Tisztelt Olvasók! 

Az április úgy búcsúzott tőlünk – ami talán ijedtségre is adhatott volna alkalmat -, hogy nagyon erős széllel jött az esős időjárás, ráadásul a településünket még húsvétkor is támadta a belvíz. Így kollégáink húsvétkor is szivattyúzták a Káposztás-érben felgyülemlett vizet. 

Úgy gondoltam, hogy húsvétra talán tényleg megnyílik a Penny Market, de ebből most sem lett valóság. Csak olyan információkat mondok Önöknek ezzel kapcsolatban, amelyet a beruházó mond. Május 2-án az épület műszaki átadása megtörtént. A kereskedő cég időbeosztása alapján innentől számítva harminc nap, amit a megnyitásig még várnunk kell. 

Tisztelt Olvasók! 

Április 8-án történt meg az országgyűlési választás. Ezúton is szeretnék gratulálni a győztesnek, aki nem más a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 2. sz. választókerületben, mint régi képviselőnk, Pócs János. Ezúton is jó egészséget és sok erőt kívánok munkájához, melyet a Jászságért tesz. 

Ugyanígy szeretném megköszönni a Helyi Választási Iroda minden munkatársának, és elsősorban jegyző asszonynak azt a sok munkát, melyet ezzel kapcsolatban elvégeztek. Ugyanígy szeretném megköszönni a szavazatszámláló bizottságokban résztvevő delegáltak munkáját is, mely nagyban elősegítette, hogy a választás problémamentesen, korrektül zajlott le településünkön. 

Tisztelt Olvasók! 

A tavasz beköszöntével elvégeztük az aszfaltos útjainkon lévő kátyúk kijavítását, és belefogtunk a mart aszfaltos útjaink rendbetételébe is. Jelen pillanatban a korábban betárolt mart aszfaltunk elfogyott, így a további utak javításával várnunk kell júniusig. A Szolnoki Közúti Igazgatóságtól rendeltünk meg 200 t mart aszfaltot a további javításokhoz. 

Tisztelt Olvasók! 

Egy település fejlesztése mindig sok örömmel jár, különösen, ha már az átadás is megtörtént. Nem tudom elmondani azt a munkamennyiséget, amelyet kollégáim elvégeznek a nyert pályázatainknál, melynek oka elsősorban az, hogy a megnyert pályázati összegek nem követik azt az árnövekedést, amely az utóbbi egy-két évben megtörtént. Ezért minden egyes pályázatunknál többszörös tervezést, költségvetés készítést és a támogatási szerződések módosítását kell elvégezni. 

Nagyon röviden a fejlesztéseinkről. 

  • Az egészségügyi központ új műszaki tartalmát az Irányító Hatóság elfogadta. Ennek megfelelően elindítottuk a közbeszerzési eljárást, melynek eredményét várhatóan május közepéig kihirdetjük, és a kiválasztott kivitelezővel megkötjük a kiviteli szerződést. 
  • Ennek a fejlesztésnek a második ütemét, amely a jelenleg is üzemelő orvosi rendelőre vonatkozik, a Belügyminisztérium által most kiírt és az egészségügyi alapellátást szolgáló épületek infrastrukturális fejlesztését, felújítását szolgálják, a napokban pályáztuk meg. A várható forrás 31 millió forint. 
  • A külterületi utak fejlesztésének feltételrendszerének javítása érdekében a korábban konzorciumban benyújtott pályázatunk – mint korábban már jeleztem – nyert, de települési önkormányzatunk fellebbezéssel élt az Irányító Hatóság felé, egy hótoló lap nem támogatása miatt. Erre a döntésre várunk jelen pillanatban. 
  • Az ún. „Zöld város” projektünknek a kiviteli tervei lassan elkészülnek, és a kiviteli költségvetés is. A belső műszaki tartalomban megállapodásra jutottunk, így várhatóan itt is a következő feladat a közbeszerzés kiírása lesz. 
  • Nagyon örültünk annak a megnyert pályázatunknak, amely egy 200 m-es futókört, és egy külső téri kondi parkot tartalmazott. A tervezési munkálatokat a Budapesti Sportközpont kollégái megkezdték, így várhatóan szeptemberre mindkét fejlesztés elkészülhet. 

Tisztelt Olvasók! 

Az elmúlt időszakban többször jelent meg információ a homoktövis ültetvényünkről. A korábbi testületi határozatnak megfelelően 4 hektáron megkezdtük a fa letermelését, amelyet várhatóan az őszi hónapokban követ az újratelepítés. A másik igen fontos információ, hogy a testület döntésének megfelelően elkészült az elmúlt időszak homoktövis ültetvénnyel kapcsolatos szakértői vélemény. Ezt hamarosan fogja tárgyalni képviselő-testületünk, és az információ birtokában azt mondhatom, hogy nagyon kemény döntésekre kell számítani. 

Tisztelt Olvasók! 

A hónap során lett megtartva a XXIV. Vörösmarty Alapítványi bál. Úgy gondolom, hogy a bál nagyon sikeres volt, nagyon sok résztvevővel (támogatóval), ötletes műsorokkal és egy gyönyörű, magas színvonalú nyitótánccal. Gratulálok a rendezvény szervezőinek és a résztvevőknek, akik igen jó hangulatot varázsoltak a művelődési ház nagytermébe. 

Ugyanígy a hónap vége felé több civil szervezetünk is szerepelt az ország különböző pontjain. Így a Százszorszép Népdalkörünk, a Nosza Mami és a Senora tánccsoportunk is részt vett egy megmérettetésen. Információim szerint nagyon jól szerepeltek, és ismételten elvitték Újszász város hírnevét Keszthely magasságába. A legfiatalabb civil szervezetünk a Fordulat tánccsoport. ők is részt vettek egy debreceni megmérettetésen, és egy újszászi gálán, amely jobban megmutatja arcukat. Ezen a rendezvényen is sokan részt vettek. 

Április 30-án tartotta a városi önkormányzat a majálisi ünnepséget. Összességében egy jó hangulatú napot tölthettünk el a településen élőkkel, bár én azt éreztem, hogy kicsit visszafogott volt a hangulat. Egy ilyen rendezvény megszervezése és lebonyolítása óriási munkával jár. Köszönöm a szervezők munkáját. 

Tisztelt Olvasók! 

Majális volt, és volt szúnyog is. Több kritikát kaptunk, illetve kaptam ezzel kapcsolatosan. Szeretném elmondani az igazság kedvéért, hogy április 26-ára (csütörtökre) rendeltük meg az önkormányzat által fizetett díj ellenében a szúnyoggyérítést. Rossz időpont esetén ki volt jelölve a pénteki és szombati nap is a gyérítésre, hiszen rossz idő mindig lehet. Én meglepődve tapasztaltam, hogy sem ezeken a napokon, sem vasárnap, sem hétfőn a szúnyoggyérítés nem történt meg. Információim szerint a megígért napok során Szolnokon, Zagyvarékason és Szászberken is megtörtént a gyérítés. A legújabb ígéret szerint az elmaradt szúnyoggyérítést május 3-án pótolja a kivitelező. 

Tisztelt Olvasók! 

Már lassan megszokom, hogy a településen élők közül néhány embernek az a jó, ha valami minél rosszabb. Így meglepődve tapasztaltam azt a kritikát is, amelyet a Mező út környékiek írtak le az Új Néplapban, hogy feléjük óriási problémát okoz a belvíz. Tudok a problémáról, csak a megoldást nem látjuk teljes mértékig. Ugyanis, míg a belvíz a lakóépületeket és a mindennapi életkörülményeket befolyásolja, addig természetesen itt kell a segítséget megadni. Az Abonyi út környékén is volt egy nagyon komoly szennyvízprobléma, melynek eredményeként nemhogy lefolyt volna a belvíz valamerre, hanem azt még növelte a kiömlő szennyvíz is. A következő időszakban mindenféleképpen személyesen fogok ezzel a kérdéssel foglalkozni, és a további problémák elkerülése érdekében meg is fogjuk oldani a Mező úti lakók belvízproblémáját. 

Tisztelt Olvasók! 

És hogy egy kicsit vidámabbra fogjuk, azt szeretném üzenni az itt élő jó barátomnak (remélem az is marad), hogy ha nem akar szúnyogokkal találkozni, ajánlom neki Szászberket, vagy Zagyvarékast. 

Tisztelt Olvasók! 

Nagy szeretettel és tisztelettel hívok minden édesanyát, édesapát és érdeklődőt, hogy május 10-én 14 órakor találkozzunk a művelődési ház nagytermében egy bensőséges megemlékezésre. 

Molnár Péter
polgármester 

 

A főzőverseny díjátadásán Molnár Józseffel
(Fotó: Barta Imréné)

 

Birkapörkölt kóstolás Pócs János országgyűlési képviselővel
(Fotó: Barta Imréné)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.