Akár egy mese kezdete is lehetne ezen ismeretterjesztő cikk címe. A jázminpakóca, vagy tudományos nevén Stevia rebaudiana valóban csodás növény. Nem feltétlenül külső tulajdonságai miatt érdemel említést, hisz az enyhén bokrosodó évelő jelentéktelen apró fészekvirágzatot hoz. Levelei kissé szőrösek, aprók, fogazottak. Egyszóval nem épp látványos. A csoda a növény testében rejlik. Pontosabban a leveleiben. Leveles hajtásai rendkívül édesek. Az intenzív édes ízt a stevive glycosidok adják. Ez a természetes édesítőszer hő hatására sem bomlik le, bírja a pH változásokat is, a mesterséges aszpartámmal szemben. Így kitűnő cukorhelyettesítő lehet! Cukorbetegek, fogyókúrázók is fogyaszthatják, mert az édes íz nem jár kalória bevitellel. A Stevia levelei 30-szor édesebbek a répacukornál, kivonatai pedig 300!!!-szor édesebbek. Ezért vigyázni kell, nehogy túlédesítsük vele ételeinket.

 

 

Hogyan is használjuk? A Stevia levelei – leveles hajtásai tartalmazzák az édességért felelős molekulákat. A leveleket vagy zölden-nyersen kell az ételekbe, italokba keverni, vagy szárítva. A szárítmányt porrá is lehet őrölni, mert a Stevia őrleményben a hatóanyagok megőrződnek. VIGYÁZAT! Óvatosan bánjunk az adagolással, mert gyorsan túlédesíthető vele az étel. Egy családi adag almakompóthoz elég egy-két levélke Stevia.
Ez a növény nemcsak édesség, de kitűnő vitaminforrás is. Nagyban tartalmaz A, C, E, P vitamint, Béta-karotint, nikotinsavat. Az ásványi anyagai is jelentősek, Ca, Mg. K, P, Zn, Co, Mn, ami említésre méltó. Mindenbe használhatjuk, amibe cukrot tennénk, és “csak úgy” rágcsálhatjuk is, ha édes, vitaminos finomságra vágyunk.

A termesztése sem bonyolult. Jobb palántáról nevelgetni, mint magról kicsíráztatni. A csírázás nehézkes, és bizony eléggé heterogén a kikelt állomány stevisoide tartalma. Azaz lesznek édesebb és kevésbé édes csíra növénykéink. A palántanevelés egyszerűbb, gyorsabb megoldás. Palántákat virágüzletekben és gyógynövény szaküzletekben szerezhetünk be pár száz forintért. Az évelő növénykét tavasztól-őszig a szabadban is tarthatjuk vagy cserépben az ablak előtt nevelhetjük. Mivel sekélyen gyökerezik, érdemes kis vízadagokban locsolni, (nem túlöntözni!), hogy földje ne száradjon ki. Szereti a fényt, hisz őshazájában, Dél-Amerika déli részén Paraguay és Brazília őserdőiben hozzászokott a fényhez. A hajtásait, leveleit egész évben használhatjuk, de a legtöbb hatóanyag virágzásban koncentrálódik a növényben. Ilyenkor érdemes aratni a Steviat. A föld feletti hajtásait könyörtelenül csonkoljuk le! Ne féljünk, mert a növény gyorsan regenerálódik, és a föld felett hagyott szárrész (csonk) újra kihajt! Sajnos a növény épp származása miatt nem bírja a mi teleinket.

A teleltetése egyszerű. Ablakban, világos szobában, télen visszafogottan öntözve szobanövényként áttelel. Azt javaslom, télen ne csipkedjük le leveleit, hagyjuk a növényt pihenni! Tavasszal, a fagyok elmúltával kétheti edzetés után kikerülhet a kertünkbe. A kétéves növény már igazi “cukorgyár.” Rengeteg leveles hajtással rendelkezik. Erről az anyatőről már megpróbálhatunk dugványt is gyűjteni, sikeresen gyökeresedik! A Stevia rebaudiana vagy jázminpakóca olyan csodálatos növény, amit a dél-amerikai indiánok már több száz éve felfedeztek. A világ különböző országaiban természetes édesítőként használják. Japánban élelmiszer adalékként az ipar értékesíti. Sajnos az Európai Unió – ki tudja miért – tiltja ipari felhasználását. Én hiszek a természet adta csodákban, a természet gyógyító erejében! Aki hasonlóan gondolkodik, próbálja ki ezt a kis növényt, s aki „csak" a kertészkedést szereti, az is ültessen, gondozzon egy-két tövet kertjében, ezzel is gazdagítva kerti tapasztalatát! A felfedezés és kertészkedés örömét kívánom Önöknek!

Répási Csabáné Tóth Rozália
okl. kertészmérnök

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.