Várostörténeti múzeum

Batta Sándor 1950. január 21-én született, és 2013. október 15-én elhunyt. Mit is mondhatnék Róla? Körülbelül tíz–tizenkét éve ismerem, és azóta a barátom volt. Nem sokat mesélt magáról, így az információk eléggé hiányosak. Már gyerekként megérezte mi a fájdalom, tapasztalta az élet nehézségeit, hiszen elveszítette a szüleit, nagyszüleit, testvérével árva maradt. Nem igazán volt, aki egyengesse útját. Óvodásként is rajzolgatott, de szülei elvesztése után keresztapja – aki nem más, mint gróf Kékedy Árpád – felkarolta a két árva kisfiút. Árva gyerekként műalkotások között nőtt fel, így teljesen beleszeretett a művészetbe, és egyre többet rajzolt, már abba se tudta volna hagyni, hiszen a rajzolás és festés élete részévé vált. Szabad emberként élt, mindig azt tette, amit szeretett volna, és úgy élt, ahogy Ő jónak látta. Nem volt benne hatalomvágy, nem érdekelte a pénz, pedig elég nehéz körülmények között tengette életét. Rengeteg alkotását elajándékozta vagy nagyon olcsón eladta. Fontosabb volt neki, ha művei mosolyt csaltak barátai arcára. Utóbbi éveiben leginkább portrérajzolással foglalkozott, melyek tökéletesre sikerültek. Nagy tehetség volt, de elsősorban igaz barát, aki humorával mindenkit megnevettetett. Sohasem fogjuk őt elfelejteni, nyugodjon békében.

Köszönet mindazoknak, akik hozzájárultak drága barátunk temetésének költségeihez:

Juhász István, Szaszkó Nándor, Szabó János, Erdélyi Sándor, Földvári Sándor, Cseh Miklós, Varga Ferenc, Menkó Csaba, Menkó Attila, ifj. Varga Ferenc, Borsodi László, Kaló Tibor, Vígh Győző, Szabó Pál Antalné, Kaló Károlyné, Kasza Józsefné, Samu Márton, Szaszkó Rita, Varga István, Jakab Pál, Oláh Béla, Nagy János, Gyüre Rozália, Gazdag László, Ulviczki Zsuzsanna, Ulviczki Józsefné, Bakó László és Filó István.

Baranyi Kálmán

A mester megpihent

A házban csend honol, hol egykor a mester élt,
A nap is halkan szórja sugarait szét.
Félre tett ecsetek, várnak az üvegben,
A szürke hétköznapok hajnali csendjében.
Szebb napokat látott eszközök hevernek szerteszét.
Nem törik meg már az alkotás örömét.

A mester megpihent, nyugodni tért.
A vásznak így üresek, már rég.
Ki alkotni szeretett, és festeni imádott,
Megpihenni tért, amire mindig vágyott.
Hol van már a színek vad kavalkádja,
Szürke, fekete, fehér az őt gyászolók ruhája.
Meghalt, elhunyt, nem alkot már,
Még egy ilyen ember, mint ő nem lesz több már.

A házban csend honol, hol egykor a mester élt,
A temető csendjébe nyugodni tért.
Ki volt ő? Neked és nekem?
Ezt már nem mondja neki el senki sem.
Egy legenda az örök hazába útra kélt,
Kedves Batta Sándor, emléked örökké él.

Szabóné Szabó Henrietta