Nyomtatás
Kategória: Teológia
Találat: 878

Volt egy Steve nevű srác egy amerikai egyházi iskolában, ahol Christianson atya tanított. Az év végén, egy napon az atya félrehívta Steve-et óra után.

– Te vagy a legjobb hittanból az osztályban, és elég szívós fiúnak látszol. Hány fekvőtámaszt tudsz csinálni?

– Minden este lenyomok 200-at.

– Nagyon jó. Tudnál csinálni 300-at?

– Megpróbálhatom.

– Határozott választ kérek. Pénteken az utolsó hittanórán kellene vállalnod.

– Igen, meg tudom csinálni.

Eljött a péntek. Az atya egy nagy doboz csokis fánkkal lépett be az osztályba, a legfinomabb fajtából. Megkérdezte az első padsorban az első lányt:

– Cynthia, szeretnél egy csokis fánkot?

– Igen, kérek.

– Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Cynthia kaphasson egy fánkot?

– Persze.

Steve kinyomta magát tízszer, és Cynthia megkapta a fánkot.

Az atya a következő diákhoz fordult:

– Joe, akarsz egy csokis fánkot?

– Jó hogy!

– Steve, csinálj tíz fekvőtámaszt, hogy Joe kaphasson egy fánkot?

– Természetesen.

Tíz fekvőtámasz után Joe is megkapta a csokis fánkját. És ez így ment végig az egész padsoron.

Scott következett a második padsorban, a legvagányabb srác az osztályban, a lányok kedvence.

– Scott, kérsz egy fánkot?

– Én akarom megcsinálni érte a tíz fekvőtámaszt.

– Nem. Steve-nek kell megtennie.

– Akkor nem kérek.

– Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Scott kaphasson egy fánkot, amit nem kér?

– Hé, én azt mondtam, nem kérek!

– Nézd, Scott, ez az én fánkom, ideteszem neked. Ha nem kéred, hagyd az asztalon.

És odatette a fánkot Scott asztalára. Ekkorra már Steve lelassult kissé. Már nem állt fel két sorozat között és kezdett vörösödni a feje.

Amikor Christianson atya elkezdte a harmadik padsort, a diákok már sajnálták Steve-et.

– Jenny, szeretnél egy fánkot?

– Nem!

– Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Jenny kaphasson egy fánkot, amit nem kér?

Jenny is megkapta a fánkot. Ekkorra már mindenki nemet mondott és sorakoztak az asztalon a meg nem evett fánkok.

Steve már nehezen nyomta ki magát. Megkérdezte, muszáj-e az orrával érinteni a padlót minden fekvőtámasznál. Christianson atya rövid gondolkodás után azt válaszolta, hogy a te fekvőtámaszod, te döntöd el, hogy csinálod. Már nem bírt odanézni, amikor Steve kínlódva, remegő karral nyomta ki magát.

Jason, egy későn jövő fiú lépett be az osztályba. A többiek kórusban kiabálták, hogy ne gyere be, maradj kint! A fiú nem tudta, mi folyik itt, de Steve – akinek már átázott a pólója – szólt, hogy hagyjátok, hadd jöjjön be.

– Jason, akarsz egy csokis fánkot?

– Igen, kérek.

– Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Jason kaphasson egy fánkot?

Jason is megkapta a fánkját és zavartan leült.

Az utolsó diák következett:

– Linda, szeretnél egy fánkot?

– Köszönöm, nem.

– Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Linda kaphasson egy fánkot, amit nem kér?

– De Christianson atya, miért nem segíthetek rajta?

És sírásban tört ki. Folytak az atya könnyei is.

– Ezt Steve-nek kell megcsinálnia, ő vállalta, érted.

Akkor is, ha kéred, akkor is, ha elutasítod és akkor is, ha nem akarsz tudomást venni róla.

És mi? Miért hagyjuk érintetlenül a csokis fánkot? Jézus értünk adta oda az életét. Érted. Érted, értem. Mert annyira szeret minket.

Szabóné Szabó Henrietta
(internetes forrás)

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.