2017. szeptember 2. IV. forduló

Tiszaföldvár – Újszász 1-2 (0-2)
Tiszaföldvár, 150 néző. vezette: Kaszala Mihály

Újszász: Kovács György – Veréb Viktor, Szabó Attila, Balázs Mihály, Veréb Dániel (Fekete Tamás), Dóra Ákos, Gazdag Gyula, Pongrácz Martin (Szabó Gábor), Rézsó Péter, Kocsis Bálint, Kovács Tamás (Paplanos Ádám)

Góllövők: Dóra Ákos (9. perc), Kocsis Bálint (34. perc)

Első idegenbeli mérkőzésünket játszottuk a bajnokság 4. fordulójában Tiszaföldváron. Jól kezdtünk, rögtön magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és ennek eredményeként már a 9. percben előnybe kerültünk, amikor Dóra Ákos vette be a hazaiak kapuját. Vezetésünk után is jobbára a mi akaratunk érvényesült, több nagy lehetőségünk is volt, a 39. percben pedig már kétgólosra nőtt az előnyünk, miután Kocsis Bálint is betalált. Így térhettünk szünetre, de hozzá kell tenni, hogy a helyzetek alapján akár az első 45 percben eldönthettük volna a három pont sorsát. A második félidőben változott a játék képe, a hazaiak támadtak többet és próbáltak faragni hátrányukból. Szerencsére jól álltuk a sarat, bár a gólt így sem úsztuk meg. A 80. percben Hadad Hycem szépített, ami után izgulhattunk egy kicsit a hátralévő időben, de sikerült megtartani az eredményt, és idegenben begyűjteni a három pontot. A következő fordulóban rangadó vár ránk hazai pályán Szajol ellen.

Szurmai Tibor

 

2017. szeptember 3. II. forduló

Jászkisér U16 – Újszász U16 3-3 (1-0)
Jászkisér, vezette: Markóth István

Újszász U16: Szabó Balázs (Kaló Gábor) – Glonczi István, Konka Márkó, Debrei Tamás, Kiss Imre, Nagy Bálint, Sándor Adrián (Skultéti István), Kiss Balázs, Konka Tamás, Kanalas Márió, Kaló László

Góllövők: Kiss Imre 2 (47. 89. perc), Kanalas Márió (79. perc)

Kiállítva: Glonczi István (72. perc)

Kétszer sikerült felállni vesztes állásból, így megszereztünk egy pontot.

 

Jászkisér U19 – Újszász U19 5-1 (2-1)
Jászkisér, vezette: Simon Ádám

Újszász U19: Szabó Balázs – Sampei Alex, Paplanos Kristóf, Nagy Péter, Bugyi Balázs, Szűcs Dénes, Dalmadi Dávid, Németh Márk, Jánosik Sándor, Pomázi Bálint (Dudás Dávid), Paplanos Ákos

Góllövő: Jánosik Sándor (9. perc)

Sokáig szoros volt az állás, de amíg mi kihagytuk a helyzeteinket, addig a hazaiak könyörtelenül kihasználták azokat. A jobbik csapat győzött.

Szurmai Tibor

 

 

 

2017. szeptember 2-án Szolnok Napja alkalmából a szervezők délután háromtól este nyolcig az Aba-Novák Kulturális Központ előtti Hild János térből Sport teret varázsoltak. Az érdeklődők sok sportág – aerobik, asztalitenisz, amerikai futball, biciklis ügyességi pálya, BMX, csocsó, darts, fittkid, jóga, judó, lábtoll-labda, mediball, mini foci, sakk, streetball, szablyavívás, tánc, thai boksz, trambulin, ugrókötél, wing tsun kung-fu, zumba – bemutatóit tekinthették meg, és a sportágak többségét ki is próbálhatták. A lábtoll-labdázást Fehér János vezetésével az Újszászi VVSE játékosai – Bábosik Ádám, Farkas Lilla, Galambos László, Kenyeres Krisztián, Kovács Evelin, Sebők Roland – mutatták be. A szeles, esőre álló idő miatt a hálót először a Kulturális Központban állították fel, majd a szél mérséklődése után kiköltöztek a Sport térre, ahol szinte minden korcsoport kipróbálta a lábtoll-labdázást. A legfiatalabb próbálkozó kettő, a legidősebb hetvenegy éves volt. Népszerű volt a családi játék is. A jó kedvű játékot hat óra után az eső szakította félbe.

 

Google Photos

Fotó: Fehér János

 

Hazánkban az OCR versenyek egyre erősödő népszerűsége nem csak abban látszódik, hogy egymás hegyén-hátán torlódnak az események, de már ott tartunk, hogy egy hétvége több rendezvénynek is helyet tudjon adni. Augusztus 26-án, idén nem egyedüli módon a sportág szerelmesei választhattak, hol szeretnék próbára tenni erejüket. Domonyvölgyben, a már ismert résztvevő, HUNfoglalás hívta harcba fiait. Mivel májusban már egy ilyen versenyen voltam, ezért inkább a paletta egy új színe felé fordítottam fejem, majd gépjárművem is.

Az újszászi csapat igen érdekeset ígért. 4,5 km-en 24 akadály. Szép arány meg kell hagyni! Bár a pálya az eddigi legrövidebb, amivel (idén) találkoztam, de ha ötletesek az akadályok, akkor élvezetes is lehet. A rajt időpontja, ahogyan közeledett, úgy kaptunk egyre több infót is, amivel tovább csigázhattak a szervezők. Különösen tetszett, hogy buszjáratot indítottak Újszász több pontjáról is a helyszínre. A versenyzőkkel való törődés itt még nem ért véget. A forgalmat a helyi polgárőrség biztosította, gyakorlatilag őrzött parkolót kaptunk és biztonságos áthaladást a 32-es úton. A helyszín a parkolótól átellenes oldalon az erdőben volt. Épített és fedett színpad, valamint katonai sátrak biztosították a fedezéket a nap elöl. Az egyikben például szeparált tusolót alakítottak ki, így kulturált módon lehetett megszabadulni a szennytől. Büfé volt és igen, gulyáságyú is! Aki megvárta a delet, ízletes gulyásleves vagy púpos tányér pörköltet ehetett és nem, nem szupermarketből származó húsból.

 

 

A regisztráció gyorsan ment, a welcome csomag energiaitalt, ásványvizet és müzli szeletet tartalmazott, nem túl feltűnő helyen, de az asztalon „pörgetővel” is tuningolhatta magát, akinek erre szüksége volt. Az időmérő chipet a cipőfűzőre kellett kötni, így az sem zavarhatott az akadályok leküzdésében. Már a bemelegítéskor sem panaszkodhattunk az időjárásra, kellemes kánikulában vártam, hogy végre betereljenek a Zagyvába.

Ahhoz képest, hogy gyakorlatilag a „pusztába” lett kitéve a verseny, a technikára panasz nem lehet. Hangosítás, füstgép az időmérő rendszer jól végezte dolgát. A speaker valamint az egész közönség nagyon ott volt. A start visszaszámlálással és várakozásokkal eltelve indult.

 

 

Be az erdőbe, majd egy kanyar után a dagonyába. Pár akadály itt valamint a kijáratnál egy ásott vízzel felpuhított gödrön át vezetett az út, ki a tarlóra. A klasszikus palánk után jöttek a különböző méretű és formájú bála építmények meg-megszakítva őket egy kis kúszással, gumiabroncs cipeléssel. A tűző nap mindenkiből kifacsart pár deci izzadtságot mire lehűthettük testünket a folyóba. Pár méter úszás után a parton felfelé futás. A végén homokzsákcipelés majd vissza a töltésen. Érdekesség, hogy egyik fizikai akadálynál sem voltak a cipelendő objektumok különböző súlyúak. Ez inkább a fiúknak jelentett könnyebbséget (sajnos). Ráfordultunk újból a folyóra, végre. Az öröm, hirtelen ürömbe fordult, mert egy épített pontonhíd állt, feküdt keresztül a vízen. Cserébe egyből utána jött egy újabb dagonya. Ám a csattanó még csak ezután következett. A végén egy szivattyú lőtte arcba, emberes nyomással a vizet. Különböző gumiakadályok és már hallani lehetett a célban szurkolók hangját. Nemcsak távban, de érzésre is rövidnek tűnt így a pálya. A célegyenesben még azért kellett kerülni egyet egy választott farönkkel. Sajnos nem tudom azt mondani, hogy kisebb-nagyobb szeletek voltak, inkább kisebb és kicsit nagyobbak. Igazán kíméletes szervezőkkel van dolgunk – gondoltam. A cél előtt kisgyerekek kezelték a füstgépet, akik olyan hévvel buzdítottak mindenkit, nagyon cukik voltak. Egyedi érem, frissítő és a kivetítőn azonnal ellenőrizhető időeredmény várta a befutókat.

Általánosan elmondható, hogy a pályarajz alaposan meg volt határozva. Eltévedni az tudott, aki akart, de direkt. Segítőkre nagyon nem volt szükség, de mindenhol voltak. Újabb egyedisége a versenynek, hogy büntető nem volt. Igazából tényleg minden akadály teljesíthető nehézségűre sikeredett, viszont ez az elv ki is húz jó pár feladattípust. Ügyességi, memória, célba dobás és lövés.

Rendkívül szimpatikus rendezvény volt. A szervezők pedig lelkesek. Ilyen hozzáállással és technikai háttérrel komoly fejlődési lehetőségek állnak a versenysorozat ( ;) ) előtt. És talán már le is lőttem a poént, lesz még folytatás. Várjuk!

Beszámoló: Veiger Gábor
Forrás: OCR Magazin
További fotók és videók: Orczyram facebook

 

2017. augusztus 26-án első alkalommal rendeztük meg Újszászon – a volt Orczy-parkerdőben – a terep-akadályfutó (cross country) versenyt, amelyre felépítettünk egy 4,5 km hosszú pályát. Ezen 24 épített és természetes akadály nehezítette a futók feladatát. Az akadályokat a terep adottságai mellett társam, Péter Tamás fitt-cross edzői tapasztalatai alapján úgy állítottuk össze, hogy azok a megfelelő sorrendben az összes izomcsoportot mozgásra késztessék.

 

Google Photos

Fotó: Farkas István és Fehér János

 

A verseny különlegessége volt a két Zagyva-átkelés, valamint a fantasztikus természeti környezet, melyet a Parkerdő biztosított.

Sikerült a rendezvényünknek megnyernünk a Magyar Honvédséget is. Eszközökkel, illetve toborzópont felállításával támogattak minket.

Különlegesség volt még az elkülönített gyermek pálya, amelyen a legkisebbek próbálhatták ki magukat. A legfiatalabb versenyzőnk 4 éves volt!

Újszászi eredmények

Férfiak abszolút futam: 3. Pomázi Bálint 14:50, 5. Major László 15:26, 8. Konka Csaba 17:32
Nők abszolút futam: 2. Farkas Lilla 16:07, 4. Hommer Csilla 18:48, 5. Mérész Melitta 19:06, 8. Földi Henriett 28:17

Gyémánt futam férfiak: 1. Konka Csaba 23:12
Gyémánt futam nők: 3. Földi Henriett 34:25

Vas futam férfiak: 1. Major László 20:47, 6. Hommer Gergő 24:14, 18. Kecskés László 30:56, 22. Péter Tamás 34:24
Vas futam nők: 2. Farkas Lilla 21:57, 12. Mérész Tímea 30:32, 20. Péterné Szunyi Gerogina 34:25

Gyermek fiúk: 2. Ifj. Péter Tamás 3:47
Gyermek lányok: 1. Pomázi Boróka 3:37, 2. Rézsó Petra Regina 5:19
Serdülő fiúk: 2. Pomázi Bálint
Serdülő lányok: 1. Hommer Csilla, 2. Mérész Melitta, 5. Péter Triniti, 6. Czétényi Klaudia

Dobozi Róbert

 

Újszász 2016©