Várostörténeti múzeum

Akinek megadatott, az tudja, hogy a születés az élet egyik legnagyobb csodája.

Ahogy az elvetett mag életre kel és növekszik az anyaföldben, míg ki nem kel, úgy növekszik a parányi kis élet az anyaméhben egészen addig a csodálatos pillanatig, míg meg nem születik.

A sokak által ismert nagyanyám, Mihályi Vincéné (Margitka) az első világháború után a Magyar Királyi Minisztérium Bábaképző Intézetében szigorú elméleti és gyakorlati képzésen tanulta mesterségét. 1924. évtől, mint magánbába, 1950-től községi (Újszász) és területi (Szászberek és a tanyavilág), majd a 60-as évek elején majdnem 2 évig az Állami Szülésznőképző Intézet szolnoki kórházában szülésznő volt.

Mihályi Vincéné kezében szeretett unokájával, Balog Zolikával

Sok mindent hallottam tőle hivatásáról, a bábaságról. Mesélte: hóban, fagyban, esőben, kánikulában, éjjel-nappal, úttalan utakon gyalog, lőcsös kocsival vagy ökrösszekérrel, jobb esetben lovas kocsi bakján ülve közelítette meg azt a házat a tanyavilágban, ahol az asszony vajúdott. Általában csak ő volt jelen a kisbabák megszületésénél. Hitére, szaktudására, gyakorlatára alapozva jól kellett döntenie mindenkor: egyedül-e, probléma jelenlétekor orvos vagy kórházi segítség kell-e a szüléshez. Nehéz szülés esetében elsősorban Dr. Csiszér Miklós, esetenként Dr. Mazúr Gyula orvosok voltak segítségére. Minden szülésről pontosan vezetett jegyzőkönyv készült, amely az anyakönyvezés alapja is volt. Titkos nyilvántartásnak számított minden bejegyzés.

Mihályi Vincéné okl. szülésznő 1950. jan. 1-jén nyitott szülések jegyzőkönyve

Visszafogott, vallásos, templomba járó, szigorú asszony volt. Orvosi táskája tartozéka volt a feszületet tartó szögletes végekkel egymásnak szembeforduló fekete üveggyöngy rózsafüzér. Mindenért hálát adott. Élete során közel 2300 gyermeket segített a világra. Állandóan képezte magát. Az 1928-ban kiadott barna színű vászonkötésű Bábakönyv örökségül maradt családunkra, amelyet felelőtlenül kiadtam kezemből. Betekintésre kölcsönöztem. A kuriózumnak számító könyvet ez idáig nem kaptam vissza. A szakkönyv saját keze írásával, lényeget kiemelő sorokat tartalmazott. Most valamely szakember polcán porosodik… a régmúlt emlékeimmel együtt.

1950 tavaszán a szolnoki állami szülésznőképző intézet tanfolyamán résztvevők csoportja.
A jobb szélen takarásban Mihályi Vincéné

Az ellátási területen rajta kívül ebben a faluban a fiatalon tüdővészben elhunyt Bárány Erzsébet is dolgozott. Újszászon és Zagyvarékason másik bábaasszony is tevékenykedett, aki szintén köztiszteletben álló ember volt. Ki ne emlékezne Bátor Mihályné Banga Borcsa nénire, aki munkáján kívül a közösségi, kulturális életben is jeleskedett.

Újszászon nem sok ember él már, aki az otthonszületésnél, gyermekáldást követően bábáskodott, vagy segített a kórházban a szülőszobán. Ilyen asszony özv. Sajben Istvánné Köböl Marika néni, a „gólya néni”. Éva lánya társaságában beszélgetünk.

özv. Sajben Istvánné

Miskolcról került ide Újszászra. Norman Laci bácsi rokonságánál Haubentaller Katóka néninél tanult varrónőnek. Ügyes, szorgalmas, jól megmunkált szép ruhadarabok kerültek ki keze alól. Rendre szabta, varrta a faluban működő kulturális csoport táncosainak ruháit. Számla, nyugta nélkül, megélhetésként, fizetségért. Még szandálokat is ajándékozott a lányoknak, akik minden lábbelit széttáncoltak. Mindig van és volt is irigy ember, aki nem jó szemmel nézi a másik sikerét! Addig varrt, addig alkotott, amíg egy „jóakarója” feljelentette. Szolnokra, a városházára hívatták elszámoltatásra... Munka nélkül maradt.

Akkoriban már működött a Bábaképző. Hazafelé tartva a hangosbemondón hallotta, hogy ápolónő, szülésznőképzésre nőket toboroznak. Még akkor rögvest, a Baross utcáról betérve jelentkezett, ahol a feltételeknek megfelelt. A 18. életévét már betöltötte.

Mivel csak 6 osztálya volt, első lépése az volt, hogy a 8 osztályt esti iskolában megszerezze. Azt 2 éves szülésznőképző oktatás követte. A gyakorlati időt Miskolcon, kórházban töltötte.

Az ’56-os forradalom után szolnoki kórházban dolgozott 12-24 órás szolgálati beosztással. Éjjele-nappala munkával töltődött. Szeretett a kórházban dolgozni. A szókimondó, nagyszájú asszony mindig a mások javát szolgálta. Munkahelyén, és itthon a családban is.

Nehéz időszaka volt, amikor 11 éves kislányával özvegy maradt. Férje gyermekei, akiket sajátjaként nevelt, már nagyobbacskák voltak. Rugalmas volt az élet helyzeteihez. Mindent megoldott. Pontos, precíz munkáját szerették és elismerték. Dr. Bene Zoltán igazgató főorvos tisztelettel volt iránta, mindig csak kért és nem utasította munkára. Úgy szólította: „Köböl Marika legyen szíves…” Falábú és Nyerges szülész-nőgyógyász osztályos orvosokkal közvetlen, jó munkakapcsolata volt. Kolléganőivel is megértette magát. Szerették humorát. Igazi családias kollektívában dolgozott, közösen jártak kirándulni.

Hálából és szeretetből meghívták Nyíri Éva és Radics László házasságkötésére, akiket ő segített a világra. Margitka néni ekkor 81. évében járt

A szülésznőknek legfőbb feladata a sterilitás biztosítása. Dolga volt a szüléseknél az orvos keze alá dolgozás, kisbaba rendbetétele, fürdetése, csecsemő osztályra való helyezése, anya ápolása, terhes gondozás is. A fertőzésveszély elkerülésére központilag előírt különböző vegyi anyagokat alkalmaztak. Kézmosásra a Flóra szappan volt a használatos, de allergiát okozhatott. Erre a célra Maca néni Budapestről szerzett be speciális folyadékot, amelyet gyakran stikában használt. A KÖJÁL mindig ellenőrzést tartott, de szolgálatában nem találhatott hibát, mert nem is volt. Örökösen nyüzsgő, pergő élete volt a munkában. Nemcsak szakmailag, hanem emberileg is elismert szülésznő volt. Sugárzott belőle a pozitív energia. Munkájában megmutatkozott a segítség, a megértés, az együttérzés, a nyugalom, de jelen volt a határozottság, a szigor is. Biztonságban érezhették magukat az ápoltak szolgálata alatt. Sok újszászi szülőanyának segített dolgos élete során.

Egyik ismerősöm, akinek ő segítette világra a kislányát, mai napig is áldja a nevét. Úgy jellemezte, hogy „olyan hozzáértéssel rendelkezett az osztályon, hogy 10 szülész orvos sem ért fel tudásával.” Egy másik anyuka: „Drága Maca néni. ő volt velem, amikor a kislányomat szültem.” Volt, aki a neve kimondásakor felkiáltott: „Köböl Maca néni! A gólya néni!” Egy fiúgyermeket szülő anyuka pedig így dicsérte: „Már készült haza szolgálatából, de mi beérkeztünk. Ott maradt velem, amíg meg nem született a fiam. Hideg tél és nagy hó volt. Laci hozta haza autóval azután, miután biztonságban voltunk.”

Jót, és hálát hallok munkájáról mindenütt környezetemben. Újszászon tudták, hogy ő mit dolgozott. Így a vajúdó asszonyhoz el-elhívták tanácsot kérni, aki nem tudta, mitévő legyen ilyenkor.

Egy ilyen eset alkalmával, motorral érkezett az apuka Marika nénihez, hogy gyorsan feleségéhez szállítsa. Előtte soha nem ült motoron. A nagykertben lakott, a kismama pedig a falu másik szegletében élt. A Holt-Tápión keresztülvezető rozoga fahídnál a motorozást befejezte. Félt motoron ülve áthaladni a tákolmányon.

A szülészetben a legnagyobb öröme, boldogsága az első unokájának megszületése volt. Szívesen emlékszik vissza pillanatról pillanatra a történésekre. Az viszont mindig felzaklatta, ha kisbaba vagy anyuka az osztályon elhalálozott. Pályája során egy alkalommal volt otthonszületéses esete itt Újszászon. A törvények szerint akkor is kórházba kell beküldeni az újszülöttet az anyukájával, ha egészségesen születik a kisbaba. Ez esetben is toppon volt! Menetkész állapotban várták a mentőt szállításra.

Gyakran gondol vissza az emlékeire, volt munkatársaira, akikkel szívesen dolgozott mindig. Kedves kolléganőit sorolja Csillagné, Szigetné, Dobosné, Kolenicskiné Piri, és az itt Újszászon élő Gecse Jánosné Marika.

l987-ben ment nyugdíjba. Utána is bejárt még dolgozni egy darabig. Mindig egyszerű asszony volt. Az idősebbek „tekintetes asszonyság”-nak titulálták, amit nem igényelt és nem is szeretett. Volt, aki „Köböl madam”-nak szólította, de a „gólya néni” elnevezést is meghallotta. Szívesen vette, ha szülésznőnek nevezték.

Marika néni kényszerpálya módosítása által nehéz, de mégis csodálatos munkavilágba csöppent. Most már a 87. életévét tölti, kornak megfelelő egészségi állapotával, aktivitással. Önbecsülése, kitartása, emberek iránti empátiája küzdelmes életét megszépítette. A szülőanyák, családok tiszteletét, szeretetét, akaratlanul is kivívta munkájával.

Közvetlen családi körében a szülésznői szakmát senki sem vitte tovább. A szociális érzékenység öröklődése viszont megmutatkozik a szociális ágazatban, egészségügyben, pedagógiában dolgozó családtagok munkája során.

Egy új élet világra segítése, gyermek születése kihívás az ember életében. Nem véletlen választották hivatásul honfitársaink a szülésznői szakmát. Büszkék lehetünk arra, hogy városunkból fiatalok Kövesdi Istvánné Erika, a Hetényi Géza Kórház Szülészeti Osztály főnővére, Vígné Kálmán Anita pedig, szülészet és csecsemőgondozási osztályon szülész-ápolónő.

Sajnálom, hogy az egészségügyi ágazatból ezt a szép szakmát, a bábaságot, a szülészetet, ápolást vagy orvoslást nagy családunkból senki sem folytatta. Anyai ágon már elődeink is egészségüggyel kapcsolatos tevékenységet végeztek. Nagyanyám a bábaságot ott kezdte el, ahol anyja a szlovákiai Nove Zamky (Érsekújvár) városvezető szülésznője, férje állatorvos volt. A családi tradíciót nem ápoltuk kellően. Valószínűleg ezért ajándékozta el idegennek, minden eszközzel ellátott orvosi táskáját Újszász szülöttének, a szülészetet tanuló Nagy Erzsébetnek (Mucus), aki évtizedekig dolgozott a szakmában Miskolcon. Köszönöm Balogh Reginának, unokanővéremnek, hogy a helytörténeti jelentőséggel bíró iratokat, fotókat közreadta.

Olyan jó, hogy vannak még közöttünk olyan emberek, akik több mint egy emberöltőt már megéltek. ők tudnak igazán hitelesen mesélni a múlt emlékeiről. Képesek felidézni életük történetét. Emlékezéseik által emberi sorsokat tudnak élővé tenni számunkra.

Köszönjük, Marika néni! Nagyon jó egészséget, sok örömet és boldogságot kívánunk az elkövetkezendő években is!

Krassóiné Gyüre Rozália Margit