Nagy sikerrel és érdeklődéssel zajlott a Művészekért Baráti Társaság Újszász civil szerveződés kezdeményezésére szervezett Turza Ferenc festőművész, költő kiállítása.

A megnyitón mintegy nyolcvanan vettek részt, ahol Tóth István művelődésszervező, művészeti terapeuta méltatta az alkotó munkáit és életútját. A rendezvényen fellépett az Operabarátok Köre, valamint Nagy Bettina középiskolás tanuló, aki a művész verseiből adott elő.

A kiállítás megnyitóján
(Fotó: Kovács Nándor)

A kollekció több mint negyven darabból áll, amiben 30 új vászonkép. Lenyűgöző a színek gazdagsága, a finom ecsetkezelés és az életigenlő melegség, ami az alkotásokból árad. Legjobban Ulviczki József barátom vendégkönyvbe írt megjegyzése illik az alkotóra: „Feri, te újjászülettél!”.

A kiállítás két hete mozgalmasan telt, sok óvodás, általános és középiskolás, rengeteg érdeklődő, pontosan 1002 fő nézte meg a képeket. Bár a kényszer szülte, de nagyon szerencsés volt a bábszínházi előadás, aminek kiváló keretet adtak a festmények. A gyerekek élő közelségbe kerültek a művészettel. Ezekben a képekben az a csodálatos, hogy érthetők (hát nem ez a zsenialitás?), minden korosztály számára hordoznak mondanivalót, mint az életre szóló népi bölcsességek.

A kiállításra sajnos csak 106 400 Ft gyűlt össze. Hogy ebből meg tudtuk rendezni, az valójában Oláh Béla asztalosmesternek köszönhető, aki saját anyagból készítette el az egyedi tervezésű feszítő vászon kereteket, a műhelyében feszítettük rá a vásznakat. A Tüzépen vásárolt faanyagból készítette a kereteket, és tette bele a képeket. Sajnos, a keretek festésére már nem jutott pénz, de megítélésünk szerint jól illik a nyers fa ezekhez a festményekhez. Irodájában megfelelő körülmények között tárolta a képeket, lebonyolította azok szállítását, és segítséget nyújtott a kiállítás berendezéséhez.

A költségvetés részletezése:

Vászon: 36 400Ft, festék és egyéb eszközök: 44 480Ft, faanyag keretre: 26 520Ft.

Köszönjük az Együtt Újszászért Egyesületnek és elnökének, Bodnárné Szabó Gabriellának, hogy számlájukat rendelkezésünkre bocsátották, az evvel járó adminisztrációt elvállalták, és biztosították a kiállítás reprezentációs részét.

Köszönjük Fehérné Szekeres Zsuzsának és a művelődési ház dolgozóinak, hogy lebonyolították a meghívók elkészítését és eljuttatását a címzettekhez, hogy a kiállítást összeállították, azt méltó környezetbe helyezték.

Köszönjük Krassóiné Gyüre Rozáliának, hogy szívén viselte és megszervezte a kiállítás felügyeletét.

Anyagi támogatóink:

Segítőink:

A kiállítás berendezése:

Reprezentáció:

Együtt Újszászért Egyesület

Teremőrzés:

Megnyitó Beszéd

Részletek Tóth István művelődésszervező megnyitó beszédéből

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves művészeteket szerető – pártoló újszásziak!

Mindenekelőtt engedjék meg, hogy gratuláljak azért, hogy nemzeti imádságunk, a Himnusz születésnapját, azaz a Magyar Kultúra Napját e szép honi értékük felmutatásával ünneplik meg.

Lehet, hogy az ünnep hatása teszi, de bizonyára Önök is elgondolkodtak már azon, hogy hogyan jön létre a művészi érték? Sokat hallottunk már arról, hogy mekkora küzdelem a színész számára, mire „belebújik” Hamlet bőrébe; a szobrásznak, mire vésőjével a követ megmunkálja; és a festőnek, mire ecsetjével a kétdimenziós vászonra egy háromdimenziós képet varázsol. Ha ez küzdelem, munka és szenvedés, akkor minek csinálja? Mazochista? Szeret szenvedni? Pedig milyen pontosan és úgymond egyszerűen leírható a látással történő érzékelés fiziológiai folyamata: amikor a külvilág képe a szem recehártyáján megjelenik, amit az idegrostok az agyba továbbítanak, és ott kémiai és biológiai mechanizmusok útján feldolgozódnak; esetünkben a látott képet lefestjük, vagy mint néző, azt befogadjuk.

Tóth István megnyitója
(Fotó: Kovács Nándor)

Milyen racionálisan egyszerű ez így a mai ember számára.

De hogyan magyarázható meg észérvekkel, hogy itt, a Jászság peremén, egy kisvárosban, a Rákóczi út 31-ben él egy ember, aki hatalmas energiával egy életen át nem akar mást, mint önmaga és mások gyönyörűségére képeket festeni. Itt, ezen ünnepen állíthatjuk a költővel: „Nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható”.

Kedves Barátaim! Az alkotás a teremtéssel azonos, a teremtés viszont a csodák világába tartozik. Azt hiszem, hogy ez ilyen egyszerű. Hogy mennyire? Ahhoz meg kell Önökkel osszak egy régi történetet:

Élt egyszer régen Karcagon a szélső utcában magányosan egy parasztember. Nem volt felesége, hát faragott fából egyet életnagyságban. Nem volt barátja, hát faragott egyet magának. Ha félt, a rossz emberek elriasztására busó-jelmezekhez hasonló őrző-védő figurákat alkotott. Fürdőszobája sem volt, hát faragott fehér kőből egy 30 centis fürdőkádat, amelyben ő maga ült meztelen, de ezt csak a beavatottak láthatták. Ez a kádas szobor is – a többivel együtt – ma is látható Kecskeméten a Naiv Művészetek Múzeumában egy különteremben, ami minden idők legnagyobb magyar naiv művészének kijár. Amikor felfedezték géniuszát, a nagy műértő ember vásárolni akart tőle, ami bizony igen nehezen ment. Mert ugye az ember a feleségét és barátait nem adja el. Végre a kapu mellett félredobva egy gyönyörű, ősi idolra emlékeztető kőszoborra mutatott a vásárló, komoly összeget ígérve érte. Azt sem lehet! – mondta a mester. Miért nem?! Mert az a kapukitámasztó!! (Hát talán ilyen egyszerű).

Kedves Barátaim! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Turza Ferenccel együtt a „már régóta fiatal” kategóriába tartozom, és én nyithattam meg öt évvel ezelőtt ugyanitt – ha jól emlékszem – a „hatikszes” kiállítását is. Ferinek Újszászon kiállítást nyitni igen kényelmes feladat, mert például nem kell bemutatni. Itt született, és itt élt ebben a közösségben, sehol máshol. Mindenki ismeri.

Azt viszont bizonyára elvárják tőlem, hogy valamilyen összehasonlító párhuzamot vonjak a mai látnivalók és az öt évvel ezelőtti képek között.

Először az azonosságokról: szögezzük le, Turza Ferenc természetelvű festő. A természet nyújtotta csodás látvány szerelmese és ezen belül is az Újszász környéki táj, a Tápió és a Zagyva árterének látványa jelentette és jelenti ma is művészete alapmotívumát.

A ma itt látható képeiről egy jó nevű művészeti író sommásan így írhatna: piktúrája gazdagodott… Én viszont az első meglepetésből magamhoz térve annyit tudok szólni: gratulálok, Feri! Szinte minden képéből árad a jókedvű, életigenlő optimizmus. Harsognak az ezerárnyalatú zöldek a kék eget tükröző tocsogók között, és az életet adó aranysárga napsugár csak árad-árad mindenfelé, még a ropogó hóval fedett tájak felett is. Valóban gazdagodott eszköztára: mívesebb, pontosabb és mégis szárnyalóbb lett festészete.

A képek üzenete szinkronban van Turza Ferenc verses önvallomásával.

„Én nem elvenni jöttem e világra,
de hozzáadni és dolgozni azért.”

Hölgyeim és Uraim! Újszász város Turza Ferenc munkásságát hivatalosan 2002-ben fogadta el, amikor Pro Urbe díjban részesítette. Gondolom, a díj nemcsak a festőnek, hanem a polihisztornak szólt, aki köztéri szobrokkal és egy szép verseskötettel is gazdagította a város kultúráját.”

A Művészeti közalapítvány elismerő díja

Turza Ferenc képző- és iparművész, költő a magyar képzőművészet ápolásáért, az Alföldi táj megörökítéséért a „Művészeti Közalapítvány Elismerő Díjá”-ban részesült, amit Szolnokon, a Megyeházán a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett díszünnepségen vehetett át.

Kovács Nándor

A megyei díjátadón
(Fotó: Kovács Nándor)

Ferikém!

Én úgy érzem, minden kép nagyon szép, és az eredeti tájakat találom fel bennük.

A gyermekkorom játszódik le előttem, amikor még kijártunk a Kutyinába kapálni, vagy kötelet teríteni, és néha meg is mártóztunk a Tápió langyos vizében. Igaz, elég sok évet éltem itt át, és tudom, mit jelent nekem ez a táj, csak a kis „Jaszi”–vonatot hiányolom, ami szétválasztja a Tápiót a Zagyvától és a falunktól. A Tápió-hídról láthatom a falut a távolban, a templomunkat és az Orczy-kastélyt, mely most szociális otthon, és ha még jobban megöregszem, lehet, hogy én is ott hajtom majd fáradt fejem álomba. Szépek az önarcképek, és fel is tudtam őket ismerni. Szétszórt kis tanyák emléke is felidéződött bennem: a Szűcsök tanyája, a Kiss néni tanyája. Ezeket mind látni lehetett a „Jasziról” és a Budapest felé haladó vonatból is. Mikor a nap rászórta sugarát, akkor volt igazán szép.

Gratulálok! További jó egészséget!

Horváth Pálné Csibrány Magdolna