekkor sportversenyeket szervezett az utcában lakó gyerekeknek, osztálytársaknak. Középiskolásként az iskolai sportegyesület diák elnöke volt majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen középtávfutóként versenyzett. Az egyetemi sportélet szervezésében, mint az atlétika szakosztály vezetője, aztán mint évfolyam, kari, majd egyetemi sportfelelős, végül pedig, mint az egyetemi sportegyesület diák elnöke vett részt.

Később OB I-es tollaslabdázóként sportolt.

1976 jelentős mérföldkő volt az életében.

Akkor diplomázott az egyetemen, akkor kötött házasságot diákkori szerelmével, Szekeres Zsuzsával, és 1976-ban került Újszászra, ahol a helyi termelőszövetkezetben volt pályakezdő agrármérnök.

Rögtön bekapcsolódott a helyi szabadidősport szervezésébe, sportnapokat, bajnokságokat rendezett. Ennek egyik kiemelkedő eseménye az országszerte ismert Újszászi Futónap, amelyet 1985 óta két járvánnyal sújtott évet leszámítva mindig megrendezett, idén a 38. következik, immáron nélküle.

Vezetésével Újszász bekapcsolódott az Olimpiai Ötpróba Mozgalomba. A különböző sporteseményeken 25-30 település próbázói vettek részt. A Balaton-átúszás teljesítéséhez úszótanfolyamokon készítette fel a fiatalokat a környező települések strandjain, uszodáiban, és természetesen ő is az átúszók között volt. 15-ször szelte át a Balatont, több maratont futott, és az ötpróba távjait is teljesítette. Mindenben állhatatos, kitartó, igazi követendő példa volt! Rajta kívül csak egy ember van, aki 1984 óta mind a 39 Tatai Minimarathont lefutotta. Az utolsó pillanatig készült a 40-edikre. Nem rég gyalogolt az állomástól hazafelé. Megálltam mellette az autóval. Persze nem ült be, csak intett, hogy mehetek tovább, Készült. Ekkor is készült a 40-dikre!

1984-ben egy új sportág jelent meg Magyarországon, a triatlon. A versenyeken az újszásziak a kezdetektől részt vettek. János alapító tagja volt a Magyar Triatlon Szövetségnek. A Jász-Nagykun Szolnok megyei szövetség titkáraként részt vett a sportág megyei elterjesztésében is.

1983 óta volt az Újszászi Városi Sportegyesület elnöke, 1998-tól ügyvezetője.

1992 novemberétől a hobbija lett a hivatása. Az akkor átadott Városi Tornacsarnok vezetésére kapott megbízást 4 pályázó közül. Sokszor láttam boldognak. Talán a csarnok átadó ünnepségén volt az egyik ilyen legboldogabb pillanat, hiszen innentől kezdve egész életében azt csinálhatta, amit a legjobban szeretett.

Az egyesületi sport mellett mindig is fontos volt számára, hogy a szabadidő-sportolási lehetőségeket is bővítse, legyen az szenior torna, breaktánc vagy zumba, minden kezdeményezést felkarolt, mindennek helyet adott.

1993-ban egy különleges kínai sportágat – a lábtoll-labdázást – honosította meg Újszászon és széles e hazában. Nem véletlen, hogy ő volt a Magyar Lábtoll-labda Szövetség főtitkára, a nemzetközi és az európai szövetség alelnöke. A versenyzői elismertek, nagyon sikeresek: Európa-bajnokok, vb-bronzérmesek, országos bajnokok, diákolimpiai bajnokok vannak közöttük.

Rendszeresen szervezett Újszászon országos és nemzetközi lábtoll-labda versenyeket. 2000-ben itt rendezték a sportág első világbajnokságát, 2005-ben Európa-bajnokságát, a Nyílt Magyar Nemzetközi Bajnokságból – a Hungarien Open-ből pedig – a 26-dik következik.

Munkája, versenyzőinek sikere nyomán városunkat a lábtoll-labda magyarországi fellegvárának nevezik. Köszönjük János!

Pályája során – szeretett városában – Újszászon, több száz, talán több ezer gyermeket és fiatalt juttatott sportolási lehetőséghez, élményekhez, tanított meg úszni, kajakozni, vagy lábtoll-labdázni. A településen élő roma és hátrányos helyzetű gyermekeket nagy odafigyeléssel segítette. Tanítványait, – szabadidejét és sokszor saját pénztárcáját nem kímélve – juttatta el az ország különböző pontjain, vagy külföldön rendezett nemzetközi versenyekre, sport programokra. Szerbia, Románia, Lengyelország, Németország, Franciaország, Finnország, Görögország, Kína, Hongkong, Vietnám, Makaó, Kuala Lumpur. Talán nem teljes a felsorolás, de boldogan mondhatjuk, hogy az újszászi sportolók bizony világjáró fiatalok, hisz ezekben az országokban – Jánosnak köszönhetően – megfordultak többször is. A sportesemények mellett külön figyelmet fordított arra is, hogy az utazások során a fiatalok megismerkedjenek az adott térség kulturális, természeti értékeivel is. Életre szóló élményeket adott.

Barátságok, szerelmek szövődtek, házasságok köttettek.

Segítette a helyi diáksportot, közreműködött iskolai bajnokságok, diákolimpiák különböző szintű fordulóinak megszervezésében. Bár papírja nem volt róla, hogy pedagógus, de a legnagyabbak egyike volt! – sokan hívták tanárbácsinak is –. Nem véletlenül, hisz segítséget nyújtott a gyerekek személyes, iskolai vagy családi problémáinak megoldásában is, még családlátogatásokra is rászánta magát. Boldog iskolaigazgató voltam, mert a legnehezebb időkben is mindig 1 fővel többen voltunk, mint az engedélyezett pedagóguslétszám. S ha a tanévzárón megköszöntem a munkáját, mindig szabadkozott: „Nem köll, nem köll ez”

Tanítványai szerették, tisztelték, hatására többen végeztek közülük a testnevelési egyetemen, vagy főiskolán, és választottak edzői, tanári pályát.

Egyik tanítványa szerint mintha csak Jánosbá életét mutatná be Pierre de Coubertin: Óda a sporthoz című versének utolsó néhány sora, mintha a költő hozzá szólna:

A béke vagy te, Sport!
a népeket egymáshoz fűző szép szalag:
és testvérré lesznek mind általad,
önuralomban, rendben és erőben.
Mert önbecsülést tanulnak az ifjak tőled,
s más népek jellemét is éppúgy megértik,
és nagyra tartják, hogy te tanítod őket
túlszárnyalni egymást:
mert versenyed a béke versenye.

Az ifjak önbecsülésének fejlesztése, önmaguk túlszárnyalására való bíztatása, mind – mind napi rutinjai között szerepelt.

Egyikük így írt róla: Rengeteget tanultam tőle. Többek között azt is, hogy nem kell ócska kifogásokat keresni, ha hibázunk. Mert, ahogy János bácsi mindig mondta:

– az ellenfél is ugyanazzal a labdával,
– ugyanazon a pályán,
– és ugyanazokkal a szabályokkal játszott és nyert, amivel mi veszítettünk.

És az ócska kifogások ugyanúgy eltűntek az életünkből, mint ahogyan most fizikai valójában Ő maga is. De az emléke, a szelleme tovább él. Tovább él bennünk, kitörölhetetlenül.

János így vallott magáról: A sport nagyon jó dolog. Ezért sportolok több mint 60 éve. A sport társas tevékenység. Ezért szervezem szűkebb és tágabb környezetem részére a különféle sportrendezvényeket. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy mindig találtam társakat, akik szívesen részt vettek az általam szervezett programokon, vagy segítették azok megvalósítását.

Felesége kísérte éveken keresztül a versenyekre, hogy kéznél legyen, ha sorszámokat kell osztani, ha jegyzőkönyvet kell írni, ha tolmácsolni kell, vagy éppen elsimítani egy-egy konfliktust. Szeretett gyermekeibe is sikerült átültetni a sport iránti rajongást, az irodalom, a művészetek szeretetét, és a remek szervezőkészséget is jól eltanulták édesapjuktól.

Judit és János jó nyomokat követ. Tudják jól, a példa kötelez.

„Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek!”

Fehér János szerteágazó, sokrétű tevékenységet folytatott. Műveltsége, sokirányú tudása igazán tiszteletre méltó volt. Én magam gyakran két lábon járó lexikonnak hívtam. Mindenben tájékozott volt, mindenre odafigyelt, minden, ami érték, minden, ami igazi érték, fontos volt számára.

1990-2006 között önkormányzati képviselő volt, majd később külső tagként tevékenykedett a bizottságok munkájában. Ekkor indította útjára az Újszászi Híradót, amelynek alapító főszerkesztője majd szerkesztője volt 1990 decemberétől napjainkig. Hol újságíró, hol fotós, máskor lapterjesztő volt. Mindezek mellett szerepet játszott a város honlapjának létrehozásában is, ahová szintén rendszeresen küldte tudósításait. Túlzás nélkül mondhatjuk, munkája nyomán kortörténeti dokumentum született.

Újszász elmúlt 30 évének történelme papírra vetve!

Drága János vagy ahogyan tanítványaid szólítottak: Jánosbá!!

„Immár kész a leltár!”

Nem volt hosszú út számodra kijelölve, de arra elegendő volt, hogy példát mutass emberségből, küzdeni tudásból, kitartásból a gyengék, az elesettek, a segítségre szorulók iránti alázatból. Tudásod és gondolkodásmódod szemléletformáló erejű volt, közösségépítő. A gyerekek érdekeit mindenek felett előtérbe helyező tevékenységed – mindannyiunk számára példaértékű! Nagyon fogsz hiányozni!

Az égi tornacsarnokban már biztosan felsorakoztak a csapatok. Száll a lábtoll, elindultak a körmérkőzések.

És itt?

Itt is, igen, itt is. De úgy már soha többet nem lesz, ahogyan és amilyen Veled volt.

Bárcsak még egyszer hallhatnánk, hogy „…gyerünk, gyerünk, jobb két szettben nyerni, mint három szettben kikapni” vagy a klasszikussá vált bíztatást: „Szedd már össze magad! Nem azért edzettél olyan sokat keményen, hogy most kikapj”.

Sajnos, a SPORT APOSTOLA, – ahogyan kedvenc tanítványod nevezett –, már messze jár!
Ma érted szól a harang, holnap értünk.

„Csak a süket csend pattog most a lelkünkben és a fejfák között.
Valaki elment. Elköltözött.
S bár a test halott,
A lelke most is ÉL!
Itt bent, a szívünkben most is Ő zenél.”

Búcsúzik tőled édesanyád, feleséged Zsuzsa, gyermekeid Judit és János, testvéred Sára és családja, unokatestvéreid Ági, Dezső és családjaik, a Szekeres család és minden távolabbi rokon.

Emlékedet örökké őrizzük és hálát adunk, hogy ismerhettünk, ki tanítványodként, mások szülőként, kollégaként, barátként, vezetőtársként, hálát adunk azért, hogy szerethettünk, tisztelhettünk, becsülhettünk és hálát adunk mindazért, amit kaphattunk tőled.

Édes barátaim, olyan ez épen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer

Búcsúzunk, ahogyan utoljára elköszöntél: Isten veled!

Magunk sem tudjuk, hogy’ lesz majd nélküled, csak annyit tudunk, hogy mi mindannyian büszkék vagyunk arra, hogy volt közös utunk Veled!

Életed példa, senki máshoz nem fogható személyiséged legenda.

Városunk önkormányzata és minden polgára nevében fejet hajtok előtted én is.

Nyugodj békében, legyen neked könnyű az újszászi föld!

Tisztelt Egybegyűltek!

Kérem, Kísérjük együtt Fehér Jánost utolsó útjára, végső nyughelyére!

Bogárné Simon Klára
2023.04.06.

Kedves barátaim, sporttársak, kedves megjelentek!

Idén február 27-én, nincs egy hónapja, hogy eljuttattam az ÚVVSE elnökeként a Magyar Fair Play Bizottság részére ezeket a szavakat:

„Fehér János 1951-ben született. Jelenleg az újszászi Városi Tornacsarnok igazgatója. Eredeti végzettsége szerint agrármérnök, 2004-től 2007-ig sportmenedzseri tanulmányokat folytatott a Testnevelési Egyetemen, több sportágban edzői és játékvezetői képesítése van.

Fehér János egész életét áthatja a sport sokszínű palettájának szeretete, terjesztése és szervezése. Válogatott szintig eljutott élsportolókat is nevelt, de ha megkérdeznék, hogy mi a legnagyobb eredménye, alighanem azt válaszolná, hogy az, hogy nagyon sokakat életre szóló élményekhez juttatott, és közösségeket teremtett. Állhatatosságára is könnyű példát hozni, rajta kívül csak egy ember van, aki mind a 39 Tatai Minimarathont lefutotta az első, 1984-es rendezés óta.

Általános és középiskolás évei alatt ismerkedett meg különböző sportágak – labdarúgás, birkózás, asztalitenisz, sakk, atlétika, tollaslabda – alapjaival. Már ekkor sportversenyeket szervezett az utcában lakó gyerekeknek, osztálytársaknak. Középiskolásként az iskolai sportegyesület diák elnöke volt.

A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen középtávfutóként versenyzett. A sportélet szervezésében, mint az atlétika szakosztály vezetője, évfolyam, kari, majd egyetemi sportfelelős, az egyetemi sportegyesület diák elnöke vett részt. Később OB I-es tollaslabdázóként sportolt.

1976-ban került Újszászra, ahol a helyi termelőszövetkezetben dolgozott. Rögtön bekapcsolódott a helyi szabadidősport szervezésébe, sportnapokat, bajnokságokat rendezett, elindult a futó-kocogó mozgalom. Ennek egyik kiemelkedő akciója az országszerte ismert Újszászi Futónap, amelyet 1985 óta két járvánnyal sújtott évet leszámítva mindig megrendezett, idén a 38. következik.

Vezetésével Újszász bekapcsolódott az olimpiai ötpróba mozgalomba. 250-300 fő részvételével rendszeresen futópróbákat, kerekpár próbákat, vízitúrákat szervezett, melyeken 25-30 település próbázói vettek részt. A Balaton-átúszás teljesítéséhez úszótanfolyamokon készítette fel a fiatalokat a környező települések strandjain, uszodáiban, de természetesen ő is az átúszók között volt, 15-ször szelte át a Balatont, több marathont futott, és az ötpróba távjait is teljesítette.

1984-ben egy új sportág jelent meg Magyarországon, a triatlon. A versenyeken az újszásziak a kezdetektől részt vettek. Alapító tagja volt a Magyar Triatlon Szövetségnek. A Jász-Nagykun Szolnok megyei szövetség titkáraként a sportág megyei elterjesztésében is részt vett, Nagy Imrével együtt minden olyan településre elvitték a triatlont, ahol úszásra alkalmas medence volt. Ők ketten találták ki a Tisza Non-Stop versenyt, a kerékpározásból, futásból, kajakozásból és úszásból álló négypróbát, amivel a quadriatlon előfutárai voltak.

Tanítványai különösen a diákolimpiákon értek el jó eredményeket, duatlonban is szép sikereket értek el sportolói, egyikük, Barta István többször volt felnőtt válogatott is.

1983 óta az Újszászi Városi Sportegyesület elnöke, 1998-tól ügyvezetője. Az egyesület futball, asztalitenisz, sakk, lábtoll-labda, és szabadidő szakosztályában jelenleg 270-en sportolnak.

1992 novemberében a hobbija lett a hivatása. Az akkor átadott Városi Tornacsarnok vezetésével bízták meg. Az egyesületi sport mellett mindig is fontos volt számára, hogy a szabadidő sportolási lehetőségeket is bővítse, legyen az szenior torna vagy breaktánc, minden kezdeményezést felkarolt.

1993-ban egy különleges kínai sportágat – a lábtoll-labdázást – honosította meg Újszászon, és innen kiindulva Magyarországon. A Magyar Lábtoll-labda Szövetség főtitkára, a nemzetközi és az európai szövetség alelnöke. Jelenleg 120 fiatal edz és versenyez a helyi szakosztályban. A versenyzői nagyon sikeresek: Európa-bajnokok, vb-bronzérmesek, országos bajnokok, diákolimpiai bajnokok vannak közöttük.

Újszászon rendszeresen országos és nemzetközi lábtoll-labda versenyeket szervez. 2000-ben itt rendezték a sportág első világbajnokságát, 2005-ben Európa-bajnokságát, a Nyílt Magyar Nemzetközi Bajnokságból a 26-dik következik.

Fehér János pályája során egy korlátozott lehetőségekkel rendelkező kisvárosban, Újszászon több száz, talán több ezer gyermeket és fiatalt juttatott sportolási lehetőséghez, élményekhez, tanított meg úszni, kajakozni, vagy lábtoll-labdázni. A településen élő roma és hátrányos helyzetű gyermekeket nagy odafigyeléssel segíti. Tanítványait szabadidejét nem kímélve juttatja el az ország különböző pontjain rendezett, vagy nemzetközi versenyekre, sport programokra. A sportesemények mellett külön figyelmet fordít arra, hogy az utazások során a fiatalok megismerkedjenek az adott térség kulturális, természeti értékeivel is.

Tevékenységével segíti a helyi diáksportot is, közreműködik iskolai bajnokságok, diákolimpiák helyi, területi, megyei, vagy országos fordulójának megszervezésében. Bár nem pedagógus, – sokan hívják tanár bácsinak is –, segítséget nyújt a gyerekek személyes, iskolai vagy családi problémáinak megoldásában is. A helyi általános iskola igazgatója a tantestület tiszteletbeli tagjává fogadta.

Tanítványai szeretik, tisztelik, hatására többen végeztek közülük a testnevelési egyetemen, vagy főiskolán, és választottak edzői pályát.

Magyarországon sok olyan sportember dolgozik a háttérben, akinek érdemeit nem lehet olimpiai érmekben mérni, önfeláldozó tevékenységük mégis meghatározó a közösségek számára. Fehér János is ilyen ember. Karrierje során mindig nyitott volt az újra, több sportág hazai szervezésében aktívan részt vett. Különösebb anyagi támogatás nélkül több ezer ember sportolását segítette, nevelt bajnokokat, juttatott hátrányos helyzetű gyerekeket életre szóló élményekhez. A sport közösségformáló erejét mindennél előrébb helyezi, különböző sportágakban több száz versenyt szervezett már.”

Fehér Jánost ezen szavak kíséretében Fair Play életműdíjra terjesztettem fel!

Néhány hét alatt gyökerestül megváltozott a világ. Megváltozott a családjában, megváltozott a sportcsarnokban, megváltozott az ÚVVSE-ben, megváltozott a Lábtoll-labda Szövetségben, megváltozott Újszászon, a vármegyében, Magyarországon, Európában, az egész világban. Különböző bejegyzésekben látom, hogy hazánkon kívül Németországban, Kínában, Mongóliában futótűzként terjedt halálhíre.

Vele kapcsolatban megjelent írásokból látom kinek-kinek mit jelent Ő:

• példaértékű,
• pótolhatatlan,
• felfoghatatlan
• generációkon átívelő mentor,
• kiváló tanár,
• sokaknak második családjaként, többőtöknek második apjaként szerepel a saját életében.
• nagyon sokan általa jutottunk el a világ távoli részeire: Hongkong, Kína, Dubai, Tajvan, Makao, Párizs és még hosszasan sorolhatnám.

Nagyon sok terve, álma, vágya volt még…

• Szerette volna tovább népszerűsíteni a lábtoll-labdázást Magyarországon
• Álmodozott egy új, modern sportcsarnok megépítéséről
• Szeretett volna/szerettünk volna egy másik világot bemutatni a gyerekeknek, tervünk volt eljutni Mongóliába, az ottani lábtoll-labda elnök invitálására.
• Szeretett volna idén is részt venni a tatai minimaratonon, immáron sorozatban 40. alkalommal. Sajnos az élet másképp gondolta…

Megígérem Neked, hogy Tatán méltóképpen fogunk Téged képviselni, hogy meglegyen az az áhított 40. Sok-sok Fehér János fog futni a mezőnyben. Miattad és Érted!

Most minden olyan üres, és még sokáig az is marad. Szeretném, ha egy rövid sétával, kocogással tisztelegnénk Fehér János emléke előtt, majd ezt követően a csarnok előtt egy gyertyagyújtással emlékeznénk Rá.

Isten Veled János, Isten Veled János bácsi!

Farkas István
az UVVSE elnöke