Mind az öt versenyszámot az Újszászi VVSE lábtoll-labdázói nyerték június elsején és másodikán az Újszászon rendezett kétnapos ranglista és válogató versenyen. Mégsem voltak teljesen elégedettek. Első nap a 20. páros bajnokság küzdelmei zajlottak. A jubileumi verseny kezdetén köszöntötték azokat a versenyzőket, akik mind a húsz alkalommal párosoztak. Újszászról Fehér János és az első bajnokkettős ifj. Fehér János és Tóth Gábor huszadszor játszott. Nagykanizsáról a hatszoros páros bajnok Takács Endre tartozik a veteránok közé. Újszászi színekben Pelczer-Földi Nikolett és Lakatos Zoltán is játszott 2000-ben. Ők aztán hosszabb szünetet tartottak, majd újra visszatértek a a párosozók közé.

 

Forrás: SzolnokTV

 

Cikkajánló: Ötből ötöt nyertek az újszászi lábtoll-labdázók

 

Világbajnoki kvalifikációról döntött a férfi páros. Két forduló után egy első és egy második hellyel a nagykanizsai Huszár Emil, Lukács Márton duó állt az élen az újszászi Herczeg Gábor, Tóth Gábor kettős előtt. A Gáboroknak egy első és egy – ötéves veretlenségi sorozat megszakadása utáni – negyedik hely volt a mérlege. A kanizsaiaknak már a döntőbe jutás is a vb-t jelentette. Ezt könnyen teljesítették. Hiába nyerte ellenük 28-26, 21-18-as játszmákkal zsinórban ötödik bajnokságát a Herczeg-Tóth páros, csak a bajnoki címeiket gyarapították, a válogatottságaikat nem. A franciaországi világbajnokságon a nagykanizsaiak játsszák a férfi párost.

A női párosban biztos volt, hogy újszászi páros lesz a válogatott. Csak az volt a kérdéses, hogy melyik? Az első fordulót az Ézsiás Fanni, Farkas Lilla páros nyerte, a másodikat a Győrfi Barbara, Vachal Krisztina duó. A mindent eldöntő összecsapáson az első játszmát fölényesen 21-9-re Farkas Lilláék nyerték. A második játszmában Vachal Krisztina változtatott talpalása irányán és erején, és 21-16-tal egyenlítettek. A harmadik szettben is ő volt a dinamikusabb, és ponterős játékával 21-15-tel nyerték a válogatót. A bronzérmeket a Szaszkó Dorka, Vágó Henriett és a Hornyák Erzsébet, Kovács Evelin újszászi párosok gyűjtötték be.

Vegyes párosban is nagy fölényben voltak az újszásziak. Minden érem a hazaiak nyakába került. A döntőt – megvédve bajnoki címét – Tóth Gábor és Vachal Krisztina nyerte három játszmában Herczeg Gábor és Vágó Henriett ellen. (16-21, 21-17, 21-14). 3. Becskereki Sándor, Győrfi Barbara és Farkas Balázs, Hornyák Erzsébet.

A második nap az egyénikben tisztázódott a helyzet. Herczeg Gábor egy szett hátrányból meglepően fölényesen nyerte a döntőt. (17-21, 21-10, 21-14). Két győzelemmel és egy második hellyel azonban Tóth Gáboré lett a címeres mez.

A női fináléban Vachal Krisztina 22-20, 21-12-re nyert Farkas Lilla ellen. Így három számban vívta ki a vb indulási jogot.

A korábban befejezett férfi csapatversenyben Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor, a nőiben Farkas Lilla, Győrfi Barbara, Vachal Krisztina a vb válogatott. Ehhez jött még hozzá a női páros – Győrfi Barbara, Vachal Krisztina –, a férfi egyéni – Tóth Gábor, és a női egyéni – Vachal Krisztina. Vegyes párosban nincs válogató. A vb előtt jelölik majd ki az induló párost. A csapatvezetők a Herczeg, Vachal vagy a Tóth, Vachal kombinációban gondolkodnak.

A világbajnokságot a Párizs melletti Eaubonneban rendezik augusztus 21-től 24-ig, ahová két hónapos felkészülés után utazik majd a magyar csapat. A papírforma kínai és vietnami győzelmeket ígér. Magyarország Hongkonggal, Németországgal küzd majd a harmadik helyekért.

 

A 20. Páros Országos Bajnokság megnyitója

 

Női páros döntő

 

Tápióbicske - Újszász férfi páros mérkőzés

 

Női páros: 2. Farkas Lilla, Ézsiás Fanni, 1. Vachal Krisztina, Győrfi Barbara, 3. Kovács Evelin, Hornyák Erzsébet és Vágó Henriett, Szaszkó Dorka (mind Újszászi VVSE)

 

Férfi páros elődöntő: Herczeg Gábor, Tóth Gábor (Újszászi VVSE) - Horváth Gergő, Baranyai Benett (Nagykanizsa ZSE)

 

Férfi páros döntő: Herczeg Gábor, Tóth Gábor (Újszászi VVSE) - Huszár Emil, Lukács Márton (Nagykanizsa ZSE)

 

Férfi páros: 2. Huszár Emil, Lukács Márton (Nagykanizsa ZSE), 1. Herczeg Gábor, Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 3. Simon Márk, Németh Mátyás (Pusztaszer PISZE SE) és Horváth Gergő, Baranyai Benett (Nagykanizsa ZSE)

 

Vegyes páros: 2. Herczeg Gábor, Vágó Henriett, 1. Tóth Gábor, Vachal Krisztina, 3. Győrfi Barbara, Becskereki Sándor és Hornyák Erzsébet, Farkas Balázs (mind Újszászi VVSE)

 

Női egyéni: 2. Farkas Lilla (Újszászi VVSE), 1. Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 3. Németh Barbara, (Pusztaszer PISZE SE) és Ézsiás Fanni (Újszászi VVSE)

 

Férfi egyéni: 2. Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 1. Herczeg Gábor (Újszászi VVSE), 3. Lukács Benedek és Horváth Gergő (mindkettő Nagykanizsa ZSE)

 

Google Photos

Fotó: Fehér János

 

Lábtoll-labda az Aktív Rádió hétvégi sportműsorában, a Ziccerben. Szerkesztő: Kovács Tibor.

 

Eredmények

20. Páros Országos Bajnokság
2019. június 1.

Férfi páros (19): 1. Herczeg Gábor, Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 2. Huszár Emil, Lukács Márton (Nagykanizsa ZSE), döntő: 28-26, 21-18, 3. Baranyai Benett, Horváth Gergő (Nagykanizsa ZSE) és Németh Mátyás, Simon Márk (Pusztaszer PISZE SE). További újszászi eredmények: 7. Becskereki Sándor, Kanalas Renátó, 8. Kökény Martin, Lakatos Zoltán, 9. Bábosik Ádám, Csabai Gábor, 11. Berkó Sándor, Ráski Lajos, 12. Bíró Patrik, Sebők Roland, 14. Czétényi Krisztián, Varga-Nagy Bálint, 15. Farkas Balázs, Kökény Zoltán, 16. Molnár Gergő, Molnár Dániel, 17.Bakos Dávid, Kulcsár Zalá, 18. Fehér János, ifj. Fehér János, 19. Jónás Károly, Zsigmond Tamás

Női páros (12): 1. Győrfi Barbara, Vachal Krisztina, 2. Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, döntő: 9-21, 21-16, 21-15, 3. Szaszkó Dorka, Vágó Henriett és Hornyák Erzsébet, Kovács Evelin (mind a négy Újszászi VVSE), 6. Pelczer-Földi Nikolett, Nagy Diána, 8. Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina, 9. Bakó Lili, Diós Letícia, 10. Polónyi Ágnes, Tánczos Krisztina, 11. Breszkó Viktória, Suki Bianka, 12. Barta Karolina, Czétényi Klaudia

Vegyes páros (18): 1. Tóth Gábor, Vachal Krisztina, 2. Herczeg Gábor, Vágó Henriett, döntő: 16-21, 21-17, 21-14, 3. Becskereki Sándor, Győrfi Barbara és Farkas Balázs, Hornyák Erzsébet (mind a négy Újszászi VVSE), 6. Kanalas Renátó, Szaszkó Dorka, 7. Kökény Martin, Farkas Lilla, 8. Berkó Sándor, Nagy Diána, 10. Kenyeres Krisztián, Kovács Brigitta, 12. Czétényi Krisztián, Barta Karolina, 13. Ráski Lajos, Diós Letícia, 14. Bábosik Ádám, Kovács Evelin, 15. Varga-Nagy Bálint, Bakó Lili, 16. Lakatos Zoltán, Lakatos Daniella, 17. Csabai Gábor, Ézsiás Fanni

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 3 2 4 9
Nagykanizsa ZSE   1 1 2
Pusztaszer PISZE SE - - 1 1

 

Egyéni vb válogató és ranglista verseny
2019. június 2.

Férfi egyéni (19): 1. Herczeg Gábor (Újszászi VVSE), 2. Tóth Gábor (Újszászi VVSE), döntő: 17-21, 21-10, 21-14, 3. Lukács Benedek és Horváth Gergő (mindkettő Nagykanizsa ZSE), 7. Kanalas Renátó

Női egyéni (9): 1. Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 2. Farkas Lilla (Újszászi VVSE), döntő: 22-20, 21-12, 3. Ézsiás Fanni (Újszászi VVSE) és Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), 5. Hornyák Erzsébet, 6. Kovács Brigitta, 7. Szaszkó Dorka, 8. Kovács Evelin

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 2 2 1 5
Nagykanizsa ZSE   - 2 2
Pusztaszer PISZE SE - - 1 1

 

20. Páros Országos Bajnokság
Újszász, 2019. június 1.
5 egyesület, 64 versenyző
  Férfi páros (19)  
1. Herczeg Gábor, Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Huszár Emil, Lukács Márton Nagykanizsa ZSE
3. Baranyai Benett, Horváth Gergő Nagykanizsa ZSE
4. Németh Mátyás, Simon Márk Pusztaszer PISZE SE
5. Farkas Balázs, Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE
6. Nagy Mátyás, dr. Varga Zoltán Cserszegtomaji SK
7. Becskereki Sándor, Kanalas Renátó Újszászi VVSE
8. Kökény Martin, Lakatos Zoltán Újszászi VVSE
9. Bábosik Ádám, Csabai Gábor Újszászi VVSE
10. Árvai Milán, Lőrincz Tamás Tápióbicske ST
11. Berkó Sándor, Ráski Lajos Újszászi VVSE
12. Bíró Patrik, Sebők Roland Újszászi VVSE
13. Árva Tamás, Mezei Gábor Tápióbicske ST
14. Czétényi Krisztián, Varga-Nagy Bálint Újszászi VVSE
15. Farkas Balázs, Kökény Zoltán Újszászi VVSE
16. Molnár Gergő, Molnár Dániel Újszászi VVSE
17. Bakos Dávid, Kulcsár Zalán Újszászi VVSE
18. Fehér János, ifj. Fehér János Újszászi VVSE
19. Jónás Károly, Zsigmond Tamás Újszászi VVSE
  Női páros (12)  
1. Győrfi Barbara, Vachal Krisztina Újszászi VVSE
2. Ézsiás Fanni, Farkas Lilla Újszászi VVSE
3. Szaszkó Dorka, Vágó Henriett Újszászi VVSE
4. Hornyák Erzsébet, Kovács Evelin Újszászi VVSE
5. Horváth Orsolya, Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
6. Pelczer-Földi Nikolett, Nagy Diána Újszászi VVSE
7. Lőrincz Bettina, Malatinszki Viktória Tápióbicske ST
8. Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina Újszászi VVSE
9. Bakó Lili, Diós Letícia Újszászi VVSE
10. Polónyi Ágnes, Tánczos Krisztina Újszászi VVSE
11. Breszkó Viktória, Suki Bianka Újszászi VVSE
12. Barta Karolina, Czétényi Klaudia Újszászi VVSE
  Vegyes páros (18)  
1. Tóth Gábor, Vachal Krisztina Újszászi VVSE
2. Herczeg Gábor, Vágó Henriett Újszászi VVSE
3. Becskereki Sándor, Győrfi Barbara Újszászi VVSE
4. Farkas Balázs, Hornyák Erzsébet Újszászi VVSE
5. Simon Márk, Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
6. Kanalas Renátó, Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
7. Kökény Martin, Farkas Lilla Újszászi VVSE
8. Berkó Sándor, Nagy Diána Újszászi VVSE
9. Németh Mátyás, Horváth Orsolya Pusztaszer PISZE SE
10. Kenyeres Krisztián, Kovács Brigitta Újszászi VVSE
11. Lőrincz Tamás, Lőrincz Bettina Tápióbicske ST
12. Czétényi Krisztián, Barta Karolina Újszászi VVSE
13. Ráski Lajos, Diós Letícia Újszászi VVSE
14. Bábosik Ádám, Kovács Evelin Újszászi VVSE
15. Varga-Nagy Bálint, Bakó Lili Újszászi VVSE
16. Lakatos Zoltán, Lakatos Daniella Újszászi VVSE
17. Csabai Gábor, Ézsiás Fanni Újszászi VVSE
18. Árva Tamás, Malatinszki Viktória Tápióbicske ST

 

Egyéni ranglista verseny
Újszász, 2019. június 2.
3 egyesület, 28 versenyző
  Férfi egyéni (19)  
1. Herczeg Gábor Újszászi VVSE
2. Tóth Gábor Újszászi VVSE
3. Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE
4. Horváth Gergő Nagykanizsa ZSE
5. Farkas Balázs Nagykanizsa ZSE
6. Simon Márk Pusztaszer PISZE SE
7. Kanalas Renátó Újszászi VVSE
8. Németh Mátyás Pusztaszer PISZE SE
9. Ráski Lajos Újszászi VVSE
10. Kenyeres Krisztián Újszászi VVSE
11. Sebők Roland Újszászi VVSE
12. Ifj. Fehér János Újszászi VVSE
13. Csabai Gábor Újszászi VVSE
14. Berkó Sándor Újszászi VVSE
15. Varga-Nagy Bálint Újszászi VVSE
16. Almási László Újszászi VVSE
17. Bakos Dávid Újszászi VVSE
18. Bakos Dániel Újszászi VVSE
19. Jónás Károly Újszászi VVSE
  Női egyéni (8)  
1. Vachal Krisztina Újszászi VVSE
2. Farkas Lilla Újszászi VVSE
3. Ézsiás Fanni Újszászi VVSE
4. Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
5. Hornyák Erzsébet Újszászi VVSE
6. Kovács Brigitta Újszászi VVSE
7. Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
8. Kovács Evelin Újszászi VVSE
9. Diós Letícia Újszászi VVSE

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.