Volt egy Steve nevű srác egy amerikai egyházi iskolában, ahol Christianson atya tanított. Az év végén, egy napon az atya félrehívta Steve-et óra után.
– Te vagy a legjobb hittanból az osztályban, és elég szívós fiúnak látszol. Hány fekvőtámaszt tudsz csinálni?
– Minden este lenyomok 200-at.
– Nagyon jó. Tudnál csinálni 300-at?
– Megpróbálhatom.
– Határozott választ kérek. Pénteken az utolsó hittanórán kellene vállalnod.
– Igen, meg tudom csinálni.
Eljött a péntek. Az atya egy nagy doboz csokis fánkkal lépett be az osztályba, a legfinomabb fajtából. Megkérdezte az első padsorban az első lányt:
– Cynthia, szeretnél egy csokis fánkot?
– Igen, kérek.
– Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Cynthia kaphasson egy fánkot?
– Persze.
Steve kinyomta magát tízszer, és Cynthia megkapta a fánkot.
Az atya a következő diákhoz fordult:
– Joe, akarsz egy csokis fánkot?
– Jó hogy!
– Steve, csinálj tíz fekvőtámaszt, hogy Joe kaphasson egy fánkot?
– Természetesen.
Tíz fekvőtámasz után Joe is megkapta a csokis fánkját. És ez így ment végig az egész padsoron.
Scott következett a második padsorban, a legvagányabb srác az osztályban, a lányok kedvence.
– Scott, kérsz egy fánkot?
– Én akarom megcsinálni érte a tíz fekvőtámaszt.
– Nem. Steve-nek kell megtennie.
– Akkor nem kérek.
– Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Scott kaphasson egy fánkot, amit nem kér?
– Hé, én azt mondtam, nem kérek!
– Nézd, Scott, ez az én fánkom, ideteszem neked. Ha nem kéred, hagyd az asztalon.
És odatette a fánkot Scott asztalára. Ekkorra már Steve lelassult kissé. Már nem állt fel két sorozat között és kezdett vörösödni a feje.
Amikor Christianson atya elkezdte a harmadik padsort, a diákok már sajnálták Steve-et.
– Jenny, szeretnél egy fánkot?
– Nem!
– Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Jenny kaphasson egy fánkot, amit nem kér?
Jenny is megkapta a fánkot. Ekkorra már mindenki nemet mondott és sorakoztak az asztalon a meg nem evett fánkok.
Steve már nehezen nyomta ki magát. Megkérdezte, muszáj-e az orrával érinteni a padlót minden fekvőtámasznál. Christianson atya rövid gondolkodás után azt válaszolta, hogy a te fekvőtámaszod, te döntöd el, hogy csinálod. Már nem bírt odanézni, amikor Steve kínlódva, remegő karral nyomta ki magát.
Jason, egy későn jövő fiú lépett be az osztályba. A többiek kórusban kiabálták, hogy ne gyere be, maradj kint! A fiú nem tudta, mi folyik itt, de Steve – akinek már átázott a pólója – szólt, hogy hagyjátok, hadd jöjjön be.
– Jason, akarsz egy csokis fánkot?
– Igen, kérek.
– Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Jason kaphasson egy fánkot?
Jason is megkapta a fánkját és zavartan leült.
Az utolsó diák következett:
– Linda, szeretnél egy fánkot?
– Köszönöm, nem.
– Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Linda kaphasson egy fánkot, amit nem kér?
– De Christianson atya, miért nem segíthetek rajta?
És sírásban tört ki. Folytak az atya könnyei is.
– Ezt Steve-nek kell megcsinálnia, ő vállalta, érted.
Akkor is, ha kéred, akkor is, ha elutasítod és akkor is, ha nem akarsz tudomást venni róla.
És mi? Miért hagyjuk érintetlenül a csokis fánkot? Jézus értünk adta oda az életét. Érted. Érted, értem. Mert annyira szeret minket.
Szabóné Szabó Henrietta
(internetes forrás)