A koronavírus járvány miatti kétszeri megszakítás után befejeződött az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola felső tagozatosok részére rendezett lábtoll-labda bajnoksága, amelyen 170 tanuló vett részt. A versenysorozat az osztálybajnokságokkal kezdődött. A második fordulóban az osztálybajnokok és a helyezettek az évfolyam bajnoki címekért mérkőztek. Az 5. és a 6. osztályos évfolyambajnokság 1-4. helyezettjei az összevont 5-6. osztályos bajnokságban folytatták a játékot. A legjobb hetedikesek és a legjobb nyolcadikosok is megmérkőztek egymással. Az összevont korcsoportok legjobbjai a „Szuper Kupa” döntőjében mérkőztek az iskola bajnoki címért. Itt az ötödikeseknek és a hatodikosoknak volt lehetőségük a nagyobbakat is legyőzni. Ötödikesként Dániel Petra és Ézsiás Lotti meg is tette ezt. Két bronzérmet elnyertek a nagyobbak elől. Az iskola bajnoki címet a nyolcadikos Kulcsár Zalán és Oláh Lola szerezte meg. A legjobbak minden fordulóban érmet kaptak. A Szuper Kupa legjobbjainak az érem mellé serleg is járt. A bajnokság főszervezője Tóth Gábor volt. Farkas Lilla, Kálló István és Rajka Attila segített neki.
7-8. osztályos bajnokság: 2. Bubori Hajnalka, 1. Oláh Lola, 3. Hajdú Fanni és Breszkó Viktória
Jónás Károly - Csobai Levente mérkőzés
Sorsolás, szabályismertetés7-8. osztályos bajnokság b
7-8. osztályos bajnokság: 2. Jónás Károly Krisztián, 1. Kulcsár Zalán, 3. Csobai Levente és Konka Dániel
Ribka Erika
Tóth Gábor adta át az érmeket
5-6. osztályos bajnokság: 2. Ézsiás Lotti, 1. Dániel Petra, 3. Ribka Erika és Oláh Barbara
6.b lányok: 2. Nagy Leila, 1. Oláh Barbara, 3. Ribka Erika és Kállai Gabriella
A 6.b legjobbjai: 2. Nagy Leila, Kanálos Péter, 1. Sebők Dávid, Oláh Barbara, 3. Mészáros Márk, Szakál Ádám és Kállai Gabriella, Ribka Erika
A legjobb 6. osztályosok: 2. Ribka Erika, Mészáros Márk, 1. Sebők Dávid, Oláh Barbara, 3. Kanálos Péter, Németh Panna és Szabó Fanni, Földi Zoltán
A 6.a legjobbjai: 2. Németh Panna, Karádi Szilveszter, 1. Szabó Fanni, Makula Viktor, 3. Raffael Rikárdó, Pap-Valentin Nikoletta, Földi Zoltán, Zentay Csenge
A 8.b legjobbjai: Konka Dániel, 1. Kulcsár Zalán, 3. Oláh Barnabás és Szurmai Bence
A 8.b legjobbjai: 2. Varga Beáta, Konka Dániel, 1. Kulcsár Zalán, Oláh Lola, 3. Mércse Cintia, Szurmai Bence, Oláh Barnabás
5.a lányok: 2. Vámos Lilla, 1. Dániel Petra, 3. Bíró Bernadett és Lénárt Liza
Szuper Kupa legjobbjai: 2. Bubori Hajnalka, 1. Oláh Lola, 3. Dániel Petra és Ézsiás Lotti, 5. Hajdú Fanni, 6. Oláh Barbara, 7. Ribka Erika
7.b fiúk: 2. Csobai Attila, 1. Oláh Levente, 3. Dani József és Balyi Balázs
7.a fiúk: 2. Kanálos Krisztián, 1. Szentpéteri Tamás, 3. Fajkó Márk és Ürmös László
Szuperkupa fiúk: 2. Jónás Károly Krisztián, 1. Kulcsár Zalán, 3. Konka Dániel, 4. Csobai Levente, 5. Sörös László, 6. Kanalas Renátó
A 7.b legjobbjai: 2. Csobai Attila, Pomázi Boróka, 1. Nagy Noémi, Oláh Levente, 3. Alföldi Sára, Balyi Balázs, Lázár Zsuzsanna, Dani József
7.a lányok: 2. Breszkó Klaudia, 1. Bubori Hajnalka, 3. Farkas Orsolya és Szabó Orsolya
A legjobb 7. osztályos lányok: 2. Breszkó Klaudia, 1. Bubori Hajnalka, 3. Nagy Noémi és Pomázi Boróka
A legjobb 5. osztályosok: 2. Ézsiás Lotti, Oláh Olivér, 1. Dániel Petra, Kanalas Renátó, 3. Vámos Lilla, Bonnyai Botond
8.a lányok: 2. Bató Vivien, 1. Szabó Szilvia, 3. Hajdú Fanni és Jakab Adrienn
8. osztályos fiúk: 2. Jónás Károly Krisztián, 1. Kulcsár Zalán, 3. Konka Dániel és Csobai Levente
A legjobb nyolcadik osztályosok: 2. Hajdú Fanni, Jónás Károly Krisztián, 1. Kulcsár Zalán, 3. Csobai Levente, Szabó Szilvia, Konka Dániel, Kun Brigitta
Fotó: Fehér János és Tóth Gábor
Eredmények:
Osztálybajnokok
5.a: Dániel Petra és Oláh Olivér
5.b: Ézsiás Lotti és Kanalas Renátó
6.a: Szabó Fanni és Makula Viktor
6.b: Oláh Barbara és Sebők Dávid
7.a: Bubori Hajnalka és Szentpéteri Tamás
7.b: Nagy Noémi és Oláh Levente
8.a: Szabó Szilvia és Jónás Károly Krisztián
8.b: Oláh Lola és Kulcsár Zalán
Évfolyam bajnokságok
5. osztályosok | |
Lányok: | Fiúk: |
1. Dániel Petra 5.a | 1. Kanalas Renátó 5.b |
2. Ézsiás Lotti 5.b | 2. Oláh Olivér 5.a |
3. Vámos Lilla 5.a | 3. Bonnyai Botond 5.a |
4. Lénárt Liza 5.a | 4. Seres Kristóf 5.a |
6. osztályosok | |
Lányok: | Fiúk: |
1. Oláh Barbara 6.b | 1. Sebők Dávid 6.b |
2. Ribka Erika 6.b | 2. Mészáros Márk 6.b |
3. Szabó Fanni.6.a | 3. Kanálos Péter 6.b |
4. Németh Panna 6.a | 4. Földi Zoltán6.a |
7. osztályosok | |
Lányok: | Fiúk: |
1. Bubori Hajnalka 7.a | 1. Fajkó Márk 7.a |
2. Breszkó Klaudia 7.a | 2. Ürmös László 7.a |
3. Nagy Noémi 7.b | 3. Kanálos Krisztián 7.a |
4. Pomázi Boróka 7.b | 4. Szentpéteri Tamás 7.a |
8. osztályosok | |
Lányok: | Fiúk: |
1. Oláh Lola 8.b | 1. Kulcsár Zalán 8.b |
2. Hajdú Fanni 8.a | 2. Jónás Károly Krisztián 8.a |
3. Szabó Szilvia 8.a | 3. Konka Dániel 8.b |
4. Kun Brigitta 8.b | 4. Csobai Levente 8.a |
5-6. osztály eredményei | |
Lányok: | Fiúk: |
1. Dániel Petra 5.a | 1. Kanalas Renátó 5.b |
2. Ézsiás Lotti 5.b | 2. Sörös László 5.b |
3. Ribka Erika 6.b | 3. Seres Kristóf 5.a |
4. Oláh Barbara 6.b | 4. Sebők Dávid 6.b |
7-8. osztály eredményei | |
Lányok: | Fiúk: |
1. Oláh Lola 8.b | 1. Kulcsár Zalán 8.b |
2. Bubori Hajnalka 7.a | 2. Jónás Károly Krisztián 8.a |
3. Hajdú Fanni 8.a | 3. Csobai Levente 8.a |
4. Breszkó Klaudia 7.a | 4. Konka Dániel 8.b |
Iskolabajnokság (Szuper Kupa) | |
Lányok: | Fiúk: |
1. Oláh Lola 8.b | 1. Kulcsár Zalán 8.b |
2. Bubori Hajnalka 7.a | 2. Jónás Károly Krisztián 8.a |
3. Dániel Petra 5.a | 3. Konka Dániel 8.b |
4. Ézsiás Lotti 5.b | 4. Csobai Levente 8.a |
5. Hajdú Fanni 8.a | 5. Sörös László 5.b |
6. Oláh Barbara 6.b | 6. Kanalas Renátó 5.b |
7. Ribka Erika 6.b | 7. Seres Kristóf 5.a |
Fehér János és Tóth Gábor