Megint eltelt egy hónap, hogy polgármester nélkül működik Újszász. A helyettesítés nagy terhet ró rám, a képviselő-testületre, az önkormányzati és hivatali dolgozókra egyaránt. Nehezíti a helyzetünket, hogy betegsége miatt a jegyző asszony ugyancsak távol van a hivataltól. 

A képviselő-testület augusztus hónapban többször ülésezett. Több komoly döntést kellett meghozni. 

Jogi szakértő felkérésével az esetleges jogviták megelőzése érdekében kezdeményeztem a közalkalmazotti jogviszonyok szabályosságának felülvizsgálatát. A jogi szakvélemény alapján a képviselő-testület 2 dolgozó közalkalmazotti jogviszonyának érvénytelenségét állapította meg, tekintettel arra, hogy nem láttak el önkormányzati feladatot. A munkáltatói feladatot ezentúl egy új intézmény megalakításáig a képviselő-testület fogja gyakorolni. 

Döntött a testület arról is, hogy a kitüntetésekről szóló helyi rendeletünk térjen ki a rendkívüli helyzetekből adódó esetekre, eljárásokra is. Így vált lehetővé, hogy nagyra becsült elhunyt polgármesterünknek, Molnár Péternek posztumusz díszpolgári címet adományozzunk. A testület döntése egyhangú volt. Rózsa György képviselőtársunk nemes gesztusként lemondott a korábban neki ítélt díszpolgári címről. Kérését a testület tudomásul vette. 

A VCSM-el való egyeztetést követő pozitív igazgatói döntés lehetővé tette, hogy a 2019. évi koncessziós díj egy részének előrehozásával folytatódni tudjanak a belvizes munkálatok, melyek várhatóan novemberben fejeződnek be. Ez a projekt csak részben oldja meg a városban jelentkező belvíz elvezetési feladatokat. Tervekkel rendelkezünk, viszont a pénzügyi források korlátozottak voltak, mivel adott volt a 80 milliós keret. De a most megvalósuló fejlesztés nagy előrelépés ezen a területen. 

Augusztus hónapban megkezdődött a napelemes – háztartási méretű kiserőmű –pályázat keretében megvalósuló beruházás. Az óvoda és a bölcsőde tetejére már felkerültek a napelemek, az idősek otthona esetében a földre kerülnek a napelemek. Az utóbbi épületkomplexust ellátó napelemes rendszer telepítése szeptemberben fog megvalósulni. Ez a beruházás jelentős mértékben fogja csökkenteni az érintett intézmények energia kiadásait, és az így felszabaduló pénzügyi forrást más fontos feladatra lehet majd fordítani. 

EU-s források terhére ún. TOP-os beruházásként az egészségház épületének építése folyamatban van. A kivitelezővel kötött szerződés szerint az új épületet várhatóan januárban adják át. Ekkor költözhetnek át a házi- és gyermekorvosok, és a védőnői szolgálat is itt fog működni. Ezt követően folytatódhat a beruházás II. üteme, a régi épület felújítása. A kormány támogatja ezt a beruházást hazai források terhére. A napokban megítélt támogatás, 21 millió forint, a számlánkra érkezett. 

A Zöldváros projekt keretében a művelődési ház mögötti roncsolt területen közösségi tér kialakítására nyertünk pályázati pénzt. Ez a projekt jelenleg forráshiánnyal küzd, mivel a 3 évvel ezelőtti árakhoz képest mind a munkadíj, mind az anyagárak megdrágultak, és az eredetileg jóváhagyott 140 millió Ft-ból az eredeti terv nem valósítható meg. Az Államkincstár a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Irányító Hatóság valamennyi Önkormányzattal, így velünk is egyeztetett a TOP-os pályázatokról, és a műszaki tartalom felülvizsgálatát, jelen esetben csökkentését engedélyezte. Ezt oly módon kell átterveztetnünk, hogy a benyújtott pályázat szakmai tartalma és a vállalt indikátorok nem módosulhatnak. 

Hasonló átdolgozást igényelt a Turisztikai projekt is, melyet Szászberek és Zagyvarékas községekkel közösen valósítunk meg. 

Augusztusban több rendezvény volt a városban, melyek sikeresek voltak. Örömteli, hogy több civil szervezet komoly munkát fektetett egy-egy rendezvénybe, némelyik már visszatérő rendezvényként valósult meg. Szervezték, rendezték, lebonyolították az általuk kezdeményezett eseményt az újszászi lakók örömére. A rendezvényekhez többnyire az önkormányzat vagy valamelyik intézménye biztosította a technikai feltételeket, és valamennyi programot anyagilag is támogatottunk. 

Ilyen volt a Lowland Bikers Motoros Egyesület által szervezett motoros találkozó, az Újszászi VVSE 12. asztalitenisz kupája, az Újszászi Önvédelmi Sportegyesület által szervezett I. Jászsági Lecsófőző fesztivál, mely utóbbi a vártnál is jobban sikerült a nevezők és a fesztiválon résztvevők nagy számát, az oldott és kötetlen jó hangulatot figyelembe véve. Köszönjük a szervezőknek. 

Hasonlóan visszatérő rendezvényt szervez már évek óta Ágotai Emese a Szolnoki Egészségfejlesztési Irodával közösen az Egészségnap megrendezésével. Nem lehet igazán kellően megköszönni neki, hogy a különböző ingyenes szűrővizsgálatokhoz helyben hozzá lehet jutni. Nagy segítség ez az újszásziaknak. Szeptemberben pedig mammográfiai szűrőbusz lesz nálunk, ugyancsak Emese kezdeményezésére, szervezésében, az önkormányzat anyagi támogatásával. 

Augusztus 19-én tartottuk meg Szent István napi ünnepségünket. Akik részt vettek ezen a rendezvényen, tartalmas és színvonalas megemlékezés részesei voltak. Meglepetésként és ajándékként az újszásziaknak, Gyúr Gabika csángó-magyar énekes „Ó Szent István dicsértessél…” ősi moldvai balladát énekelt, és másnap a szentmisén is nagy sikert és egyben elérzékenyülést is okozva gyönyörű hangjával, az ének mondanivalójával. 

Köszönjük, Gabika! 

Kedves és bensőséges ünnepség keretében avattuk fel a városi bölcsődében a Mesefalat, mely Simon János festőművész alkotása. Az egész falat beborító mesealakokkal benépesített festményt a gyerekek boldogan vették át. Ez a festmény, a mögötte lévő munka, az önzetlenség és az alkotás örömének mintapéldája. János egyetlen kérő szóra, hosszú alkotómunka eredményeként a gyermek tekintetekbe nézve kitalálta és megalkotta ezt a festményt, időt és fáradtságot nem kímélve. 

A hónap utolsó napján döntött a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása a Zagyvamenti Integrált Központ igazgatói pályázatáról. Egyhangú szavazással a polgármesterek 5 évre vezetői megbízást adtak Kiss Erika pályázónak. 

Tehát újból van vezetője a szociális alapellátásunknak. ő is Erika, mint a nyugdíjba vonult korábbi igazgató, Farkas Józsefné. 

Kedves Kiss Erika! Köszöntünk új munkakörödben, eredményes munkát kívánunk és jó, hasznos együttműködést. Feladat van, és a mérce magas, amit Farkasné Erika állított. Légy méltó hozzá! 

Köszönöm azoknak a kollégáimnak, akik a nyarat végigdolgozták velem pihenés nélkül, hisz bár a polgármester úr már nem volt velünk, a városnak működni kellett, az élet folytatódott. 

Kaló Istvánné
alpolgármester 

 

Koszorúzás augusztus 19-én
(Fotó: Fehér János)

 

Díjátadás a legjobb lecsófõzõnek

 

A bölcsőde mesefalának átadásakor. Kalóné Balogh Klára bölcsődevezető, Molnárné Hegedűs Krisztina, a Városi Óvoda és Bölcsőde vezetője, Simon János festőművész és Kaló Istvánné alpolgármester
(Fotó: Juhász András Nándorné)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.