A Vállalkozók Országos Szövetségének Jász-Nagykun Szolnok Megyei elnöksége idén is megszervezi a területi príma díjak átadását. A díjat az nyeri el, aki a legtöbb szavazatot kapja a Néplap olvasóitól a megjelentetett szavazócédulákon keresztül.

A magyar oktatás és köznevelés kategóriában jelölt Dalmadiné Nagy Ilona, akiről a Néplap január 30-ai száma így ír:

Újszászon született 1942-ben. Negyvenöt évig tanított matematikát. Kezdetben a helyi középiskolában, később a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban. Példás szakmai tudásával, a munkája iránt érzett nagy alázattal és szeretettel generációk sorát okította.

Az újszászi középiskolában számtalan diáknak adott útravalót későbbi pályájához.

Kedves újszászi Néplap olvasók, volt diákjai! Kérem, hogy szavazataikkal segítsék őt hozzá a díj elnyeréséhez. Szavazni április 30-ig lehet. Addig több számban megjelenik a szavazólap. És hogy ne kelljen ezeket postázniuk, a művelődési ház és a könyvtár is felvállalta a cédulák begyűjtését, illetve továbbítását. Az első szavazólap a február 5-i számban már megjelent. A kitöltött szavazólapokat a Városi Könyvtárba is behozhatják (Damjanich út 2.).

F. Szekeres Zsuzsa
volt kolléganő

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.