Régi újságokat és visszaemlékezéseket lapozgatva gyakran rácsodálkozik a krónikás: hogyan éltek az újszászi emberek – esetünkben a nők és az asszonyok – 70, avagy 100 évvel ezelőtt. Az események megértéséhez elengedhetetlen az adott kor társadalmának, falusi életének ismerete. Már csak kevesen emlékeznek a háborút követő évtizedben előírt beadási kötelezettségekre, munkaversenyekre. Meglepő az önkéntes, talán önzetlen lelkesedés is, ami megjelenik a tudósításokban. Kis cikkünkben nem vállalhatunk többet, mint korabeli sajtóhírekből válogatva felidézni néhány újszászi eseményt. A hírközlők többnyire a helyi MNDSZ tagjai voltak.

A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) 1945 és 1956 között működő, a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére létrejött szervezet. Két tucatnyi lelkes asszony Újszászon hozta létre a helyi sejtet. Részt vállaltak a politikai és gazdasági célok megvalósításában, bár róluk alig található adat a történeti irodalomban. Az MNDSZ 1956-ban megszűnt, majd 1957-ben Magyar Nők Országos Tanácsa néven alakult újjá és működött 1989-ig. De miről mesélnek a korabeli újságok?

„Országszerte egyre több MNDSZ asszony kapcsolódik be az aratási-cséplési munkákba. Újszászon asszonyok is részt vesznek a tűzőrségben. Hivatásos tűzoltó oktatja ki az asszonyokat feladataikra.” 1950. június 17.

„Az ellenséget nem ismerik fel eléggé a jászsági kultúrmunkások. Pedig a klerikális reakció, összefogva a kulákokkal és jobboldali szociáldemokratákkal, sokhelyütt elérte azt, hogy a tömegszervezetek nemhogy kultúrmunkát nem végeznek, hanem egyszerűen nem is működnek. Így van ez sokfelé a népművelési bizottságokkal is. Néhány kilométerre Szolnoktól, a megyeszékhelytől, Újszászon sem a népművelési bizottság, sem a tömegszervezetek nem működnek megfelelően. Az MNDSZ „kultúrmunkában“ úgynevezett „Szív küldi...“ esteket szokott rendezni, amikor is mindenki azt a nótát rendelheti meg, ami csak tetszik, három forintért. A reakció természetesen jól kihasználja ezt az ízlésrontó, politikailag káros, sőt nem egyszer nyíltan ellenséges „kultúr“-agitációra.” 1950. szeptember 1.

„Az újszászi MNDSZ asszonyok eredményes harcot vívnak a tavaszi munkák sikeréért. Szívünk mélyéig megrendített bennünket is drága Sztálin elvtársunk halálának híre. Mi újszászi MNDSZ-asszonyok minden erőnkkel azon leszünk, hogy magasra emeljük azt a zászlót, melyet tanítónk, édesapánk, szeretett Sztálin elvtársunk adott kezünkbe. Ezt most a tavaszi munkák kezdetén is bebizonyítottuk. Az MNDSZ asszonyok közül 22 nőnevelő vette ki részét az agitációs munkából. Egy héten keresztül minden nap 5-6 asszonytárs járt kinn a területen. Az állandó felvilágosító munka eredményeként sikerült végrehajtani Rákosi elvtárs születésnapjára tett vállalásunkat. A kalászosok vetését március 9-re befejeztük. Ebből az alkalomból dísztáviratot küldünk Rákosi elvtársnak. További munkánk során nagy gondot fordítunk a talaj előkészítésére, hogy a magvak jól megművelt földbe kerüljenek. A tavaszi munkák idején folyó munkákból legeredményesebben Czétényi Mária, Varga Ilona, Nagy Sándorné és Vidra Lajosné vették ki részüket. A begyűjtés jobbá tétele érdekében a nőnevelőnk végez felvilágosító munkát. Özv. Réti Imréné, Bene Sándorné és Volter Kálmánné érték el eddig a legszebb eredményeket. Oktatás terén Komlósi Albertné tanítónő dolgozik példamutatóan. Öt olvasókört indított, meg, s látogatottá is tette. Ezek hangulatát élénkíti úttörő szavalattal, énekkel. Egy-egy olvasókörön 10-11 asszonytárs vesz részt. A legutóbbi vezetőségi értekezleten megbeszéltük, hogy ezentúl vasárnap tartjuk az olvasóköröket a tavaszi munkák miatt. Kulturális téren is eredményesen dolgozik szervezetünk. Tanácsüléseken, s különböző ünnepélyeken szerepelünk. Jó munkát végez Majoros Antalné, aki 11 asszonytársával foglalkozik. Gazdaasszony-kör is működik községünkben: Keltess több baromfit, így a beadást jobban tudod teljesíteni a jelszóval. Ezen 15 MNDSZ-tag vesz részt. A gépállomással is állandóan kapcsolatban vagyunk. Traktoros toborzási hetet indítottunk, 10 leányt sikerült beszervezni. Ezekből fele már elment, a többi ezután megy iskolába Balassagyarmatra. A szervezést tovább folytatjuk. Munkánk eredményeit annak köszönhetjük, hogy minden soron lévő feladatot megbeszélünk a pártszervezet titkárával és a helyi tanács vezetőségével. Munkánkat még tovább fogjuk fokozni, mert ezt a béke érdekében folytatott harc így követeli tőlünk. Bene Mihályné MNDSZ-titkár, Újszász.” 1953. március 15.

 

Varga Gizella és Varga Erzsébet az újszászi Csemetekert fiataljai példamutatóan dolgoznak...
(Fotó: Szolnok Megyei Néplap, 1954. július 7.)

 

„Bátor Mihályné újszászi MNDSZ tag tejbeadási kötelezettségét 400%-ra teljesítette a békehéten, a Béke Világtanács ülésének tiszteletére. Özv. Joó Jánosné baromfifelvásárló felhívására Czétényi Marika, Baky Lászlóné, Mazúr Gyuláné, Kocsor Józsefné és özv. Joó Jánosné vállalták, hogy meglátogatják a beadásban elmaradottakat. A Béke Világtanács ülésének tiszteletére Bátor Mihályné, Kocsor Józsefné és Bene Mihályné 1-1 tyúkalja csirke keltetését is vállalták az évi szükségleten felül. Bene Mihályné a vas és rongy gyűjtésben is élenjár, eddig 1 zsák rongyot, 10 kg rezet és 3 mázsa vasat adott le, de nem marad el mögötte Kocsor Józsefné sem, aki 1 kocsi vasat szállított a begyűjtőhelyre” – írta Bene Mihályné, MNDSZ titkár, Ujszászról. 1953. június 17.

„Az újszászi MNDSZ vezetőségi üléséről. Az újszászi MNDSZ szervezete a napokban tartott kibővített vezetőségi és aktíva ülést. Ezen 20 asszony jelent meg. Az értekezletnek két napirendi pontja volt. Először Bene Mihályné községi MNDSZ titkár számolt be a nők országos konferenciáján megtartott értekezletről. Utána a boltbizottságok és a szociális bizottságok tájékoztattak munkájukról. A beszámoló előtt Kapusi Mihályné köszöntötte Bene Mihálynét, kormány kitüntetéses MNDSZ-titkárt.

Bene Mihályné ismertette a konferencia a béke megvédésével kapcsolatban tett felhívását a magyar nőkhöz. „A mi harcunk összefüggésben áll a haladó emberiség harcával” mondotta, majd felkérte az asszonyokat, hogy fokozottabban vegyék ki részüket a munkából, mint eddig. Beszédében az egész község asszonyaihoz szólt, értelmiségiekhez, egyénileg dolgozó parasztasszonyokhoz, családanyákhoz, hogy jó munkájukkal népünk előhaladását segítsék.

Ezután Réz Gáborné, mint boltbizottsági ellenőr elmondotta, hogy több helyen végzett ellenőrzést és az a tapasztalata, hogy Simon Jánosné, a földműves szövetkezet boltjának vezetője hanyag munkát végez. A petróleumot nyitott edényben tartja a kenyér és más élelmiszerek mellett. A vásárlókkal nem megfelelő módon foglalkozik, durva, goromba.

Bátor Mihályné felvetette, hogy a bölcsődét mielőbb meg kell szervezni, hogy az asszonyok minél nagyobb számban tudjanak a tavaszi munkába bekapcsolódni. A gyűlés úgy határozott, hogy március 1-től elsősegély nyújtási tanfolyamot szerveznek. Az asszonyok a pártkongresszus tiszteletére felajánlásokat tettek. Elsőnek Bene Mihályné fogadta meg, hogy első negyedévi baromfi- és tejbeadását határidő előtt teljesíti. Mazur Gyuláné, Kapusi Gyuláné, Kovács Béláné és még többen ugyancsak vállalták, hogy tej- és soványbaromfi beadásukat határidő előtt teljesítik. Tarcsa István V. B. elnökh.” 1954. február 26.

„Az újszászi MNDSZ munkájáról. Az újszászi MNDSZ asszonyok körében megindult a kulturmunka. A termelés megjavításáért is harcolunk. Megtárgyaltuk a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozatot és megfogadtuk: mindent elkövetünk sikeres végrehajtásáért. Termelési felelősünk, Joó Jánosné „Korai vetés, bő aratás” címmel mozgalmat indított. Az olvasókörökön erről fogunk beszélni és felkeressük a dolgozókat külön is, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz. Megmagyarázzuk, ez több kenyeret jelent a dolgozóknak falun és városban egyaránt. Bakos Ferencné olvasókörén rendszeresen részt vesz 8-10 asszony és 6 férfi is. Lehetőség van itt arra, hogy elmondják a problémákat, s mi a tanácson keresztül segítünk ezen.

Bátori Mihályné elmondotta, hogy az asszonyok sürgetik a bölcsődét, mert itt vannak a tavaszi munkák, s ha nincsen bölcsőde nekik, vagy a nagyobb gyerekeknek kell otthon maradni. Az előbbi a munka, az utóbbi a tanulás rovására menne. Vigh Gáborné arról beszélt, hogy a földművesszövetkezetben kevés az áru. Hozassanak minél hamarább vasgereblyét, kapát, vasvillát, drótkerítést. Kultúrvonalon is vannak eredményeink. Húsz asszony kapcsolódott be a kultúrmunkába. Polónyi Margit pedagógus és Básti Józsefné a vezetőjük. Beneveztünk a járási kultúrversenyre is. Újszászon már volt bemutató - népi tánc és népi játék - ami jól sikerült. Iskolabizottságunk is tizenöt asszonytárssal bővült. Segítik a Szülői Munkaközösséget a „Szépítjük az iskolákat “mozgalomban. Bene Mihályné MNDSZ titkár. Újszász.” 1954. április 6.

„Varga Gizella és Varga Erzsébet az újszászi Csemetekert fiataljai példamutatóan dolgoznak, hogy minél inkább elősegítsék a megye fásítását. Emellett a kultúrmunkából is kiveszik részüket.” Szolnok Megyei Néplap, 1954. július 7.

„Még inkább védeni fogom az anyák életét. Bátor Mihályné újszászi lakos, okleveles szülésznő vagyok, Megértem hatvankét évet, ebből harmincat mint bábaasszony dolgoztam végig, De életemnek az idei volt az egyik legszebb, legboldogabb éve. Bár én a múltban is lelkiismeretes jó munkát végeztem, de az idén csak ebben a rendszerben érhettem meg, hogy kedvezményes utazásban és üdülésben részesítettek jó munkám jutalmaként. Azt a sok szépet és jót, amit ott tapasztaltam és élveztem, soha el nem feledem. Jó volt az ennivaló, rendes a szobám, hófehér, tiszta ággyal, És a kiszolgáló kislányok kedvesek, illemtudóak, jólelkűek voltak. Eddig is igyekeztem jól dolgozni, de most még inkább védeni fogom az anyák és magzatok életét, mert még inkább megértettem, hogy nálunk a legnagyobb érték az ember. Bátor Mihályné, Újszász, Erkel Ferenc-u. 10.” 1954 augusztus 23.

„A szolnoki járás termelőszövetkezeteiben a nők is részt kérnek a közös munkából... …Szorgalmas és kiváló munkaerő hírében áll Gonda Pálné, az újszászi Szabadság tsz tagja, aki nemrég jó munkájának jutalmául az ország üdülőjében, Lillafüreden pihent.” 1955. március 23.

Játékkészítő gazdakört szerveztek az asszonyok. Az újszászi MNDSZ karácsony előtt játékkészítő gazdakört szervezett. A gazdakör dr. Mazur Gyuláné asszonytárs vezetésével kezdte meg működését. Sok szép portéka került ki az asszonyok keze alól, s így a sokgyermekes édesanyák olcsón kaphattak szép ajándékokat. A SZMK-val és a pedagógus szakszervezettel közösen ünnepi vásárt rendeztünk, ahol el is keltek a tárgyak. A vásár napján egész napos műsor volt a gyermekek és felnőttek részére. Délután a gyermekeket bábszínházzal szórakoztattuk, este pedig táncmulatság volt. Az olcsón eladott játékokból befolyt összegből az iskolákat és az óvodákat ajándékoztuk meg édességgel. Ezenkívül az MNDSZ szervezet tagjai meglátogatták községünk idősebb asszonyait és kis csomagokkal kedveskedtek nekik. Meghatottan fogadták őket, s örültek a nénik, hogy az MNDSZ nem feledkezett meg róluk karácsony ünnepén. Az új esztendőben egy szabás-varrás gazdaasszonykört indítunk a háziasszonyok részére. Ezenkívül még sok szép tervünk van. De megvalósításukhoz békére van szükségünk. ígérjük, hogy ebben az évben is mindent megteszünk a béke védelmének érdekében, gyermekeink boldogságáért, azért, hogy az egész világon mindenütt olyan boldogan éljenek a gyermekek, mint a mi hazánkban. Bene Mihályné MNDSZ elnök, Újszász. 1955. január 4.

„Az újszászi MNDSZ-asszonyok április 4. tiszteletére három felvonásos színdarabot adtak elő a tüdőszanatórium betegeinek. Több mint háromszáz beteg nézte meg a színvonalas műsort. A községi pártbizottság a felszabadulás napján ünnepi ebédet rendez. Ennek a munkálatait is az MNDSZ asszonyai vállalták.” 1955. április 2. (Nem tudtuk meg az előadás címét, sem szereplőit.)

Elmúlt egy esztendő. Az újszászi MNDSZ 1956-ban oszlott fel. A munkaversenyek és mozgalmak pedig folytak tovább még harminc éven át, más köntösben, a régi és az új szereplőkkel.

Jánoska Antal

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.