Alapítványi díjátadás a középiskolában

Vígh László kuratóriumi elnök ünnepi beszéde:

Tisztelt Vendégeink és Kollégáim, kedves Diákjaink!

A tanév ünnepélyes megnyitásának keretében középiskolánk Rózsa Imre Alapítványának 21. ünnepélyes díjátadására kerül sor.

Az újszászi középiskola fennállásának ötvenedik évfordulóján is emlékeznünk kell iskolaalapító, első igazgatónkra, alapítványunk névadójára.

A 21 évvel ezelőtti tantestület ennek a nemes feladatnak úgy tett eleget, hogy 1991-ben létrehozott egy, az ő nevével fémjelzett alapítványt. Az alapítványtevők fő törekvése az volt, hogy volt igazgatójuknak oly módon állítsanak méltó emléket, ami továbbviszi azt a szemléletet, amely őt 27 éves igazgatói munkássága során mindig is jellemezte:

Felkarolni és segíteni mindazokat, akik ugyan sokszor hátránnyal indulnak, és nem áll ott mögöttük a szinte korlátlan lehetőségek tárháza, de ott szunnyad bennük a képesség és az akarat a többre, jobbra törekvésre. Ha Imre bácsi ilyen diákokra bukkant – és szerencsére mindig voltak ilyenek –, akkor azok tőle és tantestületétől minden segítséget megkaptak az érvényesüléshez. A kezdetektől arra törekedett, hogy iskolájának minél több diákja szerezzen felsőfokú végzettséget, ezzel is kivívva az újszászi középiskolai képzés elismertségét.

Külön öröm, ha a díjazott – mint most is – pedagógus, mert az alapítvány névadója, Rózsa Imre igazgató úr is talán rájuk volt a legbüszkébb.

Vatai Sándor az oklevéllel
(Fotó: Kovács Nándor)

A korábban itt érettségizett friss diplomások közül idén Vatai Sándor szociálpedagógust, alapítványunk történetének 51. díjazottjaként köszönthetem köreinkben.

Ki is az a Vatai Sanyi? – kérdezhetik az őt nem ismerők.

Egy olyan volt tanítványunk, amilyet minden pedagógus elképzel magának. Egy olyan fiatalember, akinél a kötelességek teljesítése mindig megelőzte a jogok gyakorlását, egy olyan növendékünk, aki ha kapott, megköszönte, ha nem, tudomásul vette. Olyan, aki soha nem kért, sokkal inkább adott. Tette a dolgát olyan eredményességgel, ahogy az minden diáktól elvárható lenne, szerényen és derűsen, pedig tudtuk róla, hogy bőven lenne oka panaszkodni is.

Pályázatát elolvasva végigkísérhető az érettségit követő életútja. Itt ebből most csak azt emelem ki, hogy Sanyi belső késztetéstől vezérelve már 2007-ben végzett olyan jellegű önkéntes munkát, melyet a most induló 9. évfolyamosok számára az új köznevelési törvény kötelezően előír. Olyan fiataloknak szervezett foglalkozásokat, akik valamilyen mentális problémájukkal nem voltak képesek egyedül megbirkózni, vagy éppen elterelési szakaszban voltak. Mindnyájan tudjuk, hogy ez embert próbáló, és nem feltétlenül hálás feladat, neki mégis sikerült jelentős eredményeket felmutatnia. Ennek érdekében klubhálózatot és művészeti csoportot alakított és működtetett, útjára indította az azóta is működő „SZERTELEN TAVASZ” programsorozatot.

2008-tól a szolnoki Belvárosi Általános Iskola gyermek- és ifjúságvédelmi munkatársa, ahol túllépve a megszokott, sablonos formákon, új megközelítésben, és jelentős többlet eredményességgel végzi a munkáját. Szakterületén szerzett tapasztalatait rendszeresen publikálja, illetve előadásokon osztja meg másokkal.

Munkája hatékonyságának további növelése érdekében munka mellett végezte el a Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Karának szociálpedagógia szakát, ily módon szerezve felsőfokú végzettséget.

Pályázata támogatásához megnyerte:

• Szolnok Megyei Jogú Város alpolgármestere,
• a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központjának igazgatóhelyettese,
• az Aba-Novák Kulturális Központ ügyvezető igazgatója,
• a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem intézetigazgatója és
• a Belvárosi Általános Iskola igazgatója ajánlását.

„Büszkeséggel tölt el, hogy egykoron az újszászi gimnáziumot választottam, s Rózsa Imre alapító igazgató úr szellemiségével gazdagodtam.” – írja.

Gratulálunk Sanyi! Kívánom, hogy ez a mondatod adjon erőt és hitet az új tanév megkezdéséhez mindegyikünknek, pedagógusnak és diáknak egyaránt.

Felkérem igazgató urat az elismerő oklevél és a 40 ezer forintos pályadíj átadásra, egyúttal bejelentem, hogy az adomány átvételét követően a díjazott kíván szólni.

Tisztelt Igazgató Úr, Elnök Úr, kedves tanárok, diákok!

Az ember életében vannak olyan események, amelyekre egész életén át büszkén gondol. Ilyen a mai nap is! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy most itt állhatok. Köszönettel tartozom egykori iskolámnak, mely kellő mértékben megalapozta főiskolai tanulmányaimat valamint szakmai munkám gondolatvilágát.

Az újszászi gimnázium nem csak az élethez nélkülözhetetlen tudást nyújtott számomra, hanem megtanított megbirkózni az élet göröngyös akadályaival.

Rózsa Imre igazgató urat sajnos személyesen nem ismerhettem, de az általa képviselt szellemiséget, diákközpontúságot tanáraim oktató-nevelő munkája során megtapasztalhattam.

Egykori osztályfőnököm, Demkóné Balla Sarolta tanárnő tanító szavai máig fülemben csengnek, mellyel egyengette mindannyiunk illetve saját életem útját, támaszt nyújtva a mindennapok életében. Ez a támasz a mai napig tart, bátran kérhetek életemet érintő döntések előtt tanácsot a tanárnőtől.

Tisztelettel és szeretettel gondolok Tóth Péterné tanárnőre valamint Tóth Péter tanár úrra is. Tanárnő a magyar irodalom tanítása során mindenkiben megtalálta azt az egyéni képességet, mely hozzásegített minket pályánk kijelöléséhez. Így találtam meg helyem a szociális szférában jómagam is.

Az érettségi vizsgát követően először ifjúságsegítő oklevelet szereztem, majd úgy határoztam 2007-ben, hogy ismét a felsőoktatásban szeretném folytatni tanulmányaimat. Az akkori felvételi vizsgám nem sikerült, de nem kellett elkeserednem, hiszen egykori iskolám segítő kezet nyújtott. Tóth Péter tanár úr lelkiismeretes felkészítésének köszönhetem, hogy a sikeres társadalomismeret érettségi-felvételi pontommal felvételt nyertem szociálpedagógus szakra. A felkészítő órák kellemes hangulatban teltek, tanár úrral mindig lehetőség volt az élet nagy dolgairól beszélgetni, meghallgatta véleményemet s jó tanácsokkal látott el.

Tisztelt Tanárok! Köszönetemet fejezem ki Önöknek, hiszen mindenki adott hozzá valamit személyes szakmai sikereimhez, tanulmányaimhoz: egy jó szót, meghallgatást, segítséget, tanácsokat. Határozottan állíthatom, hogy mindig azt éreztem, az újszászi gimnáziumban mindenki érték, mindenki jó valamiben. Azt is tudtam, hogy a tanári szigor nem hátráltatással, elnyomással párosul, hanem a helyet út kijelölését a sikeres boldogulás célját jelölte ki. Büszke vagyok arra, hogy tanítottak.

Kedves Diákok! Legyetek hát büszkék arra, hogy ennek az iskolának a növendékei lehettek. Biztosan kijelenthetem, ha engeditek magatokat tanítani, ha elfogadjátok a pedagógusok által kínált egyéb programokat, plusz órákat, az mind a ti egyéni érdekeiteket fogják képviselni, s majd évekkel később gazdagabbak lesztek ezekkel az értékekkel. A közös munkának csak a siker a záloga, a siker pedig maga a tudás, a tudással pedig egy egész világ nyílhat meg előttetek. Vigyétek messze hírét az újszászi almamáternek, amely életeteknek jelentős állomását képezi. Záró gondolataimat Ady Endre „Üzenet egykori iskolába” című versének legszebb idézetével zárom:

Vatai Sándor