Összefoglaló
Nem telt eseménytelenül a nyár. Kiváló közlekedési adottságok, csodás természeti környezet, pezsgő sport- és kulturális élet, egyedi gasztronómia. Néhány olyan dolog, ami Újszászt, az Alsó-Zagyva térségének földrajzi központját jellemzi. A kijárási korlátozások feloldása után ezen a településen is nagy tempóval indult újra a civil élet. A rutinfeladatok elvégzése mellett a rendezvényeké, a társadalmi és baráti kapcsolatok ápolásáé, a közösségi összejöveteleken való részvételeké volt a főszerep. Természetesen a szükséges óvintézkedések betartása mellett.
A legelső programot május 30-án, szombaton tartották meg az újszászi parkerdőben, Pünkösdi Piknik néven. A helyszín érdekességét a megközelítése adta, hiszen első alkalommal lehetett a Zagyva Ökopark pályázat keretében elkészült pontonhídon a Zagyván átkelve a parkerdőbe eljutni.
A kellemes helyszínen rövid lábtoll-labdázással, kajakozással és a kenuzással ismerkedhettek a kilátogatók. Remek hangulatú, kellemes napot tölthetett el együtt minden érdeklődő.
Megbecsülés Napja
Július 17-én hagyományteremtő szándékkal egy különleges eseményt rendeztek meg a településen, ami a Megbecsülés Napja elnevezést kapta. Újszászon a lakosság létszámához képest kiemelkedően magas, mintegy kétszázharminc a szociális szférában dolgozó szakemberek száma. A két nagy bentlakásos otthonban, a több települést érintő szociális alapellátásban, valamint a bölcsődében szociális szakemberek segítik Újszász lakosainak életét. Az ő tiszteletükre szervezett a város egy családi napot, ahol a közösen eltöltött délutánnal és a meghívottak számára szervezett programokkal köszönték meg egész éves, önfeláldozó munkájukat.
Zenés Nyári Esték
Július 25-én nagy sikerrel vette kezdetét az első Zenés Nyári Esték programsorozat az Újszász főterén található nagyszínpadon. Torda Ferenc műsorvezető kommentárjával öt tehetséges előadó: Fejes István, Jakab Cintia, Bagi Zoltán, Kátai Lilla és Kertész Iván örökzöld slágerekkel szórakoztatta a hallgatóságot.
Augusztus 8-án újabb zenés est következett. Domoszlai Sándor és Vörös Edit színművész A szerelem nem szégyen című zenés koncertműsorával látogatott el a településre, és repítette vissza az érdeklődőket a 20’-as, 30’-as és 40’-es évekbe. Az est során magyar filmzenék csendültek fel a Palermo Band közreműködésével.
Szomszédünnep
Augusztus 22-én Újszász is megrendezte első Szomszédünnepét. A rendezvény főzőversennyel vette kezdetét. Tizenhárom lelkes főzőcsapat bográcsában, üstjében rotyogott a finom sertéspörkölt.
A programsorozatot reggel fél nyolckor kezdték el azok az újszászi fiatalok, akik a sportcsarnoktól indulva egy kilométeres távot teljesítettek a Fuss a szomszéddal elnevezésű kezdeményezésen. Majd az ünnepélyes megnyitó következett Dobozi Róbert, Alapi József és Kurucz László Árpád polgármesterek köszöntő gondolataival.
Ezután lábtoll-labda bemutatót tekinthetett meg minden érdeklődő, majd a Százszorszép Népdalkör, a Fordulat Tánccsoport, a Kiss Duó, azaz Kiss Julianna Lívia és édesapja, Kiss Sándor, végezetül az Only Dance tánccsoport tagjait láthattuk az újszászi Kultúr-Kert színpadán.
A helyi csoportok bemutatkozása után a zagyvarékasi Margaréta Ifjúsági Néptánccsoport következett.
Újszászon elhúzták a szomszéd nótáját
A néptánccsoportot a Sodrás Népzenei Kisegyüttes tagjai kísérték, akik a színpadról ugyan távoztak, de nem mentek messzire, sőt, főzőcsapatról főzőcsapatra jártak, és elhúzták minden csapat legkedvesebb nótáját. A főzőcsapatok együtt énekeltek, táncoltak az együttes tagjaival. A remek hangulatról rövid videó is készült, amit a művelődési ház YouTube-csatornáján, vagy a városi honlapon is vissza lehet nézni.
Muzsikálás közben az újszászi könyvtárosok sem tétlenkedtek. Az általuk megszerkesztett Szomszéd-kvíz elnevezésű kérdéssorukat minden főzőcsapathoz eljuttatták. A kvízben Újszászról, Szászberekről és Zagyvarékasról szóló kérdésekkel találták szemben magukat a csapattagok.
A színpadon is folytatódott a csoportok bemutatkozása. A zagyvarékasi Kékibolya Énekkar, a szintén zagyvarékasi Dream Dance Mazsorett és Tánccsoport, majd végül, de nem utolsósorban a szászbereki Bársonyvirág énekkar tagjait köszönthettük a színpadon.
A tombolahúzás közben már javában folyt a művelődési ház egyik klubtermében az elkészült ételek zsűrizése. A Szomszéd-kvízben a Vasutas-SOKK, a házisütemény-versenyben Apró Ferencné, a sertéspörkölt kategóriában pedig Újszász Csapata nyerte el az első helyezettnek járó kupát.
III. Jászsági Lecsófőző Fesztivál
Az augusztus 22-én megrendezett III. Jászsági Lecsófőző Fesztivált idén is hatalmas siker övezte. Bár a koronavírus okozta nehézségek miatt szerényebb körülmények között zajlott a rendezvény, hiszen a zenés színpadi produkciókat le kellett mondani, mégis remek hangulatban telt. Huszonhárom nevező csapat indult a versenyen, és idén is finomabbnál finomabb lecsók és lecsós ételek készültek.
Idén is a Szabadtűzi Lovagrend tagjai zsűriztek. Végül a Vasutas-Sokk első, Vér János második, a Kisújszállási Amatőr Király Csapat pedig harmadik helyezéssel zárta a napot. A Kiemelt különdíjat a Motorosok csapata érdemelte ki, míg Pócs János országgyűlési képviselő különdíjának a Vidák család örülhetett.
A fesztiválon Lecsó szépe versenyt is rendeztek, amit Harna Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház művésze vezényelt le. A délutáni műsorról Kiss Sándor, Harna Péter, az Only Dance tánccsoport és az Old Boys Trió gondoskodott.
Újszász Város Napja
A város legnagyobb ünnepének programjait idén jelentősen felülírta a koronavírus-járvány. Szeptember eleje sajnos a napi esetszámok drasztikus emelkedését hozta magával, ezért a helyi önkormányzat valamennyi nyilvános rendezvény lemondása mellett döntött. Ez érintette többek között a szeptember első hétvégéjére tervezett Kultúr-Kert avatóeseményt, a Fordulat tánccsoport gálaműsorát, és a Városnap délutáni, nyilvános programelemeit is. Eseménytelenül azonban mégsem múlhatott el a település legnagyobb ünnepe.
Sikerrel zárult a helyi művelődési ház online városnapi műsora. A különféle vetélkedők nagy létszámban mozgatták meg a lakosságot.
A közösségi téren tervezett események lemondása után az Abonyi Fúvószenekari Egyesület, az Alföldi Olajbányász Fúvószenekar és a Tápiógyörgyei Ifjú Fúvósokért Egyesület bevonásával huszonnégy mini utca-koncertet rendeztek meg a város előre meghatározott pontjain. Az utca-koncerteket nagy érdeklődés övezte. Helyszínenként öt-ötven érdeklődő mellett sokan saját otthonukból, vagy az utca végéről hallgatták a jobbnál jobb zenekarok játékát.
Közel érezhették magukat a természethez a parkerdőben táborozó gyermekek
Az idei nyár sem múlhatott el parkerdei tábor nélkül. A megfelelő óvintézkedések megtétele után, minden résztvevő a legnagyobb biztonságban érezhette magát az egyhetes táborokban. A táboroztató pedagógusok körültekintő és alapos munkájának köszönhetően minden probléma nélkül zajlott.
A táborvezető szakemberek munkáját segítő „ifisták” változatos programokkal igyekeztek lekötni a gyermekek idejét és figyelmét. A táborozók belekóstolhattak a komfort nélküli életbe, és igazán közel érezhették magukhoz a természetet, megismerkedhettek az erdő növény- és állatvilágával.
Emellett olyan programok várták őket, mint például az íjászkodás, air-soft lövészet, GPS-labirintus kincskereső játék, kutyás foglalkozás, kajakozás a Zagyván, éjszakai csillag les, henna-festés és különböző kézműves-foglalkozások. A gyermekek sportversenyeken, akadályversenyeken és vicces ügyességi versenyeken is megmérettethették magukat.
Gonda Adrienn és
Czakó Nóra