Nyomtatás
Kategória: Teológia
Találat: 1220

Rögtön a cikkem elején szeretném leszögezni, hogy nem a gúnyos vigyorról fogok írni, amely kárörvendő emberek arcán jelenik meg, hanem arról a felfelé ívelő görbületről, ami boldogsághormonokat szabadít fel az emberi szervezetben.

Vannak, akik azt mondják, hogy a mosoly az a görbület, mely helyrehoz mindent. Mások véleménye viszont az, hogy mosolyogj a világra, a világ is visszamosolyog rád. Akár az egyik, akár a másik, vagy mindkettő nézetet valljuk magunkénak, a mosoly akkor is szép, ha egészen kisgyermekek arcán jelenik meg, vagy idős emberek ráncai között lelhető fel.

Az ember mosolyog, ha találkozik embertársaival. Mosolygunk akkor is, ha valami jó történik velünk. Akkor is mosoly jelenik meg az arcunkon, ha számunkra hasznos ajándékot kapunk. Mert a mosoly mindig az öröm és a hála kifejezése. Az öröm kifejezése az emberek irányába, és a hála érvényesítése Isten felé.

„Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.” (1Thess 5:18.) Pál apostol ezen sora a hálaadásra buzdít bennünket. Hálát adni az életünkben található minden jóért sohasem késő. A hálával megtöltött szív a mosolyban nyilvánul meg.

Augusztus hónapban volt részünk fülledt kánikulában és szelesebb, hűvösebb időben is. Most, amikor a szeptember ránk köszöntött, vele együtt megérkezik az egyre hidegebb idő is. A borongós, szelesebb napokon is fel tudja vidámítani az emberi szívet, ha a köszönés mellé mosolyt adunk. Legyen a szeptemberünk mosolyban gazdag! Szívünk pedig bővelkedjen Isten iránti hálában.

Szabóné Szabó Henrietta

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.