Tisztelt művészetszerető közönség, kedves jelenlévő vendégek, hölgyeim és uraim!

Simon Ágnes vagyok, az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola pedagógusa. Tisztelettel és nagy szeretettel köszöntöm Önöket itt Újszászon, egy számomra is inspiráló művész festészeti kiállításának megnyitóján. Ez a megnyitó nem csak természetében különleges, hiszen ma a Magyar Kultúra Napjára is emlékezünk. Engedjék, meg hogy egy idézettel köszöntsem Önöket!

„Magasra emeli a művészet az embert, nemessé, csodálatosan széppé varázsolhatja lelkének minden rezdülését.”

Úgy gondolom, Gogol szavai tökéletes módon leírják, hogy a művészet miként is tud részévé válni az életünknek. Mind a művészeknek, mind a csodálóknak is. Komoly gondolatok, üzenetek átadására és közvetítésére képes a művészet szinte minden ága. Képes a lelket ápolni, kezelni és fejleszteni is egyaránt.

A művészet felelősséggel is tartozik, hiszen az ember lélektani, kulturális fejlődéséért felel, mert az egyént itt érő behatások az ember személyiségét formálni, finomítani tudják.

A festészetet talán úgy tudnám értelmezni, amely színvilágában, ecsetvonásaiban, kifejező erejében olyan érzéseket és érzeteket képes közvetíteni a néző felé, amelyeket szavakkal nem tudunk elmondani, kifejezni. A szemet gyönyörködtetni, s a szemet elvarázsolni nehéz feladat, hiszen sok inger éri a hétköznapokban is, ellenben egy új világot tárni elé és megmagyarázhatatlanul lekötni a figyelmét óriási kihívás, amelyre a festészet egyedüli módon képes.

Megtiszteltetés, hogy nekem jutott az a nemes feladat, hogy köszönthetem a mai napon Ulviczki Józsefné Herczeg Magdolnát, aki lehetőséget adott, hogy munkái által egy ilyen színvonalas és színes kiállításnak lehetünk szemtanúi.

Ulviczki Józsefné Magdika Újszászon született, itt él, nyugdíjas. Az Újszászi Híradó munkatársa már 29. éve. 1999-ben megalakította Újszászon a mozgássérültek csoportját. 2003-tól 2016-ig volt a Városi Civil Fórum elnöke. 2010-ben önkéntes munkája elismeréseként Újszász Város Képviselő-testülete Pro Urbe Újszász emlékérem kitüntetésben részesítette.

Alkotásai egy részét a nagyközönség 2017-ben szintén a Magyar Kultúra Napjára rendezett helyi alkotók kiállításán tekinthette meg, de 4 festménnyel részt vett a Tápió menti festők tárlatán, Tápiógyörgyén is.

Alkotói tevékenységét kezdetben a csendéletek festése határozta meg, de az idő múlásával a modern képeken át, különböző festészeti technikák elsajátításával napjainkban a realista tájképfestészetben bontakozik ki.

Engedjék meg, hogy néhány gondolatot Magdikától, majd Zsófi lányától idézzek:

„Soha nem gondoltam volna, hogy ezt megélem. Kiállítás!

Mindig mondják, hogy soha nem késő elkezdeni. Jó példa számomra Fehér Jánosné Sárika néni, aki 70 évesen kezdett el írni. Azt is tudom, hogy a kreatív elfoglaltság gyógyít.

Hogyan kezdtem el festeni? Az úgy volt, hogy 68. születésnapomra Zsófi lányoméktól festőkészletet kaptam ajándékba, mondván: „Anya, fessél ki magadból mindent”.

Nagyon megörültem, hiszen már kislány koromban is szerettem rajzolni. Aztán a munka, a család, a háztartás töltötte ki az időmet, nem rajzoltam, nem festettem. Van itt ugyan két régebbi kép, amiket 2000-ben készítettem, de ezen kívül nem festettem.

A vásznaktól megijedtem, mondtam, rá se merek nézni, nemhogy összemaszatoljam. Aztán rajzoltam. Elővettem a gyerekeim régi vízfestékét, virágokat festettem. Az ajándékba kapott akrilfesték és a vászon csak izgatott, így elővettem a legkisebb vásznat, és elkészült az első „alkotás”, a Napraforgó. Utána már bátrabban nyúltam az ecsethez, jöttek a következő képek. A naplemente, a sárga csokor, a pillangó és a többi.

Az interneten elküldtem a lányaimnak, aztán az első biztatás Gyüre Rozikától, amiért nagyon hálás vagyok, majd másoktól, a családomtól.

Aztán az ajánlat Bartáné Katikától, hogy a magányosok karácsonyára kiállítást szeretnének rendezni. Ez a kiállítás ugyan elmaradt, de a képeket bekereteztettem. A vásznakat helyben, a papír képeket Szolnokon. Ebben köszönöm Kovács Nándor segítségét, aki örömmel vitte-hozta a képeket.

Örömmel készültem erre az első önálló kiállításra, és bízom benne, hogy még sok képet tudok majd festeni, és valóban „ki tudok majd festeni magamból mindent.

Köszönöm Zsófika, hogy a kezembe adtad az ecsetet!”

Zsófi lánya szemszögéből tolmácsolok még néhány gondolatot:

„Én mondtam anyunak folyamatosan, hogy fessen nekem napraforgót, ami a kedvenc virágom. Mindig az volt a kifogás, hogy nincs megfelelő eszköze, felszerelése hozzá.

Hát ezt gyorsan orvosoltuk, mert vásároltam neki egy festőkészletet. Nem lehetett több kifogás!

Az unokák rendszeresen adják le a rendeléseket: kutyát, őzet, helikoptert is festett már nekik is.

Erre a kiállításra 88 képet választottunk ki, de ez nem mind. Már bőven meghaladta a képek száma a 100-at, de sokat már elajándékoztunk. Vannak képei a lengyel testvértelepülésen élő barátoknál is.

Sorra végzi a különböző festészeti eljárásokhoz kapcsolódó tanfolyamokat, az elkészült alkotások mégsem szimplán másolatok, hiszen a saját szívét, lelkét, érzéseit is belefesti. Így lesznek a munkái egyediek és megismételhetetlenek, közvetítve az alkotói értékeket az emberek felé.

A képek sorra csak készülnek, így a család úgy döntött egy idő után, hogy saját magunk is megtanulunk keretezni. Eleinte döcögősen ment, de szívvel-lélekkel segítjük ezzel édesanyánk munkásságát, alkotói kibontakozását.”

Azt gondolom, az ember életében sok dolgot tapasztal, évről évre bölcsebb s tisztánlátóbb lesz. Ezek a jelek egy átlagos ember életében is könnyen észrevehetők, de egy művész munkásságában látni igazán, ahogy az évek telnek felemelő, elképesztővé és lenyűgözően éretté válik.

Képeinek, alkotásainak bemutatása mindenkinek örömöt, felüdülést, megnyugvást, kikapcsolódást fog jelenteni. Köszönjük Magdika néni!

Önöknek pedig köszönöm megtisztelő figyelmüket és a kiállítást ezennel megnyitom.