2012. június 2. XXVIII. Forduló

Kunhegyes – Újszász 0-2 (0-2)
Kunhegyes, zárt kapuk mögött. vezette: Fekete Tibor

Újszász: Kaló Róbert - Sebők Roland (Szarvák Norbert), Rézsó Tamás, Szurmai Tibor, Varga I. Krisztián, - Farkas Gábor, Varga II. Krisztián, - Juhász Márk, Sipos Zsolt, Balogh Zsolt, - Mérész Zoltán.

Góllövők: Juhász (24. perc), Balogh (34. perc)

A két héttel ezelőtti botrányos jelenetek miatt a Megyei Labdarúgó Szövetség betiltotta a kunhegyesi pályát. Ezért csak nézők nélkül rendezhette meg mérkőzését a hazai egyesület. A már biztos kieső vendéglátók ellen kötelező volt begyűjtenünk a három pontot. A mérkőzés nagy részében mi irányítottunk. A kunhegyesiek két-három veszélyes játékosuk révén kontrából próbáltak zavart kelteni kapunk előtt. A 24. percben szereztük meg a vezetést. Sipos szöglete szerencsésen pattant meg a középen birkózó Juhászon, akinek a hátáról jutott a kapuba a labda. Tíz perccel később Balogh duplázta meg előnyünket. A már szokásosnak mondható lövőcsele után kilőtte a jobb alsó sarkot. Kétgólos előnnyel térhettünk pihenőre. A folytatásban tovább növelhettük volna előnyünket, de a számtalan kihagyott helyzet mellett egy büntetőt is elhibáztunk. A mérkőzés vége felé a hazaiak közel álltak a szépítéshez, de Gácsi szabadrúgásánál a felső léc mentette meg csapatunkat a góltól, míg egy másik esetben Rézsó tisztázott a gólvonalról. Mivel újabb gólt már nem szereztünk, így egy nem túl magas színvonalú mérkőzésen sikerült begyűjteni a pontokat. A következő fordulóban hazai pályán fogadjuk Túrkeve csapatát.

 

IFI: Kunhegyes – Újszász 1-0

Végig partiban voltunk a hazaiakkal, ám az utolsó percekben egy szabadrúgásból bevették - a korábban megsérülő Tóth Máté helyére beálló - Hájas Levente kapuját. Egy pontot megérdemeltünk volna.

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.