Az Újszászi Testedzők Egyesülete (UTE) 1925-ben alakult. (A településen, már az UTE megalakulása előtt is működött labdarúgócsapat.) Az UTE létrejötte óta nyolcszor változott a sportegyesület elnevezése, mígnem 1998 novemberétől Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület (ÚVVSE) néven szerepel. A sportegyesületet 89 éve a labdarúgás dominálja annak ellenére, hogy az utóbbi években a lábtoll-labda sokat erősödött. A labdarúgás vonzerejét elsősorban az évszázados bajnoki rendszerek, a mérkőzések nézettsége, az igazolt játékosok létszáma igazolja.
1925-től számítva az újszászi labdarúgókról, a sportágat körülvevő vezető sportemberekről vezetett névtáramban közel 400 személy szerepel. Az 1920-as évektől napjainkig 26 labdarúgó kapust tartok nyilván. Voltak olyan kapusok, akik egy-két évtizedig is meghatározó játékosként írták be nevüket a település labdarúgásának történetébe.
1958/1959: Újszászi Vasutas SE. Osztályozó megyei I. osztályba való jutásért („A” csoport.) Álló sor: Kelemen Pál, Zimonyi István, Király Ferenc, Bakó László (Pofa), Kelemen László, Szurmai István, Csabai Ferenc, Kálózi Gábor intéző, Bulyáki József edző. Középen: Nagy József csapatkapitány, Varga László. Elől: Kővári József, Zérczi János, Molnár Károly
Annak ellenére, hogy Újszásznak az esetek többségében kiváló labdarúgó kapusai voltak, csak két kapusunknak sikerült a Nemzeti Bajnokság első és második vonalában szerepelni. Rézsó Péter, a Szolnoki MÁV FC színeiben, a Nemzeti Bajnokság első osztályában védett, sőt kispályás labdarúgásban a magyar válogatott címeres mezét is többször magára ölthette.
Rézsó Péter után Zérczi János az, aki Újszászról indulva, a Szolnoki MÁV SE színeiben, a Nemzeti Bajnokság második vonalában is védett. A szakemberek nagy jövőt jósoltak neki. Korabeli szakemberek szerint: „Megtaláltuk Cselényi György, legendás MÁV kapus utódját, aki többszörös magyar „B” válogatott, és az Újpesti Dózsa NB I-es csapatához igazolt.”
Honvéd Szamuely Tibor SE (Kalocsa) labdarúgócsapat, amely Bács-Kiskun megyei labdarúgó bajokság megyei I. osztályában bajnoki címet szerzett. Felső sorban az első: Zérczi János
Évtizedek óta csend van Zérczi János, egykori kiváló labdarúgó kapus körül.
Úgy gondoltam, megtöröm a csendet, és egy beszélgetésre felkeresem otthonában. Nem zárkózott el. Tőle megszokott szerénységgel monda: „hát vannak még olyanok, akik emlékeznek rám?” Igen! – válaszoltam, és elkezdtük könnyed hangnemben a társalgást, hisz egykoron mindketten Újszász labdarúgócsapatának hálóőrei voltunk.
VF: Érdeklődöm: hol, mikor születtél?
ZJ: Békéscsabán láttam meg a napvilágot 1941. 06. 11-én.
VF: Hogyan kerültél Újszászra?
ZJ: Édesapám újszászi születésű volt. 1945 évben bekövetkezett halála után özvegy édesanyámmal Újszászra költöztünk a Kossuth Lajos utcában lakó, özvegyen élő Holló Sarolta anyai nagymamámhoz.
VF: Milyen volt az újszászi beilleszkedés az új környezetbe?
ZJ: Négyéves kisgyermekként, édesanyám és nagymamám közelében, alig vettem észre, hogy lakhelyet változtattunk.
VF: Tanulmányaid felől érdeklődhetem?
ZJ: Az általános iskolát Újszászon, az úgynevezett millenniumi Hosszú iskolában, a Gépipari Technikumot Szolnokon végeztem. Érettségi után a MÁV Tisztképző Intézet Felsőfokú Technikumában szereztem képesítést (1982).
VF: Mikor kezdted a labdarúgást? Hallhatnánk a labdarúgói pályafutásodról?
ZJ: Édesapám nyomdokait követtem, aki 1939 előtt néhány évig az újszászi Testedzők Egyesületének, majd 1939-től 1945-ig a Békéscsabai MÁV SE labdarúgó kapusa volt. 1957-ben Újszászon, a Törekvés Sport Egyesületben indult a labdarúgó kapus pályafutásom. Néhány év elteltével, a névváltozáson „átesett” MÁV Sport Egyesület felnőtt csapatába kerültem. Emlékezetes számomra, hogy 1958/1959. bajnoki évben, Szolnok Járási Csoportban, Bulyáki József edző vezetésével bajnoki címet szereztünk, és újra megyei I. osztályba kerültünk. Szívesen gondolok vissza:Bakó László (Pofa), Csabai Ferenc, Ivanics István, Kálózi Károly, Kelemen László, Király Ferenc, Kovács György, Kővári József, Molnár Károly, Nagy József (csapatkapitány), Polónyi Ervin, Rontó Kálmán, Simon János, Szurmai István, Ungi János, Varga László és Zimonyi István játékos társaimra. (Elnézést, ha valakit a felsorolásból kihagytam!)
1961. 10. 13-án vonultam be Kalocsára katonai szolgálatra. Ott, 1963. novemberi leszerelésemig, a megyei I. osztályban szereplő Honvéd Szamuely Tibor SE labdarúgócsapat kapuját védtem. Bajnoki címet nyertünk, így 1963. évben történt leszerelésem előtt, néhány bajnoki mérkőzésen NB III-ban is védtem. A versenyfutásban legerősebb ellenfelünk a Honvéd Kun Béla SE (Kiskunfélegyháza) volt, ahol több jó nevű szolnoki MÁV SE játékos is szerepelt. 1963. novembertől a szolnoki MÁV SE labdarúgója lettem. A Nemzeti Bajnokság II. vonalában futballoztunk.Abban az időben a MÁV első csapatának játékos kerete a következő volt: Borók, Zérczi – Abonyi, Csábi, Dobos I, Dobos II, Draskóczi, Gombás, Három, Józsa, Karkecz, Kalmár, Kolláth II, Munkácsi, B. Nagy, Pintér, Sándor, Sós, Szűcs, Tóth I, Tóth II, Urbán, Varga. A korabeli sajtó szerint a MÁV labdarúgó-szakosztály vezetői valóban úgy nyilatkoztak rólam, ahogyan a bevezetőben írva vagyon.
Sajnos, 1964. júniusban, a Nyíregyháza elleni NB II. bajnoki mérkőzésen olyan súlyos sérülést szenvedtem, hogy az aktív labdarúgást abba kellett hagynom. Sérülésem az egész életemre kihatott. Mindössze 1964-1965 években védhettem a megye legpatinásabb labdarúgócsapat kapuját.
1964 tavasza, Szolnok, Véső úti pálya. Szolnoki MÁV SE NB II-es labdarúgócsapata, amely a Debreceni Dózsa ellen 4-0 arányban diadalmaskodott. Balról jobbra: B. Nagy Mihály, Tóth László, Kolláth (II) Ferenc, Karkecz László, Csábi József, Tóth Imre, Józsa Ferenc, Dobos József, Kalmár István, Zérczi János ...
VF: Labdarúgó társaiddal milyen a kapcsolatod?
ZJ: Sajnos, a csapattársaim közül már sokan eltávoztak az élők sorából. Az újszászi játékosok közül Kálózi Károllyal, míg a MÁV SE labdarúgói közül a legendás Abonyi Ferenccel és Csábi Józseffel tartottam baráti kapcsolatot, de már ők is elhunytak. Örülök, hogy Kovács Györggyel, minden idők egyik legjobb újszászi középhátvédjével néha-néha még találkozhatunk. Jó visszaemlékezni az újszászi futball eseményekre.
VF: A katonaságnál milyen területen szolgáltál, milyen rendfokozattal szereltél le?
ZJ: Légvédelmi tüzér ezrednél szolgáltam. Az első évben a légvédelmi tüzér ütegnél távmérő, a második évben az ezred technikai helyettesének írnoka voltam. Szakaszvezető rendfokozattal szereltem le.
FV: Munkahelyedről, munkakörödről mondanál néhány gondolatot?
ZJ: A szolnoki MÁV Járműjavítóban dolgoztam. Ez volt az egyetlen munkahelyem. Ott voltam ipari tanuló, szerszámkészítő csoportvezető, majd 1985-től 2001-ig az alkatrészgyártás és tűzi-kovács terület művezetője. 46 évi szolgálat után, 2001. 12. 30-tól vagyok nyugállományban.
VF: Milyen kitüntetéseid, erkölcsi elismeréseid vannak?
ZJ: Kilián Haditorna Testnevelési Mozgalom Arany-fokozat (1962); MÁV üzemi szintű Kiváló dolgozó kitüntetés három esetben (1977, 1984, 1997). Elismerés számomra, hogy az általad írt Jász-Nagykun- Szolnok megyei Sport Életrajzi Almanach II. kötetének névjegyzékében helyet kaptam.
A Zérczi család
VF: Hallhatnék néhány gondolatot szüleidről, családodról?
ZJ: Szüleim újszászi származásúak. Édesapám Zérczi János (1912-1945), MÁV dolgozó, édesanyám Vágó Mária (1914-1999), 1960-tól nyugdíjba vonulásáig az újszászi TBC Szanatórium személyzeti étterem felszolgálója volt. Feleségem Földi Klára, újszászi születésű (1946). Újszászon kötöttünk házasságot 1966. 09. 11-én.
Az újszászi TBC Szanatóriumban, illetve a „Kastély” Otthon gazdasági hivatalában dolgozott 1965-től 2013. évi nyugdíjba vonulásáig. Életközösségünkből János utónevű gyermekünk született (1967). Az általános és középiskolát Újszászon végezte. Érettségi után rádió-televízió műszerész szakmát tanult. A Szolnoki MÁV Járműjavítóban műszerészként dolgozik, másodállásban egyéni vállalkozó.
VF: Mivel töltöd nyugdíjas éveidet? Van valamilyen hobbid?
ZJ: Fiammal vasútmodellezünk, és kertészkedem.
VF: Köszönöm a beszélgetést.
Varga Ferenc
Újszász díszpolgára