Testvérvárosunk, Palics az idén már tizenegyedik alkalommal rendezte meg azt a kispályás focitornát, amely a város napjának egyik elmaradhatatlan eseménye minden év májusának utolsó hétvégéjén.

Időben, már reggel ötkor elindultunk, hogy a szabadkai piacra is jusson idő, tudjunk venni zoknit, rizses csokit, vegetát vagy esetleg egy-két gólerős játékost. A határátkelőnél álltunk már a sorban, amikor a csapatbuszunk egyik alkatrésze felmondta a szolgálatot, keresztülhúzva ezzel minden számításunkat. A tompai autósboltban nem volt feszítőgörgő, ezért valahogy vissza kellett jutnunk a 30 kilométerre lévő Kiskunhalasra, hogy esélyünk maradjon a tornagyőzelemre. Sikerült találni egy helyi taxist, aki bevitt bennünket az alkatrészért, méghozzá olyan iramban, hogy nagy valószínűség szerint a Taxi című francia filmvígjáték következő epizódját már vele fogják forgatni. Ezután Szita Jani bravúros gyorsasággal működöképessé tette az autót és a kezdésre szinte oda is értünk Palicsra, ahol mindenki már csak ránk várt. A focitorna rangját jól mutatja, hogy az eseményt Palics polgármesterasszonya, Dobó Márta nyitotta meg, illetve részt vett rajta városunk első embere, Dobozi Róbert is.

A szokásoknak megfelelően idén is öt bombaerős csapat vett részt a tornán, akik körmérkőzéses rendszerben döntötték el a helyezések sorsát. Az első meccsünket az egyik palicsi csapattal játszottuk és 3:3-ra végeztünk egy az utolsó pillanatokban beszedett leventególlal, amelyet az új szerepkörében most bemutatkozó dr. Katona Károly kapott, csakúgy, mint az összes többit a torna folyamán. A második mérkőzésen viszont lehúzta a rolót a kapusunk és 5:0-ra nyertünk a Radanovac ellen, akik nem tudtak mit kezdeni a támadógépezetünkkel, amelyet hátulról Szaszkó Csaba úgy mozgatott, mint Pirlo fénykorában a Juventust. Tolvaj Szabi rengeteg labdát csent el az ellenféltől, Szilvási pedig miután végre kiosztotta az erre a napra tervezett köténymennyiséget végre gólokat is kezdett szerezni. Szita Jani is megtalálta a góllövő cipőjét valahol a fázisceruzák, a gumipókok és a kismegszakítók között, így a végén rendkívül magabiztos győzelmet arattunk. Sajnos a harmadik fordulóra kijöttek rajtunk az utazás fáradalmai és viszontagságai és 5:0-ra kikaptunk a Hajdújárás csapatától. Jól jellemzi az összecsapást, hogy mikor a szigorúságáról ismert védőnk, Pomázi Jani összerúgott az ellenfél egyik játékosával, akkor olyan dolog történt vele, ami még sosem, azaz ő maradt a földön. Az utolsó meccsen azért még megmutattuk, hogy mi a magyar virtus, hiszen 4:3-ra legyőztük a későbbi tornagyőztes Palics első csapatát. Mindenki mozgósította az utolsó erőtartalékait, Rabnecz Pisti például párharcokat nyert a vele nem igazán egy súlycsoportban lévő 210 centi magas és 120 kilós szerb ellenfelével szemben.

Nem lehet szó nélkül elmenni a játékvezető egész délelőtti tevékenysége mellett sem. Milos Hazafujovics Részrehajlovics rendkívül érdekes felfogásban, a pályának általában háttal állva vezette a mérkőzéseket, amely számunkra nagyon szokatlan volt, mivel a magyar bírók úgy fújják összevissza a sípot, hogy közben azért látják az eseményeket.

A közös ebéddel egybekötött eredményhirdetésen végül a képzeletbeli dobogó harmadik helyére állhattunk fel. (Erő hiányában lehet, hogy az elsőre fel sem tudtunk volna lépni...). Sajnos továbbra sem tudjuk megnyerni ezt a kupát, pedig kis túlzással már csak ez hiányzik a vitrinünkből, hiszen rengeteg nagy tornát nyert már a csapatunk Szászberektől Zagyvarékasig. Nem adjuk fel, jövőre természetesen újra megpróbáljuk!

Szilvási Ferenc

A csapat tagjai voltak

Álló sor: Tolvaj Szabolcs, Szaszkó Csaba, Pomázi János, Rabnecz István.
Guggoló sor: Szilvási Ferenc, dr. Katona Károly, Szita János.