A mai tanítás nélküli munkanapon minden az egészségről szólt iskolánkban. A napot, melyre a szülőket is meghívtuk, közös reggeli tornával kezdtük, majd kicsik, nagyok és felnőttek is különböző foglalkozásokon, előadásokon vettek részt, ahol a testi/lelki egészségmegőrzés témaköreiben szerezhettek ismereteket. Volt itt minden: élménypedagógiai foglalkozások, egészséges ételek kóstolgatása, ismeretterjesztő előadások a gyógynövényekről, a méhekről és a mézről, kisebbeknek szupertüsszencs és mikróbamánia. Találkozhattak a konyhában lakó apró lényekkel, és megtudhatták, hogy milyen veszélyeket rejthet egy kézfogás. A nagyobbak bőrápolási tanácsokat kaptak, a helyes fogápolás fontosságát tudatosíthatták, illetve az internet veszélyeiről, valamint az elfbar káros hatásairól is plusz ismereteket szerezhettek. A szülők számára külön előadásokat szerveztünk ezekben a témákban, melyeken részvételükkel pontokat gyűjthettek gyermekük osztályának. A legtöbb pontot összegyűjtő osztályok a nap végén jutalomban részesültek. Köszönjük a szülőknek, hogy elfogadták meghívásunkat a családi nappal egybekötött egészségnapunkra, reméljük, hogy legközelebb is találkozunk!

Ezen a napon hirdettük ki a madáretető-készítő verseny eredményét is, ahol a legszebb madáretetőt készítő tanuló állatkerti kirándulást nyerhetett az osztályának. Összesen 37, szebbnél-szebb madáretető készült, és bizony sokszoros holtverseny alakult ki, így összesen 5 osztálynyi gyermek kirándulhat majd tavasszal Jászberénybe: 1.a, 1.b, 2.a, 4.b és a 6.a.

Gratulálunk az osztályoknak, és köszönet az ügyeskezű felnőtt-segítőknek. Az iskola részére felajánlott madáretetők iskolánk és városunk madárbaráttá alakításához járulnak majd hozzá.

 

Fotó: facebook | Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola | 2022.11.18.

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.