Szép köszöntés ez, amellyel ezekben a napokban előszeretettel üdvözöljük egymást. Ez a kívánság mindenesetre sokkal többet jelent, mint az a mondat, hogy „Boldog Újévet!” Ez ugyanis csak az év első napját jelenti. Az igazi boldogság-kívánás viszont az egész esztendőre kell, hogy vonatkozzon. Amikor egy keresztény ember boldog új esztendőt kíván, nem feledkezhet meg az evangélium, vagyis Jézus tanításáról.

Sokan azt gondolják, hogy a boldogsághoz sok pénz és jó egészség meg siker kell. Pedig ezek sem együtt, sem külön-külön nem elegendők a boldogsághoz.

Szent Ágoston írja a Vallomások-ban: „Magadnak teremtettél minket Isten, és nyugtalan a mi szívünk, amíg benned nyugtot nem talál.”

A mai ember sokféle nyugtalanságának az oka az Isten hiányával magyarázható. Aki hisz Istenben, az tudja, hogy mire való ez a rövid földi élet. Mi vár ránk a halál után? Mitől lesz értékes az életünk? Hogyan kell élnünk ahhoz, hogy az életünk végén elmondhassa rólunk a mi Teremtőnk: ember, nem éltél hiába! Mert végül is nem az a döntő, hogy a többi ember hogyan ítél meg minket, hanem egyedül az, hogy az élő Isten hogyan ítél felőlünk.

Boldog az az ember, aki felfedezi azt, hogy élete az által lesz értékes, ha ki tud lépni önmagából, és tud másokért élni. Az ilyen ember példaképe Jézus, aki nem „azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,45) Jézus azt mondja: „Aki nekem szolgál, az engem kövessen!” (Jn 12,26) Ahhoz azonban, hogy követni tudjuk Jézust, meg kell őt ismerni. A rám bízott egyházközségek területén: Újszászon, Szászbereken és Zagyvarékason sok olyan ember él, főként a fiatalabbak között, aki nincs megkeresztelve, vagy kereszténysége abból áll, hogy ugyan megkeresztelték, de vallásának tanítását rosszul, vagy sehogy sem ismeri.

Ezért kezdünk katekumenátust, vagyis felkészítő tanfolyamot fiatalok és felnőttek részére, január végén azzal a céllal, hogy akik nincsenek megkeresztelve, azok részesüljenek ebben a nagyon nagy ajándékban, illetve, akik nem ismerik vallásukat, legalább most pótolhassák lemaradásukat. Természetesen nem a kereszteltek anyakönyvébe szeretnénk csupán több adatot látni, hanem olyan boldog embereket, akik megtalálták Istent és az ő Egyházát. Ezért a felkészülés nem amolyan „gyorstalpaló”, „essünk túl rajta” jelszóval, hanem komoly készületet jelent. Akik most elkezdik a felkészülést, azok legkorábban 2014 húsvétján részesülhetnek a keresztségben és az első szentáldozásban, ha kellő szorgalommal készülnek. Aki egy kicsit is megismeri a keresztény hit nagyszerűségét és fontosságát, az nem fogja azt mondani, hogy jaj, de sokat követel az Egyház, hanem azt mondja majd, hogy csak ennyi elég?

Jelentkezni lehet személyesen a plébánián, a délelőtti órákban, de telefonon is lehet érdeklődni a 06-20-469-98-44-es mobil számon, vagy az Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges. e-mail címen. Ha épp nem vagyok elérhető, akkor a telefonszám közlése esetén az érdeklődőt visszahívom.

Nagyon bízom abban, hogy akik kitartók lesznek, azok – az élet különböző nehézségei ellenére is – megtapasztalják majd, hogy Istent megismerni és szeretni a legnagyobb boldogság ezen a földön.

Szeretném még megjegyezni, hogy tervem az, hogy mindhárom helységben külön-külön indítunk felkészítő katekumenátust.

***

Újszászi templomunkban január 1-jétől vasárnapi szentmisét tartunk szombaton este fél 6-kor és vasárnap reggel 8-kor. (Vasárnap este nem tartunk szentmisét!) Ezt követően 10 órakor Zagyvarékason, délután fél 4-kor pedig Szászbereken tartunk szentmisét. Mindenkit szeretettel várunk. Minden kedves Olvasónak boldog új esztendőt kíván:

Miklós János plébános

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.