Várostörténeti múzeum

Bogárné Simon Klára búcsúbeszéde (részletek)

Búcsú Béla Bácsitól

NAGY BÉLA 1935.01.24 – 2023.02.14.

Drága Kati néni! Kedves családtagok!

Tisztelt végtisztességet adó gyászoló gyülekezet, kedves mindenki, aki szerette és tisztelte őt, Nagy Béla TANÁR URAT, Újszász város Pro Urbe díjas kitüntetettjét, aki immár átlépte a földi élet határait, és átadta helyét az emlékezésnek.

Megilletődve állunk itt -, kiszolgáltatva a fájdalomnak, melyet a könyörtelen természet okoz nekünk mindannyiszor, amikor egy szerettünk örökre elköltözik tőlünk. Itt hagyott bennünket az egyik utolsó, igazi TANÁR ÚR – így, csupa nagybetűvel.

Drága Béla Bácsi! Itt vagyunk veled. Mindnyájan rád gondolunk. Most rólad beszélünk. Arról, ahogyan éltél, ahogyan dolgoztál, ahogyan gondolkodtál, ahogyan jelen voltál köztünk, ahogyan hatottál a környezetedre, ahogyan TANÍTOTTÁL, neveltél, példát mutattál, ahogyan gondoztad a barátságot, a kertet, a tulipánokat, ahogy szerettél.

Nehéz szívvel osztozunk a gyászban, akik ma itt összejöttünk. Mindannyiunknak fáj, hogy eltávoztál közülünk, és nem lehetsz már velünk. Talán ezért is olyan torokszorítóak Wass Albert gondolatai:

„Tudom, hogy durva és illetlen a szó, mely bármily céllal is azok után kullog, akik mögött az élet kapuja bezárult… (…) De úgy érzem, hogy néhány szóval adósod vagyok…”

Adósaid maradtunk valamivel. Ki egy szóval, ki egy simogatással, ki egy biztató, bátorító szempillantással, egy köszönömmel, egy rövidke kérdéssel, például hogy: Segíthetünk? Hogy vagy?

Márai Sándor írja, hogy valami örökre elvész bennünk, amikor eltávozunk, de a tanár megmarad tanítványaiban.

Abban a percben, mikor megszületünk, rögtön elindulunk a halál útján. Vannak, akiknek ez az út rövid, a szerencséseknek hosszú, sok-sok állomással, szereplővel, de mindenki hagy magáról valamit, szépet, jót, emléket, maradandót.

Nagy Béla bácsi a sokak által ismert, tisztelt, szeretett pedagógus, fotós, sportember. Újszászon született, 1935. január 24-én, imádott szülei egyetlen gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait követően a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Szegedi egyetemi évei után egy évig még a gyönyörű városban dolgozott az ipari tanulók iskolájában, majd 1960-ban tért vissza Újszászra matematika - fizika szakos tanárként.

1960-tól 1996-ig, nyugállományba vonulásáig oktatta, nevelte eredményesen a tanulókat. Tanári pályáját Újszászon a Nagykerti Iskolában kezdte. Emblematikus alakja volt az ottani nevelőtestületnek.

Sokoldalú, nagyszerű tanárember volt!

Gyámolította a rászorulókat, szárnyaltatta a tehetségeket. Az iskolai matek szakkörön túl

már 1960-ban megszervezte az iskolai fotószakkört is, majd a művelődési házban tanított meg nagyon sok újszászit a fotózás fortélyaira, akik közül sokan országos pályázatokra is eljutottak. Nemcsak tanította, hanem szenvedélyesen művelte is a fotózást. Megörökítette Újszász elmúlt ötven évét. Archívuma felbecsülhetetlen értékeket rejt.

1990-ben az Újszászi Híradó szerkesztőségének alapító tagja, hat éven át a város eseményeit megörökítő fotósa volt. Fényképész tevékenységét 1996-ban gyűjteményes kiállításban foglalta össze. Képeivel évtizedeken át dokumentálta településünk mindennapjait, az intézmények életét, a programokat. Az általa összeállított albumok precizitását, művészi igényességét dicsérik. Az „Újszász régi képeken” csoportban számtalanszor találkozhatunk olyan fotóval, melynek eredetije az ő felvétele.

Sporttevékenysége, sportszervező tevékenysége is kiemelkedő volt. Az 1950-es években az újszászi asztalitenisz csapat szervezője, él játékosa, később a csapat edzője. Edzéseit 70-80 gyerek látogatta. Szívós munkával megszerezte az asztalokat, ütőket is. Versenyzői sorozatban nyerték a megyei versenyeket. A pingpongozás népszerűsítésére az iskola udvarára beton asztalokat készíttetett, sőt községi, szülői összefogással betonozott sportpályát épített. Ez lett a mai aszfaltozott pálya alapja.

Számos alkalommal kapott társadalmi munkájáért elismerést. 1982-ben Kiváló munkáért kitüntetésben, 1993-ban a Magyar Asztalitenisz Szövetségtől az Asztalitenisz sportért kitüntetésben részesült, a Pro Urbe Újszász díjat 2004-ben ítélte neki a város képviselő-testülete.

Családi élete példa értékű lehet mindannyiunk számára. Imádta feleségét, akivel 6 évtizedig éltek boldogságban, s nevelték szeretett fiukat. Nyugdíjba vonulásukat követően gyakran töltötték az időt Pesten. Az unokák körül segédkeztek.

Drága Béla Bácsi!

Emlékedet örökké őrizzük és hálát adunk, hogy ismerhettünk, hogy a tanítványaid lehettünk, hogy kollégáid voltunk, hogy szerethettünk, és hálát adunk mindazért, amit kaphattunk tőled.

Nyugodj békében, legyen neked könnyű az újszászi föld!